HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48092

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-04-15 00:07:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Florette KeatFeltöltés dátuma: 2007-03-27

Nem értem

És mint sok más dolgot ezt is utálom benne. Ismét eljutottunk arra a pontra, amikor életünk síkjai elmetszették egymást. Én nem így terveztem, de arról fogalmam sincs, hogy Ő hogyan és mit csinált volna másképp. Jójó, ismét vissza kell ugranom az elejére (az egyikre legalábbis).
Az ártatlannak születésnapja volt. Nem is akárhányadik, a kerek 20. Hát Isten éltesse, áldásom rá; a party meglepetés, hála a bizonyos legjobb barátnak, amit Ő sehogy sem bír megbecsülni, de ez most mindegy. Megvolt minden, ami kell: sötétből előugrás, a boldog szülinapot éneklése, ajándékok, kisebb ájulás etc...Hát jól meg is lepődött, ettünk tortát, csocsóztunk, a pasik pókereztek női tétben és még sok ilyen izgiség. Na de ez az én szempontomból nem érdekes (és a történetéből sem, úgy igazándiból). Ugorjunk a végére, mikorra is a vendégek nagy része elkóválygott, ki részegen, ki kevésbé; másik fele valahol hevert teljes önkívületbe esve. Ekkor történt az is, hogy a kanapén (a 3közül az egyiken, amelyiket nem borított hányás vagy kómában lévő humanoid sörrel) találtam magamnak helyet alvás céljára külön örömömre tiszta takaró is került elő. Sikerült elaludnom, de...De 5percen belül arra ébredek, hogy valaki a fejemtől 5centire áll és bámul.
- Miva? - ez 5perc alvás után teljesen ésszerű kérdésnek tűnt, emellett a fagyhalál kerülgetett.
- Semmi, van itt még valahol hely? - a kérdéssel az volt a baj, hogy 2szónál többől állt.
- Ahammm - akartam ismét elaludni, amikor egy térdet éreztem veszélyes közelségben a bordámhoz. Kinyitom a szemem, erre egy farmer gombja pislog velem tétován szemközt.
- Mi a jó édes francot csinálsz itt? Mármint fölöttem?
- Izé...helyet- Ja persze, végül is mi mást?!- Jézusom...
- Mi a fasz van már megint..? - kérdeztem kicsit ingerültebben, mert abba ugyan belenyugodtam, hogy egy férfi okosabb fele van a fejem közelében nadrágba csomagolva, de hogy még Isten fiát is be akarja vonni...
- Lázas vagy...- itt csak annyit szúrnék közbe, hogy teljes gondoskodással takart be, ölelt át és tartott úgy hogy nem kaptam levegőt a nyakától, úgy hogy az már férfiasan féltő.
30perc ilyen féltés rendkívül fárasztó egy fél méter széles kanapén, főleg ha te vagy kívül, tehát pont ezért vártam csak 15percig.
- Izé...Alex...ott bent van egy másik szoba franciaággyal, és fűtéssel...-reakció: nagyon-nagyon tétova nézés, majd egyensúly helyreállítása és máris elindulunk, ügyes fiú...
Ismét betakargat, majd a keze a fejem alatti pozícióban alukálni készülünk, de tudván, hogy a pasik érzékenyen reagálnak attól, hogy köztük és egy nő között nincs semmi (mármint távolság-itt egy betonfalra gondolok, vagy legalábbis egy másik ágyra) ill. a nő a nyakuk legérzékenyebb pontján vesz levegőt, rájövök, hogy ebből nem lesz szundi, de ezt végül is nem én mondom ki.
- Florette, ebből nem igazán lesz alvás, ugye tudod?- nem, baszd meg, eddig nem is gondoltam volna...
- Igen, volt róla halvány fogalmam. De azt hiszem, meg kellene beszélnünk egyet s mást...-tudván, hogy Ő nem a beszélgetésre gondolt, elég letaglózó lehettem, de csalódtam az előfeltevésemben.
- Mi, most...Florette...mi mik vagyunk?
