HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1850

Írás összesen: 47294

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

mandolinos
2018-12-12 02:16:17

Szülinaposok
Reklám

Mesterséges illúziók

Felújított és romos épületek váltakozása, kátyús, berepedezett útburkolatok, dulakodó tömeg a buszokon, dudáló, őrjöngő sofőrök az autókban. Budapest nappal nem mutatja szép arcát, sebzett anyatigrisként öleli körbe a belvárosi területet, ahol tősgyökeresek, betelepültek, idelátogatók igyekeznek teendőjük irányába. Felülről szemlélve az egész leginkább egy felbolydult hangyakolóniához hasonlít, királynő nélkül. Éjjelre azonban egészen másként alakul a város képe, eltűnnek a munkahelyükre, aztán onnan hazafelé tartó dolgozók, lehalkulnak a forgalmas csomópontok. A sötétség kellemesebb színben láttatja a nappal szembetűnő képet, nem látszódnak a falakról potyogó vakolatdarabok, visszahúzódnak a délután megállókban kéregetők. Előkerülnek viszont a buliba tartó fiatalok, akik tömegközlekedési eszközökkel vagy kicsinosított verdáikkal haladnak kedvenc szórakozóhelyük felé.
A Városligetet keresztülszelő úton lassan, szinte lépésben gurult egy meggypiros BMW, annak ellenére, hogy se előtte, se utána a közelben sem volt másik autó. Ablakai fel voltak húzva, mégis erőteljesen szűrődött ki belőle a fiatalos diszkózene, némi viháncolással egyetemben. Lefordult egy, a ligetbe látogatók számára fenntartott parkoló felé, majd megállt. Jobb hátsó ajtaja kinyílt és az addig csak halkan kihallatszódó zene szinte késként vágott bele az éjszaka nyugalmába. Húsz év körüli, divatosan öltözött lány szállt ki, vihogása, enyhén zavart mozdulatai bódultságról árulkodtak. Vöröses hajában lévő csillámló szemcsék verték vissza a negyven-ötven méterre húzódó úton lévő lámpák fényét. Becsukta maga mögött az ajtót, közben egy pillanatra sem hagyva abba az enyhén eltúlzott, alkohol keltette színjátékot. Botladozva indult el a legközelebbi bokorcsoport felé, közben az oldalán lógó kistáskájából néhány papírzsebkendőt varázsolt elő.
- Brigi, aztán vigyázz nehogy elvigyen a mumus! - A lány hátra sem fordult, a beszéd közben dohányfüstösen nevető hangból pontosan tudta, barátnője, Lia kiabált utána az anyósülésről. Mielőtt eltűnt volna a bokor mögött, azért reagálásként felemelte bal karját és középső ujját feltartva mutatta a "szállj le rólam" nemzetközi egyezményes jelet. Liával hosszú évek óta a legjobb barátnők voltak, pontosan azóta, hogy osztálytársak lettek a gimnáziumban. Egyetemre is együtt mentek tovább, jogásznak készültek. A sikeres vizsgák után elhatározták, lazítanak kicsit, ezért meglátogatták régi törzshelyüket, a Q10 diszkót. Ott ismerkedtek meg Atival és Fecóval, az aranyifjak életét élő két sráccal. Némi ismerkedés után belemelegedtek az italozásba, akkor döntöttek úgy, hogy elmennek kicsit kocsikázni, hadd tisztuljon ki a fejük, mire hazaérnek.
A lány keresett egy olyan helyet, ahonnan úgy gondolta, már kellően takarásban van. Letolta szűk nadrágját és leguggolt, hogy elvégezze kisdolgát. Mikor végzett, az elhasznált zsebkendőt nem túl barátságos módon bedobta a bokor alá. Visszafelé a másik irányba szerette volna megkerülni a növényzetet, azonban megbotlott és elhasalt a puha fűben. Cipője orra beszorult valami puha buckába. Egy halk nyögés kíséretében hátrafordult, hogy kiszabadítsa lábát. Azt gondolta, egy kiálló fűcsomó lehet, azonban, ahogy kitapogatta, gyomra összerándult, a levegőt zihálva kezdte kapkodni. Óvatosan kihúzta a cipőt, de akkor már semmi kétsége nem volt afelől, miben botlott meg. Ahogy a válláról leesett kistáskát felkapta, meglátta a "bucka" végét, egy emberi fejet, arccal az ég felé fordulva. Hatalmasat sikított, közben elindulva amilyen gyorsan csak tudott, az autóhoz rohant. A bent ülők nem hallották a sikolyt, erejét elnyomta a bent dübörgő zene. Arra riadtak csak fel, hogy társuk a korábban nehézkesen kinyitott ajtót egy jó erős mozdulattal vágta ki és saját sikolyaitól nehezen érthetően kiabálta, mit talált. Bár a zenét azonnal lehalkította Ati, először mégsem vették komolyan, hiszen egész este ugratták egymást, miért lenne ez kivétel? Pár másodperc kellett hozzá, hogy rájöjjenek, ez most komoly, reszkető és kétségbeesett barátnőjük nem színleli ijedtségét.

(Don Paco)

Amint a három fiatal ráérzett, hogy a lány hisztérikus viselkedése nem alaptalan tekintetük találkozott az autó műszerfalától sejtelmes félhomályban.
Másodpercek töredéke alatt visszanyerték józanságukat, tudták, hogy bajban vannak.
A két fiú szinte egyszerre ugrott ki az autóból és elindult abba az irányba amerről Brigi jött, de a lányokban is feltámadt a reflex és belekapaszkodtak a fiúk ruhájába.
- Ne hagyjatok itt! - könyörögtek kétségbeesetten.
- Akkor gyertek... talán még él - válaszolta Fecó, és egy mozdulattal kiszabadította magát Lia
szorításából. Aztán megsajnálta a könnyeivel küszködő lányt, hátrafordult és karját nyújtotta.
Liában csökkent a rémület, bár még csak néhány órája ismerte a fiút, de most ez kézfogás valami olyasmit jelentett neki, "ne félj, add a kezed, átveszem kétségbeesésedet".
Csak néhány méterről volt kivehető, hogy ember fekszik a fűben. Ati talpa alatt száraz gally reccsent, egy pillanatra megtorpantak, de az újra eluralkodó csend erőt adott nekik, hogy közelebb menjenek.
Fiatal férfi volt, majdnem gyermek. Fecó lehajolt és megtapogatta a fiú homlokát.
Hideg volt. Érezte, hogy értelmetlen a mozdulat, de a földön fekvő csuklójára helyezte két ujját és várt, de nem volt lüktetés.
- Halott... - állapította meg. A hangja különös színt kapott, mintha valahonnan messziről jött volna.
- Kinél van mobil?
Ati tapogatni kezdte zsebeit, de nem találta telefonját. Biztos a kocsiban felejtettem -gondolta, és abba is hagyta a keresést.
- Kinél van mobil? - hangzott határozottabban a kérdés. Brigi idegesen kutatni kezdett kistáskájában, majd közelebb lépett Fecóhoz és odanyújtotta a modern készüléket.
Megnyomott egy gombot és közel tartotta a férfi arcához. Brigi felsikoltott. A többieknek idejük sem volt kérdezni, mert a lány földhöz vágta magát, és öklendezni kezdett.
Percek teltek el, míg abbahagyta a rángatózást és a hányást.
Fecó odalépett hozzá, leült a fűbe és óvatosan felemelte a lány fejét.
- Mi történt Brigi? Ismered, tudod, hogy ki ő? - próbálta minél nyugodtabb hangon kérdezni.
Egy ideig áttörhetetlen volt az a fal, amit Brigi tudata emelt a valóság pusztító hatása ellen, de hamarosan eljutottak hozzá a szavak, és kezdte magát úgy érezni, mintha most ébredne.
- Kérlek, ez fontos... figyelj rám- kereste a megfelelő szavakat. Nem értette miért olyan fontos ez, hogy ki fekszik holtan, de tudni akarta.
- Miért lenne most ez fontos szólalt meg Lia. Sokkos állapotban van, nem látod? Hívjuk a zsarukat és majd ők kiderítik ki ez. Olyan hidegséggel célzott a holtan fekvő fiúra, mintha az tehetne arról, hogy az estéjük ilyen balul végződött.
Talán ez a hanglejtés volt az, ami felrázta Brigit. Hátrasimította verejtéktől nedves haját, megrázta fejét, mintha ezzel elkergetné a borzalmat és beszélni kezdett.
- Krisztián az, Lia - szünetet tartott, várva mit reagál az, akihez szólt.
Liában csak most tudatosult, meg sem nézte a fiú arcát. Látni akarta, de amikor Fecó fölé emelte a világító telefont lehunyta szemét.
- Krisztián az...a vőlegényem - és ezt már csak suttogta.
Visszazuhant az előbbi állapotába, és nézett maga elé.
Valahogyan felállították és visszavonszolták az autóhoz. Lefektették a hátsó ülésre, és Lia törölgetni kezdte az arcát egy erős illatú zsebkendővel.
Hagyta magát ebben az állapotban. Úgy tűnt tudata teljesen máshol kalandozik, de ott volt a megmásíthatatlan valóságban.
- Brigi, drágám, mondj valamit - próbált anyáskodó lenni Lia, de nem volt haszna a kérlelésnek. Valamiféle logika uralta ezt a bezárultnak tűnt állapotot, mert míg a tudata kirekesztette még a válaszadás lehetőségét is, addig végiglapozta magában az elmúlt napok eseményeit.
Megpróbált minden apró részletet felidézni magában, átgondolta a fiú szavait, cselekedeteit, de nem talált semmi különlegeset, ami elindíthatná valamilyen irányban.
Közben a két fiú cigarettára gyújtott az autó mellett. A füst alattomosan bekúszott az utastérbe. Egy ideig megnyugtatta a lányt a dohány illata, majd idegesíteni kezdte. És ekkor jött valami, aminek eddig nem is tulajdonított igazán jelentőséget.
Krisztián nem dohányzott, de az utóbbi egy hónapban szívni kezdte. Akkor arra gondolt, a vizsgaidőszak alatti stressz hozta ki belőle, de most úgy érezte sokkal súlyosabb oka volt a váratlan rászokásnak.
Kutatni kezdett gondolataiban, alaposan, turkálni kezdett a közelmúlt hagyta emlékek között, de ezen kívül semmi szokatlant nem talált.
Közben Fecó és Ati is beültek az autóba. Nem beszélgettek. Fáradtak voltak, fáztak azt érezték a mai éjjel volt az, ami lezárta a felelőtlen ifjúkort és elindítja őket a felnőttkor útján.
A csend puhán elterült köztük, csak a közeledő rendőrautó hangjelzése szakította szét.

(Lantos Tímea)

