HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 33

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47756

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Gabriel SawyerFeltöltés dátuma: 2007-03-03

Jonathan Gros (20. fejezet)

20. fejezet
Lángoló múlt

1998. Egy évvel ezelőtt történt. Készültem az iskolába, régi szokásomhoz hűen, késve. Azóta nem késtem, mióta leégett a házunk, azóta én szinte rettegek a tűztől. Gyakran riadtam fel az ágyamban, hogy ég a lábam, később ez egyre rosszabb lett, gyakrabban riadtam fel, és akkor már lángolva rohantam ki az utcára, ordibálva, de a járókelők még csak rám se néztek, mintha ott se lettem volna.
És nem a félelem erősítette bennem a rémálmokat, hanem a bűntudat, ami a mai napig ott, bent, az agyam legmélyén piszkálja a fejemet.
Utolsó hónap volt már az iskolában, ki akartak csapni az örökös késések miatt, de szerencsére az osztályfőnök nagyon kedvelt engem, így mindig egy vagy két napot egy héten amikor késtem, figyelmen kívül hagyott, így azért a felére csökkentek a késéseim. Igen, már csak egy hónapot kellett várni, és vége az általános iskolai szenvedéseknek, és beléphettem a gimnáziumi évekbe.
De hát nem kezdhettem a gimnáziumot zöldfüllel, mindenképpen ki kellett próbálnom a legmenőbb cuccot. Igen, nem lehetett a nélkül kezdeni egy gimnáziumot, hogy ki ne próbálná az ember a cigaretta rejtelmeit.
Peterrel találkoztam az iskola előtt. Peter a legjobb barátom volt. Minden buliba, hülyeségbe bele lehetett rángatni, persze ez azért kölcsönös is volt.
Ekkor beszéltük meg ugyanis, hogy ma, iskola után, felmegyünk hozzám, és kipróbáljuk a bagót.
Földrajz órán az utolsó előtti padban, karomra ráhajolva aludtam. Már akkor olyan izgatott voltam, hogy csak a cigire tudtam gondolni, azt álmodtam, hogy a számból vagy ötven cigaretta lóg ki, és vigyorogva szívom meg az összest, és akkora füstöt fújok ki, hogy az egész városban öt órás köd terjengett.
- Mi Argentína fővárosa Mr. Gros? - ébresztett föl a tanár hangosan kiabálva
Na igen, Mrs. Tersulio borzalmas tanár volt, a neve is ezt mutatta. Tersulio? Atyaég, milyen név ez? És kit érdekel mongólia fővárosa az utolsó hónapban, amikor már szinte minden tanár tök lazára veszi az egészet.
- Tessék? Nem én voltam? Nincs nálam semmi! - vágom fel a fejemet riadtan.
Olyan érzésem volt, mintha észrevették volna hogy cigizem.
- Nem érdekel mi van nálad Gros, felelj a kérdésre vagy a rosszabb jegyet fogod kapni évvégén ezt garantálom!
- Buenos Dias - hangzott a súgás hátulról
- Buenos Dias! - mondtam elégedetten a tanárnak.
Természetesen mindenki elkezdett nevetni, én meg értetlenül néztem magam elé. Mrs. Tersulio viszont nem nevetett! Nem is csoda, akkora baromságot mondtam, hogy még én magam is elmosolyodtam egy pillanatra, aztán persze gyorsan korrigáltam hibámat:
- Buenos Aires, tanárnő! - mondtam szégyenkezve
Mrs. Tersulio haragos tekintettel, bólintott egyet a fejével, majd megfordult és a tanári asztal felé ment. Kinyitotta az osztálynaplót, és beírt valamit. Nem kellett Einstennek lennem, hogy rájöjjek, átjavította az év végi jegyemet.
- De... most tanárnő! Most átírta a jegyemet? - dadogtam
- Persze hogy átírtam, amekkora ostobaságot mondtál...
- De kijavítottam magam tanárnő! - vetettem ellent
- Csak későn! Szóval, ott tartottunk, hogy a mezőgazdaság... - folytatta tovább az anyagot.
