- egy találkozó elé -

Mit mondhatnék így, huszonhét év után
nektek, kik mind ugyanezt kérditek?
Most csak ülök itt zavartan és sután -
elménk az időt miként méri meg?

Ekkora távolból mennyi a lényeg,
mi pár szóban is elmesélhető?
Mit borítsak így hirtelen elétek,
hisz lassan múltunk több, mint a jövő.

Négy-öt fénykép, ennyi elég lesz talán,
egy kezemben elfér az életem.
Idézzem fel azt a régi iskolám,
vagy hogy hányszor lelt rám a szerelem?

Mondjam el, hogy a sors mit nyújtott önként,
s mi az, amit máig sem értem el,
hogy az a nyolc év feldereng időnként,
s váratlanul a régvoltba emel?

Nem, hiszen lám, most eltűntek az évek,
látom bennetek egykori magunk.
bár néma a száj, a szemek mesélnek,
s öröm, hogy végre így együtt vagyunk.