Először meg sem hallották a nagyvárosban megszokottnak számító zajt, hiszen nap, mint nap, annyi rendőrautó szirénázik végig a körutakon. De éjszaka, amikor minden egy kicsit mássá válik, kilép a hétköznapi formájából a lámpák fényében, valahogy ez a vijjogás is sötétebb, fenyegetőbb színezetet kapott. Mintha még a bokrok levelei is halkabban zizzentek volna, ahogy megrezdítette őket a könnyű szél. Ültek a kocsiban, kavargó gondolatokkal a fejükben, továbbra sem beszéltek, de a két fiú némán összenézett a füstölgő cigivégek fölött.
- Mi legyen?
A kérdésre nem érkezett igazi válasz, Ati felelt csak sajátos módon.
- Láttad a torkát...?
A csend ettől csak elmélyült, és már világosan lehetett hallani, hogy a rendőrautó közeledik feléjük, biztosan valami ostoba közlekedési balesethez hívták ki őket, vagy összeverekedtek valahol a partizó fiatalok.
Brigi még mindig sokkos tekintettel feküdt a hátsó ülésen, kezdett felkavarodni a gyomra Lia erős illatú zsebkendőjétől, pedig már azt hitte, mindent kiadott magából, amikor meglátta Krisztián arcát. Vagyis inkább azt az iszonyatos, széles metszést keresztben a torkán, meg a rettenetet az üveges szemekben.... Azok a szemek nem is olyan régen még tele voltak szeretettel és élettel! Megint fölkavarodott a gyomra, úgyhogy inkább lehunyta a szemét, és vett néhány mély lélegzetet. Kezdett félni ettől a csöndtől.
Gyenge mozdulattal tolta arrébb a barátnője kezét, aki oda sem figyelt már rá, hogy mit csinál a zsebkendővel, elgondolkodva bámult maga elé. Brigi megütközve gondolta végig, hogy Lia tulajdonképpen alig akadt ki azon, hogy az egyik barátja, a legjobb barátnőjének vőlegénye fekszik holtan a bokrok alatt egy elhagyott parkban. Átvágott torokkal, kifosztva.
Krisztián! Pont ő? Miért pont ő.... Aki mindig olyan drága, kedves, udvarias, csöndes fiú volt, olyan szeretnivaló, aranyos, okos.... Egy igazi rendes srác, aki alig ivott, sosem dohányzott, ilyen vad bulikba sem járt. Ó milyen hihetetlenül különböztek mindig is! Ennek ellenére, vagy talán éppen emiatt már évek óta együtt voltak, és pont most márciusban jegyezték el egymást, most akartam együtt lakást venni és összeköltözni.
Brigi összeráncolta a szemöldökét, és kicsit még mindig remegve felült, ahogy ez eszébe jutott. Tétován végigsimított a homlokán.
Hogy is volt? Akkor először, azon a fergeteges bulin, az eljegyzési partin tűnt föl minden közeli barátjának, hogy valami nincs rendben Krisztiánnal. Annyira... más volt, mint amilyennek megszokták. Mintha nem lett volna magánál. Mindig ott vibrált a tekintetében valami különös idegesség (vagy inkább félelem?), amit sosem láttak korábban. Aztán az, hogy dohányozni kezdett! Olyan idegen volt tőle, sosem gondolta volna róla, hogy valaha cigit lát majd a kezében. Elvégre jobban ismerte a fiút, mint a saját tenyerét. Annyira régóta voltak már ők barátok, Lia, Brigi, Krisztián, meg a haverja, Tamás. Még a középiskolából ismerték egymást, és annyi mindenen mentek keresztül együtt, hogy Brigi hirtelen a felére sem emlékezett. A feltoluló képektől azonban könnyezni kezdett, nem bírta elhinni, hogy Krisztián...
- Halott- szólalt meg abban a pillanatban Lia, és megcsóválta a fejét. - Az a kis hülye. Hogy volt képes megöletni magát? Pedig komolyan azt hittem, hogy ez mindig így fog menni köztetek. Te bulizol, ő tanul, te pasizol, ő megbocsát, és boldogan éltek majd, amíg téged el nem visz a tüdőrák. Erre mit csinál? Fogja magát, és meghal!
- Lia!- kerekedett el Brigi szeme, és első haragjában gondolkodás nélkül pofonvágta a barátnőjét. - Hogy mondhatsz róla.. ilyeneket?!
- Hé - szikrázott föl a lány szeme dühösen, aztán vállat vont. - Nyugi már, Brigi. Ő halott, neki már nem számít ez az egész.
- Ne csinálj úgy, mintha téged nem borítana ki ez az egész!- csattant föl hirtelen Fecó, és egy ingerült mozdulattal elnyomta a cigijét a hamutartóban. Hátrafordult az ülésen, végigmérve a lányokat, élesen Liára pillantva. - Te is kibuktál, csak játszod itt az eszedet.
- Hallgassatok el, mi a fene ütött belétek? - fordult hátra Ati is, és összevonta a szemöldökeit. - Nem kéne egymásnak ugranunk, amíg nem tisztázódott a helyzet, úgyhogy jobb lenne, ha most azonnal hívnánk a zsarukat, és ők végre kezelésbe vennék az ügyet.
- Te csak ne parancsolgass itt, kinek hiszed magadat? - Lia tekintetével ölni lehetett volna, és a lány még folytatta volna, ha Brigi nem kezd el sírni mellette.
- Hogy vagytok képesek ilyen marhaságokon vitatkozni, amikor a vőlegényem... a vőlegényem! Én szerettem Krisztiánt... Azt hittem, boldog... Tudtam, hogy nem vagyok hozzávaló, de igyekeztem... én annyira próbálkoztam....- szaggatott zokogással temette kezeibe az arcát, szégyellve a könnyeit. Lia biztos mindjárt meg fogja szólni, hogy már megint milyen szentimentális liba. De nem érkezett szemrehányás, megint csönd telepedett a kocsira, és csak ültek ott négyen, mint a szobrok. Egy éjjeli lepke tévelyedett be a nyitva hagyott kocsiajtón keresztül, és körbetáncolta a mennyezeti lámpát, Brigi erőszakkal visszapislogta a könnyeit, és kiüresedett aggyal bámulta a jellegtelen kis rovar röptét.
- Krisztián is ilyen volt egy kicsit-, jutott hirtelen eszébe. - Én voltam a lámpa, aki folyton-folyvást megégette, és ő mégis mindig visszatért hozzám. Pedig nem szándékosan kínoztam! Hiszen úgy szerettem.... A magam módján.
Arra eszméltek, hogy irtózatos szirénázással, villogó kék és vörös tetőfényekkel egy rendőrautó fékez le mellettük, úgy ráfordulva a kocsijukra, hogy az első lámpák reflektorfénybe vonják dermedt négyesüket.
- Itt a rendőrség! Ne mozduljanak! - közölte egy hang, és két alak szállt ki a kocsiból.

(Suhanó)

Brigi a mindent elöntő fehér fény kábulatában látta, ahogy a két fekete árny lassan közeledik az autójukhoz, összeszokott ritmusú léptekkel. Amikor a BMW-hez értek, az egyikük szinte túlzott lassúsággal szólalt meg:
- Kérem Önöket, hogy szépen, nyugodtan hagyják el a gépjárművet!
A négy fiatal egy emberként mozdult meg, tekintetük a rendőrök szemeit kereste, egymásra most nem voltak képesek figyelni. Amikor tétován felsorakoztak egymás mellett, akkor lettek csak figyelmesek a rend őreinek kissé zavart félmosolyára.
- Adják át kérem az irataikat - törte meg a csendet az egyik zsaru.
- Feltételezhető személy elleni erőszakról kaptunk névtelen bejelentést - szólalt meg a másik. - De úgy látom, itt erről szó sincs, nemde? - mosolyba kanyarodó ajkait Ati elhűlve figyelte. Csak most tudatosult benne, hogy ezek itt még csak nem is sejtik, mi vár rájuk, ha alaposabban a dolgok mögé néznek. Illetve a bokor mögé. Időközben előszedett irataikat a rend dolgos őrei suta, nemtörődöm mozdulatokkal nézegették. Látszott rajtuk, hogy értik, mi a dörgés. Két lány, két fiú, sötét park, csillagos éjszaka, hát igen, ők is voltak fiatalok.
Az kis plasztikkártyákat egy csomóban adták vissza, Fecó jéggé hűlt kezébe.
- Akkor hát további jó éjszakát Önöknek! - emelte az ujját sapkájához a rendőr.
Brigi azt gondolta, álmodik. Eljegyzési gyűrűjére esett a tekintete. A finoman metszett fehérarany karika sejtelmesen tükrözte vissza a rendőrautó fényeit. Most villant az eszébe, hogy Krisztián hetekig ült a számítógép előtt, erre a csodás, antik gyűrűre vadászva. És igen, eközben szokott rá a dohányzásra is. Felidéződtek a lányban vőlegénye szemei, melyek az éjszakázástól vérvörösen őrjöngőnek tűntek. Nem értette, miért olyan fontos ez a gyűrű, amit Krisz mindenáron meg akart szerezni, mert a fiú nem mondta el neki. Csak azt, hogy olvasott róla egy régi legendát, amiben a saját sorsára ismert. A lány nem tulajdonított akkor neki különösebb jelentőséget, de most úgy érezte, égeti gyűrűsujját a gyönyörű ékszer.
- Kérem, ne - jajdult fel ekkor Brigi, tétova mozdulattal lépve előre, mert csak most látta, hogy a rendőrök már a saját autójuk felé tartanak. Erre a hangra viszont, amely kísértetiesen csengett a nyugodt éjszakában, villámgyorsan megpördültek, kezüket a pisztolytáskájukra szorítva. Látva a lány még az előbbinél is sápadtabb arcát, zsigereikben mocorogni kezdett a rendőr-ösztön. Érezték eddig is, hogy a fiatalok kissé zavartak, de ezt annak tulajdonították, hogy megzavarták őket a szerelmi légyottjuk kellős közepén. De ez a feljajdulás hallhatóan több volt, mint egy zavarba hozott szerető szava.
- Mi a probléma, hölgyem? - lépett oda a fiatalabb egyenruhás a lányhoz.
- A vőlegényem, a vőlegényem... - Brigi szaggatottan kezdte venni a levegőt, mire a két zsaru megütközve nézett rá. Nem értették az egész helyzetet.
- A vőlegénye ott fekszik a bokrok között -rázta meg dús, gesztenyebarna hajzuhatagát Lia - meghalt, elvágták a torkát. - tényszerűen kegyetlen hangja éles pengeként szabdalta a vibráló levegőt. A rend őreinek tekintete ide-oda ugrált a fiatalok között. Kezük még mindig a pisztolytáskákon időzött, kezdve felfogni a helyzet súlyát.
- Valóban igaz tényt állít a hölgy? - szegezte tekintetét a rangidős rendőr Atira, akit a legidősebbnek nézett a négy fiatal közül.
-Igen - mondta szinte suttogva a fiú - Mi csak megálltunk itt, egy kicsit ... egy kicsit pihenni...
- Briginek pisilnie kellett és megbotlott a saját, halott vőlegényében - csámcsogta rágóval teli szájjal Lia. A másik öt ember szinte elborzadva nézett a lányra. Hát nincsenek ennek a lánynak érzései?
Az idősebb zsaru elővette az elemlámpáját és a társára nézve intett, hogy míg ő megnézni, mit rejt a bokor, addig vigyázzon a négy srácra.
Az autó mellett maradtak nézték, ahogy az elemlámpa fénye eltűnik a bokrok között. Halk recsegések jelezték a rendőr óvatos lépteit. Aztán egyszer csak csend lett. Az elemlámpa fénye baljós táncba kezdett a növényzet mélyén, majd meghallották a kiabálást.
- Hívd a halottkémet és jelentsd, hogy 20-22 éves korú férfi áldozatot találtunk! Nyakán feltételezhetően fűrészfogú késtől származó, roncsolt szélű, kiterjed vágás. Ja, és hiányzik a bal gyűrűsujja.

(Hanga)

A városligeti parkok, sétányok csendjét általában legfeljebb hajléktalanok horkolása, mocorgása szakítja meg itt-ott, ideig-óráig, ez esetben azonban egy igencsak bizonytalan léptekkel magát és háromnegyedéig üres whiskey-s üvegét vonszoló férfiú kásás, alig érthető, magányos beszéde zavarta a Hermina útjának relatív csendjét.
- Én vagyok a barátod, barátod, bármit kérsz, azt megkapod, megkapod, megkapod...- verte a ritmust az üveggel a zsebében lapuló mobiltelefonjára.
Megállt a járdánál, csak fürkészte a parkot, figyelme a most leküzdendő legközelebbi akadályra esett:: "át kéne jutni az úttesten..."
Kisebb gondolkodási időt javasolt magának, eközben szájába nyúlt, nyelve alól kiszedte a már igencsak átázott apró papírdarabot, szemügyre vette, - Hová tűntél, Donald kacsa? - , s erőtlen röhögés kíséretében zsebéből újabb két színes-figurás papírdarabot vett elő, egyiket nyelve alá, másikat az üresedő üvegbe tette. Kissé előredőlt, rábírva magát az indulásra, "lesz, ami lesz". Sikeresen tartotta magát első két lépése közben, innentől kezdve pedig pofonegyszerűnek tűnt már az egész! Alkohol- és diadalittas menetelését hangos fékcsikorgás és hosszú dudálás szakította meg tőle alig pár méterre. Igen nehezen tartotta fejét, oda sem nézett, az ordibálás viszont, mintha egy fikarcnyi energiájába sem került volna:
-Figyelj már oda, te pancser! Jogosítvány a kezedben, töketlen marha, agyam eldobom! -
Nézett előre mereven, de fülelt, várta, hogy az ajtó nyíljon mögötte és utána eredjen az illető. Nem hallott semmit azon kívül, hogy az autó továbbzúg.
- Gyáva nyuszi, lúzer nyuszi... - motyogta magában, de dühe azonnal alább hagyott, amint megpillantotta a legközelebbi telefonfülkét tőle pár méterre.
- Meg vagy, na! - suttogta, s állapotát meghazudtolva, egész hamar oda is ért. Elővette mobilját, s mint minden alkalommal, most is bosszantotta a képernyőn megjelenő szöveg: "Csak segélyhívás".
- Fülkéken kell élnem, mondtam hogy fizetek, szemét, töketlen banda! -. Némi aprópénzt szórt a gépbe, és mobiljából másolva tárcsázta a megfelelő számot, mely nemsoká ki is csörgött túloldalt.
- Halló! - hallatta magát a kagyló.
- Cső főnök!
- Micsoda?
- Helló! Én vagyok az!
- Kicsoda?
- Megvolt a dolog.
- Ki az?
- Elkaptam a Monitorfejűt!
Túloldalt egy kis hallgatás után, mintha feleszmélt volna a az illető:
- Ja, te vagy az? Ilyenkor?
- Meg van a Hacker!
- Jól van, jól van. "Alszik" már?
- Megcsináltam!
- Lakásán voltál? Program meg van?
- Ő...máris indulok.
- Igyekezz már, bármikor szimatot kaphatnak mostantól! Ember úszik?
- Nem, ott hagytam! Kicsináltam, elkaptam! Elbújtunk, nem lesz meg!
- Hol hagytad az eszed, te állat?!
- Pénzt akarok!
- Azt mondtad, csak a csajáért teszed! Szó nem esett pénzről...
- Ide figyelj, ne szórakozz velem! Velem nem! Tudod, miért nyílt a torka ennek a lúzernek? Mert töketlen! Egy igazi, töketlen fickó! Én pedig tökös vagyok. Ezt érdemli, ezt érdemlik ezek. Ne játszadozzunk egymással! Nem vagyok gyáva, nem-vagyok-gyáva! - mérgében erőteljesen csapkodta a fülke berendezését.
- Rendben, jól van, jól van. Itt van a társaság nálam, küldök valakit. Merre vagy?
- Hé, figyi! Mi barátok vagyunk? Barátom vagy?
- Micsoda?
- Tudnom kell, én szeretném ha barátok lennénk...csak legyünk barátok!
- Persze, azok vagyunk. Barátok. Nyugalom, azok vagyunk. Merre vagy? Küldöm, ami jár. Mennyit kérsz?
- Döntsd csak el nyugodtan, barátok vagyunk. Ott leszek a Zichy és a Hermina sarkán.
- Rendben, kb fél óra múlva ott lesz valaki.
A fiatal előtt szép lassan kezdtek élénkebbé válni a fények, hamarosan igéző táncba kezdtek. Érezve a hirtelen őt ért droghatást, megfeledkezve a telefonról, egy padot próbált találni a környéken.
- Halló! Hahó! Hé! - szólt a hang a fülkéből, de már nem volt hallgatósága:
- Úristen...ez bekattant. Megőrült. Menjetek utána, vigyétek úszni! Túl veszélyes lesz így nekünk... Hoppá... - azzal egy kattanást követően a vonal megszakadt...
A fiatalember eddigre, mintha már meg is feledkezett volna mindenről, sétált tovább, keresve a hőn áhított padot. Izgatottan várta újabb utazását, ilyenkor tudott emlékezni, a pia ehhez még merszet is adott neki hozzá. S ilyenkor, ha több éves távlatból is, most szinte tisztán hallotta a szavakat:
"Üss már! Gyerünk már, mi ez? Mi azt Istent csinálsz, ne töketlenkedj! Férfi vagy, nem? Férfi legyél, tökös légy! Látom, nem akarsz férfi lenni! Töketlen vagy! Szégyellek! Szégyen vagy! Nem vagy Férfi, nő vagy! Töketlen, mint anyád! Tudod, mire jók azok? Tudod, mire való anyád? Megmutassam? Gyere csak, megmutatom, mire vagy jó! Védd magad, ha elég férfi vagy hozzá. Ne légy anyád, védd magad! "
- Dögölj meg! - Ordította hirtelen a fiatal, s azzal a lendülettel teljes erőből egy fához vágta a még nem teljesen üres üveget, mely ebben a pillanatban darabokra tört, ő pedig egyensúlyát vesztve a bokrok közé zuhant. Ha ereje lett volna, sem tudod volna kikászálódni a bokrok takarásából, ott benn már teljes volt a sötétség
"Te jóég! Istenverte szégyen vagy! Nem vagy férfi. Neked barátnőd? Meg sem tudod védeni, magadat sem tudtad! Annyi vagy, amennyit anyád ér! Még Annyi se! Hol a csajod? Védd meg, ha férfi vagy, gyerünk, védd meg tőlem, ha férfi vagy! Na mi van, betojtál? Gyáva vagy? Komolyan hagyod? Gyere, kinyírlak, ne töketlenkedj! Gyere, kislány!."
Zokogás tört volna rá ott, a bokrokban, de amint visszagondolt az elmúlt órák eseményeire, ezt az állapotot a diadalmasság érzése váltotta fel.
- Megmutattam...férfi vagyok... - motyogta maga elé. Zsebébe nyúlt, egy fehérarany gyűrűt húzott ki onnan, szorosan markolva azt:
- Hozzád már egy ujjal sem érhetnek...téged már nem engedlek...védeni foglak.
Azzal azonnal visszatette a gyűrűt zsebébe, a biztos helyre, ahonnan már átlátszott az alvadó vér nyoma nadrágján.
Kényelmesnek és biztonságosnak érezte ott, a bokrok közt a sötétben a légkört, habár tudta, hogy még nem végezte el a rábízott feladatát, csak azt a részét melyet személyesnek tekintett magára nézve.
- Nemsoká megyek, barátom...máris megoldom az ügyet....
S e halk ígéret után mély álomba zuhant...

