HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-05-29

Havasi gyopár 15.

Nehezen, akadozva indult a beszélgetés, mert a máskor nagyhangú, vagány Vadmacska sem találta énjét. Furcsa dolog az igaz vonzalom, /szándékosan nem szerelemről beszélek/ megbénítja az ember gondolatait, megkötözi a nyelvét. Nagy nehezen azért csak megindult, s mire a Sportuszodához értek, az ég kékjébe nyúló, költőien lengő lombok alatt Adyról beszélgettek, Ady költészetéről.
-Az ellentétek költészete, -mondta róla Jánosi Aladár, aki, poetikáról esvén szó, kezdett belejönni. -Mint a hullámok és a hullámvölgyek, úgy feszülnek egymásnak a költői képek, paralellák és allegóriák. Csodálatos, egészen egyszerűen csodálatos, de...
-De? -kérdezett rá kíváncsian Vadmacska, amikor a férfi habozva abbahagyta az eszmefuttatást.
-De, hogy is magyarázzam...nekem felnőtt fejjel nagyon szájbarágós dialektika ez. Az ellentétek egysége és harca... a tagadás tagadása...igen, mintha a tankönyvből lépne elő fehéren feketén.
-Néha én is ezt érzem, -mondta Vadmacska, és egy gyors oldalpillantást vetett a a mellette haladó magas, hanyag tartású költőre, aki tetszett neki. -Itt van például az Ős Kaján. Az Ős Kaján tipikus. Ady rosszabbik énje, a bűnre csábító, a költészetre csábító. Úgy érzem ez a figura...igen az ellentétek: én rossz zsakettben bóbiskálok, az Ős kaján vállán bíbor...ez a ledér, nagyszerű lovas egy kicsit mindannyiunkban benne van és...
-Pontosan, -helyeselt Jánosi Aladár, -csak...
-És mindannyiunkat arra csábít, hogy vétkezzünk, mert vétkezni nagyon is emberi és...
-Csak kicsit túl direkt, ma már nem szabad ennyire egyértelműen...érted, hova akarok kilyukadni, amikor például azt mondom, hogy "előre néz Hatteras" és te látod magad előtt a jégtáblák fogságában vergődő hajót...vagyis a reménytelenséget, érzékeled a paralellát,... az allegória nagyon rejtett és nagyon mély értelmű, kétértelműen egyértelmű, de akár megfordítva is igaz: egyértelműen kétértelmű.
Beszélgettek, szavakat mondtak, s a szavak egyértelműsége és kétértelműsége feloldotta a feszültséget, hiszen másról volt itt szó, mint Ady Endre költészetéről, vagy általában a költészetről, arról volt szó, hogy tetszettek egymásnak, Vadmacska kamaszos érdeklődését felkeltette a markáns, már nem túl fiatal költő, -Jánosi Aladár hanyag tartásával, világfi modorával széleskörű tudásával, lenyűgöző intellektusával befészkelte magát Kassai Karolina szíve csücskébe-, a költőt pedig a lány fiatalsága bűvölte el, a szűzies tartózkodás mélyén felparázsló belső tűz.
Elérték a teniszpályákat, tovább sétáltak a kerítés mellett. Megnézték a kolostor romjait és hűs lombok árnyékában leültek egy padra az aranyhalas medencénél.
Mi történt, mi nem történt, nem tudjuk, de Csetényi Barna szerint egy dolog biztos: semmi olyasmi nem történt, ami egyetlen hajszállal is túllépett volna az illendőség határain. Jánosi Aladár nem tette a karját a Kassai lány vállára, nem fogta meg a kezét, és nem csókolta meg, hacsak nem tekintjük csóknak /de nem tekintjük!/ azt az arcra lehelt csókot, amit a lány hasonló módon viszonzott a Kassai villa előtt este, és amelyet az esztergályos felesége a front-ablakból meglátott és később kaján örömmel dörgölt a szerinte beképzelt Kassainé, Simonyi Gizella orra alá.
