HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49246

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Versek / műfordítás
Szerző: Kántás BalázsFeltöltés dátuma: 2007-03-10

CHRISTINA ROSETTI: A zárda kapujában

Vér köt össze minket, kedves,
atyai és testvéri vér,
s e vért nem kerülhetem meg,
sajnos, mást kell válasszak én:
utam magasabbra vezet,
s tán elérem a Mennyeket.
Fehér lábam sár szennyezi,
skarlátszínű sár, mi mesél:
minden bűnömet őrizi,
s vele együtt minden reményt.
Szerelmem e földön sosem
teljesülhet már be, tudom,
bűnöm hát magammal viszem,
s talán feloldozást kapok.

Szemed föld felé néz, míg én
sóváran nézek felfelé,
s egy furcsa város ködbe vész
túl a hegyen, túl földeken,
túl az öblön, palotákon,
halandó léten, mindenen,
hol kerubok és szeráfok
kórusa himnuszt énekel...
Ám itt lent nyomorult minden,
kárhozott lelkek hemzsegnek,
kik leköpik a keresztet,
senkik számukra a szentek,
s az Úrtól sem ijednek meg.

Lenézel ide, és mit látsz?
minden felé tej s bor folyik,
csupa extázis, boldogság,
bár tudja mindenki: hamis.
A gyümölcsfák roskadoznak,
szőke hajzuhatag táncol,
míg peng a szerelem lantja,
részegen az ifjúságtól.

Még élsz, ám rövid az idő,
fuss életedért, s gyűjts erőt,
menekülj árnyékod elől,
tudod, hogy az éjjel leszáll,
fuss a hegyre, ne tétovázz!
Megfelelő idő vajon
hogy sóhajts és elmosolyodj
fák közül szóló éneken
s madarak után révedezz?
Időd rövid, mégis megállsz,
nem váltod holnappá a mát,
térdelj le, kopogj, mondj egy imát,
holnapod leld meg végre hát,
s nem ragad el még a halál!

Örömmel vétkeztünk, s vétkünk,
mely közös, meg kell, hogy bánjuk,
el kell feledjem bánatom!
Vezekelnünk kell, de együtt,
s addig nem lesz nyugovásunk,
míg e szégyen el nem hagyott!
Mikor kezdődhet meg álmom,
s mikor lelem meg nyugalmam?
Mit érnek az imádságok,
ha szavam senki nem hallja?

Elfordítom tekintetem
tőled, s hajam többé sosem
láthatod e földi létben,
s feledj el örökre, kérlek!
Már csak ajkam fordul feléd
búcsúszóra s bocsánatért...
Életünk mily könyörtelen,
nem más, csupán torz gyötrelem!

A Mennyben hogy is élhetnék
egyedül ülve lépcsőjén?
Ha a szentek s az angyalok
szerelemről beszélnek épp
és sosem válaszolhatok?
Barátaim, szánjatok meg,
tőlem ne forduljatok el,
hisz meghallottam hangotok,
mentsetek hát meg, itt vagyok,
szemetek tán nem lát ide?
Ne szenvedjek fent a Mennyben
is ugyanattól, mint itt lent,
könyörgöm, hadd tisztuljak meg,
s e korcs lét hadd érjen véget!
Újjászületve hadd lépjek
közétek, mint tiszta lélek!

Álmot láttam tegnap éjjel:
különös angyal jelent meg
s véges-végtelen űrön át
a Menny felé, mint furcsa árny
büszkén előre törve szállt.
A harangok megkondultak.
szikrázott a mennybéli lég,
s felkiáltott e furcsa lény:
,,Adjatok fényt! Adjatok fényt!"
Hátrahőkölt minden angyal,
s őrült, részeg diadallal
a fényárt elé öntötték,
míg ő egyre csak ordított,
s tébolyodott, extázisos
mámorban vedelte a fényt.

Ott állt, tudástól részegen
s méltóságos, büszke fején
vakító aranydiadém
fénylett büszkén, félelmesen.
Az Úr trónusáról leszállt,
lábai elé leborult,
s meggyalázva saját magát
megcsókolta lábát s a port.
S eképp az isteni szeretet
a gőgön győzedelmeskedett.

Tegnap éjjel álmot láttam:
nem volt éjszaka, sem nappal,
hajam pedig hűvös harmat
maró vize átáztatta.
Odajöttél a semmin át:
,,Rólam álmodtál?" - kérdezted.
Szívem porból volt már csupán,
s félálomban így feleltem:
,,Párnám nyirkos, ágyam véres,
testem ólomsúly húzza le,
tűnj, hagyj magamra végre,
s ki megérdemel, olyat keress!"
Összekulcsoltad a két kezed,
míg én szép csendben a földben
akár ólom, elsüllyedtem,
s ordítottál, de nem részegen.

Egész éjjel csupán rólad,
senki másról nem álmodtam,
akaratom ellenére,
s mikor felébredtem végre,
imádságra térdepeltem ,
mit mondtam, nem írhatom le,
lassan formálva szavaim
egy-két apró könnyet alig
ejtve hosszan zsolozsmáztam,
s mikor felvirradt a hajnal
öregasszonyként, ősz hajjal

álltam ott, üres lélekkel.
Ha most látnál, azt kérdeznéd:
,,Hol az arc, mit úgy imádtam?",
s feleletem annyi lenne:
,,Jóval azelőtt elporladt,
hogy gyászfátyollal takarva
a Mennyekbe jutott volna!
Ám ha újra felkél a nap,
s e világ és zord árnyai
többé már sosem létezik,
újra látod majd arcomat,
régi, ismerős tüzében
holt szerelmünk újraéled!"



