HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1849

Írás összesen: 47332

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dodesz
2018-12-19 11:45:24

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: CrystalheartFeltöltés dátuma: 2007-04-06

Crystalheart (regény) - részlet, "Kegyetlen küzdelem"

A kapu lassan emelkedett. Kintről emberek százainak skandálása hallatszott, bár egy szót sem értett. Azonban mikor a kapu fejük fölé emelkedett, megértette a helyzetet. Egy hat- vagy nyolcszög alapú fatákolmány magasodott egy nagy, homokos tér körül. A fapalánkon körben néhol sötét foltok feketéllettek. Az építmény magasabb szintjein pedig emberek tömegei kezüket magasba emelve őrjöngtek láttukon. Ez csak egyet jelenthetett: ők most egy csúnya látványosság elemei.
- Dorian! - kiabált Richard. - Dorian, válaszolj, ha hallasz!
- Richard, te szólsz? Itt vagyok, erre! - kiáltott balról; legalább tíz emberrel arrébb állhatott.
- Ezek mit csinálnak?
- Lemészárolnak... - válaszolta kétségbeesetten, szinte zokogásba görbülve. - Rosszabb, mintha gladiátorok lennénk. Mi csak rabok vagyunk!
Most ötlött Richard agyába, hogy mit tanult még... nagyon régen az ókori Rómáról. Most pedig már bizonyosan a Birodalom területén vannak.
- Nem lehetünk ennyire pechesek! -kiáltotta még utoljára.
A sor megállt a szemközti kiugró emelvénynél, ahol egy színes ruhákban ékeskedő főúr felállt, és valami latin beszédet intézett az összegyűlt népnek. Mikor végzett, egy másik alak lépett előre - Cardachus. Végignézett a rabokon, megakadt a szeme valahol a szélén. Biztosan felismerte Doriant, mert arca bosszússá torzult. Mérgesen ordította: "OCCIDITE EOS!"
A két őr a szélekről két irányba futott, az oldalsó kisebb ajtókhoz. A rabok azon nyomban kezdték magukat kiszabadítani a kötélről, és ahogy a szélsők elszakadtak a sortól, őrülten futottak a távolodó páncélosok irányába. Richard azonban középen volt, nem tehetett semmit, csak várt feszülten. Kétségbeesett szemekkel nézett föl a főúrra: az meg leírhatatlan élvezettel tekintett le az össze-vissza futkosó, félpucér rabokra. Cardachus újat üvöltött, és a két őr bedörömbölt az ajtókon. Azok szinte egyszerre vágódtak ki - mögöttük két-két rémisztő felszerelésű mészáros állt. A rabok megtorpantak láttukon, majd rémülten próbáltak menekülni. Nem volt hova. A nagy kötél már csak Richard karját fogta, de egyszerűen sehogy sem tudta magáról leszedni, összegabalyodott... Aztán nem vacakolt vele tovább, hátracsomózott kezein átlépett, hogy előrekerüljenek. Körülötte kiabálás, kétségbeesett segélykérések, kongás, hörgés... Szétnézett, és csak káoszt látott. A négy harcos sorozatban mészárolta le az elébe kerülőket, akiknek semmi esélyük sem volt a menekülésre. Mindegyikkel eljátszottak egyenként - csak a látvány kedvéért. Nem messze, balra az egyik egy háromágú szigonnyal döfte át éppen valaki torkát, úgy szorította a fapalánkhoz, őrült morajt váltva ezzel ki a mámoros közönségből. Az ütőeréből kispriccelő vér vörösre festette a falat - hát ez volt az a sok folt körben. Jobbra egy másik pajzzsal trancsírozott egy koponyát, mellette a harmadik egy kart metszett le éles pengéjével. Richard szinte biztos volt benne, hogy itt a vég. Szíve lüktetett, ahogy a gépkalapács veri a forró vasat, és tüdeje, mint fújtató dolgozott. Már csak a látványtól is megszédült kicsit, ilyen brutalitást elképzelni is alig bírt korábban, ezt még Cardachusról sem gondolta volna. De... hol a negyedik, aki bejött?
