Beköszöntött a nyár. A nyártündér varázspálcájával arany sugarakat szórt a földre. Panka szülei úgy döntöttek, hogy kirándulni mennek a Gemenci erdőbe. Nagyon izgatottak lettek a kicsi gyerekek, alig várták már, hogy megérkezzenek. Ahogy kerekeztek a biciklivel egymás mögött haladva a sorban az út szélén, gyönyörködtek a meseszép nyár és fűzfákban, a repkedő, csivitelő kismadarakban, közben vidáman énekeltek. De szép is volt a táj, s mennyi szépség volt ott, s micsoda friss, üde illat áradt! Hamarosan megérkeztek a rengetegbe, s a zsenge pázsitra letelepedtek. Megkérték a szüleiket arra, hogy elmehessenek egy kicsit körül nézni az erdő szélére. Miután engedélyt kaptak rá, szigorú feltételek mellett, megígérve, hogy azt be is tartják elrobogtak. Ahogy keresték a kincseket, észrevettek a földön egy hatalmas hím szarvasbogarat. Agancsos rágókáját meredeztette Panka felé. Milyen szép! - mondta, de nem bántotta. Hamarosan egy orrszarvúbogárra bukkantak az öreg tölgy aljában. Alaposan megszemlélték a nagyítójukkal különös fejét, majd tovább sétáltak óvatosan, nesztelenül, figyelve a lábuk alá. Milyen hatalmas tölgyfa és milyen érdes a kérge!- Mondta a kislány, közben óvatosan megsimogatta. Palkó, Panka gyertek! - Próbáljuk ki, átérjük-e a törzsét. A három gyermek megpróbálta átölelni. Addig nyújtózkodtak, amíg csak sikerült. De jó móka volt! - Nevettek a gyerekek. A kőrisfa kérgén egy hím pávaszemes lepke pihent széttárt szárnyakkal, amely bársonyos bordó volt, rajta nagy szemfoltokkal melynek a közepe kék. Ahogy közelről megcsodálták a lepke elrepült. Szaladjunk utána! Vidáman eredtek a nyomába, de sajnos nem sikerült utolérni. Ekkor újabb játékot találtak ki. Keressünk lábnyomokat!- mondta Palkó. Így is tettek. Egy kis idő elteltével egy gyíkot pillantottak meg sütkérezni a napon. Ahogy közelebb próbáltak menni hozzá az gyorsan eltűnt a kövek között. Gyűjtsünk botokat, gallyakat!- mondta Palkó. A kicsikből madarakat, virágokat, fákat raktak ki, s amikor megunták a játékot odavitték az összegyűjtött rőzsét a szüleikhez. Egy arra kijelölt helyen felhalmozták őket, édesapja tüzet gyújtott majd szalonnát sütöttek. Miután jóllaktak, nagyon nagy gondossággal, odafigyeléssel a szüleik eloltották a tüzet. Még delelőn járt a nap, így ismét játszani ment a három lurkó. Szellő suhant el a fejük fölött, hajukba lágyan belekapott. Élvezték, ahogy a nap lágyan cirógatja arcukat. Gurgulázva kacagtak rajta a gyerekek. Kosarukba különböző formájú köveket gyűjtöttek. Miután sok érdekes kisebb, nagyobb összegyűlt állatformákat raktak ki belőle. Versenyeztek, hogy kié lesz a legötletesebb. Szüleiket kérték fel zsűrinek. Panka egy hernyót, Palkó egy rókát, Jankó egy szarvast rakott ki.Szüleik nem tudtak dönteni, ezért abban állapodtak meg, hogy aki kitalálja a találós kérésre a választ, az fog nyerni. A gyerekek ráálltak. " Agyara nagy, háta tüskés, Kölyke csíkos, színe szürkés. Orra korong, gombát túrja. Éjszakánként földbe fúrja. " Hát a vaddisznó! - Vágta rá Panka gyorsan. Így ő lett a győztes. A nap kezdett elbújni a bongyor bárányfelhők mögé, ezért elhatározták, hogy elindulnak hazafelé. Összepakoltak, majd körül néztek, hogy nem felejtettek- e a földön valamit. Figyeltek arra is, hogy szemét se maradjon, majd elindultak. Út közben még megálltak gyönyörködni a vízesésben. Vadszőlővel benőtt sziklafal tetejéről hullott alá a zuhatag. Ahogy Palkó jobbra tekintett egy süncsaládot vett észre. Nézzétek! - Mondta. Mindenki odapillantott. Ó, de édesek! Komótosan, libasorban baktattak át a túloldalra. Húúú, és mennyien vannak! - Mondta Panka. Jankó elkezdte számolni. Ott az anyuka legelöl, utána a kicsik: egy, kettő, három..... hét. Ez aztán a népes család!- Mondták vidáman, majd mentek tovább. Közben madárhangokat utánoztak. Huuuú - huuuú ... huhogtak , kááár- kááár ... károgtak.... Épp a kocsányos tölgyek mellett mentek el, amikor Palkó valamit észrevett. Szólt a többieknek, hogy álljanak meg. Odament a fához és kutatni kezdett a földön. Követte Panka és Jankó is. A földön egy réti sas fióka hevert. Vajon mi történhetett? Jankónak eszébe jutott, hogy olvasta egy könyvben, hogy a testvér kilökheti a másikat a fészekből. Lehet, hogy itt is ez történt? Mindenesetre segítenünk kell rajta ez nem is kérdés. A fonott fűzfa kosárba óvatosan betették a fiókát és odavitték a szüleikhez, hogy tanácsot kérjenek tőlük. Apukájuk nagyon megdicsérte őket. Felhívták a tudakozót, aki megadta a madármentők címét. Elhatározták, hogy elviszik oda, hisz muszáj segítséget nyújtani. Így is tettek. Az önkéntesek nagyon megdicsérték a gyerekeket, a szülők is büszkék voltak rájuk, majd tovább kerekeztek egészen hazáig. Mire hazaértek már az ezüstös hold világított az égen.

Ennyi kaland egy napra!- mondták nevetve, majd boldogan hajtották álomra a fejüket. Aki nem hiszi, járjon utána!