EREDETI ANGOL SZÖVEG:

THE CONVENT TRESHOLD

There's blood between us, love, my love,
There's father's blood, there's brother's blood;
And blood's a bar I cannot pass:
I choose the stairs that mount above,
Stair after golden skyward stair,
To city and to sea of glass.
My lily feet are soiled with mud,
With scarlet mud which tells a tale
Of hope that was, of guilt that was,
Of love that shall not yet avail;
Alas, my heart, if I could bare
My heart, this selfsame stain is there:
I seek the sea of glass and fire
To wash the spot, to burn the snare;
Lo, stairs are meant to lift us higher:
Mount with me, mount the kindled stair.

Your eyes look earthward, mine look up.
I see the far-off city grand,
Beyond the hills a watered land,
Beyond the gulf a gleaming strand
Of mansions where the righteous sup;
Who sleep at ease among their trees,
Or wake to sing a cadenced hymn
With Cherubim and Seraphim;
They bore the Cross, they drained the cup,
Racked, roasted, crushed, wrenched limb from limb,
They the offscouring of the world:
The heaven of starry heavens unfurled,
The sun before their face is dim.

You looking earthward, what see you?
Milk-white, wine-flushed among the vines,
Up and down leaping, to and fro,
Most glad, most full, made strong with wines,
Blooming as peaches pearled with dew,
Their golden windy hair afloat,
Love-music warbling in their throat,
Young men and women come and go.

You linger, yet the time is short:
Flee for your life, gird up your strength
To flee; the shadows stretched at length
Show that day wanes, that night draws nigh;
Flee to the mountain, tarry not.
Is this a time for smile and sigh,
For songs among the secret trees
Where sudden blue birds nest and sport?
The time is short and yet you stay:
Today while it is called today
Kneel, wrestle, knock, do violence, pray;
Today is short, tomorrow nigh:
Why will you die? why will you die?

You sinned with me a pleasant sin:
Repent with me, for I repent.
Woe's me the lore I must unlearn!
Woe's me that easy way we went,
So rugged when I would return!
How long until my sleep begin,
How long shall stretch these nights and days?
Surely, clean Angels cry, she prays;
She laves her soul with tedious tears:
How long must stretch these years and years?

I turn from you my cheeks and eyes,
My hair which you shall see no more-
Alas for joy that went before,
For joy that dies, for love that dies.
Only my lips still turn to you,
My livid lips that cry, Repent.
Oh weary life, Oh weary Lent,
Oh weary time whose stars are few.

How should I rest in Paradise,
Or sit on steps of heaven alone?
If Saints and Angels spoke of love
Should I not answer from my throne:
Have pity upon me, ye my friends,
For I have heard the sound thereof:
Should I not turn with yearning eyes,
Turn earthwards with a pitiful pang?
Oh save me from a pang in heaven.
By all the gifts we took and gave,
Repent, repent, and be forgiven:
This life is long, but yet it ends;
Repent and purge your soul and save:
No gladder song the morning stars
Upon their birthday morning sang
Than Angels sing when one repents.

I tell you what I dreamed last night;
A spirit with transfigured face
Fire-footed clomb an infinite space.
I heard his hundred pinions clang,
Heaven-bells rejoicing rang and rang,
Heaven-air was thrilled with subtle scents,
Worlds spun upon their rushing cars:
He mounted shrieking: "Give me light."
Still light was poured on him, more light;
Angels, Archangels he outstripped
Exultant in exceeding might,
And trod the skirts of Cherubim.
Still "Give me light," he shrieked; and dipped
His thirsty face, and drank a sea,
Athirst with thirst it could not slake.

I saw him, drunk with knowledge, take
From aching brows the aureole crown-
His locks writhed like a cloven snake-
He left his throne to grovel down
And lick the dust of Seraphs' feet:
For what is knowledge duly weighed?
Knowledge is strong, but love is sweet;
Yea all the progress he had made
Was but to learn that all is small
Save love, for love is all in all.

I tell you what I dreamed last night:
It was not dark, it was not light,
Cold dews had drenched my plenteous hair
Thro' clay; you came to seek me there.
And "Do you dream of me?" you said.
My heart was dust that used to leap
To you; I answered half asleep:
"My pillow is damp, my sheets are red,
There's a leaden tester to my bed:
Find you a warmer playfellow,
A warmer pillow for your head,
A kinder love to love than mine."
You wrung your hands; while I like lead
Crushed downwards thro' the sodden earth:
You smote your hands but not in mirth,
And reeled but were not drunk with wine.

For all night long I dreamed of you:
I woke and prayed against my will,
Then slept to dream of you again.
At length I rose and knelt and prayed:
I cannot write the words I said,
My words were slow, my tears were few;
But thro' tlie dark my silence spoke
Like thunder. When this morning broke,
My face was pinched, my hair was grey,
And frozen blood was on the sill
Where stifling in my struggle I lay.

If now you saw me you would say:
Where is the face I used to love?
And I would answer: Gone before;
It tarries veiled in paradise.
When once the morning star shall rise,
When earth with shadow flees away
And we stand safe within the door,
Then you shall lift the veil thereof.
Look up, rise up: for far above
Our palms are grown, our place is set;
There we shall meet as once we met
And love with old familiar love.


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Kihűlt Vállvonás című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szerelem című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)