HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1874

Írás összesen: 48747

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum
Szülinaposok
Reklám

Versek / szonett
Szerző: Vári Zoltán PálFeltöltés dátuma: 2019-01-12

Remények fénye /Szonettkoszorú W. Shakespeare XCVII. Szonettjére/

1.
Gyötört a tél, midőn oly messze voltál,
S jártál hűlt mezők fagyos mezsgyéin,
Ahol nem pislákolt semmi gyertyaszál,
Csak szél jajongott vágyak bércein.
Téged dicsért dalom, tűnt édes tavasz,
Hol méhek ezre előttem zsongott,
Reményem nektárán új érzést fakassz,
Hogy újra tudjam költeni dalod.
E terhem könnyű, mit elmém néked ád',
Meglelve a szót, mondatok ékét,
Visszatértél s én is megtérek hozzád,
Fogadd tőlem e sorok örökét!
Tudom, te nem vagy elaggott remete,
Ó, fürge év aranyló fénye, te!

2.
Ó, fürge év aranyló fénye, te!
Ki megtérsz újra új árnyak neszén,
Ma még sóhajnyi az ember élete,
Tépelődve benne percnyi remény.
Te ismered a messzeséget talán,
Hol tűrve fogy és ront a bús idő,
S fáradtan pihen a kietlen magány,
E koldus világ érte szenvedő.
Csend hallgat ott, ahol jár a büszke tél,
S falatnyi perc rohan gyanútlanul,
Hol bús léptek nyomán feljajdul a szél,
Hűvös napoknak meddősége hull.
E kietlen sorson vacogni muszáj!
Mily reszketés! Napok borúja! Zord táj!

3.
Mily reszketés! Napok borúja! Zord táj!
Tekintetem téged el nem veszít,
Ki hófedte csúcson ott fenn daloltál,
S lenn rőzse lángja új parazsat szít.
Völgyek rejtekén az idő elfeled,
Csendjébe borulva mélybe merül,
Megőrzöm én neked éjbe halt neved,
Mi álmomból álmoddá szenderül.
S ha majd előttem lépked a végtelen,
S télnek fagya reszkető árnyat lel,
Talán a zord idő megbékél velem,
Ki hűlt karjával magához ölel.
Csendjébe borulva dalol majd neve,
És vén december puszta éneke!

4.
És vén december puszta éneke
Hű vallomással tartozik nekünk,
Aki jól tudja, az ember élete
E világon olykor mily nagyon szűk.
Mert szeretni szívéből néha felejt,
Pedig tudja jól, a rossz mit sem ér,
Mégis azt dicséri sokszor, mi selejt,
S vén december léptein ott a dér.
Havas tájék mögötte mélán mereng,
Dalán süvít a szél, s oson róka
Vöröse, s mögötte tyúkól kesereg,
Miként a tél, mert nap süt, csalóka.
Tegnap még fagyott, ma tűnik hidege,
Ez is kimúlt, leszállt a nyár a kertre.

5.
Ez is kimúlt, leszállt a nyár a kertre,
Nap ragyog, s a csillagos ég mesél,
S oda fel mereng az embernek szeme,
Sóhajt az éj, mert most a szél zenél.
S csendes dalán ring könnyeden a távol,
Mit örök vágy édes hangja kísér,
Amit meglelhetsz, ha hallgatod bárhol,
Mi derengés közt forró nyárt dicsér.
S zamattá s illattá érik már a kert,
Neszén suhan a tűnő pillanat,
Mi már a völgybe lenn sárga lombot lelt,
S lomb alatt a fű csillogó harmat.
Még néha hallani rigónak dalát,
Majd gazdag ősz púpozza asztagát.

6.
Majd gazdag ősz púpozza asztagát
Beérve minden, mit a nyár adott,
Teremve gyümölcsöt, míg a szem ellát,
Mit nyári jég verése meghagyott.
Most az ősz dicsekszik szeptemberutón,
A táj békéje mereng érdemén,
Ami az ősznek ingyen meglelt vagyon,
S bókokat fogadva pillant felém.
Tekintetében csöppnyi intelem ül,
S a kerten túl valahol eb csahol,
Szélnek bús dalával hangja egyesül,
S az alkonyi táj árnya ráhajol.
Sárga ősznek így jött édes ünnepe,
A víg tavasznak terhét ő cipelte.

7.
A víg tavasznak terhét ő cipelte
Át a nyáron, mikor dördült az ég,
Suhogva a tájban villámok keze,
Felhörögve a bőgő messzeség.
Zúgtak a lombok és feljajdult a csend,
Sírt a szél és eső zúdult alá,
Sárba lépkedett odakint a kert,
Szinte megfagyott fönt a szárnyalás.
Lucsokban járt a nyár, s érett a gyümölcs,
Nap is ragyogott magasan delén,
De már lépdelt az ősz, ballagott a bölcs,
Körültekintett szüret idején.
Vajúdás asztagát sírva hozta át
Mint özvegy méhe férje magzatát.