Vadmacska későn, szokatlanul későn ment haza aznap, s fagyos hallgatás fogadta. Senki nem tett neki szemrehányást, nem hangzott el a sztereotípia: "hol voltál, ilyenkor kell hazajönni?" és így tovább, a kis család minden tagja tette a maga dolgát, mintha mi sem történt volna. A családfő kopogva verte az ablak előtt álló biedermaier íróasztalon az írógépet, neje harisnyát foltozott felhúzott lábbal az ágyon, Zoli tanult a kakasülőn ifjabb Kassai Lajos olvasott.
Karolina főzött magának egy csésze teát a konyhában, megkent vajjal és lekvárral egy szelet kenyeret, tálcára tette és bevitte a szobába. Letelepedett az ebédlő asztalhoz és szótlanul vacsorázni kezdett. Az első szó akkor hangzott el, amikor végzett és felállt, hogy kivigye a csészét és a tányért a konyhába.
-Hol jártál, -kérdezte Gizella, közömbösen felpillantva a foltról, amin dolgozott.
-A Margitszigeten sétáltam, -mondta Vadmacska és megállt tálcával a kezében.
-Igen? -Semleges, érdeklődést alig mutató kérdés volt ez is az anyja részéről.
-Igen...egy fiúval voltam...beszélgettünk.
-Úgy. -Gizella kihúzta a gomba alakú stoppolófát a zokniból, kész volt vele. Ránézett a lányára, először, mióta az hazajött.
-Hát én azt mondom...nagy lány vagy már...ha szeretnél időnként beszélgetni egy fiúval, hívd meg ide hozzánk, mutasd be nekünk...mert...mert ez így illik.
-Jó, -mondta Vadmacska, -még nem tudom. Majd meglátom.
Két hét múlva elvitte magukhoz költőt, a családi villába, melynek, mint már említettem, cselédlakását utalta ki számukra a tanács. Szép, nyáriasan meleg vasárnap délután volt. A kertbe nem lehetett kiülni, mert amióta az ingatlan nem a Kassai család tulajdonában leledzett, hanem az államéban, a kert mindenféle lim-lomnak, és építési törmelék lerakata lett, az egykori virágágyást a szétlőtt tetőszerkezet megfeketedett gerendái, törött cserepek és téglakupac foglalták el, a szökőkút medencéjében, a ledöntött angyalszobrok tőszomszédságában rozsdás kerti szerszámok, görbe vashuzalok és egyéb más kidobott kacat ékeskedett, három lábú bútorok, szakad, szétázott, büdösödő rongycsomók, horpadt oldalú tűzhely, vasúti csillék kormos-fekete kerekei álltak halomban.
A konyhában beszélgettek, az ajtót nyitva hagyták, had jöjjön be a hegyek felől áramló hűs levegő. Ahol ültek, onnan a félig letarolt bukszusokra, és a szétrombolt medencére lehetett látni, és a Munkástanács irodájának üvegezett belső folyosójára.
Konvencionális és illedelmes társalgás zajlott. Hárman voltak jelen, Kassai Lajos, a felesége, és Vadmacska. A virágcsokrot, amit a költő vitt, Gizella az asztal közepére állította egy ólomkristály vázába, azon keresztül méregették egymást. Az anya beszélgetés közben egyszer csak, mintha véletlen lenne, a lányára pillantott. Egyetlen futó pillantás mennyi mindent fejezhet ki! Azt mondta az a pillantás Kassai Karolinának: hová tetted az eszed, te lány, öreg hozzád ez a férfi.
Ezután a vasárnap délután után a kapcsolat lassan-lassan kezdett kimúlni. Találkozgattak még, de Vadmacska úgy intézte, hogy mindig hármasban legyenek, Molnár Zita jelenléte egyszerre nagyon fontos lett.