- Nem tudom -és tényleg nem tudtam. Most már tudom arra a választ, hogy megismerkedésünk hajnalán, mikor ez a kérdés felmerült, mit kellett volna mondanom: szeretők. Csak ennyit, de akkor még, nem hittem, hogy ez lesz belőle. Sajnos hagytuk úgy elfajulni ezt, ami köztünk van, hogy már nem először volt sértődés, vágy és talán a szerelemnél mélyebb dolog köztünk. Tudom, hogy furcsa elhinni, sőt inkább bizzar, hiszen már a kezdetünk sem volt egyszerű és zökkenőmentes.
Másfél évvel ezelőtt találkoztunk, mikor egy rövid Párizsi utamról tértem vissza. Akkor mutatták be Őt nekem. Alexet. Már akkor mikor megismertük egymást, vonzalmat éreztünk. De neki barátnője volt( és egy része még most is szereti a lányt). Én meg...nem hiszek a kapcsolatokban. Mégis egyfajta lelkitársak lettünk, nagyon sok időt töltöttünk együtt. Most is emlékszem arra, amikor kimondtam azt- amiért mindketten epekedtünk -, hogy legszívesebben megcsókolnám. De nem lehetett. Mielőtt kezdene elcsépelt Hollywood-i történetbe átcsapni, ugorjunk az első közös csókunkra. Őt kidobta a barátnője, én meg a pasimnak mondtam Au-revoir-t. Ketten maradtunk egy kocsmában, de még előtte láttam, hogy baj van. Mikor elmentek a többiek, akkor tértem a lényegre, és Ő elmondta. De ami fontosabb volt, megkérdezte emlékszem e még arra, ami hónapokkal ezelőtt volt, nevezetesen a csókra tett utalásomat. Most, hogy nem volt akadálya...furcsa volt. És talán soha nem volt még annyira jó, hiszen kb. 3hónapot vártam rá. De megérte és a legjobb az volt, hogy nem járt következményekkel, nem kellett beszámolnunk, arról, hogy kivel, mikor..értitek. A baj az volt, hogy Ő ott többet akart volna (ez majd kiderül a párbeszédből, amit folytatok, ha nem teszed le addig a könyvet), de én határorozottan kijelentettem, hogy mi soha nem járhatunk, mert nincs közös jövőnk és nem is tudnánk elviselni egymást...Blablabla... Igazat adott nekem.
Aztán...semmi...üres felszínes semmivé vált a kapcsolatunk, egészen egy születésnapig. Ahol azonban semmi romantikus nem történt. Az pusztán vágy volt (jó, ok alkohol is, beismerem), ami mindkettőnkre hatott és mindketten tudtuk, hogy így kell lennie. Azután az este után is puszival váltunk el. De itt már nem hittem benne...de szerettem. Nem szerelemmel...ezt, csak az érti, aki már érzett így: hogy rá vártál, hogy összetartoztok, és amikor megint ránézel el sem hiszed, hogy ezt gondoltad róla, tudva, hogy milyen is. Na ezt éreztem...asszem.
Újabb ugrás következik. Egy másik csókig, amit nem tudtam hová tenni...És ma ...nem tudom.
Egy újabb kocsmás story...csak úgy megcsókolt...de ami fontosabb volt, az az"annyira szeretlek volt". Nem értettem, hogy...aztán elkísért a villamoshoz és három puszit kaptam (hogy félreértés ne legyen, az arcomra). És itt teljesen megzavarodtam. Nem értettem semmit. És ahogy elnézetem Ő sem; ott, aznap fordult a kocka, már semelyikünk nem volt benne biztos, hogy mit is érez a másik (iránt). Aztán teltek a napok, majd a hetek és az új Alexet nem tudtam elfogadni. Az a lekezelés és tömény bunkóság, olyan volt, mint egy rossz gyógyszer hánynom kellett tőle, irtóztam tőle, legszívesebben elbújtam volna, hogy ne bántson belülről, mert az ellen nem tudok védekezni. Mindent tudtam volna kezelni, de erre nem voltam felkészülve; de a legjobban az fájt, hogy nem értettem és úgy gondoltam, ha hiba is volt nem csak én csináltam. (Na jó, igazából, szerintem nekem nem sok hibaszázalékom volt ebben és nem is értem én mi az istent csináltam rosszul, de legyen) És íme, ezt is felvettem az ismerjük meg egymás kicsi és törékeny lelkét listára. Hátha bejön, nem?
Na most pedig ugorjunk vissza a párbeszédre, ha még rémlik valakinek.
- Miért szerinted mik vagyunk?
- Nem tudom, te vagy a művész...magyarázd el!- de ha egyszer nem tudom!, na ezt próbáld megmagyarázni egy pasinak...
