HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 36

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47732

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2019-02-04

A te házad az én váram - A nagy ház 07.

A teríték, a fogások, a társaság, minden kifogástalannak ígérkezett. Zsombor hinni sem akarta, hogy mindez vele történik. Kissé érthetetlen volt számára, hogy itt ez a három fiatal, és mindenféle üzleti érdekek hiányában, mindenféle önös, hátsó szándék nélkül vele egy asztalhoz ülnek. Ő talán akkoriban ült így utoljára asztalnál, amikor még kisgyermek volt. De abban sem telt sok öröme sohasem; kifogástalan öltözetben kellett megjelenni, kifogástalanul kellett viselkedni. Mintha kőszobrok ültek volna az asztalnál. Mindenki egykedvűen morzsolgatta kőfogai alatt a falatokat, s ha nagy néha mégis megszólalt valaki, az elhangzottak általában az iskolai előmenetelre, az üzleti élet és a magasabb társadalmi körök legfrissebb híreire korlátozódtak, s legföljebb még a felszolgált ételt érintő kritikákat lehetett hallani; a szavak éppolyan ízetlenek voltak, mint a falatok. Mi lehet az a furcsa valami, ami itt terjeng az asztal körül, ami belengi az egész tágas helyiséget? Bármi is az, egészen nyilvánvaló, hogy épp ez hiányozhatott gyermekkorának családi étkezéseiből. Balra nézett: Júlia mosolya? Előre nézett: Eszter csacsogása? Jobbra nézett: egy létező barát? Mi ez az ismeretlen melegség? Végül összeadta mindezeket. Igen, mindez együtt. Ez hiányzott a gyermekkorából, az egész életéből. Kedvesség, melegség, együtt lenni csak úgy. Csak azért, mert jólesik. A szó úgy szaladt ki a száján, hogy a tekintete megtelt ijedtséggel. ‒ Köszönöm!
Mindhárman ránéztek. ‒ Mit köszönsz? - kérdezte Eszter.
‒ Csak azt... hogy itt lehetek.
Eszter elbájoltan mosolygott. ‒ Drágám! Nem tartozol köszönettel. Örülünk, hogy itt vagy.
Most már Zsombor is örült. S ekkor villant eszébe, hogy a máskor oly égető késztetésről, amely ehhez hasonló helyzetekben mindig kínozza, egészen megfeledkezett. Már fertályórája nem látta a laptopja monitorját, sem az ipodját, mégsem bizseregtek utána az ujjai. Mi történik vele? Újra körülnézett. Nincsenek érdekek. Ezek nem üzletfelek. Csak összesodródtak. A kollégium, ahol egyetemi évei alatt élni kényszerült, maga volt számára a pokol. Akkor megesküdött, hogy soha többé nem fog társas elrendezésű létesítményben lakni. Amikor mégis úgy döntött, hogy hajlik Tomi ajánlatára, azt is nagyon hamar megbánta. Szinte ostorozta magát, hogy lehetett olyan ostoba, hogy igent mondjon. Most azonban, ahogy itt ült újsütetű lakótársai között, minden ellenérzése elszállt. Mintha nem is lett volna. Hirtelen késztetésnek engedve meglazította a nyakkendőjét, és kigombolta inge felső gombját.
‒ Vigyázzatok! Ez megőrült! Egészen kikelt magából! Látjátok, mit csinál? Látjátok? - kiáltozott Tomi, és azt imitálta, hogy az asztal alá bújik félelmében. - Ha nem vigyázunk, még képes, és a zakóját is leveszi!!! Árrrgh!!! Eljött a világvége!!!
A lányok kacagtak, és Zsombor életében először érezte, hogy bár körülötte, de mégsem rajta nevetnek, (ahogyan egész életében mindenhol mindenki), egyszerűen csak poénkodnak. Milyen hihetetlen, hogy ő, Zsombor, ilyen jó fejekkel ül egy asztalnál, és jól érzi magát a bőrében. Amikor Júliára pillantott, a lány pisztolyt formált az ujjából, Zsombor nyakkendőjére irányította, és "elsütötte". ‒ Így a menő.
Zsombor is nevetett. Bólogatott és nevetett. Ilyennek kellett volna lennie az ő gyerekkori családi étkezéseinek is. Ilyen egy igazi család. Ilyen egy otthon.