Jánosi Aladár egy ideig még erőlködött. Nyilván sok mindent fontolgatott: fiatal a lány nem szabad sürgetni, időt kell adni neki, hogy eldönthesse, mit akar, -ilyen gondolatok járhattak a fejében. Egy szép nap azonban, őszült már ekkor, s lábuk zörgő avarban gázolt a Duna part mellett futó sétányon és a víz olyan fakó kék volt, amilyenek a folyók szoktak lenni a búcsúzó halvány napsütésben, váratlanul, minden előzmény nélkül megtört a varázs. A férfi eljövő, nagyszerű programokról lelkendezett, valami hajókirándulásról, ahova, így mondta: "feltétlenül el kell mennünk". Úgy értette, hogy neki és Vadmacskának. Titkon reménykedett, Molnár Zita végre észreveszi magát és kibújik valamilyen ürüggyel, és tényleg, a szép, barna Zita az időpontot meghallva a fejét rázta és kijelentette, szüleivel elutaznak azon a hétvégén, részéről tehát alma a kirándulás.
Vadmacska, aki addig mérsékelt lelkesedéssel, de benne volt a dologban, erre azt mondta: "várjunk csak, nekem se jó, mert a hittanos csoporttal megyünk szerepelni" -és meg se próbálta tettetni, mennyire sajnálja.
Na ekkor szakadt el a húr.
A költő persze nem így fogalmazott, ő azt mondta utólag visszaemlékezve arra a délutánra, hogy "akkor tört meg a varázs" és Adyra gondolt, az Elbocsájtó szép üzenetre: "törjön százegyszer, százszor tört varázs"
Ha prózai módon akarnék fogalmazni, lehullott a hályog a szeméről, rájött, amire tulajdonképpen már rég rá kellett volna jönnie, a lány érdeklődése iránta elmúlt. Egyszerű hétköznapi embernek ehhez nem kellett volna négy hónap, négy nap alatt elkészíthette volna a mérleget, Jánosi Aladár azonban költő volt, és a költők szellemileg nem beszámíthatók.
Soha többet nem várta meg Vadmacskát az iskola előtt. Köd előttem, köd utánam...még búcsúlevelet sem írt. Ami hályoggal a szemén nem látszódott, az hályog nélkül napnál is világosabban tündökölt: a lány soha nem szerette őt, vonzódásának alapja nem igazi érzelem volt, csak amolyan kislányos rajongás féle, a felnőtt, tapasztalt férfi, az ismert művész iránt érzett boldog, tudatlan, felelőtlen rajongás.
A másik eset, ami az alatt a négy év alatt megesett, hogy Karolina 16 évesből húszéves lett, talán még ez elsőnél is kacifántosabb volt. Érettségire készült a Kassai-lány, naphosszat otthon magolt, amikor feltűnt, igen, a szó legszorosabb értelmében feltűnt, ugyanis a szomszéd kert cseresznyefájának a tetején tűnt fel, egy fiú. Hogyan került oda, nem tudta Karolina, legfeljebb sejtése lehetett felőle: bemászott a gazdátlan, elhanyagolt kertbe, hogy a Senkifia-tulajdona cseresznyét megdézsmálja.
Vadmacska a konyha előtti belépőn ült az árnyékban, térdén a tankönyvvel. Ahogy a textust memorizálva feltekintett, a kőkerítés felett magasan, lombok által félig eltakarva megpillantotta Vas Károlyt. Vas Károlyt ebben a pillanatban nem érdekelte a cseresznye, lefele tekintgetett a villa kertjébe, ahol is a nyitott konyhaajtó előtt, kék-fehér csíkos nyári ruhában Vadmacska tanult. Meg kellet kapaszkodnia, igéző látvány volt a lány, barna, vállára omló hajával, légiesen karcsú és mégis nőies alakjával. A ruha leomló redői bokáig takarták a lábát, de a kilátszódó, bokacsont kerekded formája, márványszerű tisztasága felkiáltott hozzá a cseresznyefa ágára. Vadmacska egyik papucskáját lerúgta, meztelen lábfeje átderengett az árnyékból.