(Ásítottam)

Kiss Aurél már tizennégy éve dolgozott nyomozóként. Látott sok cifra esetet, és régen megedződött. De az a tompa fájdalom, amit a szerettük holttestét megtalálók szeméből sugárzott rá, még mindig a szívéig hatolt. Amikor csak ezt látta, úgy kellett magára kényszerítenie a létfontosságú szakmai távolságtartást. Nem engedheti meg magának, hogy bármelyik esetet is személyes ügyként kezelje. Ahogy az érzései is belefolynak az ügybe, hibázni fog. Megtörtént már, és keserves volt a tapasztalat.
Azóta kétszeresen figyelt. De ahogy Brigit nézte az asztal túloldalán, úgy érezte, még sosem volt ilyen nehéz távol maradnia. Annyira hasonlított a lány a kishúgára! Julcsi három hét múlva fog férjhez menni. Ennek az összetört lánynak is biztosan csupa nevetés és izgalom volt a szeme néhány napja még.
- Khm... kisasszony, tehát március 12-én tartották az eljegyzésüket, és akkor kapta meg a vőlegényétől a gyűrűjét, amelynek a párja... eltűnt. Tudom, hogy fájdalmas erről beszélni, de kérem, bocsásson meg, nem tehetek mást.
- Tudom - emelte fel a fejét Brigi, - kérdezzen nyugodtan. Ki fogom bírni. A legrosszabbon már túl vagyok.
Azt kétlem - gondolta a nyomozó, de nem mondta ki, folytatta a kihallgatást.
- Jól tudom, hogy a gyűrűt az interneten keresztül vásárolta a barátja?
- Igen. Hetekig kutatott utána.
- Miért?
- Valami legenda miatt, ami szerinte ráillett. Ilyen volt. Mindenfélét komolyan vett.
- Ezek szerint önt nem érdeklik a legendák?
- Talán majd ha öreg leszek és nem lesz más dolgom, engem is érdekelni fognak - mosolyodott el halványan Brigi.
- Úgy tűnik, önök meglehetősen különböztek egymástól.
- Jól gondolja. Nem is értette senki, miért vagyunk együtt. Azt hiszem, én sem. Talán afféle kikötő volt nekem, ahol megpihenhettem. Én... én nem érdemeltem meg őt. - Elcsuklott a hangja, lehajtotta a fejét, de aztán összeszedte magát. Aurél folytatta.
- Nem emlékszik, mégis milyen legendáról van szó? Lehet, hogy fontos.
- Nem, sajnálom, nem. Krisztián nem mondott mást, én pedig nem kérdeztem. Annyira nem érdekelt. Szép darab, ennyi.
- Értem. Szeretnénk néhány fényképet készíteni a gyűrűjéről, ha megengedi.
- Persze.
Aurél felemelte a telefont, tárcsázott.
- Szia! Aurél vagyok. Ide tudnál jönni? Egy gyűrűt kéne megnézni... Kösz! - visszafordult Brigihez. - Hányan tudtak a gyűrűk eredetéről?
- Fogalmam sincs... én szerintem csak annyit mondtam, hogy az internetről való.
- Volt, aki felfigyelt rá?
- Nem hiszem... Gondolja, hogy ezért ölték meg? - kerekedett el a szeme.
- Nem tudom, de ezt a lehetőséget is figyelembe kell venni.
A nyomozó próbált könnyedén beszélni, pedig magában szinte biztosra vette, hogy a gyűrűért történt az egész gyilkosság. Egy piti rabló nem végzett volna vele, vagy legalábbis nem így végzett volna vele. És nem hagyta volna a zsebében a zsebóráját. Ahogy meglátta Krisztián testét, tudta, hogy itt nem egyszerűen pénzről van szó. Valaki nagyon akarta azt a gyűrűt.
És az a valaki valószínűleg nagyon akarja a lány ujján levő gyűrűt is. Amíg nála van, nincs biztonságban. Éppen fogalmazta a mondatot, hogyan mondja el ezt a legkevésbé ijesztő módon, de Brigi megelőzte. Utálattal vette le az ujjáról, átnyújtotta a nyomozónak.
- Itt van. Amíg ki nem derítik, mi történt, legyen maguknál. Ha tényleg ezért a rohadt fémdarabért ölték meg, látni sem akarom többé. Csináljanak vele, amit akarnak.
- Vigyázni fogunk rá.
Két óvatos koppantás, és egy valószínűtlenül magas férfi lépett be a szobába. A korát nem lehetett meghatározni, valahol harmincöt és hatvan között járhatott, és képtelenség volt jól megfigyelni az arcvonásait, annyira magának követelt minden figyelmet a tekintete. Egyszerre volt éles és tétova, figyelmes és hanyag, kedves és félelmetes. Brigi is elfeledkezett mindenről, ahogy a szemébe nézett.
- Róbert Frigyes, szintén nyomozó, de igazi szerelme az antikvitás.
- Üdvözlöm, kisasszony, hol az a gyűrű?
Talán el se jutott az agyáig, hogy ott ül a lány. Mohón felkapta a gyűrűt az asztalról, és összehúzott szemmel vizsgálgatni kezdte.
- Aha... Hm... Öhöm... Hát ez gyönyörű. Igazán figyelemreméltó... Ohh...
- Mondanál valamit emberi nyelven is?
- Mi? - riadt fel a vizsgálódásból. - Ja, persze, persze... Még jobban meg kell néznem, és ezt a vésést itt kinagyítani - egy apró barázdára mutatott a gyűrű belsejében. Brigi észre se vette eddig. - De nagyon érdekes. Lehet, hogy tévedek, de nem hiszem. Ezek a szimbólumok Morriganra utalnak.
- Kire?
- Kelta istennő. De persze lehet, hogy tévedek. Honnan szereztétek?
- Az én... eljegyzési gyűrűm.
- Ez érdekes. Így még sokkal érdekesebb. Nem várhat túl sok jót a vőlegénye a kapcsolatuktól.
Ez ütött. Brigi megrándult. Aurél kiterelte a kollégáját az ajtón.
- Te csak vizsgáld meg alaposan, nagyíts ki, amit akarsz, és majd mondd el, mire jutottál. NAGYON vigyázz rá.
Az utolsó szavaira Frigyes felkapta a fejét. Eddig nem tapasztalt figyelemmel nézett a kollégája szemébe, aztán lassan bólintott és kiment.

(Inesita)

Amint Frigyes után becsukódott az ajtó, Aurél megpördült, és egyenesen Brigi szemébe nézett.
- Kisasszony. Telefonáltunk a szüleinek. Nemsokára itt lesznek. Most így hirtelen nem is tudom, mit kérdezhetnék még? Esetleg a társalgóban megvárhatja őket. Mielőtt hazamennének, szeretnék beszélni velük is. Kikísérem a ...
- Nem fontos. Köszönöm. Kitalálok oda. Láttam bent egy kávéautomatát. Azt hiszem, most jól jönne egy adag.
A lány felállt a székből, és lassan, lehajtott fejjel kilépett az irodából. Most nagyon komolynak látszott. Éjjel még egy bulizó fiatal volt. Most, így reggelre, mintha hirtelen felnőtté vált volna.
Aurél egy nagy zsákot vett fel az asztal széléről, és elkezdte kipakolni a tartalmát. Az ujjlenyomatosok már végeztek a tárgyakkal. Ők tették neki ide, hátha segítenek a tárgyak az ügy további részleteit felderíteni. A nyomozónak évek óta megrögzött szokása volt ez. Nézegetni az áldozatnál talált tárgyakat, s elgondolkodni, vajon mit üzennek a tulajdonosáról? És üzennek-e az indítékról valamit? Hétköznapi dolgok kerültek elő. Mobiltelefon, diákigazolvány, könyvtári tagsági kártya, egy kulcscsomó, némi papírpénz, bankkártya, egy megkezdett csomag Pall Mall, elektromos reklám öngyújtó, egy doboz gyufa, kombinált bérlet. Csupa olyan holmi, ami szinte minden fiatalnál megtalálható. Nézte a tárgyakat, és hiába volt a látvány megszokott, úgy érezte, ezek közül lesz valamelyik az, amelyik előre lendíti az ügyet. Ösztön volt ez az érzés, semmi más. Torokköszörülésre lett figyelmes. Felnézett gondolataiból, majd intett Frigyesnek, hogy üljön le. Ő maga is leült az asztalához.
- Mire jutottál? - kérdezte Aurél.
- A három dolog közül melyikre vagy először kíváncsi?
- Három mi?
- Van egy misztikus rész, van egy történelmi rész, és van véleményem is az egészről.
- Jó. Akkor először kérném a misztikus részt, de ha lehet, röviden. Nem hiszek én az ilyesmiben.
- Tudom. Tehát. Morrigan a kelták harcistennője. Amikor Lilith, az alvilág démona, aki másodállásban a vámpírok királynője, összegyűjtötte a seregét, Morrigan szállt szembe vele, és győzött. Azonban ahhoz, hogy győzelmét megszilárdítsa, szüksége volt arra, hogy a jó és a rossz erejét bezárta egy-egy gyűrűbe. Amíg ez a két gyűrű időben és térben egy helyen tartózkodik, addig megvan az egyensúly. Ha a két ékszer eltávolodik egymástól, elszabadul a pokol, és megindul újra a harc a jó és a rossz között. Nagyjából ennyi a mitologikus vonal.
- Lássuk a történelmi részt.
-Ez az egyszerűbb. Valamikor a középkorban egy francia ékszerészt megigézett a történet, és remek fantáziával elkészítette ezt a két gyűrűt a valóságban is. Hogy azóta hány kézben fordult meg, hány országot járt be ez a két ékszer, most nem részletezném. A lényeg, hogy a második világháború idején nyoma veszett. Leírások, rajzok maradtak fenn róla, ezért egészen pontosan tudjuk, hogyan néznek ki. A két gyűrű egyforma, csak a belevésett szimbólum a különbség.
- Ez a szimbólum hogyan néz ki?
- Ismered a jin és a jangot?
- Hogyne!
- Nos, pontosan olyan, csak képzeld el őket szétválasztva.
- Nahát! Értem! És mi erről az egészről a te véleményed?
- A két gyűrű egy különleges fémből készült, és a színezéshez használt homok is rendkívüli. Állítólag maga a fém egy aszteroidával került a földre, a homok pedig egyenesen a Holdról származik, ebből készítették el magas hőmérsékleten a színes tektitet.
- Ne szédíts!
- Jó, jó! Csak megemlítettem. Nincs bebizonyítva. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy tudd, drágább dolog ez az aranynál is. Persze, ezt egy laikus nem tudja, és ránézésre legfeljebb furcsa darabnak számítanak, még a képzett ékszerészeknél is.
- Akkor mi is a véleményed?
- Szerintem, valaki nagyon tudja, miféle gyűrűk ezek, ezért mindenáron meg akarja szerezni őket. Az ára kell neki. Esetleg hisz a misztikus erejükben is, és akkor fanatikus. Akkor viszont lehet, hogy más célokra kell a két gyűrű. Mindenképpen érdemes kideríteni, Krisztián tartozott-e valamilyen szektához? A levágott ujj is azt bizonyítja, hogy a tettes tudta, mit akar.
- Hasznos dolgokat mondtál. Köszönöm! Kellene valamilyen nyom, amin elindulhatnánk, mert ez így még nagyon nagy sugarú kört rajzol az eset köré. Legfőképpen azt nem tudom elképzelni, miből vásárolhat ilyen ritkaságot egy fiatal? Honnan van rá pénze?
Ekkor kinyílt az ajtó, és beléptek a szobába Brigi szülei. Aurél felemelkedett a székből, hogy bemutatkozzon. Ebben a pillanatban megszólalt az asztalon a halott Krisztián telefonja. Csak üzenet érkezését jelezte, nem pedig egy hívást A két nyomozó egymásra meredt, miközben a szülők félszegen megálltak az ajtó mellett. Nem tudták, mi történt, de megérezték, hogy valami nagyon fontos dolog. Frigyes óvatosan a kezébe vette a készüléket, és megkereste a bejövő üzenetek menüt. Az opcióknál lenyomta a "üzenet olvasása" gombot.
"Az ön számlájára jóváírás érkezett. A jóváírás összege: 750.000 huf. Elérhető egyenleg: 5.450.732 huf"
- Azt hiszem, megvan az első nyom. Megyek, meglátogatom a bankot - szólt Kristóf, és már ki is lépett a nyitott ajtón.