- Hogy lehettél ekkora szemét! - fordultam hátra Sam Sternhez, aki az osztály, vagy inkább az évfolyam egyik legidegesítőbb, és, ugyanakkor a legnépszerűbb diákja volt.
Na persze csak eddig a napig.
- Ne haragudj Jony fiú, de ezt muszáj volt - kuncogott
- Először is, a nevem Jonathan, és nem Jony fiú, másodszor pedig, tudod hogy most rontottad el az év végi jegyemet?
- Jony fiú, te rontottad el, én csak vicceltem - mosolygott továbbra is
- Ezt még nagyon meg fogod bánni te kis...
- Mr. Gros, még lejjebb rontsam a jegyét, azt akarja? - pattogott Mrs. Tersulio
- Nem tanárnő - fordultam vissza lassan
- Akkor nem szeretném a hátát látni, forduljon előre és jegyzeteljen, még nincs vége az évnek - magyarázott Mrs. Tersulio, ami engem roppant mód idegesített
Földrajz óra után már csak egy matek óra volt, és utána mehettünk is haza cigizni. Annyira izgatott voltam matek órán is, hogy vagy ötször satíroztam ki egy számsort, mert mindig elrontottam.
- Nézzük csak, kinek van kevés jegye - lapozgatta az osztálynaplót a matek tanár, Mr. Bart - igen, Mr. Stern, jöjjön, írja fel a táblára a következő egyenletet - nyújtott Stern felé egy könyvet
A név hallatán felcsillant a szemem, igen, a bosszú, édes! Ekkor már ki is gondoltam a bosszúmat. A matek órát mindig a legkisebb teremben tartották, annyira kicsi volt, hogy az első padsor és a tábla közötti hely alig volt egy méter. És hát, nagy szerencsémre én, az első padban ültem. Na persze a tanárnak nagy hely kell, így ő méterekre volt a táblától.
Stern elkezdte felírni az egyenletet! Szinte minden ember úgy ír, hogy közben magában mondja amit írni fog. Ez alól Stern sem volt kivétel. A könyvben, a soron következő szám a 648 volt majd az 512. Mikor Stern ezekhez a számokhoz ért, félhangosan elmondtam egy hasonló számot, vagyis ez esetben először 642-t majd az 522-t. Stern annyira izgult, hogy fel sem tűnt neki, hogy más számokat írt fel, illetve az 522-t észrevette, ki is javította, de a 642 még így is fent maradt.
A tanár bólogatva nézte, amit Stern felír a táblára. Miután befejezte az írást, letette a padomra a könyvet, és elkezdett számolni. Én már kezdtem vörösödni, éreztem, hogy nagy poén lesz, főleg amikor majd befejezi.
Eltelt vagy tíz perc, mire Stern nagy nehezen befejezte a feladatot, fújt egyet, és a tanár felé fordult.
Mr. Bart elővette a megoldás tárát, és megnézte az eredményt:
- Fiam, itt valami nagyon nem stimmel, na nézzük csak - mondta, majd felállt a helyéről, és alaposan szemügyre vette a táblát.
- fiam, meg kéne tanulnod már végre másolnod, ez itt nem 642, hanem 648, na fuss neki még egyszer - javította ki a táblán a számot, majd a kezébe nyomta a krétát
Stern fújt egyet, majd ismét neki esett a feladatnak. Stern sosem volt egy matek zseni, nem lett volna nehéz összezavarni még itt feladat közben is, de úgy éreztem eleget ízleltem már a bosszút, és finom volt. Elég volt.
Fárasztó tizenöt perc elteltével Stern befejezte a feladatot, apróbb hibákkal, és a kis mázlista így is egész jó jegyet kapott.
Matek óra után Peterrel az iskola kijárata felé vettük az irányt. Peter apja elég nagy dohányos volt, így nem volt probléma szerezni egy doboz cigarettát. Megálltunk az egyik fa mögött, és üdvözöltük egymást szokásos üdvözlési formánkkal, vagyis összeütöttük az öklünket, ezután Peter kinyitotta a táskáját és megmutatta a dobozt.
- Király, de dugd el, nehogy meglássa valaki, menjünk fel hozzám, és ott majd kipróbáljuk - magyaráztam, visszanyomva a táskájába a kartont.
