Perzselő özön, vad szél süvít,
Vajon a Lét, az Élet üdvözít?
Vagy pokol tornácán inogva,
Lucifer az, ki életem Ura?

Fénybe vágyom, a szentek közé,
A magasságos Szent lába elé,
Hogy jelenlétében élhessek,
S hogy életemben ne kételkedhessek.

Elmúlván bú, bánat és mind, mi rossz,
Isten az, ki féltőn, óvón karon fog,
S elvezet egy békés, csendes szigetre,
Mely örök honom lesz egy életre.

Ó, mily csodás lesz az a Nap,
Angyalok hada, víg muzsika,
Szívem lecsendesedik, láncaim lehullnak,
Könnyeim apadnak, elmúlnak.

Bár lenne már ez a nagy Nap holnap,
Hogy fagyott szívem mostan,
Felengedvén szivárványba forduljon,
S létem a hívó szóra mozduljon.

Táncra perdülvén az Atya előtt,
Angyalok, kerubok, s mind mi eljött
A nagy Napra, a Menyegzőre,
Mostan fejet hajtanak előtte.

Mert mind egyek a Királyságban,
Az Atya teremtette Jóság házában,
Bár létük eltér, de céljuk közös:
Hogy békesség legyen a Földön.

Egy döntés csupán, s életedet,
A pokol tornácáról átteheted
Biztosabb alapokra, Jézusra,
Csak fogadd be őt a szívedbe (újra).