A döbbenet éjszakája




Cleo hátrahőkölt. Döbbenten meredt Anarathra.
- Ez azt jelenti... hogy én vagyok a Kiválasztott?
- Igen, ez azt. Sheridan beszélt nekem róla, hogy gyanít valamit, de nem vettem komolyan. Túlságosan kézenfekvő volt. Magad találtál ide, és ember vagy...
Mrs. Delpy nem kapcsolódott be a beszélgetésbe, csak meredt maga elé, és néha kortyolt egyet-egyet a teájából.
- De én nem lehetek... nem lehetek... a Kiválasztott...
- Mért ne lehetnél?
- Mégcsak most leszek tizenhét! Saját magamról sem tudok gondoskodni! Nemhogy egy egész népről!
- Biztos lehetsz benne, hogy van benned valami olyan, ami méltóvá tesz a feladatra. Különben a Könyv nem választott volna ki rá. Lehet, hogy még nem tudod, mi az -mondta gyorsan, megelőzve Cleo közbeszólását -, de van időd, hogy kiderítsd.
- Anarath... én egy egyszerű ember vagyok -Cleo szinte rimánkodott. -Vissza kell mennem a saját világomba. Onnan meg elég nehéz lenne megmenteni a világot.
- Tehát nem vállalod el?
Cleo szeme elkerekedett.
- Van választásom?
- Mindig van választásod -mosolygott Anarath, de ez a mosoly inkább volt szomorú, mint vidám. Cleo belenézett az égkék szempárba. Nehéz volt ellent mondani, de nem tehetett mást.
- Nem maradhatok Eghainban. Én nem tartozom ide.
- Inkább ide tartozol, mint oda -szólalt meg hirtelen Mrs. Delpy. Még mindig remegett egy kicsit, de hangja elszánt volt, tekintete tiszta. -Folyton a könyveidet bújtad, és azon a maroknyi barátnődön kívül, akikkel délutánonként múlatod az időt, nincsenek szoros kapcsolataid. Mintha mindig is valami másra vártál volna...
- De akkor is ember vagyok!!
- Molly is ember -mondta halkan Anarath.
Cleo kifogyott az észérvekből. Egyszerűen képtelennek tartotta még a gondolatát is annak, hogy ő a Kiválasztott. Csak ült a hideg kövön, és a térdét fixírozta. Nem tudott mást felhozni, így csak annyit mondott:
- De ez akkor is lehetetlen.
- Mért lenne az? -kérdezte immár másodszor Anarath, de Cleo nem tudott rá felelni. -Gondolkodj el a dolgon. Ha haza akarsz menni, természetesen elengedlek. De most aludd ki magad. Holnap mindent tisztábban fogsz látni. Mrs. Delpy itt marad, majd alszik nálam, és holnap hazakísérem.
Cleo bólintott, de nem mozdult.
- Jó lesz így, Mrs. Delpy? -kérdezte a tanárnőtől.
- Miattam ne aggódj, Cleo. Már jobban vagyok -mivel szemmel láthatóan ez igaz volt, Cleo sarkon fordult, és elindult Erionék felé. Gondolataiba mélyedve lépdelt a holdfényes úton. A csizmája időről időre beleragadt a sárba, hangos cuppanás kíséretében kellett kihúznia onnan. Az eső nemrég állhatott el, még látszottak a felhők körvonalai a horizonton. Elmélázva hallgatta a lágy fuvolaszót, mikor tudatosult benne, hogy a folyó felé tart. "Ez Sheyla" -gondolta magában.
Sheyla valóban a parton ült egy kövön, lábát maga alá húzva. Csukott szemmel játszott a hangszeren. Hosszú haját félig fogta össze, fürtjei meg-meglibbentek a szélben.
- Te tudtad? -kérdezte Cleo. Sheyla abbahagyta a fuvolázást, és értetlenül meredt a dühtől tajtékzó lányra.
- Mit?
- Hogy én vagyok az. A Kiválasztott. Erre céloztál a múltkor?
Sheyla szeme elkerekedett.
- Te vagy? Én nem... én nem erről beszéltem. Te vagy a Kiválasztott? ...hát ez... ez nagyszerű!
- Egyáltalán nem az.
- Mért ne lenne? Megmenekültünk! Megtaláltuk a Kiválasztottat!
- Ez egy szörnyű tévedés, ugyanis én nem lehetek a Kiválasztott. Ember vagyok!
- Pont ez a lényeg! -Sheyla arca kipirult a boldogságtól. -Nem vagy!
- Micsoda???
A tünde ajkába harapott, és bűntudatosan nézett Cleo-ra.
- Illetve... nem egészen...
- Nem egészen?? Sheyla!!
