A lelkekben a fény és a sötét dúlja harcát,
Egyedi színben mutatja minden ember arcát,
Szemük tükre jelzi, hogy melyik oldal ural,
Kicsattan az öröm, vagy telve vannak búval.

A félelem szikrája ott rejtőzik benned,
Csak nézz a tükrödbe, észre kéne venned,
De mivel látni nem tanított senki,
Magadban kell a sötétet és a fényt is észrevenni.

Így él ez a világ ,a kétségek csak gyötrik,
És túrjuk a Földet a remélt igazgyöngyig.
Mindenki keresi a maga kis igazát,
Hátha meglelheti a legbenső én szavát.

Hol a sötét fény lesz erőlködés nélkül,
Hol minden befektetés gond nélkül megtérül,
Hol megérintjük egymást és nem riadunk vissza,
Hol a kapunk közös és állandóan nyitva.

Hol a szeretet gyakorlása, önfeledt örvénylés,
Nem kell hozzá leírt szóbeli igénylés.
Hol önmagadat nyújtva folyik le az élet,
Hol egyesülve látod a fényt és a sötétet.

Mit is tegyek addig, hogy jutok el oda?
Végtelen az elmegyártó kérdései sora,
Hiába is felelsz, sokan még nem értik,
Egymásra mutatnak, másik felük sértik.

Nem kellenek szavak, hisz bennünk rejlik minden,
Csak az ész veszekszik a lélek belső kincsén,
Szeret? Vagy nem szeret? Fel sem kell majd tenni,
Ha összeolvadunk, megtanulunk lenni.