(artur)

Brigi a résnyire nyitott ablakon keresztül beszűrődő tompa külvárosi zajokat hallgatta. Reggel óta feküdt franciaágyában, de még mindig nem jött szemére álom. Egyelőre az éjszakai alvás hiánya, a megrázkódtatás és a bevett két Frontin együttes ereje is kevésnek bizonyult, hogy átlendítse a nélkülözhetetlen, mély tudattalanságba.
Szülei órákig mellette voltak és gyermekkori barátja, Tamás is átjött, amint meghallotta, mi történt, de elérkezett a pillanat, amikor a vigasztalás terhessé, a magány pedig vonzóvá válik. Most fáradtan, de álmatlanságban szenvedve hánykolódott ágyában, sikertelenül próbálgatva a legkülönbözőbb figyelemelterelő és elkábító technikákat. Az elképzelt kerítésen átugráló bárányok hadán is áttört Krisztián véres holttestének sokkoló képe.
Hiába a hatalmas ágy, Brigi még forgolódás közben sem tévedt át annak bal oldalára. Mert az az Ő helye. Most is az, és örökre az marad. A párnára csorgó könnyek közepette idézte fel magában azt az estét, amikor barátja először aludt náluk, konzervatív apjával és megengedőbb anyjával kialkudott egyezsége után. "Rendben, kislányom, alhattok együtt, de csak az én fedelem alatt, máshol nem" - most is tisztán hallotta apja szavait, és látta maga előtt intő mutatóujját. És most... vége. Soha többet nem bújhat Krisztiánhoz, nem mondhatja már el, hogy mennyire szereti és becsüli, és soha többet nem...
Keserű gondolatfüzérei lassan-lassan mégis az alvás határmezsgyéjére sodorták. Mintha Krisztián lépne be a szobába, kezében a szokott pohár vízzel, leteszi az éjjeliszekrényre, majd a fotelbe ül, és mozdulatlanul nézi őt, ahogy lassan elalszik, ahogy egyre lassabban, egyenletesebben kezdi el venni a levegőt, és ahogy lassan kisimulnak könnyekkel s karikákkal megjelölt arcvonásai. Krisztián mindig szerette nézni, ahogy ő elalszik, nincs ez másként most sem. Csak ül a fotelben és...
Brigi érezte, hogy valami nem stimmel. Álomnak túl valószerű volt ez az egész, pontosan tudatában volt a szomorú valóságnak, amelyben lehetetlen, hogy vőlegénye mellette üljön. Kinyitotta a szemét, de a lehúzott redőnyök okozta sötétség ellenére továbbra is ott látta a mozdulatlan alakot. "Nem, ez nem lehet. Ez nem a valóság. Ez nem..."
A következő pillanatban jeges rémület hasított belé tetőtől talpig, ugyanis már nemcsak látta, de érezte, hogy nincs egyedül a szobában. Valaki ott kuporog a sötétben, ott ül a foteljában, onnan nézi őt hatalmas szemeivel, mindenen áthatoló tekintettel! Úristen, egy idegen tört be hozzá, egy idegen hatalmas árnya telepedett a szobára!
Brigi sikoltani próbált, de csak valami szánalmas nyöszörgésre futotta tőle, és nem azért, mert a gyógyszerek vagy a kimerültség miatt nem lett volna képes többre. Újra próbálkozott, sikertelenül. Rémülete csak fokozódott, amikor kezével kitapogatta a szájába tömött rongydarabot, és az egészre ráragasztott szigetelőszalagot. Elnémították, hogy ne sikolthasson!
- Halkabban, ha kérhetem! - ismerte ezt a hangot, csak nem tudta, honnan. Kiszolgáltatottan, egész testében rázkódva, hadonászva, kitágult szemekkel figyelte, ahogy az idegen lassan feláll a fotelból, és az ágya felé közelít. Három lépés választotta el őket egymástól. Már csak kettő. Egy. Brigi behunyta a szemét, és nyöszörögve készölt a legrosszabbra, az elkerülhetetlen borzalomra.
Elemlámpa fénye világította meg először őt, aztán látogatója arcát, és mikor Brigi kinyitotta könnyes szemét, újra sikoltania kellett, ezúttal azonban nem a rémülettől, hanem a meglepetéstől. Látta már ezt az embert, ez teljesen biztos. De hol? Agya egyetlen tizedmásodperc alatt arcok százait futtatta végig, mint a legújabb bűnügyi arcfelismerő programok
Bűnügy! Megvan! Hisz ez...
- Brigi, én vagyok az. Kérlek, nyugodj meg! Leveszem rólad a kötést, de csak ha nem sikítasz. Kérlek, ígérd meg, hogy nem teszed! Bólints, ha megértetted, amit mondtam!
Brigi egy pillanatig rémülten nézte a kifejezéstelen arcot, de az átható tekintetnek nem tudott ellenállni. Biccentett a fejével, és a következő pillanatban szabad volt.
- Ma...ga - még a nehezen formálta a szótagokat a szájába tömött rongy miatt.
- Igen, én vagyok, Brigi. Róbert Frigyes, rendőrnyomozó. Nyugalom. Lélegezz mélyeket.
- De mit... mit keres itt ilyenkor? Egyáltalán, hogy képzeli...?
- Fölösleges körökre most nincs időm - Frigyes nyugodtan, de ellentmondást nem tűrő hangon szakította félbe. - A lényeg, hogy velem kell jönnöd. Most azonnal.
- Mi? De... hova?
- El innen. Tudják, hogy itt vagy.
- Tudják? Kik?
- A Keresők. Veszélyben vagy. Ne haragudj, hogy csak így rád törtem, de nem tehettem mást. Mennünk kell.
- De a szüleim! Ők...
- Nekik se szólhatsz. Nem engednének el velem. Akkor viszont véged.
Frigyes olyan nyomatékkal ejtette ki az utolsó szót, hogy Brigi megrázkódott. Vajon megbízhat ebben az emberben? Teljesen összezavarodva kezdett el öltözni, még szégyellőségéről is elfeledkezett e magas, nyugalmat árasztó ember közelében.
- De honnan tudjam, hogy...
- Ide figyelj - sziszegte Frigyes, egészen közel hajolva a lányhoz. - Nem volt könnyű idáig eljutnom, és nem szeretném, ha az akadékoskodásod miatt mindketten halottak lennénk. Nézd meg ezt!
Frigyes szétnyitotta markát, és a lámpa fényénél két egybefűzött fehérarany ékszer csillant. Az eljegyzési gyűrűk. Mindkettő!
- Nálam van mind a kettő. Nem volt könnyű megszerezni. Vér és boldogság forrása. Életeket egybeforrasztó, és örök sötétséget hozó gyűrűk ezek egyszerre. A barátodnak is ezért kellett meghalnia. Korántsem ő az első áldozat, de nem is az utolsó, ha nem szedjük azonnal a lábunkat. Nyomás, az ablakon át!

(weiland)

A kedvenc részéhez ért. A koponyával végzett, a mellkast már felnyitotta egészen a köldökig és most megnyitotta egy éles szikével a pericardium zsákot és kiemelte a szívet. Az egészben ezt szerette a legjobban, az emberi szívet, a test motorját. Szinte kéjes érzés töltötte el a testét, egy enyhe kis izgalom. Bár egy kissé szomorú volt, hogy az már nem dobogott..... Már évek óta rájött, hogy szüksége van erre az adrealin okozta melegségre és valahogy nem múlt el, nem csökkent, pedig mindig egyre több szív és agy került a kezei közé. .....és mennyire különböztek egymástól! A pincehelyiségben sötét volt, dohos és édeskés szag keveréke terjengett, csak a "munkaterület" volt kivilágítva, de nem eléggé, ezért közelebb emelte a szeméhez a szívet, hogy még közelebbről megszemlélhesse. Fülén fejhallgató volt, amelyből zene szólt, lábával ritmust dobolt és közben halkan dudorászott :
- Evil walks behind you, Evil sleeps beside you, Evil talks arouse you, Evil walks behind you....
Azonban nem elégedett meg a szív megszemlélésével, az asztalra tette és elkezdte szépen, lassan, komótosan felszeletelni. A kamrákat és a septumot egyben hagyta, mert őt más érdekelte...... és meglátta azt, amit már alig lehetett szabad szemmel látni..................
Annyira belemerült a vizsgálódásba, hogy nem is hallotta a szinte visszhangzó erőteljes lépteket, amelyek mögötte egyre csak közeledtek. Majd hirtelen egy erős férfi kéz ragadta meg a vállát. Halálra rémült és egyik kezében a szikével, - melyet védekezésül maga elé tartott - másikban a szív maradványával hátrapördült és védekező állásba lépett.......Az érkező hátraugrott megijedve a látványtól. Egy alig 2o évesnek látszó, magasnak alig nevezhető, műtős köpenybe burkolódzó, véres szájmaszkot és óriási fülhallgatót viselő, de gyönyörű zöld szemű nőtől.....
-Mi van Aurél, nem tudsz kopogni? - hallatszott a szájmaszk mögül. Majd látva a férfi halálra vált arckifejezését, végigmérte magát és rájött a nagy ijedelem okára. A fején egy ősrégi fülhallgató, amelyből még most is ordított az AC/DC, egyik kezében egy még vértől csöpögő szív, a másik kezében pedig egy szike és persze a ruházata sem volt makulátlanul tiszta, mondhatnánk vérfoltokkal zsúfolt. A látvány ellenére a köpeny "tartalma" egy csinos nőt rejtett, legalábbis ezt látta viszont a kollégái tekintetéből.
-Bocs. - folytatta, majd hozzátette. - Nem segítenél levenni ezt az ízét a fejemről? És a maszkot a számról. -
-Nóri! Nagyon megijesztettél. - mondta a férfi és lehúzta a maszkot, majd leemelte a fejhallgatót és letette az asztalra, de sokat gondolkodott, hogy hol nem lesz véres és hol van egy kis szabad hely az agy, a gyomor, a lép és távolabb egy tál meggy között.
-Láttam, hogy dolgozol és belemerültél - mosolygott - és inkább abbahagytam a kopogást, de már látom, inkább dörömbölnöm kellett volna. Kifelé menet szólj rám, hogy kijavítsam az ajtón levő névjegykártyádat dr. Kovács "Jekyll" Nóra rendőr orvos főhadnagy, iü. patológus, adjunktusról "A szívek gyilkosá"-ra! Fogadjunk, hogy ez itt férfiszív?! Mondd, Te ezt élvezed? ....és most őszintén, meg is eszed?! - célzott a férfi a szájmaszkon levő vérnek látszó foltra.
Bár erre nem jött válasz, mindketten jót kacagtak, ezzel oldva a helyzet feszültségét, majd a patológus letette a szívet és a szikét is az asztalra és mosolyogva válaszolt:
-Ha úgy gondolod én meg a Tiedet, Kiss Aurél r. főhadnagyról "Egylövetű betojira" - mondta sziporkázva és egy kissé csúfolódva. - Emlékszel még, hogy nekem kellett a céltábládba átlőnöm, mert egyet sem találtál el tavaly az éves kötelező éleslövészeten és féltél, hogy alkalmatlannak minősítenek? Amúgy meg egy 30 év körüli "arany-lövéses" férfi fekszik előtted, mint látod. - folytatta - .... és éppen észrevettem valami fontosat, ami más irányba vezetné a nyomozást, amikor rám törtél. -
-Oké, emlékszem. Oké, látom, bár ne látnám.....- mosolygott Aurél - De megbeszéltük, hogy nem égetsz le a fiúk előtt! - És úgy csinált, mintha többen lennének és lehalkította a hangját. - És Te emlékszel, hány évig volt tájszólásod és hogy mennyit segítettem?
- Miért hol vannak a fiúk? Itt nincs ágy sé....- replikázott a patológus, aki a "hírnevét" "hatalmas" termete és ügyes keze miatt kapta, amellyel egyaránt jól kezelte a fegyvert és a szikét is. Még 28 éves sem volt, de már adjunktusi végzettséget szerzett.
-Hát igaz, fiúk nincsenek, de egy mégis csak van. - vakarta meg tarkóját Aurél - Kinn a folyóson. Rád vár, agyastól és szívestől együtt, csak egy kicsit hiányosan. Most hoztam a szakértői kirendelőt. Menjünk ki, megmutatom. - majd elindultak kifelé. - Azért jöttem Nórikám személyesen, hogy legyél gyors és tedd félre a hulláidat és ezt a fiút szedd szét nekem legyél kedves. Természetesen a gyilkos nevét is kérem! - tette hozzá mosolyogva.
-Áhogy a gázda óhajtyá! - nevetett Nóri és átvette a szakértő kirendelőt! Beleolvasott a feltett kérdésekbe és szinte azonnal fel is kiáltott:
-4 nap alatt??? Tudod Te mennyi a törvényes határidő??? - kérdezte, de mire mérgesen felnézett, Aurél már nem volt a közelben. Bizonyára jól tudta, hogy miért.... A folyosó végén már csak a főhadnagy távolodó alakját látta, amint integető kezével éppen a "Sajnálom" jelzést mutatja.
-Ha munka, akkor munka! - gondolta magában Nóri durcisan és felhajtotta a lepedőt a műtősasztalon "várakozó" holttest arcáról. A látványtól megszédült, megtántorodott, hátralépett, kezéből kiesett a kirendelő határozat, amely lassan szállingózva a földet ért.
-Chris! Oh Chris! - kiáltott fel és szinte ösztönösen megfogta gyűrűsujját, amelyen a gumikesztyű alatt egy különleges gyűrű rejtőzött....