***



Amikor Zsombor már épp belefeledkezett a levesébe, úgy érezte, mintha valaki megcirógatná a bokáját. Megállt benne az ütő. Az asztal téglalap alakú, körülbelül másfélszer két méteres nagy ebédlőasztal. A vele szemben ülő Eszter kizárt, hogy elérhetné, és megcirógathatná a bal bokáját. A bal bokája! A balján Júlia istennő ül! Nem lehet! Ennyire nem mehetnek jól a dolgok! Vagy mégis? A selymesen puha, kellemes érintés megismétlődött, kicsit hosszabban, kicsit erősebb dörgölőzéssel. Te szentséges atyaúristen! Zsombor halálsápadtan pislogott a gyönyörűséges lányra, s amikor az visszamosolygott rá, nem tudta pontosan, mi történik vele, de abban biztos volt, hogy ilyen lehet egy kisebb szívroham. Megkapaszkodott az asztal szélében. Te atya szent ég! Ilyesmikről írnak a ponyvaregényekben: a szegény, de gyönyörűséges vidéki lány és a felső tízezer ígéretes sarja egymásra találnak, és örökké boldogan élnek, de legalábbis halálukig. Beharapta az ajkait, mert az érintés újra megismétlődött, és ő nem akart hangosan feljajdulni gyönyörűségében. A simítás most a bokája belső oldalától indult, és haladt fölfelé, fölfelé, fölfelé, te jóságos úristen, te jóságos úristen! A következő pillanatban már teli torokból ordította: ‒ te jóságos úristen!!!
Mindenki felugrott, mert azt látták, hogy Zsombor székestül, mindenestül hátrazuhan. A következő pillanatban már csak az égre kalimpáló lábait látták, és az ordítozását hallották: ‒ Jóságos úristen! Szedjétek le! Szedjétek le rólam! Mi az ördög ez? Úristen! Szedje le rólam valaki!
Tomi tért magához a leghamarabb. Odaugrott, és a halálra rémült fiú melléről nagy erőlködéssel leemelte a rajta tanyázó óriási szőrös valamit. Majd az arca magasságába emelte, és szembenézett vele. Egy megtermett macska hunyorgott rá, alig-alig zavartatva magát.
Zsombor csak kapálózott és sikoltozott tovább. ‒ Mi a... mi az isten haragja... mi az a megveszekedett...
‒ Hagyd már abba - hurrogta le Tomi. - Még megijeszted csórikámat.
‒ Hogy... hogy én... még, hogy én őt? - hápogott Zsombor. Arcában egy tűhegynyi vér, annyi nem volt. - Mégis mi a fene ez?
‒ Jaj, de édes cica! - csapta össze a két kezét Julcsi, s máris átlépte a még mindig a hátára fordult bogárként vergődő Zsombort, hogy jól meggyöntölje a váratlan jövevényt.
‒ Hát, én nem tudom, mi ez - nézett végig rajta Tomi -, de biztos, hogy nem macska.
‒ Már hogyne volna az - nyújtotta érte a két kezét Julcsi. - Egy édes, icsi-picsi kiscsicsa, deje a mamáhozs... jahahahahaj, de nehézs ezs a nadfiú...
‒ Hogy nehéz? Legalább tíz kiló van benne - mondta Tomi, miközben fölsegítette a még mindig halálsápadt Zsombort. - Ha ez macska, úgy ő a macskák Bernát-hegyije.
‒ Hát azstán, ha ed kicsit meg vadok hízsva, nem igazs, nadfiú? - dédelgette Julcsi. - Nézzétek, hogy dorombol máris. És ne legyetek már vele ilyen modortalanok! Ő az első vendégünk. Rossz benyomást akartok kelteni az első szomszédban, aki átjön hozzánk, hogy üdvözöljön minket?
Az aniston-szőke istennő olyan komoly ábrázattal dorgálta meg őket, hogy a két fiú elszégyellte magát. Eszter volt az egyetlen, akit semmilyen értelemben nem vett le a jószág a lábáról. Csípőre tett kézzel lépett közéjük. ‒ Engem csak az érdekelne, hogy jutott be ide.
‒ Még, hogy hogy jutott be ide? - nézett rá Tomi. - Ez nem a Pentagon.
‒ Jó, de mégis - tárta szét karjait a nővére, majd a homlokára csapott. - Az ablak! A lasagne!

