HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 48991

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: szilkatiFeltöltés dátuma: 2019-02-01

Egy régi történet

Szép, nagy házak sorakoztak Debrecenben a Csapó utcában. A boltíves, hűvös kapualjak, a súlyos tölgyfaajtók, a kovácsoltvas ablakrácsok, mind a biztonságot, a jómódot sugározták. Az egyik ilyen nagy ház kikövezett udvarában öreg hársfa adott árnyékot. Virágzásakor mindent elárasztott édes, kábító illatával. A fa nem fukarkodott, a hátsó udvarban lakó bérlők életét is megédesítette, hacsak néhány hétre is.
Az utca felől, a nagy házban a tulajdonosok laktak. Gazdag emberek voltak, még a nevük is erre utalt: Gazdaghék. Földjeik voltak a város határában, Nyulason, meg állataik, tehenek, birkák. A hátsó udvari lakást bérbe adták egy szegény családnak. A férj, nemesi származása ellenére, cipészkedett. Olyan topánkákat készített módosabb leányzók számára, hogy híre volt a városban. Persze csak akkor, ha józan volt. Ez azonban ritkaság számba ment nála. Legtöbbször a két házzal arrébb lévő kocsmában ült. Ha szóltak neki, hogy munka lenne, azt válaszolta, majd megy, ha kedve tartja. Nem lába-kapcája ő senkinek sem. Pedig a kutyabőrön kívül, amit bekeretezve őrzött a sublót tetején, már semmije sem volt. Az apja meg a jóval idősebb bátyja nyakára hágtak a családi vagyonnak. Az apjától csak az ostoba nemesi gőgöt, az anyjától meg a kálvinista nyakasságot örökölte. Valahonnan ráragadt a művészetek iránti vonzódás is. Szobrász akart lenni. A tehetsége talán meg lett volna hozzá, de mivel a birtok elúszott, valami munka után kellett néznie, ha nem akart éhen halni. Így lett cipész. Előbb inas, aztán mester. Jó kézügyessége, szépérzéke hamar ismertté tette, de az emberek mégsem kedvelték. Főleg a szegények. Javítást nem vállalt, csakis új cipőket volt hajlandó készíteni. Amikor megkapta az értük járó pénzt, bezárta a műhelyt, és ment a "Talyigásba". Két-három nap alatt elitta, amit keresett.
Már agglegény korba lépett, mikor meglátta Varga Zsuzskát. A lány a nevelőanyja cipőjét vitte hozzá javíttatni.
-Mondja meg a mostohájának, hogy nem vagyok én holmi cipőfoltozó suszter! - és visszadobta a kopott lábbelit a lánynak.
Zsuzska sírni kezdett:
-Kedvesanyám megvér engem, ha így viszem vissza a cipőjét.
A férfi kedvtelve nézegette a síró lányt.
-Na, csak a maga kedvéért. Kár lenne azért a szép sima bőréért, ha kék foltok pettyeznék be. Tudja-e, hogy maga nagyon szép?
A lánynak lett volna már választottja, egy jómódú, tanyasi fiú, de annak az anyja nem akarta, hogy egy "kis senki lelenc" legyen a menye. "Suba a subához, guba a gubához"- hangoztatta a jól ismert mondást. A legény aztán elmaradt. Mulya volt, félt az anyjától. Zsuzska sírt, de csak ha nem látták. Büszke lány volt, ő is nyakas debreceni.
-Ha nem, hát nem - gondolta, és bár fájt a szíve, hamarosan igent mondott a nála majdnem húsz évvel idősebb cipésznek. A négy gyereket öt év alatt szülte a műhely melletti pincelakásban. Mikor a legkisebb fiú beteg lett és meghalt a salétromos nyirkosságban, akkor költöztek Gazdaghék udvarába, mint bérlők. Kicsi konyha, kis szoba, éléskamra, fáskamra meg egy tyúkól, néhány kendermagossal. Ez lett az új otthonuk.
Zsuzska a házat szép rendben tartotta, még egy kis virágoskertet is kialakított az ablakok előtt. A férje, ha józan volt, dicsérte is érte, szerette ő is a szépet. Pedig a szerelem már elfogyott, ahogy jöttek a gyerekek. A kereset is egyre gyakrabban vándorolt a kocsmáros zsebébe. Az italos ember meg kötözködő, könnyen indulatba jön, és ilyenkor a keze is eljár. Zsuzska csinos kis asszony volt, a négy gyerek után is megőrizte lánykori kecsességét. Az arcát azonban gyakran elcsúfították a kék-zöld foltok, a részeg férj keze-nyomai.