(Lenabuci)

Csend honolt a házak között. A zavartalan némaságot csak egy - két autó zaja, vagy egyéb jármű hangja törte meg. Éjszaka volt. Sötéten komorló, szinte élő, s úgy telepedett a városra, mint éhes fenevad, mely megszerzett prédáját fogyasztja. A szél sem rezegtette meg a fák leveleit, a madaraknak is torkukra fagyott a dal...
Léptek nesze. Egy feketébe öltözött alak, egy árny. Éjszínű öltözéke akár a csillagtalan égboltozat szövete. Szemei szikrázó smaragdszemek, kortalanok. Szinte világítottak az éjszakában.
A Kereső.
Arca középkorú férfiarc, szoborszerű. Egy ősi rend tagja, melyről egyszerű halandó ember csak a legendákban hallott talán, s létezését nem is sejti, vagy talán gyermekeket riogató dajkamesének hinné. Pedig létezik. Ősei valamikor régen még sárkányfejes hajókon vitorlázva fosztogatták északfölde partmenti városait, és halomra öldökölték az ott élőket...
Mélyet szívott a levegőből. Rég volt már itt. Északon született, bár ifjúkori éveit itt töltötte, de mégis azóta már több, mint tizenöt év eltelt. Ezért küldték pont Őt! Ismeri a helyet, s tudták jól, nem hibázik. Hosszú szögegyenes szalmaszőke haja hátközépig ért, melyet kibontva hordott. Körültekintett. Tudta jól kit keres. S tudta mi van nála, ami neki, pontosabban a Rendnek kellett. Mestersége egyszerre volt hasonlatos a fejvadászok, és a bérgyilkosok szakmájához. Egészen pontosan valahogy a kettő elegye. Megkapta lezárt borítékban a személyleírást, fényképpel, minden adattal, és az ereklyével kapcsolatos minden információt. Egyvalamire azonban nem számított...
Miután követte a fiatal srácot, akinél a bűvös gyűrű volt, valaki megelőzte, mielőtt cselekedhetett volna. Végignézte a fiú haláltusáját. Nem érzett bűntudatot, sem szánalmat. A fiú csak rosszkor volt rossz helyen. A legkevésbé sem érdekelte mi lesz vele. Ha nem adta volna neki önként a gyűrűt, ő végzett volna vele.
Egy torokvágás, bugyborékoló hörgés, a Halál litániája... Megvárta, míg a gyilkos elvégzi dolgát és eloldalog. Ezután ment csak oda a tetemhez, és megdöbbent. Felhúzta szemöldökét. A gyűrűs ujj le volt vágva a legendás tárggyal együtt. Utol kell érnie, megölnie, és elvenni, ami neki jár. Nem lesz nehéz dolga, a fiú torkán vágott seb amatőrre utal...
Otthagyta a holttestet, és a rabló-gyilkos után indult.
Mintha zsigereiben érezte volna, merre keresse a varázstárgyakat. Maga sem tudta megmagyarázni a jelenséget, de eleget látott, és tapasztalt már a Rend szolgálatában, hogy elfogadja a megmagyarázhatatlan dolgokat. Tudott a gyűrű párjáról, és tudta, hogy a srác barátnőjénél van.
Hirtelen érezte mindkettő közelségét. Ez megzavarta. Nem tudta követni a szökésben lévőt, elvesztette a nyomát. Viszont egyre közelebbinek érezte a másikat. Kinézett egy ház takarásából. Egy autó állt a hullától nem messze. Egy sikoly. Tehát észrevették...
Lapult az árnyak mögött és figyelt. Azonnal kiszúrta a lányt. Fiatal, gondtalan volt... eddig! Még csak nem is tudja mibe keveredett. Jobb is. Kisvártatva rendőrautó érkezik. Sok lesz a szaglászó kopó. De jó lesz a lányt figyelni. Talán könnyebb préda lesz, mint a fickó. Előbb jöjjön az egyszerűbb!
Feltűnés nélkül közlekedett a megelevenedő városban. Biztonságos távolságban maradt a lánytól, de elég közel, hogy "érezze". A rendőrőrs épülete mellett sétált el, amikor egy fickó a vállába ütközött. Magas volt, arcán többnapos borosta, hanyag arckifejezése elárulta: zsaru. Méghozzá a legrosszabbik fajtából: amelyik szaglászik, nyomozó.
Pillantásuk találkozott.
- Bocsánat. - dobta oda a fakabát, szinte félvállról és sietett tovább. De visszanézett. Az ösztön, az, amely a vérbeli rendőrök sajátja, az késztette. Valamiért érezte, hogy ezt az arcot még meg kell jegyeznie. De sietnie kell, elvégre valami gyűrűről volt szó, amit meg kell néznie...
Órákkal és legalább egy liter kávé után egy dohányfüstös szobában üldögélt egymagában Róbert Frigyes egy gyönyörűen megmunkált tárgy társaságában. Nézegette, forgatgatta... Az összefüggések. Miért ölték meg a fiút? A piszkos pénzügyei miatt? A gyűrű miatt? Vagy csak véletlenül keverte a sors egy rabló elé? Túl sok volt a bizonytalanság, és a kérdés... A pénz-dologgal Kristóf foglalkozik. Mi is van azzal a legendával?
Billentyűkattogás, hosszú percek. Az Internet csodája. Meg is van! Frigyes szemei szinte falták a betűket. Létezik egy szekta, az Őrzők Rendje. Bár létezésüket hivatalosan senki nem bizonyította még. Az ő dolguk az ősi ereklyék védelme. Közéjük tartoznak a Keresők. Az ő dolguk felkutatni a tárgyakat, és megszerezni, bármi áron!
A nyomozó arca elsápadt. Eszébe jutott a fickó, akibe belebotlott. Nem idevalósi. És azok a szemek... Volt bennük valami, valami idegen. Gondolataiból a telefon csörgése zökkentette ki. Újabb halott.
Mindeközben...
Hűvös eső hullt odakint. Ajtó nyílik. Lépések. A fickó megáll egy autónál. A zárral babrál. Ugyanaz a nyomorult, amelyik reggel nekiment. Nála van a gyűrű. A Kereső kezében fojtóhurok feszül, életet oltani kész. Szinte hangtalanul közelíti, de a fickó észreveszi. Fegyveréért nyúl, de a smaragdszemű kiüti kezéből, majd arcon vágja a rendőrt. Az elrúgja magától. A sötét bőrkabát egyik ujjánál fémes dolog csillan. S valóban! A Kereső kezébe tőr csúszik. Támadásra emeli, de Frigyes ügyesen tér ki, majd ököllel viszonozza az idegen kedvességét. Az fél térdre rogy, majd a földre kerül egy rúgás után. 6 szívdobbanás után az "antikmániás" felügyelő már kocsiban, nyikorgó gumikkal, súlyos gondolatokkal, egy támadóval, és rengeteg kérdéssel tűnik el az utcában.

(Serafis)

Kiss Aurél szuszogva érkezett a bérház negyedik emeletére. Bár mindig elhatározta, hogy sportolással igyekszik csökkenteni súlyfeleslegét, rengeteg munkája miatt erre csak kivételes alkalmakkor jutott ideje. Mikor késő este, vagy egyre gyakrabban az éjszakai órákban hazaérkezett, alig várta, hogy anyja tápláló, ám kalóriadús vacsoráját magához vegye. Utána rendszerint lelkiismeret-furdalása támadt, mivel érezte, fele ennyi táplálék is bőven elég lett volna, de a testet-lelket próbára tévő nap után sóvárogva vágyott valami apró örömre. Az alvilág szennyesében való turkálás szinte az összes energiáját kiszívta, így hát nem tagadhatta meg magától a kulináris vigasztalást. Ez a gyűrű eset a Keresőkkel pedig különösen megviselte. Nemcsak Brigi és a húga közötti hasonlóság miatt, de még csak az újabb holttest miatt sem. Tizennégy év elég hosszú időnek mutatkozott ahhoz, hogy megtanulja, ahol már két hulla van, ott hamarosan megjelenik a harmadik is. Maga a gyűrű az, ami ámulatba ejtette. Amikor átvette Brigitől, és néhány percig a kezében tartotta, valami furcsa, megmagyarázhatatlan melegség áradt szét a testében. Először a szobába áradó napfényre fogta, de miután Frigyes eltávozott az eljegyzési ékszerrel, az izzadás azonnal megszűnt. Racionális ember lévén mindig is megvetette a természetfeletti erők hatalmáról szóló beszámolókat. A jin és jang, illetve a többi szimbólum teljesen hidegen hagyta. Néha órákon át vitatkoztak Frigyessel, aki - mint az antikvitás ismerője és szerelmese- jócskán hajlott a miszticizmusra. Talán furcsának tűnik ez egy nyomozótól, de minél inkább beásta magát az ókori világ rejtelmeibe, annál jobban arra a meggyőződésre jutott, hogy léteznie kell egy transzcendens világnak is. Frigyes érvei azonban sosem győzték meg Aurélt. Ez a gyűrű viszont elültette a gondolatot a fejében, hogy világnézete bármikor meginoghat. Vagy csak a képzelete játszott vele? Valószínű, hiszen ugyanez a kellemes bizsergés járta át Nóra közelében is, nála pedig ugyebár nem volt ott a gyűrű.

Miután zihálása valamelyest csillapodott, megnyomta a falból félig kiszakadt csengőt. Türelmesen várakozott, de csengetésére senki sem felelt. Még egyszer megpróbálta. A hangra túlzottan kikészített arcú, sovány nő nézett ki a szomszédból. Foltos pongyolájára hullott lenőtt, hirtelenszőkére festett haja.
- Liát keresi? - kérdezte a sok dohányzástól kissé rekedten.
- Igen - válaszolta a nyomozó.
- Itthon van az - mondta az asszony. - Egy órája jött haza. De nem nézett ki túl jól - tette hozzá némi kárörvendéssel. - Még sírt is, láttam a szemén. Persze nekem azt mondta, hogy allergiája van, de hiszi a piszi.
Aurél újra becsengetett, miközben a szószátyár szomszédasszonyon töprengett. Mint magánember, ki nem állhatta a folytonos fecsegést, rendőrként viszont nagyon kapóra jött, hiszen sok hasznos információt bányászhatott ki a rázúduló áradatból. Végre megmoccant valami odabent. Álmos fej jelent meg az ajtóban.
- Jó napot - köszöntött Lia.
- Jó napot - mondta Aurél. Látta, hogy a lány nem ismeri meg, pedig már egyszer kihallgatta a kapitányságon.
- Kiss Aurél vagyok - kezdte volna, de akkor Lia szemében megcsillant a felismerés.
- Igen, emlékszem magára - eszmélt a lány, majd beljebb hívta a felügyelőt.
A szobában hatalmas rendetlenség uralkodott. Piszkos zoknik, fehérneműk hevertek szanaszét. Cigarettacsikkek, használt poharak hevertek a padlón. Lia bocsánatkérőn tárta szét a kezét:
- Elnézést a rendetlenségért, de Krisztián halála óta teljesen szétestem.
A bútorokon lévő koszréteg alapján Aurél úgy gondolta, a szétesés már jóval korábban megkezdődhetett. Ezen csodálkozott kissé, mert úgy tudta, Brigivel éppen most fejezték be vizsgáikat, méghozzá nem is akármilyen eredménnyel, és sikeres jövő előtt állnak. Lia fáradtan rogyott le a ruhákkal teli fotelba.
- Nem is tudom, hogy bírja ki Brigi ezt az egészet. Én a helyében vagy öngyilkos lennék, vagy a bolondokházában kötnék ki - mondta Lia.
Aurél banális szavakkal vigasztalta, hogy még fiatalok és a többi, de tudta, csak közhelyeket puffogtat. Lia nagyon aggódott barátnője miatt, mert hiába hívta, nem vette fel a telefont. Aurél annyit elárult, hogy egy védett helyen tartózkodik, de közelebbit nem mondhat.
- Mondja - nézett a lányra témát váltva -, nem vett észre az utóbbi időben Krisztián viselkedésén semmi furcsát? Nem lett hallgatagabb vagy éppen ellenkezőleg feldobottabb?
- Hát - vakarta meg a fejét Lia - most, hogy így utólag belegondolok, tényleg megváltozott egy kicsit. Időnként titokzatos útjai voltak, de nekünk nem árult el semmit. Csak annyit tudtunk, hogy valahová elmegy.
- Nincs semmi támpontja, hogy hová mehetett? - faggatta tovább Aurél.
- Sajnos nincs - felelte a lány.
- Én tudom - szólalt meg valaki az ágyból. Aurél ekkor vette észre, hogy a paplan alatt egy szakállas férfi kuporog. A nyomozó meglepetten ismerte fel Lia barátját, aki természetesen nem azonos a Q10-beli aranyifjúval.
- Krisztián folyton valami gyűlést emlegetett. Felvette a legszebb öltönyét, és közölte, hogy megy a gyűlésre.
- Hol és milyen gyűlésre? - kapott mohón Aurél az új információn.
A férfi erről már nem tudott részleteket. Csak annyit, hogy látta néhányszor Krisztiánt az előbb említett öltönyében éjfél körül a Margitszigetre menni.

