Nemrég keltek ki a csibék a tojásból. Az egyik amelyiken a legtöbbet ült tyúkanyó, az fekete lett, amelyik a leghamarabb bújt ki az pedig kopasz nyakú. Nemrég bújtak ki a tojásból a kiskacsák és a kislibák is, közülük az egyik nagyon félénk volt. A kislibák nagyon gyorsan nőttek. Az egyik nagyon harcias volt, gyakran elzavarta testvéreit az etetőtől. Korholta is érte a tojó eleget! - De mindhiába! - Már minden testvére félt a közelében lenni, mert akit tudott megcsípett éles csőrével. Buksi, a házőrző megelégelte a dolgot, s mert dolgozott benne a vadászösztön, erőteljesen ráugatott: - Elég volt! Nem veszed észre, hogy mindenki fél tőled és már senki sincs szívesen a közeledben? - A liba csodálkozva nézett a kutyára, hisz eddig úgy gondolta, hogy ez a természetes. A legelsőnek kibújt kiskacsa nagyon jó úszó volt. Úszóhártyás lábaival csak úgy szelte a vizet! Élvezte, hogy sosem ő a sereghajtó és élvezte, ahogy a víz összecsapott a feje fölött, persze gyorsan ki is bukkant. Ám a többieknek nem tetszett, hogy minduntalan tele fröcskölte a szemüket vízzel. Ő ezt nem vette észre, vagy nem törődött vele, nem tudom és úszott, lubickolt gondtalan. A kopasz nyakú tyúk is megnőtt már, a taraja egész különlegesre sikeredett. Nagyon büszke volt rá és a kopasz nyakára is. Mindig hencegett vele. Eleinte békésen tűrték, nem szóltak érte testvérei, de utána a kis fekete mégiscsak rászólt. - Nézd, testvérem! Én is különleges vagyok, más, mint a többi mégsem dicsekszem vele. A kopasz nyakú erre elszégyellte magát.


Vedd észre a saját hibáid, vállald fel tetteid következményeit, és akarj is változtatni.