8.
Mint özvegy méhe férje magzatát,
Úgy óvta az ősz érett gyümölcsét,
Aki oly hű volt egy éven át hozzád
Mint urak közt éhező cseléd.
Ki meglelte bérét fáradt alkonyon,
Mikor még sóhajtott egyet a nyár,
S az éjnek árnya sötétlő eget von,
Oly csendes az ősz, csendes nekem már.
Úgy szeretem, hogyha hallgatag neszén
Hozzám bújik könnyek közt, szelíden,
Átölelve s fázva lehullik elém,
És megpihenve nyugtot lel velem.
Minden könnycseppet nem érthet a világ,
E ritka bőség nekem mint az árvák...

9.
E ritka bőség nekem mint az árvák
Csöppnyi szeme-fénye, min könny ragyog,
Derűben megélni egy év múlását
Hogy is lehetne, ha az ősz zokog!?
Kinek fáj a szíve, mert múlnia kell,
Mennie búsuló tájon tovább,
Lassan, fázósan, rémséges ködökkel,
Kutatva a tél deres lábnyomát.
Síri csendesség hallgat a sóhajon,
Pillái közt még ott remeg a könny.
Sírjon csak, mit is tehetnék, hát hagyom...
Indulj már, ősz, mert a tél szembejön,
De hagyd itt nekem könnyednek cseppjeit,
S lehullt gyümölcsök vakreménye int.

10.
S lehullt gyümölcsök vakreménye int,
S egy sóhaj száll még messziről felém,
És mintha látnám, ím' újra őt megint
Susogó lombok mozduló neszén.
Rajtuk már lassanként ott dereng a dér,
A szűk ösvényen még járkál a múlt,
Mint megcsalt koldus, ki újra visszatér,
És hozzá a szél hűvöse simult.
Oly sok pillanat, mi árnyakon remeg,
S tűnődő percek sokasága csal,
Mik az őszhöz többé már nem illenek,
Mert minden év itt semmiségbe hal.
Téged nem érhet hibáidért majd vád,
A nyár derűi jöttödet kívánják.

11.
A nyár derűi jöttödet kívánják,
Lépteid neszét el ne tékozold,
Hallgasd meg a szél sirámló panaszát,
Tudjad meg tőle, kinek is dalolt!
Hű becsét ne vedd el még magadnak se,
Lombok közt sárgáll fonnyadó levél,
Mi a tavasznak volt tegnap még kincse,
Akkor zöldellt, de holnap már nem él.
Mert elhal a táj és annak nyugalma,
Ígért örökség és meghitt béke,
Mire hív az évszak, s reményén a ma:
Jöjj, és légy az ősz vidám vendége!
Hová majd a holnap új kilincse nyit,
S mert messze jársz, némák a kertjeink.

12.
S mert messze jársz, némák a kertjeink,
Vajon te merre és hol is lehetsz,
Utad tőlem el melyik ösvényen vitt?
Lomb vöröse hull, s felzizzen a nesz.
Odafönn a part sóvár tekintetén
Téged keres merengőn valahol,
A hirtelenül betoppant hű remény,
Min az édes vágy újra itt dalol.
Sóvárog a múlt, és árnyain ölel,
Minden pillanat oda föl tekint,
Hátha majd a szem jöttödre nyugtot lel,
S télnek fagyára új parazsat hint.
Gyönyörben telik a magány, a néma,
Ha néha mégis szólal egy madárka.

13.
Ha néha mégis szólal egy madárka
Sejtve moccanó erdőnek mélyén,
S rejtekéből füttyent a némaságra
E dalos tollú, éneklő cseléd.
Ki fiakat költ fészkén egy nyáron át,
S párja fölötte köröz egyedül,
Ki hallgatja a szél susogó szavát,
Mi csak fújdogál addig, míg el nem ül.
Az ősz már sután lépdel az alkonyon,
A kertbe újra könnyein betért,
Vöröslőn sárgállik lágy neszén a nyom,
Amott fázik a fű, s hallgat kint a rét.
Az erdő árnya ködöt von magára,
Közel a tél, borzong a lomb - dalára.

14.
Közel a tél, borzong a lomb - dalára,
E borzongásba az ősz belehal,
Látod, e dalnak ó, mily nagy az ára,
Az élet ad, de olykor meg is csal.
Amit összegyűjt, az mindenkoron kincs,
Bölcs érdeméül tudható be az,
De ha megcsal, annál fájdalmasabb nincs,
Elhullt lomb helyén csöppnyi a vigasz.
Tudod-e azt, amit a szél messze hord,
Holnap majd megtalálod fák rügyén,
Tegnap vihar zúgott, öldöklően zord,
Sötétlő szemén pillantott felém.
Fejemen sapka volt, nyakamon meg sál,
Gyötört a tél, midőn oly messze voltál.



