Fehérhóduna alatt alszik a táj.
Zöld vetés szivében kiszökkenő szár,
Álmosan elmereng,a tavasz hősugara,
Éltető vizcseppet lehel az ajkukra.

Gyönge szélfuvolán,biborszin köpenye,
Könnye csöppezreit önti rá a földre.
Dérhajú hóvirág melegváró karja,
Szirom ruhatárát kibontani akarja.

A hókucsma alól kitekintő nap,
Lángmeleg kezével végig simogat
Egy völgyet,egy bokrot,egy árnyfedte dombot,
S csókja tűzfényével elüzi a fagyot.

Az erdő csöndbe burkolt vada,
Életre kel:minden szava
elered,s mint borzos gyapjúsereg,
Felhők hajóhada égvizében közeleg.

A nap utolsót villan,kialszik mint parázs
S az alkonyi fényben libbenő varázs
Szétkenni szemedre álomadagját
Aludjál álmos táj,csendes jó éjszakát!