- Helyes, amúgy is ez volt az eredeti terv - egyezett bele Peter
Fél óra utazás után, elértük a házunkat. Egész takaros kis házikónk volt. Három hálószoba, egy fürdőszoba és egy konyha, egy étkező asztallal, ahonnan a nappali nyílt. Hazaérve ledobtam a táskámat a földre, és Peter táskájával felrohantunk a szobámba.
Leültünk a földre, a szőnyegre, az egész szobában szőnyeg volt, elég idegesítő volt, legalábbis nekem nagyon nem tetszett. Peter kinyitotta a táskáját és előrántotta a karton cigarettát, és az öngyújtót. Először ő gyújtotta meg a sajátját, megmutatta, hogy kell, vagyis ahogy szerinte kell csinálni, ahogy az apjától látta. Megszívta, és abban a pillanatban ki is fújta a sötét füstöt:
- Látod, ilyen egyszerű - mutatta
Meggyújtottam én is a sajátomat, és én is megszívtam, és ugyanúgy ki is fújtam a füstöt.
- Én nem értem mi ezen olyan rossz, vagy jó, nem érzek semmit - magyaráztam, teljesen nyugodtan kifújva a sötét füstöt
- Hm, lehet, hogy rosszul csináljuk - mondta, és abban a pillanatban hangosan elkezdett köhögni
- Vagy még sem - mosolyogtam
Peter köhögve bólogatott:
- Csak szívj rá egyet - tanácsolta, köhécselve
Úgy tettem, ahogy mondta, és semmi füst nem jött ki a számon, viszont a tüdőm elkezdett égni, mintha belülről akarnának meggyújtani.
Fogtam, és a hamutartóba ledobtam a cigarettát.
- Ez borzalmas - köhögtem
- Szerintem nem olyan rossz - vetett ellent Peter, aki egy újabb slukkot szívott a cigin.
- Még a szaga sem tetszik, egyszerűen büdös - fogtam be az orrom egy pillanatra, majd felpattantam, és kinyitottam az ablakot.
Kihajoltam az ablakon és néztem az elém terülő tájat. A házunk egy kis dombon állt, így egész szép kis kilátásunk volt.
Megfordultam és a nyitott ablak párkányára támaszkodtam, és onnan néztem Petert, aki élvezettel szívta meg újra és újra a cigarettát. Mikor már a felét is elszívta ő is letette a cigaretta csikket a földön fekvő hamutálra.
- Faterod mikor jön haza? - érdeklődött
- Egy óra talán, Buksot vitte állatorvoshoz. Anya még dolgozik. Jessyt pedig nem tudom hol van
- De jó! - kiáltott fel, az ágyamhoz lépve, mintha tudomást sem vett volna arról amit mondtam - tök jó ez a párna - kapta föl a kedvenc alvó párnámat.
Egy mosolygós, terpeszben álló figura volt rajta, aki az egyik kezében egy fadarabot tartott, amit a magasba emelt, a másik kezében meg a földön fekvő kalóz lábát tartotta, aki elterülve feküdt a háttérben két kis X-szel a szeme helyett, nyelvét kinyújtva tartva.
- Igen, ő a kedvencem
- És tök puha - tette az arcát a párnához Peter
- Van egy másik ugyanilyen, de azt nem szeretem annyira, tök béna rajta a figura - mondtam, és megfordulva egy alacsonyan fekvő szekrényből kihúztam a másik párnát, amin egy integető fiú volt.
Hirtelen, azon kapom magam, hogy a kedvenc párnám közelít, egyenesen az arcom felé. Mikor oda ért, erősen elnyomta a fejemet. Peter felkiáltott:
- Párna csata!
Nevetve csaptam vissza az integetős kisfiús párnával. Én csak a testét találtam el, így nem okoztam neki nagy sérülést. Ő felém ugrott az ágyamról és a fejemet célozta, de én összekuporodtam, mint egy teknősbéka, és így a hátamat találta csak el.
Ekkor gyorsan felpattantam, és megfordulva egy nagyot csaptam a párnával az arcára. Peter egy kicsit megszédült, és nevetve huppant az ágyra. Itt volt az ideje, hogy befejezzem a támadást! Felugrottam az ágyam felé, és Peter fejét vettem célba, aki az enyhe kábulattól alig vette észre, hogy támadok, így könnyen a képébe tudtam csapni.