Egy pillanatig nézték egymást, semmi más nem történt. Vas Károly barnára sült bőrrel, izmosan kapaszkodott a lomb között, olajosan sima teste fénylett az izzadtságtól.
-Kérsz egy kis cseresznyét? -kiáltotta, s intett a karjával, -gyere ide a fa alá, tartsd a szoknyád, s dobálok bele.
Karolina, mint aki álmában cselekszik, letette a könyvet a szék mellé, felállt, elsétált a törött, törmelékkel telezsúfolt márvány-medence mellett, át a kerten és egyszeriben ott találta magát a magas kőfal tövében és azon kapta magát, hogy emeli a szoknyája szegélyét és a szoknyába hullik a sok, finom érett, piros cseresznye.
Így ismerkedtek össze, ilyen egyszerűen. A tanulnivaló kitartott egy ideig, mint, ahogy a cseresznye is odaát. Fogyóban volt már, amikor egy szép napon Károly megkérdezte Karolinát, mit szólna ahhoz, ha átmászna.
-Gyere, -nevetett rá a lány, -de óvatos legyél, üvegcserepek vannak a fal tövében a csalánban.
A fiú átmászott, a csalán megcsípte a lába szárát. Nem volt rajta egy falatka rövid-nadrágon kívül semmi. Karolina nem tudta levenni a szemét domborodó mellkasáról, formás hosszú végtagjairól. Vas Károly kisfiús arcával, görög atléta-szobrot idéző izzadt, izmos testével nagyon férfias jelenség volt, és Karolina, aki kislány korában állatszobrocskákat mintázott agyagból és a sütőben kiégette őket /legkedvesebb alkotása az aranysörényű oroszlán, a sörényt sárga vízfestékkel festette aranysárgára, s most egy polcon, a könyvek mellett tanyázik/ hirtelenjében arra gondolt, hogy erről a fiúról szívesen mintázna szobrot, ha hajlandó lenne modellt állni neki. Persze a gondolat, gondolat maradt, Kassai Karolina soha senkinek nem árulta el, mi szíve rejtett, bűnös, titkos vágya.
Gyakran találkoztak. A fiút simulékony természettel áldotta meg sors, könnyen beilleszkedett Vadmacska társaságába, velük lógott mindenfele, még a templomba is eljárt Vadmacska kedvéért. Gizellának feltűnt az új vonzalom, ám egyetlen szemöldök-rándítással sem ellenezte hosszú ideig. De egyszer, karácsony és újév között vizsgaidőszakban /Karolina első éves volt az ELTE-n/ váratlanul korán érkezett haza a műszakból, -fájt a feje, erős migrénje volt és a főnöke elengedte-,... együtt találta a lakásban Karolinát Vas Károllyal. A fiatalok a konyhában ültek az asztal mellett és römiztek. Kassainé ekkor, felmérve a helyzetet, ránézett Karolinára. Rövid, velős, sokatmondó pillantás volt, egyetlen egy gyors, odavetett pillantás.
"Ilyen fiatal, éretlen gyerekre pazarolod a drága idődet? -ezt kérdezte Gizella pillantása.
Kassainé Simonyi Gizellának igaza volt, az ő anyai szíve többet tudott a dolgokról, észrevette, amit a lánya nem: Vas Károly csak azt az egyet akarta. Türelmesen, állhatatosan, de csak egyvalamit. Ha Vadmacska tudta volna, mit akar Vas Károly, maga is kidobta volna, ő igazán nem az a fajta lány volt, akitől csak úgy azt az egyet lehetett akarni.
Kifújt a kapcsolat, ahogy a mai tizenévesek mondják. Gyorsabban lett vége, mint az előzőnek, ami végül érthető is, Vas Károly nem volt költő, neki nem kellett négy hónap ahhoz, hogy a tantusz leessen. Kereket oldott az első jelre. Jeleket a lányok sűrűn bocsátanak ki, csak olvasni kell tudni őket. Nos, Vas Károly tudott olvasni a jelzésekből.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)