HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47758

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: GunodaFeltöltés dátuma: 2007-05-28

Az Istenek akarata - Mindeneknek kezdete



AZ ISTENEK AKARATA
(Gwyddion leánya, Gwyneth, a druidanő története, ahogyan ezt ő maga lejegyezte)


Első könyv: Britannia

Első fejezet: A Kiválasztott Gyermek



Már régóta készülök megírni életem történetét. Eljött végre az ideje.
Az egykor élettel telt Lucillus-ház elcsendesedett, mióta ifjú úrnőm, Tullia elhagyott bennünket, hogy ne térjen vissza többé élve. Szolgatársaim szétrebbentek, amikor tudomást szereztek az úrnőnket terhelő, szörnyű vádról, s a készülő perről. Mindössze négyen maradtunk a pazar épületben, és a vágyott nyugalom hangtalan fájdalomként feszül rám az írószoba magányában.
Talán nekem is távoznom kellett volna a többiekkel együtt: gazdám, Marcus Lucillus szenátor fel akart szabadítani. Magam választottam a maradást, és magam választom a kínhalált is, ha eljönnek értünk a császár pribékjei. Addig élni kell, túlélni végtelen hosszú, félelemmel átitatott, forró napokat, papyrustekercs fölé hajolni, és írni, írni, hogy ne érezzem magamban a jelen ürességét... És ne feledjem, hogy szabadnak születtem: az Istenek Választottjának!
Immár ötödik éve nem érezhetem a szabadság ízét: druidából közönséges földi halandóvá tapostak, majd rabszolgává. A légiók elfoglalták földünket, elpusztították nemzetségemet, igába hajtották törzsemet.
Körülvesz és megfojt lassan ez a gyűlölt város, egy gyűlölt uralkodó városa, Róma. Várakozzunk hát tovább, az Örökéletűek kegyelmére vagy a pusztulásra...