***



A fiúk végre visszaültek a helyükre. ‒ Mintha azt mondtad volna, hogy ateista vagy. - jegyezte meg Tomi.
‒ Igen - sandított rá Zsombor. - Mindig is az voltam. Miért?
‒ Mert az imént úgy uszkve tíz másodpercben legalább ötszázszor emlegetted fel a jóságos atyaúristent - nevetett a barátja, és megveregette a vállát.
Julcsi, az istennő időközben átment gügyögő csecsemőgondozóba; nem tudott betelni újdonsült kis barátjával. ‒ Mit addon neked Lulcsi mama? Mit enne sívesen ezs a nadfiú? Mit sólnál ed fincsi csirkesárnacskáhozs? - S már tálalt is az asztal alatt. A megtermett kandúr elégedett varmogással vette tüzetes vizsgálat alá a vendégváró falatkát.
‒ Ne fáradj vele! - közeledett Eszter. - Már kiszolgálta magát. A dög befalta a fél tepsi lasagne-ét!

***



Mint egy gyászoló gyülekezet, úgy állták körül a vacsora főfogásának meggyalázott földi maradványait. A tepsi a földön hevert, nyilván a nagyváltósúlyú macska lökte le. Valóban tetemes mennyiség hiányzott belőle, de elnézve a hatalmas jószágot, ezen már senki nem csodálkozott. Maga a tettes is megjelent a helyiségben. Kíváncsian dugta ki értelmes pofikáját az égbe szökő emberlábak közül, és figyelmesen nézte hol a négy emberlényt, hol a mozdulatlan tepsit, mindezt a bűntudat legcsekélyebb jele nélkül.
‒ Azért... a maradék még jól néz ki - törte meg a csöndet Tomi, mire mindhárman felhördültek körülötte. - Jó, jó, meg ne lincseljetek már! Csak azt mondtam, hogy jól néz ki.
‒ Ez nem igazság! - siránkozott Eszter. - Én egy szép estét akartam. Megdolgoztam érte. Erre tessék! Egy farsangi bálban találom magam; itt állok egy karót nyelt James Bonddal, egy kanadai favágóval, egy életnagyságú bajor felföldi játék babával meg magával Garfielddal, és a vacsorát a padlóról kell felnyalogatni. - Segélykérőn nézett körül, de James Bond, a kanadai favágó és a bajor játék baba olyan bűnbánóan sütötte le a szemét, mintha legalábbis ők tették volna tönkre a lány remekművét. - Ennek annyi - nyugtázta Eszter. - Most mit csinálunk?
‒ Először is szedjük fel onnan - javasolta Zsombor, de Eszter fáradtan legyintett.
‒ Olyan szomorú látvány. Nincs erőm megmozdítani.
Öccse megveregette a vállát. ‒ Megértlek. Gyászolj csak - mondta kenetes hangon. - Majd én elintézem. Menjetek vissza, nem akarom, hogy lássátok. Menjetek, menjetek!
S a többiek egy emberként visszavonultak az étkezőbe. A macska szaglászva indult a tepsi felé, de (amikor már biztos volt benne, hogy senki nem látja), Tomi felkapta előle. ‒ Azt már nem, barátocskám! A többi az enyém!

