Átutazóban vagyunk itt e földön,
mely oly csodás, s mert látom, megköszönöm.
Akár még százszor is elmondom neked,
ha cipelem is közben a terheket.

Már többször is megtaláltam önmagam:
a sorsom hol ében, hol meg színarany.
Nem keresem a miértre a választ,
mindegy: hisz válasszal senki nem áraszt.

Egyenlőtlen az út bölcsőtől sírig,
van hitem, álmom, szívem vakon bízik.
Vágyom kedves szóra, egy ölelésre,
a jó szerencsére, egy kevéskére.

Átutazóban vagyunk itt e földön,
vágyom, hogy a kopár táj ruhát öltsön.
Bontson bimbót, lobbanjon csábos színbe,
méh zsongjon, s zengjen a rigó szelíden.