Hátranézett gyorsan, még épp időben, mert egy római sisakos, nagy szívpajzsos, karvédős harcos éppen felé tartott felemelt kardjával. Nyilván arra számított, hogy hátbakapja és egy csapással leteríti. Hogy Richard megfordult, nemigen érdekelte, csak rohant tovább felé. Ő viszont reflexből használta azt, ami nála volt: hát éppen a kötelet lendítette meg maga körül - ami pedig kicsapta az elbizakodott támadója kezéből a kardot. Az nem tétovázott, nagy pajzsát maga elé szegezte, és oldalazni kezdett elejtett fegyvere felé, anélkül nem végezhette dolgát elég látványosan. Richard azonban a kötelet hosszan fogta, és megforgatta maga körül. Az a közepénél átfordult a pajzsos lábán, és a vége visszacsapódott hozzá. Majd a két végénél fogva nagyot rántott rajta, és a harcos hanyatt esett. Egy csöpp remény mégis maradt tán... Fölkapta a kardot, és a markolatával fejbecsapta a földön fekvőt, aki nyomban elájult. A pengét combjai közé szorította, elmetszette vele csuklóján a csomót, s már szabad kézzel védekezhetett. Körülnézett, de a többi harcos még mindig a futkározókkal volt elfoglalva, nem figyeltek magukon kívül másra. Richard lerángatta a római sisakot és a maga fejére helyezte. Kicsit kényelmetlennek találta a horpadás miatt, de nagy védelmet adott. Majd fölkapta a nehéz pajzsot is - karja nem szokott még hozzá a nagy súlyhoz, de rémületében ezzel mit sem foglalkozott, és egészen jól elbírta. Még az övét is felvette, amibe a kardot tűzte. Nem volt ez fél perc sem, aztán föltekintett: a legközelebbi ellen a szigonyos volt. Éppen hátralendítette hálóját, mikor Richard megfogta, és kirántotta kezéből. Az elvesztette egyensúlyát, és fejjel nekiesett a pajzsnak. Szerencse volt, hogy ez is elájult: nem hordott sisakot. Nem teketóriázott, de nem is gondolkodott már, odarohant egy másikhoz, a duplapengéshez. Az mindkét kezében egy-egy enyhén görbébb kardot tartott, és mikor Richard odaért, éppen beledöfte egy neki háttal állóba mindkettőt. Aztán megfordult, és elment mellette, nyilván azt hitte a felszereléséről, hogy ő is egy a négy közül. Azonban a földön fekvők közt észrevette két társát, és tétovázva megállt, felismerte a helyzetet; de ekkor már késő volt: az ál-gladiátor hátulról belédöfte a rövidkardot. A kard hegye megakadt a bordákban, kellett még egy lökés, hogy átvigye. Hallotta, ahogy a harcos légzése elnehezül, gégéjében vér gyűlik, és végül, ahogy összeszorított torokkal kileheli lelkét. Az élettelen test lassan lecsúszott a pengéről, melyről sűrű vére csöpögött. Ekkor tudatosult Richardban, hogy még egy embert megölt. De hiszen nem volt más választása... különben őt öli meg. Mikor ezek bejöttek ide mészárolni, tudniuk kellett, hogy meghalhatnak... Vagy lehet, hogy őnekik sem volt más lehetőség. Richard fél térdre rogyott, és a nedves kardra támaszkodott, meg is feledkezett a világról maga körül, csak meredt a vörös homokra. Aztán valami, vagy valaki megrángatta a vállát.
- Barátom, te vagy?
- Dorian? - valóban, hátulról bicegett oda hozzá. Bal kezével vérző oldalát szorította. - Megmentettél, a hálós megölt volna!
- Igen. Ezt megöltem.