* * * * *

Távoli szigeten jöttem a világra, messze túl az ég felé nyúló hegyeken, a termékeny lapályokon, rohanó, gyors folyókon és a tengeren. Ott, ahol nincs foga a nyári napnak, mint ebben az átkozott városban, fullasztó por helyett eső permetez, a fák hatalmasak és zöldek, s a tenger tajtékzó haraggal rohan a meredek szikláknak. Ez az én földem, melyet a rómaiak úgy neveznek, Britannia. Ma már a Birodalom része, bár talán akadnak még ellenálló, szabad törzsek; ha az Istenek egyszer hazavezérelnek innen, az ő szolgálatukba állítom majd erőimet.
Szüleimtől a Gwyneth nevet kaptam, anyai nagyanyám után; Kernow széljárta partjain Gunodának szólítottak druidamesterem jó rokonai; rabszolgaként úrnőm a Cymria nevet adta nekem, Cymru áldott országa után, ahonnan származom.
Egy kicsi nemzetség falujában születtem az Eryri hegyeinek lábánál, közel a helyhez, ahonnan törzsünk Istennője, az Ezüstarcú Avu a Sabrina-folyót fakasztotta; tavasszal a zabolátlan víz el is mosta néhányszor paticsfalú kunyhóinkat és az Ellenségtől védő, magas sáncot. Így volt ez a Nagy Árvíz évében is, mikor először mozdultam meg anyám, Rhiannon méhében. A derék asszony sokáig el sem akarta hinni, hogy gyermeket várhat: alaposan eljárt már felette az idő, és hét éve múlt, hogy utolsó nővéremet, Cygfát megszülte. Felkereste hát nemzetségünk druidáját, a tiszteletreméltó Brant.
Ő anyám hasára tette kezét, és mosolyogva szólt:
- Igen, gyermek növekszik benned, Rhiannon, s ez a gyermek kicsit más lesz, mint a testvérei.
Rhiannon igen megörült a jóslatnak, apám, Gwyddion fegyverkovács még inkább, hiszen hiába ő készítette a környéken a legjobb fegyvereket, mégsem róluk, hanem leányairól híresült el. Tizennyolcan voltak: közülük hármat az Ellenség ölt meg, egyikük vízbe fúlt, hárommal betegség végzett, tizenketten azonban megérték a felnőttkort. Az egész klán a szüleimen nevetett, hogy nem tudtak fiút nemzeni, pedig nemcsak egymással próbálkoztak. Anyámat az asszonyok gonosz szavakkal csipkedték, apámat a férfiak "lánycsinálónak" gúnyolták. Nem csoda hát, hogy a druida szavai hiú reményeket ébresztettek bennük, és Gwyddion máris tervezgetni kezdte, milyen derék kovácsot farag majd a fiából. Végre lesz valaki, akinek továbbadhatja mestersége csínját-bínját, ha már azok a mamlasz vejei alkalmatlanok a kemény munkára.
Aztán Samhainnal beköszöntött a Sötét Évszak, és az ünnep után három nappal megszülettem. Születésemet nem kísérték jelek: csendes, ezüstfényű éjjelen történt. Fájdalmas csalódás lehetett mindenkinek: anyám nyomban sírva fakadt, apám pedig meg sem akart nézni, amikor kiderült, hogy leány vagyok. Utolsó reménységüket veszítették el bennem. Rhiannon szíve, legidősebb nővérem, Dana könyörgésére megesett rajtam, és hajlandó volt táplálni. Ami apámat illeti, a létezésemről sem vett többet tudomást: keserűségét kemény kalapácsütésekbe temette, és fanyalogva elkezdte tanítani egyik vejét, Cadw-t, bár azért változatlanul maga mellett tartotta anyámat is, mint segédjét. Hiszen nem történt semmi, épp csak egy éhes szájjal több követelt eledelt...
Azt, hogy életem első éveit mégsem töltöttem elutasító szeretetlenségben, egyedül Dana nővéremnek köszönhettem. Hátára kötözött, mint más anyák a kicsinyüket, így végezte napi munkáját; este ő altatott el, és ha sírtam, ő kelt fel hozzám éjszakánként. És, amennyire vissza tudok emlékezni rá, sohasem hajolt fölém mosolytalan, haragos arccal, áldják meg érte az összes Istenek, akárhová került is! Pedig dolga akadt bőven: vezette a háztartást, dolgozott aprócska földünkön, ellátta a marhákat és a juhokat, törődött két öreg nagynénémmel, alig csoszogó nagyapámmal, és velünk, gyerekekkel. Nővéreim akkoriban nagyrészt már férjet találtak maguknak, ám hat kisebb leányka még felnevelésre várt. Maga Dana, a család elsőszülöttje, soha nem ment férjhez, és egyszer sem szült, bár süldőlány korától kezdve haláláig, folyvást a gondjaira bízott kicsinyekkel foglalkozott. Gyermekként nem fért a fejembe, miért nincs társa, hisz' olyan szép: legalábbis én annak láttam szögletesen fiús testét, vékony, csontos arcát, korán őszülő, répaszín haját, és fakó-kék szemeit. Testvéreim is dédelgettek ugyan, ám Dana megkülönböztetett helyet foglalt el szívemben: Anyácskám volt ő nekem, akivel szinte összeforrtam, a legszebb és a legjobb lény a világon. Azt hiszem, neki is én voltam a kedvence.
Dana, minden kedvessége ellenére, szigorúan és következetesen nevelt bennünket: mindannyiunkat korán munkára fogott. A lányok nem bánták a dolgot, amíg maradt idejük játékra, pusmogásra, én meg egyenesen követeltem, hogy hadd segíthessek nekik. Anyácskám eleinte maga mellett tartott, és a széltől is óvott, hiába kérleltem három éves kis pocokként, hogy engedjen el engem is a legelőre, Cygfával, Gwenddyddel, na meg a birkákkal.
- Majd ha nagyobb leszel, és lesz pásztorkutyád, akkor mehetsz. - közölte kérlelhetetlenül, míg vágyakozva néztem, ahogyan reggelente kiengedi a karámból kis nyájunkat.
- Na, már csak az hiányozna, hogy rád is vigyáznunk kelljen! - vetette oda tizenkét éves nővérem, Gwenddyd, Cygfa pedig nyelvet öltött rám, mielőtt elballagtak volna a legelő dombja felé.
Napszállta után tértek csak haza a juhok nyomában, s én irigykedve néztem kipirult arcukat és napszítta hajfonataikat. Közben a két tehenet is behajtották a nagyobbacska lányok. Ami Danát illeti, Aneira nővéremmel együtt nyomban nekilátott a fejésnek; az én feladatom az volt, hogy simogassam közben az anyajuhok göndör fejét, és a marhák meleg oldalát. Aztán nyaranta mindnyájan a folyóhoz mentünk, hogy lemossuk magunkról a földek s a mezők porát. Micsoda vidám fröcskölődés és visítozás volt ilyenkor! Ennél már csak az esték voltak jobbak: a kása, a zablepény, a tej ízét, a tűz forró pattogását, és Anyácskám meséit klánunk harcos-őséről, Welwynről máig nem feledtem. Alig vártam, hogy megkezdődjön a Sötét Évszak, és hosszabbak legyenek az esték, miközben a lányok kezében szorgalmasan járt az orsógomb, s a nagyobbak körülülték Danát és Anyámat, hogy ellessék tőlük a szövés mesterségét.