Aurél csendben osont a sötét fák között a késői órán. Már az egész szigetet bejárta, maga sem tudta, hogy mit keres. Valami árulkodó jelet vagy hangot várt a szekta titkos összejöveteléről. Az egyik bokornál már azt hitte, küldetése sikerrel járt, de csak néhány narkós fiatallal találkozott. Megborzongott a hűvös szélben, és elhatározta, hogy elindul haza. Ekkor azonban a domonkos kolostor romjai között egy árnyalakot pillantott meg. Közelebb lopakodott. Kis híján felkiáltott, amikor felismerte, ki az.

(Rozália)

Az éjszaka hűvös volt és csendes, csak a halkan csöpörgő jéghideg eső meg néhány eltévedt autó törte meg a külvárosi éjszaka csendjét.
Körülbelül éjfél körül járhatott az idő, ilyenkor minden dolgozó ember már az igazak álmát aludta. Azonban kivétel ahogy mindig, most is akadt. Két fekete alak lopódzott ki egy házból az éjszaka sötét homályában. A felhők miatt még a hold sem világított, csupán néhány rozoga lámpa szolgáltatta a fényt a két menekülő alaknak.
- Most merre? - hallatszott egy fiatal női hang suttogása.
- A kocsimba. Kérlek, szedd a lábad!
Brigi szótlanul engedelmeskedett a rendőrnyomozónak, aki kinyitotta előtte az autó ajtaját, és egy intéssel jelezte, hogy azonnal üljön be. Frigyes megkerülte az autót, ő is azonnal bevágódott, és már indította is a motort. A lánynak még annyi ideje sem marad, hogy bekapcsolja a biztonsági övét.
- Elárulná végre, hogy hova akar vinni? - kérdezte Brigi ingerülten, de a nyomozó mintha meg sem hallotta volna.
- A biztonságod érdekében most egy ideig el kell viselned a társaságom. Jobb lenne, ha te is tegeznél engem.
- Felőlem - egyezett bele Brigi, és még egyszer feltette az előző megválaszolatlan kérdést.
- Ja, hát a lakásomra. Annál biztonságosabb hely nincs itt Budapesten.
Brigi meglepődött ezen, de már nem volt ereje vitába szállni Frigyessel, hogy szerinte rengeteg biztonságosabb hely is van még a városban.
- És nem fogjuk zavarni a feleségedet?
A nyomozó szája jóízű mosolyra húzódott. Brigi most látta őt először mosolyogni.
- Nincs családom. Se feleségem, se gyermekeim. Tudod, ilyen munka mellett alig jut az embernek ideje a magánéletre.
Brigi nem kételkedett a férfi szavaiban.
- Egyszer volt egy menyasszonyom, még alig múltam húsz éves - folytatta Frigyes. - De elhagyott. Azt mondta, hogy nem törődtem vele, és állandóan csak a munka járt az eszemben, éjjel-nappal. Azóta megfogadtam, hogy soha nem nősülök meg.
Ezek a szavak a lánynak a szívéig hatoltak. Eszébe jutatták Krisztiánt, a tervezett esküvőt, meg minden fájó emléket. Frigyes is rájött, hogy nem kellett volna ezeket elmondania.
- Sajnálom. Nem akartalak felzaklatni.
Brigi letörölte a könnyeit, és összeszedte magát.
- Nem történt semmi. Csak még mindig alig hiszem el a történteket. Mintha egy rémálomban lennék.
Frigyes bólintott. Szerette volna megvigasztalni a lányt, de most elsősorban meg kell védenie, nem pedig játszani itt a pszichológust. Ki kellett találnia, hogy hogyan védje meg Brigit. Ma éjszaka még maradhatnak a lakásán, de holnap már indulniuk kell, mert a Keresőnek nem sok kell, hogy kitalálja, hol lakik egy rendőrnyomozó. De biztos volt benne, hogy ma éjszaka még nyugodtan alhatnak ott.
- Hogy sikerült megszerezni a gyűrűket?
Frigyes láthatóan habozott. Azt szerette volna, ha minél kevesebbet tud a lány.
- A te érdekedben jobb, ha nem tudod. Minél kevesebbet tudsz, annál jobb.
Brigi hisztériásan felkiáltott.
- Az istenit, most ölték meg a vőlegényem, annyit már csak elárulhatnának, hogy miért ölték meg!
- Most már egyértelmű, hogy a gyűrű miatt. A gyűrű kellett nekik, nem a vőlegényed.
A motor leállítása akadályozta meg Brigit abban, hogy ismét felüvöltsön. Frigyes kikapcsolta a biztonsági övet, és kinyitotta az ajtót.
- Megérkeztünk.
Brigi ezt a részét Budapestnek nem ismerte. Mindenhol eldobált hulladékok bűzölögtek, a falak tele voltak falfirkákkal, lépten-nyomon cigarettacsikkekbe lehetett botlani. A környék tele volt csavargóval és részeg fiatallal. Nem kellett hozzá nagy ész, hogy tudja, itt bizonyára minden éjjel ártatlan nőket erőszakolnak meg. És még ezt nevezte Frigyes biztonságos helynek!
A lány ennek ellenére szó nélkül követte a férfit, aki felvezette a lakására. A lakás sem árulkodott sok jóról. Kicsi volt, egy hálószobával, egy konyhával és egy fürdőszobával. Nem olyan lakás, amihez Brigi hozzá volt szokva.
- Ehem, szóval ez itt az otthonom. Sajnos szerény fizetésemből csak ennyire futja.
Brigi azonnal a fürdőszobába sietett, hogy elvégezze kisdolgát. Nem volt energiája arra, hogy finnyáskodjon a koszos mosdó miatt. Mire visszatért, a férfi már várta.
- Aludhatsz az ágyamban, én majd alszom a földön kint a konyhában.
- Köszönöm.
Frigyes a konyhakredencből előkotort egy doboz cigarettát, és meggyújtotta, majd a lány felé nyújtotta.
Brigi nem tudta, hogy mi tévő legyen. Tudta jól, hogy ilyen állapotban nem jó a cigi, meg múltkor már amúgy is megszegte a tilalmat. De a történtek után nem biztos, hogy akarja-e még azt a gyereket. Zokogásban tört ki.
Frigyes nem értette, hogy mi késztette ismét sírásra a lányt. De mielőtt feltehette volna a kérdést, az azonnal megválaszolódott.
- Az a helyzet, hogy terhes vagyok. Még nem tudja senki, csak én meg most te. A hétvégén szerettem volna bejelenteni mindenkinek.

(Roxanne Aggie Hastings)


Ahogy a felismerés eljutott az agyáig, már valami tompa fegyver is megkörnyékezte a koponyáját, amitől ájultan esett össze. Ezután lassan jött az ébredés. A szájában egy rongy a végtagjai összekötözve. Nem mintha ismeretlen lett volna számára ez a testhelyzet, hiszen tudta jól, hogy így lehet valakit nyugton tartani, de ő maga személyesen még soha nem tapasztalta, és soha nem hitte volna, hogy tényleg ennyire nagyon kényelmetlen lehet.
- Látom, kezdesz magadhoz térni. - Mondta a nő viszonylag kedvesen. - Nézd, itt mindenkinek az az érdeke, hogy csöndben maradj. Ha nem maradsz, sajnos durvább eszközökhöz kell fordulnunk, érted? - Aurél bólogatott. - Akkor én most eloldozom a köteléket a szád elől, jó? - A férfi bólogatott. - Nem fogsz kiabálni? - Fej rázás.
Kikerült a rongy. A férfi ígéretétől eltérően nem éppen suttogva, de kíváncsiságához méltón azért halkan kezdte a kérdéseket:
- Nóra, te áruló! Hogy lehetséges ez, mi közöd neked az egészhez, mit keresel itt? És...
- Jó, jó jó! Soka kérdés kezdjük az elején. Találkoztál már a keresővel?
- A keresővel?
- Lényegtelen, ő egy ember, aki bizonyos ereklyéket kutat.
- Miért?
- Több oka is van. Egyrészt mert egy kelta ereklyéket őrző rend tagja, másrészt, meg mert Angliában működtetnek egy múzeumot is.
- De mi köze ennek ehhez. Egy Angol Múzeum nyilván nem küld senkit ide gyilkolászni! - Aurél viccnek szánta, de a beszélő partner számára nem tűnt viccesnek.
- Nyilván de, ha a gyilkosuk elég titkos.
- És ő ölte meg Krisztiánt?
- Nem hiszem. Szerintem Christ már előbb meg találta valaki más.
- Akkor?
- A mi célunk az, hogy egy-egy ősi tárgy visszakerüljön az emberek közé. Ez a rend mindent vitrinek mögé akar vonni, pedig ezek a tárgyak ősidők óta emberről-emberre járnak. A gyűrű párok jegyűrűeként, a poharak pedig láss csodát pohárként szolgáltak. Az emberek mindig is használták őket, miért ne használnák, ha egyszer mindenkit érint!
- Nem, Nóra ez rablás!
- Miért?
- Mindenkit érint, persze, de mára már olyan régi emlékművel, melyek múzeumba illenek, hogy mindenki megcsodálhassa.
- Te ezt nem érted. Ezek apáról fiúra, ismerősről ismerősre járó dolgok.
- Amik minden ember csodálatát megérdemlik!
- Chris azért halt meg, mert hitt a legendákban, és azokban az eszmékben, melyeket mi vallunk. Tudom, hogy rendőr vagy, és elsősorban az ő gyilkosát keresed, illetve olyasféle drogosok halálának okát, akit ma behoztak hozzánk. De ne szólj bele a mi dolgunkba, erre kérlek. Maradj a munkádnál, különben megvédjük magunkat, ha szükséges ellened is!
- Hány ősrégi műtárgyat őriztek még?
- Mint már finoman céloztam rá, ahhoz neked semmi közöd!
Aurél tudomásul vette a tényeket, hiszen nem ő állt túlerőben. Bár már kezdett körvonalazódni benne miről is van szó, azon járt az esze, hogyan lehetne ezt törvényesen megoldani. Egy múzeum, ami gyilkosságokba keveredik, és áldozatok, akik tolvajok. Ez sehogy sem volt szokványos. Megpróbált menekülni:
- Értem az érveiteket. És persze teljesen igazatok van! Haza engedtek most már?
- Attól tartok ez már nem olyan egyszerű. - Aurél szeme egészen kikerekedett.
- Hogyan?
- Amíg nem válasz a mi rendünk tagjává, addig nem megy. - Aurél mindenre felkészülve tette fel a következő kérdést:
- És miből áll rendtaggá válni?


Brigi reggel felkelt. Krisztián a gép előtt ült. Most is valami titkos gyűrű után nyomozott, miközben csak úgy szállt belőle a füst. Ez egy egészen normális reggelnek számított.
- Szívem hoznál nekem kávét?
- Hát persze drágám! - jött a válasz.
Brigi a hátára feküdt, és nyugodtan bámulta a plafont, a rossz álom emlékével együtt. Szórakozottan oldalra nézet, hogy megcsodálja a már régen kint lévő posztert, majd a másik oldalra nézett, hogy megnézze a Krisztián állttal nézett monitort. Amint megpillantotta a gyűrűt, az egész már többnek tűnt mint egy álomvilág. Nem értette ő sem hogy mi történt, de tudta, hogy minden eddig valóság volt, vagy legalább is, közel állt hozzá. Krisztián ajtót nyitott a kávéval.
- Ne nézegesd ezt a gyűrűt hallod!
- Miért ne? - Lepődött meg a srác
- Mert ne!
- Nem tetszik a gyűrű?
- Ne, egyáltalán nem! Egyenesen ronda! - Pedig különleges legenda fűződik hozzá!
- Az sem érdekel! Hidd el nekem édesem, jobban járnánk egy másik gyűrűvel!
- Nem értelek! - Azzal vissza ült a géphez
- Ne! Egyszerűen ne! Nem érted hogy ne? Kapcsold ki! - Hiába kiabált senki nem hallotta
Hirtelen ébredéssel megint visszarándult a valóságba. A valóságba, ahol már tényleg semmit sem tehet.