Gazdaghék viszont nagyon csendesen éltek a szép nagy szobákban. Az asszony betegeskedett, sovány volt, szótlan, már csak a szeme élt. Egy vénasszony, valami távoli rokonféle vitte a háztartást. Görnyedt hátú, halk járású, jólelkű teremtés volt. A férje réges-rég meghalt, de ő még mindig gyászolta. Gyerek nem volt a háznál. Gazdagh János már kora reggel kiment a földekre. Szeretett kint lenni a munkásokkal, jobban, mint otthon, a majdnem halottas házban. Életerős ember volt, bántotta, hogy nincs se fia, se lánya. Kinek-minek ez a sok föld, a nagy ház, a pénz, ha nincs, aki továbbvigye. Örömtelen élet ez, gondolta sokszor.
Egyik nap a hátsó udvarba ment valami szerszámot keresni a kóterban. Zsuzska épp ruhákat teregetett. Látszott rajta, hogy nem régen hagyta abba a sírást.
-Jó korán kelt Zsuzsika, ha már ki is mosott!
-Nem is aludtam, Gazdagh úr. Az uram... - de nem folytatta tovább. Nem is kellett, az arcán, a karján az ütésnyomok magukért beszéltek.
A férfi nézte egy darabig.
-Mondok én magának valamit, Zsuzsika. Jöjjön ki hozzám Nyulasra, napszámba. A gyerekekre majd vigyáz az öreg Irmus. Legalább nem emészti magát itthon az ura miatt. Meg egy kis kereset is jól jön majd magának.
- Majd meggondolom, Gazdagh úr. De köszönöm a jóságát - mondta, és az üres ruháskosárral bement a kis házba.
Kereste a konyhában a karikagyűrűjét, mindig le szokta tenni a kredencre, ha nagymosást csinált. Nem találta. Kérdezte a nagyobbik gyereket, a hatéves Zsuzsót, hogy nem látták-e. Nem. Benn játszottak a szobában. Akkor csak az ura vihette el, más nem járt itt. Magára kapta a vállkendőt, és átment megnézni, hogy ott van-e a jómadár a kocsmában. Ott ült az ivóban, előtte kancsóban a bor. Dél körül szédelgett haza, kissé bizonytalan lábakkal.
-Mi van ebédre?
- Mi vóna?! A gyűrű! Amit elivott a kocsmában.
A férfi meghökkent egy kicsit. Nem szokott hozzá, hogy az asszony visszaszóljon, inkább hallgat, hogy hamarabb véget vessen a veszekedésnek.
-Nem tőlem kaptad? Én vettem neked! Még számon mered kérni rajtam?
-Bár sose vette vóna, bár sose húztam vóna az ujjamra a gyűrűjét!
Az ember már emelte is ütésre a kezét, de Zsuzska most nem húzódott el, elébe állt.
-Engem mígeccer nem vér meg! Ha mígis megteszi, fogom a gyerekeket, oszt úgy itt hagyom magát nemes Vértessy Lajos, hogy sose lát többet az íletben.
A kéz a szokásosnál is erősebbet ütött, az asszony orrát-száját elöntötte a vér.
Zsuzska úgy-ahogy megmosta az arcát a kútnál az udvaron, a gyerekeket átvitte az öreg Irmához, aztán kiment az utcára. A Nagytemplomot elhagyva ment tovább, végig a Hatvan utcán, a Kishegyesi úton, ki a határba, egyenesen a nyulasi földekre.
Már szép nagy volt a tengeri, szinte elveszett az embermagasságú zöldben. Csak ment előre, nem sírt. A keserűség úgy összeszorította a lelkét, hogy egy árva könnycsepp sem tudott kipréselődni a szeméből.
-Elölöm magam. Úgysem ír semmit mán az ín íletem. Legalább víge lesz.
Ahogy ment, hajtogatta maga előtt a tengerileveleket, nehogy kárt tegyen bennük. Hirtelen megállt. De a gyerekek! Zsuzsóka, Jóskám meg a rossz kis Lajkó! Hogy űk is lelencházba kerüjjenek?! Hogy egy joú szót se kapjanak egísz íletükben? Mire a tábla végére ért megkeményedett benne az elhatározás. Ahogy tervezgetett, egyszer csak szembe jött vele Gazdagh János.
-Látom, Zsuzsika, meggondolta, kijött. Aztán, ha úgy akarja, nem kell ám magának napszámos munkát sem végeznie.
Az asszony ránézett. Hát minden férfi ilyen semmirevaló? Az egyik, a réges-régi, anyámasszony katonája, a másik, a hites, ok nélkül üti-vágja, ez meg itt riherongyot csinálna belőle. Szegény szerencsétlenek. Nem a harag, inkább a szánalom mondatta vele:
-Ereggyík haza, Gazdagh úr, otthon a nagybeteg felesíge várja mán magát!
Másnap, mikor az ura szokása szerint elment otthonról, összekötözött egy nagy batyut. Edényt, ruhákat, egy kis ennivalót rakott bele. Volt némi félretett pénze a piacon eladott tojásokból, tyúkokból, azt magához vette. A batyut a hátára tette, fogta a két kisfiú kezét, és útnak indult. Még nem tudta, hová, csak el innen. A kislányt az öreg Irmára bízta, őt nem akarta kitenni a bizonytalanságnak. Lánygyerek, könnyen baja eshet.

