Ott volt az utolsó Akadály előtte. A végső Rettenet. Érezte, ma sikerülni fog. Sikerülnie kell! Saját erejéből még soha sem jutott idáig. Most végre itt van. A legtöbb próbát már kiállta. Úgy érezte, ereje is elég lesz. Nem fáradt még.

Eleget gyakorolt már otthon, mikor szülei izzó, könnyes szemmel kísérték minden mozdulatát. Testvérei felnéztek rá, csodálva hatalmas erejét és ügyességét. Sokan bíznak benne, hogy ő majd meg fogja mutatni társainak, érdemes küzdeni, el lehet érni...

Igen! Most be fogja bizonyítani! Méltó a dicséretekre, melyeket tanára adott neki.
Nem volt hiába a sok tanulás, gyakorlás és a válogatott ételek, melyek mind csak ezt az egy célt szolgálták, GYŐZNI!

Felső teste átlagon felüli izmokkal büszkélkedhet. Nem bukhat el. Felszerelése is hiánytalanul meg van.
Tudott a gázokádó szörnyekről. De úgy gondolta, most már nem jelentenek veszélyt a számára.

Neki rugaszkodott. Erejét kiadva, izmait megfeszítve nekilendült. Na most.

Az Akadály azonban nem engedte, útját állta. Rosszul mérte fel mind saját, mind az ellenfél erejét. Megtorpant és ebben a pillanatban a szeme sarkából észre vette, de kifinomult orra is jelezte, érezvén a bűzt, amint jobbról egy szörnyeteg közeledett. Nagy sebességgel jött, de ügyesen, könnyedén kitért előle. Megpördült, hogy fogadhassa az újabb támadást, de erre már nem került sor.

-Segíthetek?- kérdezte egy járókelő, majd gyakorlott mozdulattal felrántotta a tolókocsit a járdára a benne ülő fiatalemberrel együtt.