- Jól van na! Az apád tünde volt. Ezt akartam elmondani legutóbb. Illetve nem akartam. Csak mondtam, hogy tudom.
Cleo fejében túltengtek a gondolatok. Úgy érezte, hogy az agya nem képes több új információt befogadni. Lassan leült Sheyla mellé a sziklára, és végigfuttatta emlékeit magában. Tudta már, honnan volt neki ismerős Eghain neve... kiskorában elolvasta édesapja leveleit, amiket az édesanyjának írt. Ott említette a birodalmat, bár csak futólag. És az, hogy az édesanyja sosem beszélt róla, mindent megmagyaráz. Vagy nem hitt a tündék létezésében, vagy megpróbálta megóvni Cleo-t.
- Cleo... jól vagy? Kicsit sápadtnak tűnsz.
- Persze, hogy sápadt vagyok, most omlott össze az egész eddigi életem -rivallt rá a lány, talán túl hevesen.
Kínos csend következett. Csak a víz csobogása tört át a dermedt levegőn. Cleo ráébredt, hogy fázik, és egy kicsit jobban összehúzta magát. Nem kért másik köpenyt Anarath-tól, a sajátját pedig az osztályfőnökénél hagyta.
- Ne haragudj, Sheyla, nem akartalak megbántani -motyogta végül. -Csak kicsit sok ez így egyszerre.
- Persze. Semmi baj.
- Honnan tudtad, hogy... ki az apám?
- Tudod... az én édesapám és ő együtt szolgáltak a Védelemben. Ő mesélte nekem, hogy van egy lánya, az emberi világban, akit Cleo-nak hívnak. És azt is, hogy el kellett hagynia téged.
- Azt nem mondta, hogy mért? -Cleo torkát a sírás fojtogatta.
- Nem. Többet nem beszéltünk. Kicsi voltam még.
- Azt hiszem jobb lesz, ha most megyek -mondta a lány elcsukló hangon.
- Elkísérjelek?
- Nem, köszi. Inkább egyedül lennék -azzal hátat fordított a tündének, és Arigín felé indult.
Erion a kertkapu mellett, a falnál támaszkodva várt rá. Mikor meglátta, hogy a lány közeledik, felegyenesedett. Összehúzott szemmel vizsgálta Cleo arcát.
- Te sírtál? -kérdezte. Letörölte a lány arcát. -Mi történt?
- Kapaszkodj meg -mondta lehangoltan Cleo. Félelmetes, hogy mennyi önirónia szorul az emberbe, ha bajban van. -Én vagyok a Kiválasztott. Ráadásul csak félig vagyok ember, mert az apám tünde volt. És én már... azt sem tudom, ki vagyok igazán... -ismét megeredtek a könnyei. Erion nem szólt semmit, csak átölelte. A lánynak nagyon jólesett, hogy Erion nem faggatta, csak vigasztalta. Teljesen összezavarodott.
- Menjünk be, főzök egy teát. Anyát megnyugtattam, hogy minden rendben ment, úgyhogy aludni tért.
Cleo bólintott, kibontakozott az ölelésből, és lehajtott fejjel követte Eriont. A fiú nem kérdezett, csak engedte, hogy beszéljen. Mikor befejezte a mesélést, Cleo Sheridan iránt érdeklődött.
- Találkoztam vele. De azt mondta, hogy most inkább nem zaklat, majd reggel meglátogat. Rögtön azt kérdezte, jól vagy-e. Azt mondtam neki, hogy igen, de... tényleg jól vagy?
- Most már jobban. De holnap hazamegyek. Kiderítem, hogy anyu mit tud az apámról.
- Hazamész?
- Végre tudom, mit tegyek. Ez is jobb, mint a tanácstalanság.
- De ugye visszajössz?
- Nem tudom... nem tudom. Nem érzek magamban semmi különlegeset, amiért én lennék a Kiválasztott. Csak... csalódnátok bennem.
Erion megfogta a kezét.
- Én tudom, hogy van benned olyan, ami másban nincs. Csak neked is meg kell találnod magadban.
- Nem megy. Erion... már azt sem tudom, ki vagyok -ismételte kétségbeesetten.
- Hát tudd meg, és gyere vissza!
Cleo kérlelve nézte Eriont. Fáradt volt, és alig bírta nyitva tartani a szemét. A fiú azonban nagyon ébernek tűnt.
- Kérlek -mondta Erion rekedten.
- Elmegyek aludni. Majd holnap beszélünk. Jó éjszakát, Erion.
- Jó éjszakát.
Cleo a lépcsőről még visszanézett a konyhába. Erion még mindig ott ült az asztalnál, fejét a kezébe temette, és kibámult az ablakon.