- Akkor most kérhetek egy dolgot?
- Persze.
- Behúzod a függönyt?- ilyen leesett állat is rég láttam, de megérte.
- Mii? Jah..Aha..-és behúzta.
- Akkor most kérdeznék pár dolgot, miután visszaültél és persze csak ha megengeded!- hhúú de diplomatikus itt valaki, és ez a valaki én voltam. He.
- Mond!
- Az első...ott a kocsmában az...mi volt?
- Nem tudom- itt tört volna ki belőlem a "TE SZERENCSÉTLEN, TE CSÓKOLTÁL MEG VAGY NEM?!", de csak bölcsen hallgatok.
- Úgy..kb...?
- Vágytam rá, hogy érezzem, hogy van szám amivel valakit megcsókolhatok...és ott voltál...érted? Neked könnyű volt, számold csak össze, hány pasid volt, míg én egyedül voltam...1év sok idő...és ha hozzáveszed a sexhiányát is...Érted?
Persze. Én ne érteném? És én még azt hittem, az ott valami más volt...Az a baj, hogy az emberek állandóan hazudnak és még észre sem veszik, vagy egyszerűen csak könnyen félreérthetőek. Nem tudom ez melyik volt, csak hogy nem erre számítottam. Legszívesebben kimentem volna a szobából egy borért, némi cigiért és leültem volna a fürdőkád szélére, de... nem tettem. Miért? A.)az egész lakásban nem volt cigi b.)koszos volt a fürdő c.)kíváncsi voltam.
- Ja persze, aha -néha magam is meglepődök mennyire értelmes tudok lenni. Mint egy csődtömeg.
- Na halljuk a második kérdést...
- Mi? Ja, Te boldog vagy a Katie- vel?
- Nem.
- És az leszel?
- Nem hiszem.
Itt volt az a pont, amikor én mindent feladtam az életemben. Már semmit sem értettem, negyed órával ezelőtt én voltam a nyugalom(és az alvás)példaképe, most pedig mint aki átaludta Kurt Cobain halálát és most rémülten pislog körbe hogy hova tűnt a biztos pontnak vélt művész. Ebben az esetben a művész a józan eszem volt, ami mintha nem is lett volna...eltűnt.
- Király. Akkor a harmadik kérdésem: mi az isten van meg benne, ami belőlem hiányzik?!-kezdek kicsit hisztérikus lenni(az agyhalál nem tesz jót a józanésznek...).
Erre komolyan rám néz, kérdő tekintettel és:
- Te most viccelsz?!
- Úgy nézek én ki????
- Már másfél éve nem tudunk düllőre jutni egymáson, se egymással- itt kapok egy nagyon sexuál mosolyt-...és még azt kérdezed, hogy mi hiányzik belőled?
- Igen.
- Te...Te vagy az ...nem tudom.
Esküszöm kitépem a hajam.
- De most én kérdezek: akkor egyszer azt mondtad, hogy mi soha nem lennénk jó páros, és megrémítően határozott volt. Nem tudtam vele mit kezdeni. Egyszerűen az a mondat lett a biztos pontom. Veled tudtam hányadán állok, de amikor nemrég megcsókoltalak...akkor 3puszival köszöntél el...
- Arra vártam, hogy megcsókolj...tökéletes és egyértelmű lett volna.
- Furcsa...én is arra vártam, hogy megcsókoljalak...
- És nem tetted meg.
- Nem. Azt hittem nem akarod.
- Miért? Könyörgöm...mond már meg végre, hogy tulajdonképpen mire várunk másfél éve!
Az ember azt hinné, hogy mikor a szerencsétlen magzatok elmúlnak 18évesek, minden egyszerű és felnőttesen kell megoldani a problémákat. Hát láthatjátok, hogy mennyire nem így van. 20éves fejjel is olyanokon problémázunk, hogy ki hány puszival köszönt el és hogy ki mit is mondott több mint 1 évszázada(na jó, 1éve)...Röhejes. Hol vagyunk mi még a felnőttségtől??
Na de, térjünk vissza a beszélgetésünkhöz:
- Nem tudom miét nem tettem meg, talán az az egy mondatod...azt hittem még most is úgy gondolod...
- Istenem...azt hittem hogy az talán...változtat valamin, meg utána bíztam abban, hogy Katie-vel működni fog, és hogy talán rájössz...De sehogy nem jöttél rá.
- Ezt most lefordítom, most akartad volna, minden egy rohadt csókon múlt?
- Összefoglalva: nem. De most szeretnék egy igazit...
Itt megcsókolt. Sajnos nagyon jó volt.