- Nem tehettél mást... Vigyázz! - kiáltotta hirtelen: az utolsó harcos felfigyelt arra, mi is folyik itt. A harctéren volt még néhány félmeztelen ember, némelyik föl is kapta az elesettek maradék fegyverét, eszközeit. Dorian a két görbe kard közül egyiket jobbjába vette. Richard nem váratott magára, feltápászkodott, és a nagy pajzsot maga előtt tartva lépdelt a másik felé. Mikor már csak pár lépésre lehettek egymástól, az megállt, hát ő is. Most először nézett körül azóta, hogy felkapta a fegyvert. Nyomban rájött, miért: a közönség kiabálása megszűnt, és a csönd fájón szokatlan volt. Mind őket nézik, mind őket figyelik. Ez most élet-halál harc lesz, szemtől szembe, és éppen ezért ellenfelének jóval nagyobb esélye lehetett. Ráadásul nem csak valami rendes férfi volt ez, mint az előbbiek, hanem egy fejjel magasabb a szokottnál, nagyon izmos és széles hátú ember. Igazi monstrum, nyilván ő volt a lelke a csapatnak. A főúr közben felszólalt.
- Mit mond, Dorian? - szólt hátra Richard.
- Nehezen értem a helytartót, de... Most ti fogtok harcolni. Ha akárki más hozzátok ér, azt lenyilazzák... Nekünk el kell dobni a fegyvert - mondta, és úgy is tett. - Akivel harcolsz... azt úgy nevezik, "az északi medve", a neve pedig valami... Gosann, vagy inkább Gorsarn, ha jól értem. Ha győzöl, minket megmentesz, ha vesztesz...
- Nem kell mondanod.
- Nekünk most le kell mennünk a szélre...
- Kívánj nekem sok szerencsét.
- Már többször is megvolt...
A helytartó befejezte mondókáját. A nagy barbár szóra nyitotta száját:
- A szerencse kevés lesz neked - mondta mély hangján. Hát ért a nyelvükön...
Több szó nem esett. A fegyverek egyszerre lendültek, és szörnyű csattanással értek össze a kardlapok. Richard karja beleremegett, ahogy elpattant egymástól a két acél. Gorsarn azon nyomban olyat taszított pajzsával, hogy a másik kis híján hanyatt esett. Egyetlen szerencséje talán csak az volt, hogy ellenfele addigra már bizonyára kifáradt a nagy gyilokban, és nem lökött rajta akkorát, mint egyébként bírt volna. Ő teljes erejével szorította pajzsát, egyetlen esélyét a túlélésre, de az azt tartó válla már kezdett zsibbadni a súlytól. Minden elhárított ütéssel úgy érezte, tőből leszakad a karja. Kardforgatáshoz annyira nem értett, pláne nem a rövidkardhoz, de azért megpróbált néha szúrni-vágni, nem nagy sikerrel. Ezeket az ügyetlen próbálkozásokat ellenfele könnyedén kivédte kerek kis fapajzsával, vagy egyszerűen kardjával hárította - és végül nekilökte a palánknak. Úgy érezte, egész hátát felhorzsolta a durva fa, ráadásul egy újabb szúrás érhette valahol bal oldal, míg nem védett. Azt hitte, most azonnal összeesik, legszívesebben eldobott volna mindent kezeiből, és hagyta volna, hogy leteperje támadója. Azonban ezen most életek múltak. Mások élete. A barátja élete is. Még utoljára elrugaszkodott a fafaltól, jobbról és balról csapott, de csak levegőt ért és térdre esett. Sisakját le kellett gyorsan húznia, mert szinte megfulladt, úgy szorított. Ez a vég... Valami kemény és hideg rúdra térdelt: a szigony feküdt alatta - csak egy pillanatot habozott. Elejtette hát a pajzsot, a kardot Gorsarn felé hajította, és két kézzel rámarkolt a hosszú fegyverre. Őrült hévvel szúrt föl, de a szigony feje elcsúszott a pajzs mellett és nem ért célt. Richard azonban visszahúzta hirtelen, a fegyver feje most véletlenül beleakadt a pajzs szélébe, és kitépte Gorsarn kezéből. Richard belebotlott a hálóba, hát fölkapta azt is, és ráhajította a barbárra. A háló szélén a súlyok összegabalyodtak ellenfele karjai körül, nem bírt rendesen ütni sem. Odatángálódott hozzá, és utolsó erejével... fellökte. A barbár lába megbicsaklott egy rab hullájában, és iszonyatos robajjal rogyott a földre. Tehetetlen teste ott feküdt legyőzője lábai előtt. Behunyta a szemét, és várt az ítéletre. Nem emelte föl a kezét, tudta jól, hogy a kegyelemért könyörgőket az úr mindenképp kínhalálra ítéli.
- Ne kímélj, harcos, legalább gyorsan haljak meg! - sziszegte összeszorított fogai közt.
