elrejtőzött...
nem látni a fényt
a Lángpallos sem világít
csak tévelyeg az úton lévő
sötétben botorkál a hit
néha elbotlik
térdre esik az ártatlan is
és felkelni nem segít az álom
a vágyott fény
a tudás kevés
hogy előre jussunk
a szó nem vezet
a remény nem világít
csupán a napfényre kúszott
mélység sötétje vesz körül
egybeolvaszt Mindent
a különbségek beleoldódnak
a fénytelenbe
görcsös vonaglás
már csak a mozdulat
és elapad
az egykor oly bőven áradó gyönyör
már nem hallani a "ne ölj!" parancsát
nem figyel másokra senki
hisz úgy sem látni
mi a különbség köztem
közted
és köztük
mind egyformák vagyunk
a teremtés óta semmit nem változtunk
egy egység
egy tömeg
egy massza
sötét közeg
elnyeli a szikra-álmokat
megfojtja az erény-lángjait
elfedik egyedi útjaink
az együtt felelőtlen léptei
visznek tovább
de nem előre...
legalább nem állunk - mondjuk
és milyen jó is ez a hamis tudat
még talán el is hisszük olykor
hogy megtaláltuk végre az utat
a bizonytalan lépések pedig
lassan biztossá lesznek
és bár vezetnek
de előre mégsem jutunk
de megyünk...
egyre mélyebbre...
elnyel a sötét
eltűnünk...


de ki hozza el újra a Fényt?