(nincsennevem)

-Jézusom, Aurél! Halott sápadt vagy! Eszel te rendesen, kisfiam? - kiáltott fel az idős asszony, miközben ajtót nyitott és beljebb húzta a fiát. - Gyere már beljebb, még csak az hiányzik, hogy az a bolond Zradicsekné kihívja a rendőrséget!
-Mama! Nem kell mindig viccelődni a szakmámmal! - sóhajtott egy nagyot Aurél és az anyja után ment a konyhába.
Nem tudta volna megmondani, miért éppen az anyjához ment a Nórával való találkozás után. A fejében egyre csak kavarogtak a gondolatok, számtalanszor lejátszódott a fejében az a másfél óra, amíg a nő fogságában volt. Arra sem emlékezett, mivel tudta meggyőzni, hogy elengedje. Talán csak a köztük lévő halovány érzelmi kapocs volt, az ami a szívét meglágyította? Az a másfél hónapig tartó románc? Tudta, hogy figyelik minden lépését, érezte azt is, hogy egészen a házig követték, mégis jött. Biztosan valami oka volt, hogy ide vezetett az útja az anyjához! Nem tudta felidézni az út részleteit. Egyszerűen csak hozta a lába. Volt valami piros lámpa, meg dudálások, de csak elmosódott emlékfoszlányok maradtak az utóbbi fél óráról.
Az anyja kávét főzött, meg szalonnás rántottát sütött, ő meg addig beült a nappaliba egy kicsit gondolkozni. A fotel szemben terpeszkedett a könyvespolccal. Nézte a címeket, és akkor hirtelen beugrott az ok, már tudta, miért éppen ide vezetett az útja.
- Mama! - szólt ki a konyhába - Hol vannak Zsolci könyvei? Tudod, amiket az utóbbi időben olvasott, mielőtt elköltözött?
- Ott kell azoknak lenni a szobátokban, nem nyúltam hozzá azóta - mondta a nő - mindig reménykedek, hogy valamelyikőtök csak hazaköltözik. Akkor mindent találjatok úgy, ahogy itt hagytátok. Zsolci is inkább összeköltözött azzal a nővel! Bolond egy világ! Gyere, fiam! Kész a vacsora!
- Később, Mama! Most csak a kávét viszem el! - szólt vissza Aurél, miközben besietett az öccsével közös, hajdani szobájukba.
Eszébe jutott, hogy a fiú milyen intenzíven érdeklődött az ókori kelta hagyományok, misztériumok után. Egész kis könyvtára volt a témába illő könyvekből. Leült az ágy szélére, és egyenként emelte le a polcról a köteteket. Nem tudta, mit keres. Idegen nevek és kifejezések visszahangoztak a fejében. Szavak, amiket Nórától, azelőtt meg Frigyestől halott. Szeretett volna tisztán látni.
Frigyes! Gyorsan tárcsázta a rendőr számát, de nem volt elérhető. Hol a fenében lehet? Már délelőtt is kereste, meg délután, aztán a Nórával történt eset előtt, egyszerűen, mintha a föld nyelte volna el. Frigyesről eszébe jutott a lány. Brigi. Őt is kereste. A vallomását szerette volna pontosítani. Volt néhány furcsa momentum, amire a lány esetleg magyarázatot adhatott volna. Jó lett volna megkérdezni, hogy kikkel barátkozott Krisztián az elmúlt pár hónapban? Voltak-e új barátai, esetleg idegenek, külföldiek?
Egyhelyben topogok, gondolta Aurél! A bankok sem tudtak felvilágosítást adni az átutalásokkal kapcsolatban. Egy svájci számláról utalták a pénzt a fiú számlájára. Persze a svájci bankok nem adják ki az ügyfeleik adatait.
Aztán itt van a gyilkos fegyver. Egy fűrészfogú tőr! Amatőr munka! Egy profi gyilkos nem használ ilyen ócskaságot. Vagy valaki azt a látszatot akarja kelteni, hogy pancser volt az elkövető? Talán épp ez a szekta, az Őrzők Rendje? Bár Nóra szerint nem ők voltak, valaki megelőzte őket, valami sötét erőt birtokló másik rend.
Az ember fejfájást kap ezektől a fura, misztikus dolgoktól. Ráadásul, most már Nórát sem sürgetheti a boncolással kapcsolatban. Szívességet kért tőle, újabbat már nem kérhet, különben bekebelezi a Rend. Azt meg végképp nem akarta.
Egy darabig el lehet játszani, hogy érdekli a dolog, odázhatja a beavatást, a nyomozásra hivatkozva, de nagyon jól ismerte az ilyen szekták működését, tudta, hogy attól a perctől fogva, hogy Nóra beszélt neki róluk, többé nincs biztonságban. Úgy kell tennie, mintha érdekelné a dolog, aztán majd csak lesz valami. Óvatosabban kell a dolgokat intézni. Nem készíthet feljegyzést, a számítógépét is ellenőriznie kell. Nem hagyhat nyomokat az üggyel kapcsolatban.
Ahogy így gondolkozott, kihűlt a kávé a kezében. Gondolta, kimegy és a mikróban megmelegíti, ám abban a pillanatban megtalálta a könyvet, amit keresett.
"Fantomok és Démonok Királynője" - ezt a címet viselte a könyv és Morriganről a kelták hadistennőjéről szól. Sietve beleolvasott.
A könyv szerint a kelták emlékeztek arra, hogy volt egy Murugan nevű félisten, démonok legyőzője és általában a háború ura, és volt Morrigan, a hollóalakú istennő, a háború és pusztítás istennője. Morrigan és Murugan egyaránt a csatatéren érezték jól magukat, és az volt minden boldogságuk, ha legyőzhetik a démonokat. Egy-egy madár kísérte őket, Morrigant holló, Murugant páva, és mindketten meg tudták mondani a jövőt. Csak a nemükben volt különbség. A két gyűrű Morrigan és Murugan szimbólumai. Amíg ők ketten egységet képeznek, addig nem engednek teret a démoni erőknek. Addig rend van és béke.
Kezdetben az istenek úgy gondolták, összeadják varázserejüket, és ezzel ruháznak fel egy védőt. Őrzőnek nevezték. A megbízás aztán mesterről tanítványra szállt. Minden Őrzőnek kötelessége volt a tudást átadni egy tanítványnak, aki az Őrző halálakor az erejét is örökölte. Hosszú ideig működött is ez a rendszer nagyon jól, mígnem egy szerencsétlen véletlen folytán a lánc megszakad, Őrző nélkül maradt a világ. A főisten, Kirintór nagy bölcsességében felismerte, hogy az őrzést nem lehet egy emberre bízni, hanem egy egész rendet kell alapítani.
Így jött létre sok-sok évvel ezelőtt az Őrzők Rendje, akik aztán szokatlan eszközökkel szolgálták a világ egységének fennmaradását. Semmitől sem riadnak vissza.
Beleborzongott az olvasottakba. Izgatottan elővette a mobilját és tárcsázott egy számot.

(Nurse)

- Halló! - szólt egy érzékin búgó, de álmos hang a vonal túlsó végen.
- Szia Cicus! Aurél vagyok! Zsolcit tudod adni?
- Most nem, mert lement a közértbe kifliért, meg tejért. Ha visszajön, mondom neki, hogy kerested.
- Te is segíthetsz! Tudod, hol tárolja a könyveit?
- Persze. Inkább azokat böngészi éjt nappallá téve, minthogy valami hasznát venném! Melyik érdekel?
- Tán " Kelta istenek" a címe.
- Vársz egy kicsit? Átböngészem a kupacot.
- Persze, nézd csak nyugodtan. - A várakozás alatt a gondolatai szárnyaltak. Sok dolog az eszébe jutott, az üggyel kapcsolatosan. Mennyien lehetnek az Őrzők? Hogyan tudna a soraikba férkőzni? Meghal még valaki, mielőtt megoldódik az ügy?
- Aurél! Megtaláltam, itt van a kezembe a könyv: "Kelta istenségek" a címe. A tesód a 78. oldalon jár a könyvjelzője szerint. Jé, ide meg írt valamit a kedvesem: "Holló, szerda 9 óra, Pintér bácsinál" Akkor nem a közértbe ment!
- Cicus, te ismered Pintér bácsit?
- Egyszer hallottam, amikor telefonon beszélt vele.
- Nem tetszik ez nekem! Átugrom hozzád! 20 perc és ott vagyok!
- Gyere csak, várlak! Engem is kezd érdekelni ez a dolog!
Sietős léptekkel kiviharzott az előszobába, és gyors mozdulatokkal elhagyta a lakást. Az anyjának annyit mondott:
- Szia mama, meglátogatom öcsköst!
- Szia, menj csak! Nekem senki se maradjon!
Az úton a gondolatai tovább sorjáztak. Ki lehet ez a Pintér bácsi? Kicsoda Holló? Zsolcinak milyen kapcsolata lehet velük? Remélem, nem keveredett bele megint valamibe az a rosszcsont! Budagyöngyénél járt, amikor egy csődületre lett figyelmes.
- Milyen aljasak a mai emberek! A zöldségestől fizetés nélkül távozhatott az a hatalmas kopasz fickó! Az idős bácsi hiába kérlelte!
- Igaza van uram! Én is láttam az esetet! Békésen beszélgettek, de egyszerre az öregúr kiabálni kezdett, mire a tetkófejű otthagyta. Nagyon durva pacák volt. Az a holló a tarkóján... Brrr randa egy állat.
- Jó napot kívánok uraim! Kiss Aurél vagyok, a rendőrség munkatársa. Itt van az igazolványom. Szeretnék önöknek néhány kérdést feltenni, ha megengedik.
- Csak bátran! Remélem, elkapják azokat a gusztustalan állatokat!
- Többen is voltak?
- Igen! Egy tűzpiros WW Polo várta a tetkófejűt. A rendszámát is leírtam: ZSO-151.
A rémület jéghideg karmai érintették meg Aurél hátát. A döbbenettől szóhoz sem jutott. Csak a kusza gondolatai cikáztak benne. Mi a rossebbe keveredett bele a testvérem? Valaki ellopta a kocsiját? Nem, ezt nem hiszem... Mi köze van az Őrzőkhöz? Ezért a nagyfokú érdeklődés a mitológia iránt? Visszanyerve nyugodtságát, újra megszólalt.
- Köszönöm az értékes információt! Látta a társát is az előbbiekben leírt férfinak?
- Csak annyit láttam, hogy egy piros baseball sapka volt a fején. Ja, meg ahogy kikönyökölt az ajtón láttam, hogy a karján egy forradásféle van. Mást nem láttam belőle. De nézze csak! A zöldséges eltűnt a pultjától!
- Valóban! Üres a pult! Nézzünk körül, hátha találunk valami nyomot! - lelkesedett a másik szemtanú.
A pultnál valóban nem állt senki. De mögötte egy összegörnyedt férfi morgása hallatszott.
- Se-gít-ség...se-gítsen...mááár va-la-ki.
- Uram, rosszul van? Mi a baj? Rendőrnyomozó vagyok, nyugodjon meg! Hívjunk orvost?
- Nincs semmi bajom! - Állt fel a köpcös, hetven körüli férfi. - Csak a lumbágóm. - Mondta összefüggő szavakkal.
- Akkor miért a hasát simogatja? Az ujjain mi az a piros? - kérdezősködött tovább Aurél.
- Az csak paradicsom, amivel meg akartam dobni Hollót.
- Ő volt Holló? A kocsiban ülőt is ismeri?
- Persze. Zsolci volt a másik fiú. Szoktak segíteni árut beszerezni, fuvarozni. Én már elég öreg vagyok, és nehezem mozgom. A két srác két éve segít be nekem. Pontosak, megbízhatóak, nem vernek át.
- Miért akarta akkor megdobni paradicsommal? Mi idézte elő ezt a csődületet?
- Igaz, volt egy kis szóváltás közöttünk. De kik között nincs? Még a legjobb családban is előfordul az ilyesmi.
- Elmondja, hogy mi okozta a perpatvart?
- Igazából, én voltam az oka. Ide rendeltem őket ma reggel kilencre, hogy van egy kis munka. Sajnos, nem értesítettek, hogy elfogyott a káposzta, meg a kelbimbó a vecsési gazdáknál, ezért puffra jöttek ide. Holló szerint szenilis vagyok. Ezért akartam a paradicsomba juttatni.
- Akkor minden rendben! Legközelebb azért ne okozzon ilyen palávert, hogy több embert megrémít a Pintér bácsi!
- Milyen Pintér bácsi? Én Gál Géza vagyok. Nem ismerek semmiféle Pintért...
- Bocsánat, akkor valamit félreértettem! A viszontlátásra! Minden jót!
- Magának is! - morogta az orra alatt az idős férfi.
Aurél a kocsiba már nyugodtabb szívvel ült be. Itt legalább nem történt bűnügy! De ki lehet az a Pintér bácsi? Hová mehettek a testvéremék? Taglalta az újabban felmerült kérdéseket útban Cicushoz.
- Szia Aurél! Te fogytál! Egyre jobban nézel ki! - fogadta az ajtónyitást követve a testvére barátnője.
- Szia Cicus! Te túlzol! Semmivel se vagyok kisebb, mint két hónapja, amikor legutóbb itt jártam.
- Na gyere be! Ne itt az ajtóban tárgyaljuk ezt ki! - rántotta be a lakásba a fekete, hosszú hajú fiatal nő.
- Hazaért már Zsolci?
- Hogy pár kiflit, meg egy kis tejet meddig tart megvenni egy férfinek! Még nem sikerülhetett neki, mert nincs itthon!
- Megmutatod a könyvet, amit kerestem?
- Persze, adom már! - A könyvbe belelapozva Aurél megtalálta a könyvjelző feljegyzést. Tovább lapozva látta, hogy nem az öccse az első tulajdonosa a könyvnek. A századik oldalon, a lapalján egy bejegyzés volt: "Ezer Holló és ezer Páva véd engem!"
- Cicus! Engedelmeddel elviszem azt a könyvet a laborosokhoz!
- Mit találtál benne?
- Egy folyó ügyemmel lehet kapcsolatos benne egy bejegyzés.
- Vidd csak, úgyis a családban marad! Lenyugodott már a mama, hogy a kedves fiacskája engem választott?
- Ismered milyen. Tudod, hogy egy anyai szív sosem tudja elengedni.
- Megértem! Nem is haragszom rá!
- Köszönöm! Slisszolok, mert kíváncsi vagyok, mit találtam! Szia!
A lépcsőházba kilépve Aurél hangokat hallott, majd két kopasz fejet pillantott meg az egyik lépcsőfordulóban. Az egyikről egy holló, a másikról egy páva vigyorgott rá.