De ő sem volt ám rest. Látva, hogy a párnával fojtogatni akartam (persze csak játékból), lábával oldalra lökött, és párnáját csapásra emelte. Bár én így most alá kerültem, a párnás kezem szabadon volt, így veszettül elkezdtem csapkodni az arcát. Harmadik ütésre megelégelte, és bal kezével elkapva a párnámat, kicsavarta a kezemből, majd ledobta a földre.
Ez volt az a pillanat, amikor a játék többé már nem volt játék! A párna egyenesen a hamutartóba esett. Ha üres lett volna a tál, még nem is lett volna gond, csakhogy mindkettőnk égő cigaretta csikke a tartóban hevert!
Miután Peter lefegyverzett, megadtam magam.
- Huh - fújt egyet Peter - ez király volt.
- Ja! - értettem egyet vele, felülve az ágyamra
- Megszomjaztam, van valami inni valótok? - kérdezte lihegve
- Persze - mondtam, és felpattantam az ágyamról, elindulva az ajtómhoz.
Nyugodtan átléptem a földön lévő párnát, ami ekkor még nem mutatott semmi rendelleneset, és kinyitva a szobám ajtaját elindultam lefele a konyhába. Peter utánam jött erősen szorítgatva a kedvenc párnámat. Ő is kijött a szobából, és maga mögött becsukta a szobám ajtaját is.
Lerohantam a lépcsőn, és rögtön jobbra fordultam, ahol a konyha állt. Az egyik szekrényből kivettem kettő poharat, és leraktam őket a konyha asztalra. Megfordultam és Peter felé néztem, aki ledobta a párnámat a Fotelra.
- Mit kérsz? Van narancslé, őszibarack, kóla és egy kis málnaszörp.
- Kóla jöhet!
Fejemmel bólintottam, és a hűtőszekrényből kivettem egy nagy üveg kólát. Töltöttem mindkettőnknek, majd jóízűen megittuk egy kicsit beszélgetve közben.
- Milyen szemét volt ma Stern, nem? - cammogtam.
- Ja, de te se voltál semmi azzal a Buenos Diasszal - kuncogott
- Nagyon vicces, akkor is szemétség volt, miatta lehúzták a jegyemet
- Nem mondod? Nem normális Mrs. Tersulio, egy ilyenért lehúzta a jegyedet, komolyan mondom, hülye akár a neve.
- Hát ja, kérsz még kólát? - kérdeztem, látván, hogy üres a pohara.
- Ja, kösz - nyújtotta a poharát Peter
Magamnak is töltöttem egy kicsit, és folytattuk a beszélgetést. Megittuk az egész üveget a végén. El is ment vagy fél óra mire mindent kitárgyaltunk, és megittuk a kólát.
Miután végeztünk a konyhában, elindultunk felfelé a szobámba. Peter ment elől!
- Nézd csak Jonathan! - mutatott a mutatóujjával a szobám ajtajának aljára, ahonnan sűrű fekete füst szállingózott fölfelé, feketítve az ajtót.
- Jaj ne, mondd hogy nem! - álltam meg a lépcsőn
Peter bátran odasétált az ajtóhoz. Én eközben gondolkoztam, hogy mit tegyek, biztos voltam benne hogy nagy baj van. Kihívjam a tűzoltókat? Vagy hívjam apát?
- Szerintem menjünk be és nézzük meg - mondta Peter, és kinyitotta az ajtót!
- PETER, NEEEE! - kiáltottam rá, de túl késő volt.
Ahogy Peter kinyitotta az ajtót, mint valami vízsugár, úgy tört ki a tűz a szobámból, beterítve Peter egész testét.
Peter ordítva csapkodott, csapkodta a lábát, a hátát, ami égett. Csakhogy Peter egész teste lángokban állt, és ő a fájdalomtól csak üvöltött.
