KIRÁLYNŐIM!

Egyre inkább úgy érem magam, mint egy jérce az ördögcérnába csavarodva. Évszámok, szereplők, mi kézenfekvő a történetemből mások számára is, és mit kell jobban megmagyaráznom...
Mentem volna inkább ördöghintásnak!
Drága írástudóiknak köszönhetően mára már annyi énképpel kell megküzdenem, hogy csak a neveimmel megtölthetnének egy kisebb lexikont. És a cselekedeteimről még nem is szólottunk. Magam sem tudom olykor már, hol is tartottunk.

Én mondom, nem csoda, hogy az Ő könyvét és csak annyian tudták összehozni, s azt is csak hozzáképzelt szereplők segítségével, annyi év elteltével...
Most már persze gyorsabban megy, hogy összehoztam nekik az internetet, meg a számítástechnikát, - hogy idevarázsoltam ezt a hatalmas "Bölcsesség Almáját". Elég egy kicsit harapniuk belőle, s kitárul előttük a Tudásnak Kincsestára.
Nehéz! Ez van.
Szeretném komolyan venni a feladatot, de szívem szerint folyton csak meg-megmagyaráznám.

Megmagyaráznám - példának okáért - ezt az Éva-Alma témát, mert tudom, hogy az ilyesmi fúrja a hímek oldalát. Az oldalát, he-he!
Veszik? Mert értem én a tréfát...
Borda. He-he.

Szóval: mondják, "nem alma volt az, hanem valami más gyümölcs".
Mondanak ezt-azt, ki-ki saját szájíze szerint (a misztikusok éppenséggel azt, ha a Biblia nem emeli ki külön név szerint, jobb nem is találgatnunk), de nekem elhihetik: Évának almája volt.
Marilyn Monroe-é például inkább barack, Janis Joplin-é kaliforniai paprika, a szomszédasszonyé, a Vég mamáé meg leginkább aszalt szilva...
Idomok. Nagy kaland!
Évek múltán is - én mondom - ennyit tud az ember!

Persze, ha szeretnénk alaposak lenni, meg kell jegyeznünk még egy apró tényt, mely nagy általánosságban kimarad a történetből:
Ádámunknak sem Éva volt az első.

Lillithnek hívták. Alacsony volt, sötét hajú, sötét szemű, a teste több helyütt egész szőrös.
Az "Éjszaka királynőjének" nevezték, míg egyáltalán nevezték valahogy - létét a lehető legnagyobb titokban tartották még az angyalok előtt is.

Én ismertem őt. Közel álltam Istenhez. Besegítettem Lillith megteremtésébe is.

Megszerettük az embert - annak formáját. Naphosszat sétáltunk a Paradicsomban (emberalakban), és szövögettük terveinket egy ember uralta világ létrehozásán.
- Tied az Ember, az enyém lesz a Nő.
- Ámen - mondta (azaz: így legyen!). - Mutasd, milyen lenne az a Nő!

Rendben is mentek a dolgok, míg meg nem alkottam az én Nőm.
Nézte, csak nézte.
- Ilyennek képzeltem - mondtam. - Épp ilyennek!
- Azt hiszem, én jobbat csinálnék... - válaszolta.
Örök harag - mondtam volna, de akkor még csak születőben volt az olyasmi, mint rosszérzés, így csak magamban nyüszítettem...

Talán egyedül az iszlám őrizte meg hiteles formájában a történteket:
Történeteikben az én nevem Eblis. Én vagyok az, aki közel áll az Úrhoz - egészen, míg meg nem makacsolom magam, és meg nem tagadom esztelen parancsát.
Képtelen vagyok hódolni egy Ádámnak. Egy porból vétetettnek, ki ráadásul elutasította maga mellől az én Lillithemet...

Most lehet el dönteni: Bűnbak volnék, vagy kecskebak?

Sok kicsi az ember, és abból lesz egy nagy bűn...

Látom én jól, minden vasárnap. Nem kell messze mennem, közel lakom a templomhoz:
Kiáll a tisztelendő atya a térre, megigazítja gallérját, és arról beszél, miért sújtja Isten az emberiséget, mire ez a rengeteg katasztrófa: földrengések, hurrikánok, szökőár...
- Akkora ma már a földön a bűn súlya, hogy a négy sarkában nem bírják már tartani az angyalok. Hol az egyik, hol a másik megbotlik, és kész a baj... Ily' formán erős az ördög napjainkban!

Az ördög! Hát, tessék!
Kiállok a térre, megigazítom a gallérom, és így kiáltok:
- Nézzetek már magatokba! Szabadságon vagyok, ti mégis vétkeztek! Nem is gondoltok arra, hogy magatoknak keresitek a bajt, netán sorsotok előre elrendeltetett?
Nem ily módon áhítottam - ahogy ti sem így áhítanátok - a halhatatlanságot. Jobb lett volna a hagyományos forma: szakítok az amaránt színpompás virágából, és azon túl már semmi gondom...

Hiába. Ha egyszer így kell lennie.
Ámen.