***



Zsombor visszaigazította a nyakkendőjét. Eszter szomorúan nézett rá. - Hát, ennyi volt?
‒ Azt már nem! - ugrott fel Julcsi, és nagyot rántott a fiatalember selyem nyakkendőjén. - Még ki sem hűlt a levesünk! Tudod, mi jelképez ez? Tudod, mit jelképez? Most kezdődött el az élet! Nem lehet máris vége! Senki nem veheti el tőlünk a boldogságot! A szabadságot! Senki nem veheti el tőlünk a levegőt!
‒ D... de... igen... ‒ hörögte szédelegve Zsombor. - Mert így... így nem... így nem...
‒ He? - hajolt közel hozzá julcsi.
‒ Így nem... így... hrrrrgghh... nem...
‒ Azt akarja mondani - segítette ki Eszter rezignáltan -, hogy így nem meglazítod a nyakkendőjét, hanem megszorítod neki.
‒ Tényleg? - nézett le a markában tartott alkalmatosságra a lány. Zsombor lila fejjel bólogatott. - Uppsz! Bocsi! - vigyorgott Julcsi, majd elengedte a ruhadarabot, gyors hátraarcot vágott, és kimenekült.
‒ Jól vagy Zsombika? - emelkedett föl Eszter.
‒ Nos, nézzük csak - köhögte Zsombor. - Egy hormonzavaros hiúz megpróbált megölni, kis híján elvitt egy szívroham, pár perccel később pedig egy őrült amazon próbált megfojtani. Szóval... igen, azt hiszem, remekül vagyok, köszönöm.
‒ Ne haragudj. Ennek az egésznek nem így kellett volna történnie.
‒ Ugyan! Semmiség - állt fel Zsombor is illendőségből. De mivel alig állt a lábán, csak arra várt, hogy a lány végre elinduljon valamerre, és ő visszarogyhasson a székére.
Eszter a hűtőhöz sétált. ‒ Nézzük csak, mi van itt?
Ekkor ért vissza Tomi. Rögtön odaszaladt nővéréhez. ‒ Mi lesz most a vacsorával? Annyit dolgoztatok. Én pedig még mindig farkaséhes vagyok.
Eszter ránézett. Átlátott rajta. ‒ Megetted a lasagne-ét, mi?
‒ Az utolsó morzsáig. - vallott be a fiú.
A lány megborzongott. ‒ Ez undorító.
‒ Inkább csak nagyon finom.
‒ Hogy vagy képes ilyesmire? Egy tálból falsz egy állattal.
‒ Mi van? Már nem édes picsi csicsa?
‒ Ezt Julcsi aggatta rá. Te meg egy állat vagy.
‒ Jól van, akkor én egy állat vagyok, undorító vagyok. De jól fog ez még jönni egy apokalipszis idején, amikor a finnyás, nyimnyám népség hullik el először. Gondolj csak bele: kik fogják tovább vinni az emberiség örökségét egy kiadós világégés után? Kik írják majd tovább a történelmet? Hát, nem azok, akik válogatnak. Tessék, négyünk között ki az, aki egyedül jóllakott? Egy falatot sem bírnék már megenni.
‒ Hát, ez csodás - mosolygott feladóan Eszter. - Legalább te jóllaktál... és, azért finom volt?
‒ Issssssteni volt! Nagyot alkottál. És ne szomorkodj. Nem kell a csirkecsontokra fanyalodnotok. Nézd! Kolbász! Melóba vettem, de, hogy megmentsük az estét, tessék, ezennel neked adom. Tégy vele, amit csak jónak látsz.
‒ Nagyszerű! - mordult fel a hátuk mögött elhaladó Julcsi. - Kolbászt ehetünk vacsorára. Minél zsírosabb, annál jobb.
‒ Mert a lasagne-be nem darált disznóhúst tettetek? - nézett rá Tomi.
‒ Az ott - bökött ujjával a nagy tekercs kolbász felé a lány - tele van nagy, fehér zsírgömböcökkel.
‒ Hát, az majd kisül belőle - utánozta a lány kényeskedő berzenkedését Tomi, majd Eszterhez fordult. - Te sejted, mi fog ebből kisülni?
‒ Óvodások - sóhajtotta Eszter. - Julcsi, ne nyafogj már! Tomi, van kerti grill a házikódban?
‒ Egy kis faszenes Fieldman, igen.
‒ És faszened is van?
‒ Igen, az is van.
Eszter mosolygott, és kiadta az utasításokat. - Tomi! Cipeld fel a grillt a teraszra és röffentsd be! Julcsi! Mosd meg ezt! Zsombi! Te segíts nekem felhordani a terítéket! És mindenki vegyen kabátot! Átköltözünk a teraszra! Munkára!


***

A szereplők bármelyikének hasonlósága valóságos személyekhez nem a véletlen műve.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1543
Időpont: 2019-02-15 11:43:40

Kedves Kankalin!

Köszönöm a kiigazítást, mindig jól jön. :) És örülök, hogy azért a kisebb hibák ellenére, összességében kellemes számodra az olvasmány.
Legalább egy macskának szerepelnie kellett, ez volt Pötyi parancsa, nem volt választásom. Egyébként nagy bajkeverők, és remek tréfacsinálók a macskák, ezért mindenképp jót tesznek egy történetnek. Az én kis krampuszom engem néha az őrületbe kerget. :)
A lányok jellemrajzai is ki fognak majd bomlani, semmi pánik. :)
A véleményednek örülök, és köszönöm.