Tanácstalanul álltam egy pillanatra, megdermedve a rémülettől, mikor a tűz kitört a szobámból a rémülettől én is hangosan ordítottam, és a lábaim teljesen megmerevedtek. Nem sok választott el, attól hogy sokkot kapjak, de szerencsére úrrá lettem a félelmemen, és megindultam ordítva Peter felé, hogy fellökjem. Sikerült is kilöknöm az egyensúlyából, úgy hogy ő a földre huppant. Gyorsan elkezdtem ütögetni a testét, hogy kioltsam a tüzet. Egy kicsit meglöktem a földön is, hogy végigguruljon, ezzel is kioltva a testén a lángokat.
Miután sikerült eloltanom az összes tüzet rajta, teljesen rosszul lettem. Peter, a legjobb barátom, borzalmas látvánnyal feküdt előttem csukott szemmel. Nem tudtam eldönteni, hogy meghalt, vagy csak elájult. Közelebb hajoltam az arcához, pontosabban az orrához, és örülve tapasztaltam, hogy még lélegzik.
Az egész szobám lángokban állt. Csakhogy a legnagyobb baj nem ez volt, hanem hogy a szobámból kitörő láng meggyújtotta a szobám előtti kis keskeny folyosó falát, és mennyezetét.
A plafon itt különösen vékony volt, és mivel az egész ház fából készült, könnyedén terjedt végig a falakon a tűz.
Egy kicsit viszolyogva fogtam meg a barátom két égett karját, és elkezdtem a lépcső felé húzni. Pattogásokat, és fatöréseket kezdtem hallani felettem. Sajnos csak alig tudtam elhúzni egy méterre Petert, a füst már olyan nagy volt az egész házban, hogy fuldokolva köhögtem hangosan, és a szemeimből meg kicsordultak a könnyek, annyira marta a szemeimet.
Borzasztóan el voltam keseredve, féltem apámtól is, de legfőbbképpen a tűztől rettegtem. Borzasztóan meleg volt az egész házban, alig kaptam levegőt, és nem tudtam mit tévő legyek. A keskeny kis folyosó végén volt egy ablak, muszáj volt visszamennem, hogy kinyissam, és egy kis levegőhöz jussak. De az ablakhoz közeledve, még erősebbek voltak a lángok, és a füst is sokkal fojtogatóbb volt. Nagy nehezen sikerült kinyitnom az ablakot, majd mikor elkezdtem visszafelé menni Peterhöz, megint hallottam a fejem fölött a recsegéseket, és pattogásokat, csak sokkal hangosabban, és egyre sűrűbben. Felnéztem, amikor láttam, hogy egy hatalmas vaskos gerenda recseg felettem. A gerenda abban a pillanatban egy hatalmasat pattant, és keresztbe törve elkezdett felém zuhanni. Annyira közelinek tűnt, hogy esélyem se lett volna elfutni előle. Szerencsére a Kung-fu órákon azért edzettük a reflexeinket, így annyi időm volt, hogy elugorjak előle, de persze ez is sikertelennek bizonyult. A gerenda gyorsabban zuhant a lendületes ugrásomhoz képest, így a lábamat pont telibe kapta. Fájdalmasan értem földet, a gerenda nem hogy ráesett a lábamra, de a földhöz is odaszorított.
A vastag, s súlyos gerenda forró volt, parázslott is helyenként, szerencsémre nem égett, különben én is korom feketére égtem volna. Szenvedtem a fájdalomtól, ahogy az folyamatosan égette a lábamat. Mozdulni alig bírtam, tehetetlenül feküdtem. A legrosszabb az volt, hogy hiába az ablak közelében feküdtem, a sűrű füst nem hagyott nekem levegőt.
Idők kérdése volt, mikor dől rám az egész ház. Hallottam, ahogy a szobámban a szőnyeg és a parketta teljesen átégett. Helyenként már omlott is össze a ház. A pólómmal próbáltam eltakarni az arcomat, hogy ne fulladjak meg teljesen.
Ha Peter nem lett volna olyan ostoba, hogy kinyitja az ajtót, akkor már rég hívtam volna a tűzoltókat. Csakhogy ő mindig is a kalandot kereste... vesztére.
