Gyöngyszemek kedvenc verseink,
sírják a lét keserveit,
mégis gyönyör e fájdalom,
sajgón szép, ha elolvasom.

Kagyló gyöngyét könny érleli,
fájdalommal szült, kínteli,
vérző ujjal, én vagyok az,
ki mint rózsát, strófát szaggat.

Igazgyöngyök a bús nóták,
ha azt érző szívvel húzzák,
borzolják a terhelt lelket,
s borba fojtják a keservet...

Míg mulatunk jó bor mellett,
ürítünk sok kupát, kelyhet,
közben könnyünk potyog bele,
s igazgyönggyel lesz majd tele.

Aki sírva vigad este,
könnyebbül a lelke-teste,
s boldogabb lesz az ő szíve,
mint ki gyöngyhalászat híve.