És akkor kitőrt a csetepaté.A meghittnek indult ebéd zajos civakodásba fullt,amikor szerényen felkértem a szeretett családtagokat,hogy álljanak elő
óhajaikkal:hová megyünk hétvégére.Úgy tűnik a pokol szakadt az ebédlőre.
Feleségem a nagynénit akarja meglátogatni,gyerekeim a hegyekbe kivánkoznak,anyósom bevásárolni szeretne,apósom pedig halászni.Az én óhajom nem is számított.S mindehhez egyetlen szál,ártatlan járgányunk
volt.
-Na,most mi lesz-kérdeztem én nagyon halkan.
Erre, még nagyobb lett a zűrzavar.Mindenki próbálta védeni az igazát,
mi több ezt alátámasztandó:lányom hozzámvágott egy bécsiszeletet,
anyósom fejbe vert a mártásos kanállal.Miközben a sebtében kiürített
leveses tálat igyekeztem pajzsként használni apósom diszkréten bokán rugott.Azóta is borogatom esténként.Fiam leszopott olajbogyoval dobált.
Afeleségem csúnyán nézett rá,de részéről,már ez is fenyegetésnek számit.
Lassan áttértek egymás bántalmazására.Én,miközben letöröltem jobb
szememről egy kanál majonézzet ,elvonultam.Mi mást tehettem volna.
Nekik volt igazuk,hiszen a szép, új,piros autót apósom vette.Igaz,hogy bepótolt az anyósom,mert a reggeli teába három helyett csak egy kanál cukrot tett.A feleségem beforgatta hárohónapi dugipénzemet(erre csak
napok után jöttem rá),a gyerekek pedig lemondtak napi fagyijukról.Csak
én nem pótoltam semmivel.S tessék most itt állok,szenvedek szitkok között.
Már kétoldali idegzavar környékez,reszketek,s a harmadik pohár konyak
sem nyugtat.
Csak szenvedek,szenvedek!Mígnem,hoppá,támad egy,akkor még
naygszerűnek tűnő ötletem ötletem.Bátorítóul még belökök egy pohárral,
majd elhagyom a vita színhelyét.
Úgy jó két óra múlva tértem vissza.Legalább közepes tszunámi
színhelyét véltem felfedezni.Az asztalon már nem volt semmi,afalon ferdén lógó esküvői képen lefolyt a kecsup,anyósom az asztal alatt viaskodott
fiammal,lányom apósom szemüvegét zúzta,feleségem pedig sikertelenül
próbált kimászni egy hatalmas almaszósz tócsából.
Erősen becsaptam az ajtót.Csend lett!
-Nos,nagytiszteletre méltó család!Én megoldottam a kérdést.
-Tényleg?-ujjongtak,s dúl arcukra mosoly űlt.Hozzám léptek,vállon
veregettek,sőt anyósom nagy meglepetésem még homlokon is csókolt.
-Hát,kinek van ilyen veje?
-Na,jöjjenek cak utánam-bíztattam.-mindjárt megbizonyosodnak.
Kint megállítottam őket biztonságos távólságban és anyósomhoz
fordultam.
-Drága mama,ez a négy kerék a magáé.Ebből úgy is hiánya van.
A motort -mútattam a szerelőpadra -a kedves papának ajánlom.Tiéd
Kedvesem az itt látható csomagtartó,úgy is állandóan cipelsz valamit.
Gyerekek nektek az ajtók maradtak,hadd csapkodjátok.
Nem folytattam.Láttam,amint gyanus csendben szét szélednek:a spájz,
a konyha,a garázs ,meg a fatartó irányába.
A járgány roncsai közt botladozva futásnakeredtem.