Mennyi idő telhetett el? Tíz perc? Fél óra? Óra? Teljesen elvesztettem az időérzékemet, minden egyes perc egy fél életnek tűnt, bár ilyen helyzetben az embernek minden egyes perc egy ősz hajszál. A füst már szinte teljesen körülvett. Levegőt már fölösleges volt venni. Szinte már teljesen elájultam, amikor... neeem, az nem lehet. Buksot láttam közelíteni a lépcsőn. Hangosan ugatott! Talán örömében, vagy épp bánatában, mint amikor megvettük őt, olyan hangosan ugatott. Egy káprázat, a melegtől, gondolom. Nem is csoda, az embernek ilyenkor lepereg a szeme előtt az egész élete. Minden szép emlék elé vetül.
Buks átugrotta a gerendát és elkezdte nyalogatni az arcomat. Nem! Ez nem hallucináció, Buks itt volt az égő folyosón! Hogy lehet ez? Igazán egyszerű, apa megérkezett. Halvány remény csillant fel a szememben és kábultan kérleltem Buksot:
- Hívd ide... apát! - köhögtem
Abban a pillanatban megjelent Apa, kétségbeesett, és szomorú arccal a lépcső tetején. Szája előtt egy maszk volt. Valamiféle rongynak néztem. Kezével pedig az arcát takarta a mennyezetről lezúduló fadarabok ellen. Rápillantott egy pillanatra Peterre, majd meglátott engem a gerenda alatt. Odarohant a gerendához, és két kezével megfogta a súlyos fadarab alját és összes erejével próbálta megemelni.
- Neki segíts! - utaltam a földön fekvő barátomra.
- Ő már nem él! - válaszolta, mély mormogó hangon, a maszk miatt.
- Még lélegzik - vetettem ellent bágyadtan.
- Nem érdekel, te vagy a fiam! - vitatkozott apa, és tovább erőlködött a deszka megemelésével.
Buks egy ideig mellettem állt, szomorú tekintettel, majd nyüszítve lerohant a lépcsőn. Nem ok nélkül! Az egyik fő tartógerenda, ami rám esett meglazította a mellette lévő léceket, amik a tűz és a nagy hő hatására szintén roskadoztak.
- Siess... apa - motyogtam félig nyitott szemekkel
- Hé, hé! El ne aludj nekem - pofozgatott apa, mire én egy picit nagyobbra nyitottam a szemeimet.
Apa ismét nekifeszült a gerendának, és megpróbálta annyira megemelni, hogy én kihúzhassam a lábamat.
- Jonathan, figyelj rám kisfiam, mire hármat számolok, megemelem a gerendát és te kihúzod a lábad, érted? - hadarta el apa mormogó hangján.
- Ez nem fog sikerülni... azt hiszem... eltörött a lábam
- Tudod mozgatni valamelyik lábadat?
- A jobboldalit, talán
- Akkor lökd azzal ki magad amilyen erősen csak tudod, kész vagy? - kérdezte, és feszülten várta a megerősítésemet.
- Nem hiszem... hogy... sikerülni fog - akadozott a hangom
- Ne vitatkozz, meg kell próbálnod - erősködött
- De nincs elég erőm
- Akkor összeszeded, ami van
- De... - vágtunk egymás szavába hadarva, mire a fölöttünk lévő deszka halom megmoccant felettem
- Na próbáljuk... meg - egyeztem bele
Apa jó erősen megfogta a gerendát és elkezdett visszaszámolni.
Az egyik lezuhanó kisebb deszka majdnem a fejemet találta el, alig esett le mellettem pár centivel.
És akkor meghallottam a bűvös hármas számot. Apa minden erejét belefektette a gerenda megmozdításába. A feje olyan vörös lett mint a körülöttünk égő tűz lángjának a színe. A nyaka ez erőlködéstől kieresedett.
De a gerenda megmozdult. Nem nagyon, csak egy kicsit. A lábamat jól meghorzsolta, de nem foglalkoztam vele. A cél lebegett a szemem előtt. Ki kellett löknöm magam a deszka alól. Meglöktem magam a még ép lábammal párszor, és amint kikerültem a gerenda alól, apa elengedte a hatalmas fadarabot, ami nagy morajlással ért földet, még ilyen alacsonyról is. Apa ekkor egy váratlan mozdulattal megragadta a pólómat, és amilyen csak erősen tudott kirántott a kis zugból, nem törődve hogy a törött lábammal eközben véletlenül belerúgtam a gerendába, mire én egy nagyot ordítottam. Ahogy apa elrántott a helyről, ahol feküdtem, abban a pillanatban egy rakás égő fadarab zúgott a helyemre. Ott helyben meg is hallhattam volna, ha apa nem húz ki onnan. Megfogott, ölbe kapott, és kikerülte az ájultan fekvő Petert, és egészen a kijáratig rohant velem.