Richard alig hitte el, ami történt. Csak állt ott, majdnem a küzdőtér közepén. Körben, a palánknál még pár rab, köztük Dorian is. Előtte Gorsarn, hálóba gabalyodva. Két kezében pedig a hegyes, vértől és a ráragadt homoktól mocskos szigony. Ő volt az egyetlen, akinél volt is fegyver. Az a habozással eltöltött pillanat egy örökkévalóságnak tűnt. A nézők felhangzó rivalgását először észre sem vette, csak mikor rájuk tekintett, ötlött eszébe, hogy most minek is kell következnie. Cardachus arca még mindig torz volt, ilyen mérgesnek még nem látta. A főúr lassan föltápászkodott kényelmes párnái közül, láthatóan mondani akart valamit, csak a tömeg robajától nem jutott szóhoz. Azt skandálták: "RIGORD! RIGORD!" Most mit tegyen? Megölt már pár embert, ezt is kénytelen...
Ekkor azonban erős rántást érzett a lábánál, és hanyatt vágódott. Ahogy szeme homálya szétoszlott, látta a fölé magasodó Gorsarnt, aki felvette a szigonyt, és a torkához szegezte, fejét pedig a főúr felé fordította. A tömeg zúgott, fütyült, fujjogott: a helytartó nehéz döntés elébe nézett. Nyilván szívesen kivégeztette volna azt, aki legyőzte három jó harcosát, de az lehet, hogy lázadást eredményezett volna ebben a hangulatban. Összeszorított ajkakkal állt, előrenyújtotta kezét, majd... hirtelen magasabbra emelte. A mozdulatot ujjongással fogadta a nép. A gladiátor visszanézett a földön fekvőre, torkához nyomta a szigony hegyét, mely nyakát véres sárral kente össze. Aztán felemelte, és a fegyvert hatalmas erővel belehajította a fapalánkba, pont a helytartó alatt. Hátat fordítva kivonult a homokról.
Richard még élt, bár halálra rémült. Nem volt még ilyen szörnyű helyzetben egész életében. Félve föltekintett, és látta, ahogy tömeg még mindig őrjöngött, ki ezért, ki azért - nyilván vért akartak még látni. Borzasztó. Egyik oldalról valaki fölrángatta: Dorian sietett segítségére. A kapu felé vezette, ahonnét bejöttek. A pár megmaradt rab is követte, pedig néha eltalálta őket egy-egy nézőtér felől szálló kavics. A kaput gyorsan leeresztették utánuk, Richard pedig fáradtan rogyott a nagy asztal lábához. Nem pihenhetett soká, állig fölfegyverzett őrök jöttek két oldalról, hogy visszavigyék őket a cellájukba. Azonban félúton megálltak, valaki hátulról belépett és megálljt parancsolt nekik. A barbár volt az, Gorsarn. Odalépett Richardhoz, mondta neki, hogy álljon föl.
- Nem beszélek a földön fetrengővel, kelj föl! - kiabálta. Richardnak megint Dorian segítségére volt szüksége, mert a lábában is egyre jobban fájt valami.
- Ki vagy te? - kérdezte a nagydarab embert, az viszont csak nézett rá vékony szemeivel sisakja mögül.
- Hogy tudsz parancsolni a katonáknak?
Az még várt egy pillanatot, aztán mégis válaszolt.
- Sok nagy viadalt vívtam már meg itt. Van nevem. - megint várt. - Te viszont majdnem legyőztél. Ha nem vársz, tán meg is ölhetsz. Szerencséd volt, de eddig senkinek sem volt itt ekkora, mint neked.
- Mit akarsz? - kérdezte elhaló hangon Richard.
A barbár két kezével leemelte sisakját, majd hóna alá fogta. Félhosszú, világosbarna haja nedves tincsekben tapadt fejéhez. Arca mintha ismerős lett volna valahonnan, talán a szemei...
- Kezet nyújtani - mondta, és jobb kezével rámarkolt Richard sebes alkarjára. A nevem Gorsarn, apám Hodon, a medve, az ő apja Kovon, a messziről jött nagy harcos. Tán már hallhattál valamelyikükről. A te neved mi?
- Én... - szólalt meg az igencsak elkerekedett szemekkel - én Richard vagyok... egy messziről jött vándor...