MESTERSZONETT:
/W. Shakespeare: XCVII. szonettje/

Gyötört a tél, midőn oly messze voltál:
Ó, fürge év aranyló fénye te!
Mily reszketés! Napok borúja! Zord táj!
És vén december puszta éneke!
Ez is kimúlt... leszállt a nyár a kertre,
Majd gazdag ősz púpozza asztagát,
A víg tavasznak terhét ő cipelte,
Mint özvegy méhe férje magzatát.
E ritka bőség nekem mint az árvák
S lehullt gyümölcsök vakreménye int:
A nyár derűi jöttödet kívánják;
S mert messze jársz: némák a kertjeink.
Ha néha mégis szólal egy madárka:
Közel a tél; borzong a lomb - dalára

/Fordította Keszthelyi Zoltán/

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2018-11-27
Összes értékelés:
135
Időpont: 2019-02-11 07:31:56

válasz ermi-enigma (2019-02-10 08:51:55) üzenetére
Kedves Imre!

Köszönöm szépen, hogy olvastad versemet! Kívánva nyugodt vers írásra alkalmas örömteli perceket Neked!

Szeretettel üdvözöllek Téged! Zoltán Kaposvárról
Alkotó
ermi-enigma
Regisztrált:
2018-12-05
Összes értékelés:
189
Időpont: 2019-02-10 08:51:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Gratulálok Zoltán, szép munka. Gondosan írtad, érzéssel.

Katának van egy üzetem: légyszives adj valami szakirodalmat az általad említett "olasz módira". Vagy az ÖLELKEZŐ RÍMRŐL BESZÉLSZ? Mert akkor értem. Általában úgy írom őket, az-az alap.

üdv
- i -
Alkotó
Regisztrált:
2018-11-27
Összes értékelés:
135
Időpont: 2019-02-10 05:52:36

válasz Finta Kata (2019-02-08 21:58:34) üzenetére
Kedves Kata!

Köszönöm szépen értő olvasásod s annak értékét s látogatásodat versemnél!

Üdvözlettel köszönve fárodzásodat mit értem is teszel! Zoltán
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12577
Időpont: 2019-02-08 21:58:34

Kedves Zoli!
Te is nagy fába vágtad a fejszét. Nem könnyű egy szonettkoszorú megírása. Én már csak tudom,
hiszen én már többet készítettem. Kankalin leírta véleményét. Azt mondhatom, hogy nagyon, de nagyon szerettem a koszorúimat készíteni, bármilyen sok időbe telt. Csak annyit mondok, hogy próbálj még
több koszorút írni, hidd el, hogy meg fogod szeretni.
Ne csak Shakespeare után, próbáld meg az olaszt, ahol az első és a negyedik sor rimmel. Én minden egyes koszorút mindkét formán elkészítettem. Rendkívül sok munka volt nekem.
Örülök, hogy rátaláltam a koszorúdra, nagyon tetszik, szeretettel olvastam: Kata
Megjegyzés én pontozok, mivel azt korábban már leszavaztuk. Én szóban jelzem a véleményem.
Üdvözlettel: Kata
Alkotó
Regisztrált:
2018-11-27
Összes értékelés:
135
Időpont: 2019-01-18 16:29:59

válasz Kankalin (2019-01-17 22:12:40) üzenetére
Kedves Kankalin!

Köszönöm szépen, hogy foglalkoztál e versemmel is, amiért hálás vagyok neked! Sajnos csak ösztönből írok, mert szeretek és próbálkozom több irányba jutni e téren.

Külön köszönet részemről feléd, hogy tanítgatsz is engem!

Sok szépet és jót kívánunk neked! GaZo-ék

Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6695
Időpont: 2019-01-17 22:12:40

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Zoli! :)

Elképesztő, hogy mekkora utat jártál be a szonettek terén.
Örömmel olvastam ezt a koszoríút többször is, hogy átérezzem. Hagytam, hogy vigyen a tartalom, és azonosulni is tudtam vele. Mivel régóta követem az írásaidat, el is hittem minden szavad, mert visszaköszön a lelkületed a kibontott szonett szakaszaiból.
Jól tudom, hogy nagyon nehéz egy ilyen koszorút felfűzni, magam is épp nyakig vagyok egyben. Igazodni egy létező vershez, azt kifejteni a saját érzéseinkkel fűszerezve, ráadásul figyelni a rímekre, ritmusokra is, nem mindennapi költői feladat.
A tartalmat összerendezettnek érzem, a rímeken lehetne javítani, és néhol a ritmusoknál is kínálkozik néhány lehetőség, nekem legalábbis beugrott egy-kettő olvasás közben: pl. lombot lelt --> lombra lelt.
Csak a kisördög bújt ki belőlem. :)

Nagyon tetszett, jó látni, hogy ezt a csodálatos klasszikus formát képviseled.
Köszönöm az élményt. :)

Szeretettel: Kankalin

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Felhőkarcoló című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Szép utazás című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Szép utazás című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Utolsó vallomás című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Utolsó vallomás című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Az arany sakál és a szürke farkas című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nyugalom című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Találkozás egy kék szajkóval című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) a gyűjtögető című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Alvajáró című alkotáshoz

Lakatos György alkotást töltött fel Márta címmel a várólistára

Jártó Róza alkotást töltött fel Az a kék lenge nyári ruha címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Sír, jajgat az erdő című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A farkas és a kutya című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ambivalens című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)