Kivántalak!
Mint éhező a húst, finomra sültet!
Esőt ha vár, ki fát a porba ültet!
Ahogy a gyógyuló, kiván sebére írt,
vagy írni már tudó, husos, fehér papírt!

Miért
vizsgáltam képet, kellemedről?
Hisz most se bírok el-
szakadni szellemedtől!

Minek olvastam oly
mélységesen beléd?!

Most lökhetem valóm,
így,
meztelen
eléd!

Neked zenél
ez átkozott-merész, vad dolgozat
s hogy nem szakad le rám a boltozat?!
Hiszen úgy jönnek-mennek estelek,
hogy téged még csak meg se lestelek,
pedig,
minden nap úgy hunyom szemem le,
mint aki úgy, de úgy
beléd van részegedve.


Elhittelek!
Hogy végre éltet adj nekem!
Hogy megfeszülj keresztemen!
Hogy én,
előtted térdelő alak,
egy élten át
imádjalak!!!