Ahol, megdöbbenésemre, már egy mentő várt rám. Gyorsan beültetett apa a mentőautóba, mire az egyik mentős gyorsan az arcomra nyomott egy maszkot, hogy jobban kapjam a levegőt.
Lehúztam egy picit a maszkot és apa után szóltam:
- Hozd ki Petert, tudom hogy él még - sóhajtottam
Apa bólintott, és indult is volna, mire az egyik mentős elkapta a karját:
- Várja meg a tűzoltókat
Ahogy kimondta a szavakat, egyből meghallottam a szirénázó tűzoltóautókat, amint épp bekanyarodnak az utcánkba.
- Nincs annyi ideje, ha még életben van - vetett ellent apa
Apa, ahhoz képest, hogy azért volt hasa, egész jó erőben volt. Talán nem is sör hasa volt? Úgy látszott megismertem apának azt az énjét amivel még sosem találkoztam. A hős édesapa! De ha jobban megnézem, nem is volt olyan kövér, nem is kövér volt, inkább olyan teltebb, hasasabb ember volt. Talán csak az öltöny tette őt ilyenné. Egész pozitív képet alkottam ekkor az apámról!
Apa kirántotta a karját a mentős szorításából és berohant a házba. A ház már igen roskatag állapotban volt. Az egészet tűz borította.
A tűzoltók egyből berohantak a házba amint megállt az autó. Páran elkezdték kintről locsolni a házat vízzel, hogy még mentsék, ami még menthető.
Furcsa, hogy ilyen későn értek ide a tűzoltók. Hát igen, apa a nyugodt helyeket szerette mindig is, a környéken senki sem látta a tüzet, biztos apa hívta ki a mentősöket és a tűzoltókat, mikor megérkezett és látta, hogy a háza lángokban áll.
Reszketve ültem a mentőautóban, arcomon a maszkkal.
- Mit tettem? - motyogtam a maszk alatt alig érthetően.
Pár perc múlva a házunk ajtajában, a füstből kijövet megláttam a két tűzoltóst, akik berohantak a házba, az egyik a karjában tartotta Petert, a másik pedig egy légző maszkot tartott Peter arca elé. Apa is megjelent az ajtóban utánuk, a párnámmal a hóna alatt.
Odalépett hozzám és lassan a kezembe nyomta.
- Ez az egyetlen dolog, amit még épségben ki tudtam hozni a cuccaid közül - mondta a füsttől könnyes szemekkel.
Teljesen meg voltam hatódva, de belülről ölt a lelkiismeret. El sem mertem mondani apának, hogy mitől keletkezett a tűz valójában.
A korházban mondták, hogy szerencsém volt, ha az apám később jött volna, akár meg is fulladhattam volna. Elég súlyos füstmérgezésem volt. Két napig csak hánytam.
Kórházi napjaim nem teltek el felhőtlenül. Először apa keresett meg, miután egy kicsit jobban lettem, és kevesebbet hánytam.
- Jonathan, kisfiam, mi történt? - kérdezte apa az ágyam szélére leülve.
Nem tudtam mit feleljek, az eszemben folyamatosan Peter összeégett teste járt. Folyamatosan arra riadtam fel esténként, hogy lángol a kórház. Volt olyan álmom is amikor én égek Peter helyett, és ordibálva futok végig az utcán de még csak fel sem néz rám senki.
Nem mondhattam el, hogy cigarettáztunk és én gyújtottam fel a házat. Sajnos semmi ötletem nem volt, így mikor ilyeneket kérdezett apa, akkor mindig a hány ingert tettettem, vagy áttértem más témára:
- Hol találtad meg a párnámat? - kérdeztem apától, karjaim közt szorongatva a párnát.
- Megláttam a kanapén, lent a nappaliban, és felkaptam! Tudtam hogy a kedvenced volt. Még Jessytől kaptad.
