Killer


Az Idegen szaga egyre erősebbé vált. Lassan osont előre. Tudta, hogy előnye van a Betolakodóval szemben: otthon van. Ismerte az elhagyatott ház minden sarkát, tudta, hogy az ajtóban egy ócska roncs zárja el az utat. Amit nem tudott, azt bátran az ösztöneire bízhatta. Ősanyjára gondolt, a farkasra, aki hatalmas, erős agyarait hagyta rá. Áldást morrantott ősapja emlékére, akitől vadászszenvedélyét örökölte. Meg a türelmet. Aminek a segítségével az öreg igazi gyilkossá válhatott. És amire most neki is szüksége volt.
Lelapult a fűben. Igyekezett kizárni tudatából az éjszaka neszeit, csak az Ellenségre koncentrált. Összehúzta magát, teste eggyé vált a környezettel. Orrát betöltötte, irritálta a szag. Tüsszentenie kellett volna, de legyűrte az ingert. Egy tányér formájú szem zöldje izzott fel előtte. Az első gondolata a "tányér" láttán a vacsora volt, a másik meg a káröröm. "Ostoba lény - szusszantott halkan. - Hát azt sem tudod, hogy a tágra nyitott szemed ragyog a holdfényben? Méltatlan hozzám ilyen könnyű préda! Védd magad!" A Betolakodó, mintha hallotta volna a gondolatait, irányt váltott. A zöld korongok eltűntek. És eltűnt a bóklászó sün motoszkálásának hangja is. "Hát persze, - gondolta, - arra jár a Betolakodó".
Mozdulatlanul hevert tovább. Tudta, hogy az Ellenség vissza fog térni. Türelemre intette magát. Minden idegszálát bizsergette a vadászat izgalma.
És újra meghallotta. Inkább az idegeivel érzékelte, mint a fülével. Halkan surrantak a talpak. A Betolakodó érkezett. Ahogy közeledett, úgy nőtt a őbenne a feszültség. Izmai ugrásra készen álltak. Amint beúszott látóterébe a sötét, elnyúlt alak, kirobbant a visszafojtott erő. Lábai szinte kilőtték. Fülében vadul lüktettek az erek. Érzékszervei százszoros erővel működtek. Egyszerre látta, hallotta az Ellenséget, és érezte szájában a vér ízét. Kinyitotta száját, felvillantak a legendás agyarak.

Csak egy roppanás hallatszott.

Lábai elé ernyedt a test. A szomszéd gyűlölt macskája.