Én voltam az egyetlen a családban, akit ilyenkor nem riasztott az éjszaka sötétje s a falon villódzó, hosszú árnyak tánca, inkább szerettem. Dana szerint azért, mert éjjel jöttem a világra, s a szemem az izzó zsarátnokra nyitottam. Volt ám annak más oka is, csak még egyikünk sem sejtette!
Mert ki gondolta volna akkor, hogy több lehetek, mint puszta rög az Istenek lába alatt? Szüleim biztosan nem, hiszen szemükben csak egyetlen gyermekük ért valamit: Nemeton nővérem. Neki már a születése is elárulta, hogy nem akárkivé kell válnia: a Örökéletűek Ligetének füvén jött a világra, mégpedig egy, Ogmának ajánlott, nyilvános áldozat közben. Az Istenek világosan jelezték, harcosnak szánják.
Szüleim rettentő büszkék voltak különleges gyermekükre, és a legjobb nevelést akarták neki adni; mert az, ugye, mégse járja, hogy egy leendő hős holmi verejtékszagú kovácsműhely árnyékában nőjön fel... Némi húzódozás után az egyik szövetséges klán főnöke vette magához a kislányt, hogy az ifjú harcosok között nevelkedjen fel. Sokba került ez a szívesség apámnak: éveken át ingyen készíthette a míves fegyvereket és szerszámokat ennek a nemzetségnek.
Nővérem a klánfőnök gyermekei között nevelődött vérbeli harcossá: félelem nélkülivé, gőgössé, könyörtelenné. Ám, miután a Druidák Szigetén kiállta a harcosok próbáit, haza kellett térnie közénk. Mindeddig semmit sem tudott a származásáról: csalódott keserűséggel vette tudomásul, hogy apja csak egy kovácsmester. Szüleink ragyogtak a boldogságtól, és - helyettünk - minden szeretetüket erre az egy leányukra zúdították; Nemeton azonban az első perctől kezdve utálta őket, és restellt bennünket, testvéreit. Azt hiszem, legszívesebben letagadta volna, hogy bármilyen köze is van hozzánk, noha magas termete, göndör, rőt haja és kék szeme világosan elárulta, hogy a családunk tagja.
Viszont nem akármilyen harcos volt: régi ellenségünk, az Üst Népe rettegett a könyörtelen "Vörös Szellemtől", ahogyan elnevezték. A harcba mindig merev bozóttá keményített hajjal, mezítelen, vérszínűre pingált testtel vetette magát. Nemcsak a külseje, tettei is félelmet keltettek; nemhiába szerezte meg klánfőnökünk, a Bikaerejű Cadfael lakomáin a legjobb falatokat. Ahogyan a küzdelemben, úgy az ivásban és a dulakodásban is verhetetlen volt. Rettentő hírét már csak dölyfössége múlhatta felül. Emlékszem, amikor nagy összecsapások után diadalmasan bevonult a faluba a többiekkel együtt; ilyenkor mindig útba ejtette az apai házat, hogy néhány levágott fejet vessen a küszöbre.
- Nesztek, itt a védelmező! - bakkantotta foghegyről, és emelt fővel továbbléptetett a harcosok szállása felé.
Apám teljes áhítattal emelte fel a vérmocskos ajándékot; nyomban felszegezte a szemöldökfára, és napokig büszkén mutogatta mindenkinek.
Szüleink vakok voltak, hogyha Nemetonról volt szó, ám mi, a testvérei nagyon is éreztük, mennyire szégyell és megvet bennünket. Szívünkből rühelltük, és Vörös Szellem helyett Vörös Szarként emlegettük egymás között.
Aneira ezt egyszer óvatlanul kikottyantotta előtte. Nemeton addig is odacsapott vagy rúgott ránk, ha nem kotródtunk elég gyorsan az útjából, ám akkor szörnyű dühbe gurult:
- ...Hogy merészelitek? - ordított fel, és kutyakorbácsra kapott, sorra végigverve testvéreit.
Nekem szerencsém volt, mert még idejében beiszkoltam előle az istállóba. Elbújtam a meleg, tehénszagú széna közé, és lélegzet-visszafojtva hallgattam a kívülről beszüremlő zűrzavar hangjait. Virgonc kutyám mellém telepedett, és mély, fenyegető morgással adta tudtára a jámbor marháknak meg a birkáknak, hogy nem enged bántani. Bizony, ha Nemeton megtalál, egyedül ő kelt volna védelmemre: anyám nemhogy csitította volna haragos gyermekét, inkább maga terelte oda hozzá azokat, akik ott sem voltak! A korbácsból mindannyian kaptak, még Dana is, akit a tűzhely mellől rángattak elő.
Anyácskám ekkor megátkozta kegyetlen húgát, és azt hiszem, végül ez fogant meg rajta. Nem sokkal azután, hogy elkerültem hazulról, az Ellenség egy éjszaka, orvul rajtaütött a környékbeli falvakon: Nemetont álmában érte utol a dicstelen halál. Azt beszélik, koponyája díszes áldozati edényként még sokáig szolgálta az Üst Népének druidáját, Sötét Hollót, vagyis a Másik Brant, ahogyan nálunk emlegették.
Ami az Üst Népét illeti, senki sem tudta, pontosan honnan jöttek: egyesek szerint a római terjeszkedés elől menekültek ide keletről, más öregek tudni vélték, hogy délről jöttek, a tengeren túlról, mert földjük már nem volt elég, temérdek marhájuknak. Akármi volt is az igazság, gyermekkoromban már hosszú emberöltők óta birtokolták a szomszédos területeket, és állandó harcban álltak a törzsemmel, azon belül is különösen a környékbeli nemzetségekkel. Ok és ürügy bármikor adódott mindkét fél részéről, hogy lerohanják és felprédálják egymás földjeit, házait, elhajtsák állatait, felégessék érett gabonáját. Amennyire vissza tudok emlékezni, sohasem volt béke közöttünk.
Az Ellenség miatt vettük körül a kunyhóinkat magas földsánccal, állítottunk őrszemeket, és készítettünk menedékhelyet a Bikaerejű Cadfael nagy háza alá. Minden elővigyázatosság ellenére az Üst Népe időnként ránk tört: nem egy éjjelen ébredtem vad üvöltözésre, és fegyverek fémes csengésére. Dana ilyenkor lóhalálában kapott a karjába, és verte fel nővéreimet. Rohantunk a föld alatti rejtekhelyre, miközben szüleink karddal és lándzsával tartották távol tőlünk az Ellenség harcosait: soha nem felejtem el fekete szemük könyörtelen mohóságát, fegyvert markoló, kékre festett karjukat, a fáklyák lobogását, s a levegőben a halál bűzét; azután a dermedt, dobogó szívű egymáshoz bújást a nedves, földszagú homályban, a tehetetlen várakozást, a felettünk sikoltó, csattogó csatazajt; Dana könnyeit, amint a szétdúlt családi tűzhelyet, a felforgatott ládákat nézi; apám átkozódását, lángba borított kovácsműhelye meg az üres istálló láttán.
Természetesen az ilyesfajta rajtaütések kemény visszavágást követeltek: harcosaink felkerekedtek, és hasonló gyalázatosságokat követtek el valamelyik szomszéd faluban vagy legelőn, és diadalmasan tértek haza. Majd az Üst Népén volt a sor, akár egy brandubh-játszmában. És ez így ment már ükapáink ideje óta...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2007-06-01 16:34:41