- Igen, amikor még lehetett vele beszélni - motyogtam
- Hát most fogsz tudni vele - mondta, majd felállt és kinyitotta a szoba ajtaját, és megláttam anyát és Jessyt
Anyával már beszéltem, amikor legelőször behoztak, de most is könnyes szemmel jött be a kórházba. Jessyt viszont most jött be először.
- Jaj, Jonathan, minden rendben, ugye jól vagy? Úgy megijedtem, annyira féltem hogy valami bajod esik - mondta nyöszörögve anya, és a fejemet megfogva, szorosan magához ölelt.
- Nyugodj meg anya, semmi bajom, jól vagyok - nyugtattam meg anyát, kibújva szorításából
- Mi van öcsi? - kérdezte Jessy erőteljesen rágva egy rágót.
Jessy mondhatni az alkalomhoz öltözött! Mintha egy temetésre jött volna, mármint egy rock sztár temetésére. Fekete ezüst tüskés "nyakörv" volt rajta. Én már csak így hívtam, úgy nézett ki benne, mint valami buldog. Fekete pólót és fekete nadrágot viselt. És valahogy túlzottan is ki volt festve, nem hogy anyának, de még nekem se tetszett, ahogy öltözködött. Ez van!
- Meg vagyok Jess, köszi - erőltettem magamra egy halvány mosolyt.
Hát igen, mart a bűntudat, nagyon sokáig, amikor aztán a tűzszerészek megállapították, hogy igenis baleset történt, és a biztosító is hajlandó volt fizetni. A tűzszerészek szerint egy cigaretta csikk okozta a tüzet, hogy hogy találták ki, azt nem tudom, de hát ez a munkájuk.
Jessy cigarettázott, csakhogy aznap egyedül voltam a házban a barátommal együtt.
Így hát elég hamar kiderült, hogy mi gyújtottuk fel a házat! Persze véletlenül, de ez nem volt mentség. Apa egész nyár alatt dühös volt rám, és alig szólt hozzám:
- Miért otthon? Hogy lehettél ilyen ostoba fiam, ha az iskola WC-jében csinálod az is jobb - üvöltött velem, akkor szinte minden nap
Tulajdonképpen igaza volt, ezt sosem tagadtam.
Peterhez egyszer se mertem bemenni. A bűntudat és a látvány sem engedte volna. Egyedül az nyugtatott meg egy kicsit, hogy életben volt.
Természetesen nem csak egy ejnye-bejnyét kaptam. A nyáron nem kaptam egy peták zsebpénzt sem. Mondjuk ezt el sem vártam volna, hogy adjanak. Minden nap itthon kellett lennem maximum este hét órára. Ez egy kicsit rossz volt azért. Továbbá csak korlátozott ideig lehettem távol. Na és persze semmi gyúlékony anyagot nem adtak a kezembe. Vicces, Jessy születésnapján sem engedte apa, hogy meggyújtsam a gyertyákat a tortáján. Ez azért egy kicsit furcsa volt, de hát jobb félni, mint megijedni.
Apa nagy szerencséjére talált egy egész jó kis házat. a baj csak az volt, hogy teljesen el volt kerítve a nagyobb városoktól. Egy kis völgyben feküdt ez a városka, nem is város, egy falu!
Hogy őszinte legyek, nem sajnáltam, meg akartam szabadulni a bámész tekintetektől, és a suttogásoktól, a borzalmas emlékektől, amik még a mai napig bennem keringenek. Mi kell ahhoz hogy az ember elfelejtse a múltat?

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2007-02-17
Összes értékelés:
11
Időpont: 2007-03-03 20:01:19

egy kicsit hosszú ez a rész tudom, de ezt nem tudtam most feldarabolni!

remélem azért nem rettent el annyira senkit se! :)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

ermi-enigma alkotást töltött fel Közhelyek címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nyírfák alatt című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nem jutott neked dinnyeföld című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Csodaidők című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Egy régi történet 9. címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) 318-as szoba című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Csodaidők című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 318-as szoba című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Csodaidők című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Albatrosz szabad című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Sziromvarázs című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) 318-as szoba című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)