Elbeszélés

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
szilkati
Regisztrált:
2018-01-26
Összes értékelés:
1406
Időpont: 2019-05-31 00:26:38

Kedves Laca!
Örülök, hogy elolvasod, mert csak írtam, írtam, de igazából nem voltam biztos benne, hogy jó-e. Ha találsz benne valamit, amit rossznak vélsz, írd meg, sokat segítesz vele. A folytatásos történeteket egyébként jobb úgy olvasni, ha már készen vannak. Az is előfordulhat, hogy a harmadik-negyedik résznél jön rá az író, hogy változtatni kellene valamit a másodikon. Meg a szerkezettel is nagyon el lehet rontani az egészet.

Kati
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1846
Időpont: 2019-05-30 12:50:54

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kati!

Elkezdtem (végre). Régóta tervezem, nézegetem, de nem mertem folytatásosba belevágni az idő (hiánya) miatt.
De talán jobb is így, mert most minden rész itt van együtt.
Nagyon jó szépirodalmi élménynek ígérkezik.

Laca
Szenior tag
szilkati
Regisztrált:
2018-01-26
Összes értékelés:
1406
Időpont: 2019-02-16 10:54:45

válasz túlparti (2019-02-16 00:19:51) üzenetére
Szia túlparti!

Köszönöm.

Üdv: Kati
Alkotó
Regisztrált:
2013-06-11
Összes értékelés:
1134
Időpont: 2019-02-16 00:19:51

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!
Szerintem jól írsz.
túlparti
Szenior tag
szilkati
Regisztrált:
2018-01-26
Összes értékelés:
1406
Időpont: 2019-02-04 23:18:59

válasz T. Pandur Judit (2019-02-04 23:01:45) üzenetére
Kedves Judit!

A történet az 1920-as évek vége, 1930-as évek eleje. Zsuzskát nagymamámról mintáztam, aki valóban elhagyta nagyapámat, és a három gyerekével megpróbált maga boldogulni. Mivel gyerekkorától "edződött", sikerült neki. A történet folytatódik is majd.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdv: Kati
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5109
Időpont: 2019-02-04 23:01:45

Kedves Kati!

A történet valóban érdekesen, olvasmányosan van megírva, de inkább a mai viszonyok között játszódik.
Az 1900-as évek elején egy asszony nem volt senki, és semmi. Cselédnek, vagy napszámba is csak az apja, vagy az ura engedélyével állhatott.
Nem véletlen, hogy a szegényeknél az asszony köténye mindent eltakart. Hamarabb halt bele a családon belüli erőszakba, minthogy elhagyja a férjét. Egy árva lánynak pláne nem volt hová mennie, de ha édes szülei lettek volna, azok is visszaküldték volna az urához. "Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!"


Judit
Szenior tag
szilkati
Regisztrált:
2018-01-26
Összes értékelés:
1406
Időpont: 2019-02-02 14:40:09

Szia Bödön!

Az 1900-as évek elejére elszegényedett nemesek nemigen vitték előbbre az országot. Sajnos kevés Széchenyink volt, többek között azért tartunk most is itt, ahol vagyunk. Ezt a gőgöt, vagy ahogy sulykolták, tartást egyébként elég jól ismerem apai, anyai részről is. Nevetségesnek tartottam mindig. Sajnos, minden hatalom - főleg, ha diktatúra, kitermeli a maga gőgöseit. Meg persze a gyávákat és a talpnyalókat is.

Köszönöm, hogy elolvastad. Üdv: Kati
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8408
Időpont: 2019-02-02 08:38:34

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
illetve, itt is kiegészítést kell tennem magamhoz, gőgösek, beképzeltek a nincsre. "Proletárgőg" - mondták róluk. Meg ezt: "lumpenprolik" És még: "viceházmester-stílus"
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8408
Időpont: 2019-02-02 08:33:47

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
jóravaló, rendes emberek és, teszem hozzá, szerények, akikre nem a gőg volt a jellemző, hanem a szerénység, meg minden ilyen. Ismertem néhányat. Persze "olyat" is! :)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8408
Időpont: 2019-02-02 08:29:47

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Kati! Jó!!! Életszagú. Szomorú történet, nyitva hagyott véggel, hadd gondolkodjon tovább az olvasó. Szeretem az ilyet. Egyetlen megjegyzés. A "nemesi gőg" nagyon általánosító figura, túltipizál sztem. A nemesek között is lehettek/voltak jóravaló, rendes emberek, hasznos tagjai szocializmust építő szép hazánknak. (Ez itt a vicc). Mint ahogy a szegény néposztályok soraiból is kikerültek léhák, mihasznák. DE ez nem von le semmit ennek a remek írásnak értékeiből! Üdvözlettel: én

Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) félek a mától című alkotáshoz

történetmesélő bejegyzést írt a(z) Füst című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Költőnek lenni... címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Galambok a tetőn című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Van című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Félek című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Szavad ne feledd című alkotáshoz

Berill Shero bejegyzést írt a(z) A fehér ruha című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Beteljesületlen című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vigyázat, bohóc című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Valami történt... című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Füst című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) időutazás a b osztállyal című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) időutazás a b osztállyal című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) félek a mától című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)