Közvetlen előzmény: "Fogságban"

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Crystalheart
Regisztrált:
2006-04-16
Összes értékelés:
218
Időpont: 2007-04-08 00:18:39

Köszi :) Át fogom nézni még magát a harcot akkor a közeljövőben. Ezek azok a részek, amiket a legtöbbször át szoktam írni, általában mikor hónapokkal később átolvasom - hogy már nem emlékszem, pontosan mit is írtam, és a bibis részeket könyebben újrafogalmazom -, én is találok bennük egy tucat hibát... Így mindenesetre, hogy rögtön figyelmezetnek, sokkal könnyebb, :) (Kár, hogy az előző hsz-od, amiben leírtad a többit is, elszállt - én Operát használok, ilyen nem eshet meg :D)

Ezek kritikus darabok, ugye; az a "baj" a harccal, hogy érezhetően mozgalmasabbnak kell lennie a részletesség mellett, és még a mondatok küllemével is érdemes érzékeltetni az aktuális ütemet - és nem könnyű, legalábbis nekem. Majd belejövök, legkésőbb a sokadik kötetig... :D

Igen amúgy, arra vigyáztam, hogy ne menjen át eszetlen gyilkolásba, mint sok másik mai öldöklős műben. Annak ellenére, hogy a közepe táján elhajlik majd fantasyba, itt még történelmi témájú inkább, és nem akarom túl irreálisra. Ezért is pl. csak egy gladiátor hal meg benne - a főhős azért mégsem egy gyilokgép-karakter :)

Később még lehet, hogy a hangulat kedvéért egy kicsit több latin szöveg is belekerül, csak ahhoz konzultálnom kell ismerősömmel, aki tud is latinul :D

Még egyszer kösz, hogy ilyen szorgalmasan olvasgatod és értékelgeted a feltöltött cuccaimat :D

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szaty bejegyzést írt a(z) Bús élet című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Apám gazdagsága című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

túlparti bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

dpanka bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

szilkati alkotást töltött fel Ködben címmel a várólistára

hundido bejegyzést írt a(z) (az) Ősz melege című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 7. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 5. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Veres Mariska című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 9. címmel

Bödön bejegyzést írt a(z) Mint tollpihe című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Veres Mariska című alkotáshoz

ermi-enigma alkotást töltött fel Villanás címmel a várólistára

Istefan alkotást töltött fel Virtuális gazdagsági analízis 2018 címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)