Szia Gunoda!
A stílusod kicsit hasonlít Wilbur Smith-hez, vagyis jó. A műved olyan, mintha "A Hetedik tekercs" kelta változatát olvasná az ember. Én is várom a folytatást.
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8245
Időpont: 2007-05-29 17:54:23

Szia Gunoda! Én nem találom furcsának, hogy egy gyerek részletesen ismeri születése körülményeit, annyiszor hallhatta a felnőttektől. Én is ismerem. Ez tehát nem gáz. Az a mondat, hogy "ne térjen vissza többé élve" költői, válsztékos megfogalmazás, nekem nincs bajom vele.
Olyan jellegű kritikát, amit vársz tőlem, hogy tárjak fel valami hiányosságot, most nem tudok mondani, élvezet olvasni, amit írsz, várom a folytatást!
Szia: én
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2007-05-29 15:55:43

NAgyon nagyon jól meg van szerkesztve, én nem veszem hibának azt, hogy ennyire részletesen tud a hősnő a saját születéséről. Annyira magával ragadó és misztikus ez a világ, hogy fel sem tűnik egy ilyen apróság. Tudja, mert mesélték neki, ez teljesen egyértelmű. Felvillantasz egy olyan valóságot, ami régi, számomra ismeretlen kultúrába visz el, választékosan, gyönyörűen megírva. Imádom, ahogyan és amit írsz! Sajnálom, de nem tudok semmi negatív dolgot mondani...
Azt viszont mondom, hogy MÉG , MÉG , MÉG!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Kellevélbe csavart gombócok. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 5. rész című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Sziromvarázs című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 4. rész című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 3. rész című alkotáshoz

Ferger Jolcsi bejegyzést írt a(z) Boldogság című alkotáshoz

Ferger Jolcsi alkotást töltött fel A Nap címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 2. rész című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Közhelyek című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Akárki, szívemen egy szalámi... című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)