Szeretettel: Laca :)
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6452
Időpont: 2019-02-14 19:45:58

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laca! :)

Nagyon szórakoztató ez a rész, amit az affektálás még színesebbé tesz. A nyelvezete gödülékeny, kellemes olvasmány.
Tetszik, hogy egy cicát is belecsempésztél a történetbe. Talán lesz neve is... :)
Van egy kis fogalomzavar az egyik mondatban, amit célszerű lenne átalakítani: "ízetlen". Ha ételre írod ezt, akkor íztelen. A tréfa szokott ízetlen lenni, de azt hiszem, te az íztelenre gondoltál mind a szavak, mind az étel tekintetében, legalábbis a szövegkörnyezetből számomra ez derül ki.
Szépen alakulnak a jellemrajzok, ügyesen forgatod a tollat, lebilincsled az olvasót.
Ami a narrátort illeti, most is érzékelhető, hogy a két fiatalember gondolataiba jobban belelát. Ez nem baj, csak kitűnik, ezért jegyeztem meg.
Egyébként nagyszerű regény készül kibontakozni, az a véleményem. :)

Szeretettel: Kankalin
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1543
Időpont: 2019-02-14 14:50:23

válasz hundido (2019-02-14 13:35:31) üzenetére
Kedves hundido!

Olvasva derűs meséidet, nem csodálom, hogy ez a rész igazán tetszett neked. Aminek szívből örülök. Garfielddel még sokat fogunk találkozni. :)

Üdv: Laca :)
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1543
Időpont: 2019-02-14 14:48:05

válasz túlparti (2019-02-13 19:32:45) üzenetére
Kedves túlparti!

Az estének még nincs ám vége. :)
Örülök, hogy velem tartasz.

Üdv: Laca :)
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1223
Időpont: 2019-02-14 13:35:31

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!
Jaj, nagyon jó poén volt a csicsa sztori - jót mulattam :)
Minden rendeződik....talán - és nem marad éhen e társaság- majd folytatom az olvasást.
üdv hundido
Alkotó
Regisztrált:
2013-06-11
Összes értékelés:
809
Időpont: 2019-02-13 19:32:45

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Azért, jól sikerült ez az este - szerintem. Összes gubancolódással, mohó, fenevad macskával. Puhatolózással. Hiúzzal, jaguárral, összes mohósággal. Mert remélem, biztos vagyok ebben, lesznek még sok, további gubancok. Ezért is drukkolok.
üdv neked Sas!
túlparti
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1543
Időpont: 2019-02-09 03:21:41

válasz Kőműves Ida (2019-02-07 21:37:09) üzenetére
Kedves Ida!

Örülök, hogy élvezetes olvasmánynak találod, és hogy jó ötletnek tartod a bőséges párbeszédeket. Igen, jól látod, épp az volt a cél, hogy lehetőleg minél több információt maguk a szereplők adjanak át az olvasónak.
Köszönöm a figyelmedet és a jelzéseidet.

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1543
Időpont: 2019-02-09 03:16:22

válasz Bödön (2019-02-05 08:52:48) üzenetére
Üdvözletem, Bödön!

Igen, az idill általában csak idea. Nem tehetünk róla, de nem tudjuk megtartani.
Hogy hideg lesz-e? Kicsit talán, de nem a terasz lesz a végállomás.
A következő szakasz az első részből az utolsó, befejező szakasz lesz. Kicsit hosszú talán, de nem akartam még ketté osztani azt is, már csak azért sem, mert egybefüggőek a jelenetek.
Örömmel láttalak, köszönöm a figyelmedet.

Üdv: Laca :)
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5690
Időpont: 2019-02-07 21:37:09

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Remek szórakoztató történet. A hatoshoz nem is írtam, inkább folytattam tovább az olvasást. Tetszenek a párbeszédek, s már maga az ötlet, hogy szinte csak párbeszédekből áll. Nekem kimondottan bejön, hogy minden információt maguk a szereplők közölnek az olvasóval.
Jó volt a macska sztori, meg az asztali áldás is tetszett, meg ez az egész gubanc. :)
Nagyon élvezetes olvasmány.

Szeretettel,
Ida
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8238
Időpont: 2019-02-05 08:52:48

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Sas! Idilli lenne ez az ismerkedős buli, így indul, lírai elemekkel megspékelve. Aztán jön váratlanul a macskakaland, és borul minden. Jó ötlet a fiataloktól, hogy a teraszon folytassák? Nem lesz ott hideg? Olvasom, olvasom, s közben lassan én is ott vagyok velük láthatatlanul! :) Üdvözlettel: én

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 6. című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Soroló címmel a várólistára

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Egyenlő súly című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Tavasz jele című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Egyenlő súly címmel

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Csak illúzió 3/3 című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Gazdátlan csend című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Csak illúzió 3/2 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Csak illúzió 3/1 című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Majd ha című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 5. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Tavasz jele című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Óh, te költészet! című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Tavasz jele című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)