- Tudod mi a baj?
- Ezeken kívül?!- már Ő is kezd dühös lenni.
- Ezt a csókot sokkal jobban élveztem és vártam, mintha...most lefeküdtünk volna 1mással.
- Soha nem fogom megérteni a nőket...na de, az utolsó kérdésem: mi van köztetek Jack-kel?
Ilyen értetlen fejet nagyon ritkán vágnak a nők, legalábbis nagyon remélem, különben nem sok pasit érdekelnénk...(lehet hogy a legjobb pasik ezért lettek homokosok?) Hmm, ezt jó lesz megjegyezni.
- Semmi, barátok vagyunk. Miért is?
- Mert, talán...Ez az ami hiányzik közülünk, mi soha nem voltunk olyanok, mint ti ketten.
- Milyenek?!- kurvára nem értem, hogy ez most hogy került a témánk közepébe...
- Felvázolom egyszerűen: bemegyünk valahova, leülünk, ti elkezdtek beszélgetni és még egy Apollo13sem szakít félbe titeket!
- ÖÖÖÖ, nekem ez nem tűnt fel, nem tudom, miről beszélgetünk...de köztünk más van...és nem tudod felfogni, hogy mi soha nem is voltunk barátok, ez már az eleje óta akörül a kis izé körül forgott, amiről fogalmam sincs, hogy micsoda.
- Éppen ez az, olyankor fölöslegesnek érzem magam. Nem értem TI miért nem jártok...-jaj szegény nem ért semmit, mindjárt elsírom magam...
- Mert nem tetszünk egymásnak, ezt miért olyan nehéz feldolgozni...- Mindjárt tökön rúgom...
- Aha, jó. Soha nem értettem a féltékenységet a nők között...- ÁÁÁÁÁHHHH, sikítva rohannék ki a szobából.
Aztán csak feküdtünk egymás mellett, és rádöbbentünk, hogy 2órában sikerült megbeszélnünk a semmit. Semmi nem fog megváltozni, marad Katie-vel(akit bele tudnék fojtani a csepp vízbe, csak az a baj, hogy semmi bajom nincs vele...), Ő továbbra sem fogja szeretni, és talán mi majd még egyszer találkozunk úgy, hogy nem áll közöttünk semmi és el is hisszük, hogy a semmi tényleg semmi és nem gördítünk magunk elé fölösleges akadályokat.
Mielőtt jóéjt kívántam volna, még ezt kérdezte tőlem:
- Lehet valaki egyszerre két nőbe szerelmes...?
- Jóéjt!
Mosolyogva fordultam el és tudtam, hogy Katie soha nem lesz benne abban a kettőben.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8325
Időpont: 2007-03-29 12:04:50

Még mindig én. Olvasd el légyszi, ha van időd a Csókok Városát /ugyanott megtalálod, ahol a Te írásod van/. Sztem tökre ugyanez a téma, csak kicsit más hangszerelésben, nem kimindva dolgokat, inkább csak sejtetve. Na csá!
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8325
Időpont: 2007-03-29 12:00:07

Szia Florette! Hát ez fantasztikus. Az írás eredetisége és őszintesége mellbevágó. A 18-20 évesek gyötrő tépelődése, és a konklúzió. De, könyörgöm! Amit magadról írsz, írd úgy, mintha mással történne, az önéletrajzok tök uncsik!!! És légyszi, vigyázz a helyesírással!!!
Szakítottál a "széplelkek" stílussal! Újat hoztál!! Nagy vagy!!!
Szia: én

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Óh, bárcsak! címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Még mindíg látni vélem című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Négy évszak szerelme című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Leszállt az éj... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Üzenet című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Vőlegényemhez című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Leszállt az éj... című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Végkép(p) című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Bányai Kornél: Estike / Nachtviole címmel

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Végkép(p) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Még mindíg látni vélem című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)