(Abakusz)

Frigyes álmatlanul feküdt konyhájában a takarókból rögtönzött ágyon. Még a ruháit sem vetette le, készen kellett állnia az azonnali indulásra. Annyi minden kavargott most a fejében, hogy szinte képtelen volt az alvásra koncentrálni. Brigi utolsó szavai is folyton ott csengtek a fülében. Eddig is sejtette, hogy a lány lelkét pokoli kínok gyötrik, de az új ismeretek függvényében még inkább megerősödött benne ez az érzés. Sajnálta, de mivel e téren kevés tapasztalattal rendelkezett, nem igazán tudott lelki vigaszt nyújtani neki. Bár most nem is ez volt a feladata, sokkal inkább a lány testi épségének védelme, mintsem a lelkének pátyolgatása.
Gondolatai azonban hirtelen új tempót diktáltak, és a gyűrűről eddig megszerzett információk körül kezdtek forogni. A férfi lassan a zsebébe nyúlt. Ujjai komótosan csúsztak rá az ott lapuló kis, kerek ékszerre. Finoman elővette, majd az utcáról beszűrődő homályos fényben újfent vizslatni kezdte.
- Furcsa a világ, hogy ilyen apróságok miatt embereknek kell meghalniuk - mondta halkan. További elmélkedését azonban egy különös zaj törte meg, mely a bejárati ajtó felől érkezett.
- Valaki be akar törni a lakásomba! - hasított tudatába a felismerés. Átfutott a hideg a hátán. Villámgyorsan felugrott és besietett a hálószobába Brigihez. A lány maga sem volt képes elaludni, de ezen a férfi nem is csodálkozott.
- Te is hallottad? - kérdezte rémülten Brigi.
- Igen! Ne aggódj! Csak maradj mögöttem!
- Szóval itt biztonságban leszünk, ugye? - hangjából tisztán kilehetett venni az iróniát, ám az ijedtség hamar eluralkodott rajta, így némi tisztelettel szólalt meg ismét: - Vajon a gyilkos az, aki a vőlegényemet is megölte? Most pedig engem akar?
- Nyugodj meg! - suttogja a férfi, majd kis keresgélés után váratlanul, dühösen folytatta:
- A fenébe! A szolgálati fegyverem... - Hirtelen eszébe villant a korábbi incidens az autójánál, melynek során elvesztette a fegyverét. - Gyere! - megfogta a lány kezét, és maga után vezette a konyhába. Odasompolygott az egyik fiókhoz, melyből egy méretes kést húzott elő. Jobb kezébe fogta, majd visszasiettek a szobába, és a bejárat mellett a falnak vetették hátukat.
Tisztán hallatszott, hogy valaki babrálja a zárt, majd egy kattanás visszhangzott és az ajtó kinyílt. Brigi úgy lapult meg Frigyes mögött, mint mezei nyúl a harmatos fűben. A szíve vadul kalapált, akárcsak az előtte álló férfinak.
Léptek közeledtek a hálószoba irányába. Frigyes felkészült a támadásra, a kést szúrásra készen a magasba emelte. Egy sötét alak lépte át halkan a küszöböt.
- Rohanj Brigi! - üvöltötte Frigyes, mialatt nekiesett a belépő idegennek. Egy smaragdzöld szempár csillant meg a szoba félhomályában. Az alak könnyed mozdulattal védte ki a nyomozó támadását, majd viszonzásképpen nagy erejű ütést mért ellensége állkapcsára. Kifinomult, precíz mozdulatai a harcművészetekben való magas fokú jártasságát sejtették. A kés kihullt a nyomozó kezéből, aki megrakott zsákként terült el a padlón. Brigi ezalatt minden erejét megfeszítve rohanni kezdett kifelé a lakásból. Eltelt néhány szívdobbanásnyi idő, amíg a nyomozó annyira visszanyerte a lélekjelenlétét, hogy fel tudott készülni a következő támadás hárítására. Nem is kellett sokat várnia erre, mert a támadója egy tőrt húzott elő, melynek nyelét smaragd kövek díszítették, majd rávetette magát. Frigyes érezte, hogy ebből a harcból nem kerülhet ki győztesként. Egy ilyen tapasztalt gyilkos ellen pusztakézzel semmi esélye. Ám amikor minden remény szertefoszlani látszott, karját a támadó felé tartotta és iszonyatos dühvel hatalmasat ordított: - Ne! - Az ujján levő gyűrű izzani kezdett, majd egy gigászi erejű energia hagyta el az ékszert. Egyenesen a smaragdzöld szemű férfit találta el, aki a hatalmas erőtől kirepült a hálószoba ablakán és eltűnt a ködös éjszakában. Az ablaküveg csörömpölve törött darabokra.
Frigyesnek fel sem tűnt, hogy a gyűrű az ujjára került. El sem tudta képzelni, mi történt az imént. Csak azt tudta, hogy túlélte a második találkozást is a titokzatos idegennel. Percekig ült mozdulatlanul a padlón, próbált logikus magyarázatot találni a történtekre. De bármennyire is kereste, ebben az esetben nem talált emberi ésszel felfogható logikát. Ahogy ott ült, ismét léptek zajára lett figyelmes. Hirtelen arra gondolt, hogy megint a támadója tért vissza. Már ezen sem csodálkozott volna, így gyorsan a kése után nyúlt. Ám most a bejáratnál két nő sziluettje bontakozott ki. Brigi és Nóra volt az.
- Frigyes! - sietett a férfihez Nóra. - Jól vagy? Mi történt?
- Jól vagyok! Ez a gyűrű... Elképesztő! Még most sem hiszem el...
- Mesélj el mindent! - mondta a patológus, majd felsegítette, és mindhárman leültek az ágyra. Frigyes önuralmat erőltetett magára, felöltötte nyomozói stílusát és tényszerűen elmesélt mindent. Aztán egy kérdéssel zárta mondandóját: - Na és te, hogy kerülsz ide?
- Gondoltam, hogy bajban vagy, mivel nálad van a gyűrű. Az a fickó, aki rád támadt egy Őrző volt.
- Őrző?
- Igen! Egy rég elfeledett rend tagja, akiknek az a dolguk, hogy felkutassák a hasonló mágikus erejű tárgyakat, és elvigyék a rend Főházába. - Ekkor elmosolyodott, majd szelíden folytatta: - Igen! Amit átéltél, az valóság volt. Léteznek ilyen tárgyak. Az én birtokomban is van egy - megmutatta a kezén az ő gyűrűjét. - De erről a gyűrűről, ami nálad van, még nem sokat tudunk, mert nemrég került ebbe az országba. Csak egy régi mítosz kapcsolódik hozzá, de szerintem sokkal több van ebben a dologban, mint azt mi sejteni merjük. Az erejét még csak felbecsülni sem tudjuk.
Az Őrzők hite szerint ember nem birtokolhat ekkora hatalmat, ezért gyűjtik ők össze ezeket a tárgyakat. Valójában nem tudjuk, hogy mit tesznek ezekkel a nagy erejű eszközökkel, de hogy nem jóra használják és el sem pusztítják, az biztos!
- Tele vagy meglepetésekkel, Nóra - mondta a férfi egy gyengéd mosoly kíséretében.
- Most már te is benne vagy. Még sok mindent kell elmondanom erről az egészről, aztán át kell esned valamin...

(Michael Jackob)

Néhány órával a Róbert Frigyes nyomozó lakásában történt titokzatos események előtt a város másik végén Kiss Aurél rendőrnyomozó kábán dőlt a lépcsőház falának. Kavarogtak a fejében a gondolatok. Habár hosszú évek óta dolgozott a rendőrség kötelékében és a rutinos nyomozók közé tartozott, most mégis úgy érezte, az aznapi történések már az ő idegeit is kikezdik. Kelta mítoszok, titokzatos feljegyzések és az a furcsa bolti közjáték, melynek a testvére is részese volt. Most pedig ezek a tetovált fejű alakok. Az elmúlt évek során főként józan ítélőképességének és igen fejlett logikájának köszönhette, hogy a legbonyolultabb bűnügyeket is sikerült megoldania, ám e percben hirtelen kétségek fogták el saját képességeit illetően.
Lehet, hogy már úgy összezavarták a rejtélyes események, hogy már ő maga sem tud különbséget tenni képzelet és valóság között?! Talán a lépcsőházban néhány pillanattal korábban felbukkanó alakok is a képzelete szüleményei?! Töprengéséből a lépcsőház kapujának hangos becsapódása riasztotta fel.
Úgy érezte, eljött az igazság pillanata. Ha most a kapun kilép és látja a két távolodó férfit, akkor talán mégsem az ő elmeállapotával van probléma és az elmúlt néhány óra eseményei nagyon is valóságosak voltak.
Lendületes, határozott léptekkel a kapuhoz sietett és kilépett rajta a szabadba. A lépcsőház előtt megállva körülkémlelt és pár pillanat múlva már észre is vette a két távolodó tetovált fejű embert. Már a szomszédos háztömbnél jártak, ezért gyors léptekkel haladt utánuk.
Pár háztömbbel odébb a két tetovált fejű férfi megállt az egyik utcasarkon. Néhány perc múltán lefékezett mellettük egy fehér színű furgon. Kiss Aurél összehunyorított szemmel próbálta elolvasni a furgon oldalára festett feliratot: PINTÉR ANTIKVÁRIUM. A két férfi beszállt a furgonba és pillanatok alatt eltűntek a szeme elől.
A nyomozó visszasietett a parkolóba, ahol a kocsiját hagyta. Már épp beszállni készült az autóba, amikor eszébe jutott a parkoló melletti ütött-kopott telefonfülke. A fülkéhez lépett és elégedetten felsóhajtott, amikor meglátta a sarokba hajított telefonkönyvet. Türelmetlenül fellapozta és hamarosan meg is találta, amit keresett: a PINTÉR ANTIKVÁRIUM vezetékes telefonszámát és címét.
Most már biztosan nem képzelődik. Egy újabb bizonyíték, hogy nagyon is létező dolgok játszanak szerepet a körülötte zajló eseményekben. Gondosan feljegyezte a telefonkönyv alapján az antikvárium adatait, majd a mobiltelefonján beszólt a rendőrőrsre, hogy nyomozzák le az antikvárium tulajdonosát, ő maga pedig elhatározta, hogy egyfajta "terepszemlét" tart és civilnek kiadva magát egy kicsit körülszimatol az antikváriumban.
Néhány perc múltán megérkezett és leparkolt. Az autó visszapillantó tükrére tévedt a pillantása. Saját elszánt tekintetével nézett farkasszemet.
Belépett az üzletbe. A rosszul megvilágított, zsúfolt helyiségbe lépve nehéz, dohos szag csapta meg az orrát. Lassan körbejáratta a tekintetét az üzlethelyiségben. ABC sorrendben sorakoztak a polcokon a régi, használt könyvek. Egy másik sarokban pedig régi lemezek, magnókazetták voltak szép sorjában elrendezve. Rajta kívül két-három ember nézelődött a boltban.
Hirtelen, szinte a semmiből előtűnve, előtte termett egy eladó. Az alacsony, szikár, 50 év körüli férfi ósdi, vastagkeretes szemüvege mögül vizslatta Aurélt, majd nyájasan azt kérdezte tőle:
- Segíthetek valamiben uram?- mindeközben a szája negédes mosolyra húzódott, így Aurél láthatta a cigarettától sárgára színeződött, apró, tűhegyes fogait.
Mintha csak egy vicsorgó hiéna állna előttem!- a nyomozó maga is meglepődött, hogy ez az első gondolata a férfival kapcsolatban. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból már most mélységes ellenszenvet érzett iránta.
- Ajándékot keresek a menyasszonyomnak. - mondta az eladónak.
- Mi az érdeklődési köre a menyasszonyának?
- Nagyon szereti a történelmet és érdeklődik a régi, letűnt kultúrákról szóló történetek iránt.
- Ó, hát akkor a legjobb helyen jár! Rengeteg történelmi témájú könyvünk van. Kérem, kövessen, megmutatom, pontosan merre találja őket.
A könyvek egy fal melletti, többszintes polcon sorakoztak.
- Egy konkrét történelmi korszak iránt érdeklődik a barátnője?- kérdezte a férfi.
Aurél úgy érezte, nem lenne bölcs dolog, ha erre most kapásból azt válaszolná, hogy: "Igen, főként a kelta mítoszok érdeklik."- ez az egész hely, így maga az eladó is gyanús volt számára.
- Igazából nincs kedvenc történelmi korszaka, minden érdekli ebben a témában.
- Akkor, ha nem haragszik, most magára hagyom, nézelődjön. Szóljon, ha mégis segíthetek.
- Köszönöm, úgy lesz.
Tüzetesen végignézte a zsúfolt polcokat és hamar világossá vált számára, hogy itt rengeteg kelta mítoszokról szóló könyv található, de azt is tudta, hogy ez a tény önmagában még semmit nem bizonyít. Közben igyekezett az üzletben minden apró részletet megfigyelni, de semmi szokatlant nem vett észre.
Már vagy negyed órája lézengett az üzletben, amikor a raktárhelyiségből kiszűrődő hangokra lett figyelmes. Amennyire ki tudta venni a hangfoszlányokból, az eladó beszélgetett egy fiatalabb férfival. A hangja feszültnek tűnt.
- A történtek után nem lenne túl szerencsés, ha továbbra is itt tartanánk az olvasókört.
- Olvasókör, ez jó. - felelte kajánul a másik.
- Hallgass!- torkolta le az eladó, majd így folytatta: Menj le az alagsorba és szólj nekik, hogy ma nem lesz semmi. Mindenki menjen haza. Arról, hogy hogyan tovább, a szokott módon beszélünk a későbbiekben. Most egy kis időre van szükségem, hogy új helyszínt találhassak. Ezt mondd el nekik.
- Rendben. - válaszolta a fiatal férfi.
A nyomozó ezután távolodó lépteket hallott. Olyan volt, mintha valaki egy lépcsőn menne lefelé. Gyanúsnak találta ezt az egész helyzetet.

(Aliz Kiss)

Lia idegesen rángatta ki a fiókokat, majd tartalmukat egy laza mozdulattal a földre borította. Ahogy reszkető kezeivel turkált a holmik között; azon gondolkodott, hogy vajon miért pont neki kellett ilyen lehetetlen helyzetbe kerülnie? Élte az életét, mint bárki más, nem csinált semmi különöset; és akkor egyik napról a másikra minden a feje tetejére áll: a legjobb barátnőjének a vőlegénye vérbe fagyva fekszik egy boncasztalon, Brigit magát a föld nyeli el (de a nyomozó szerint csak maradjon nyugodt, biztonságban van); őt pedig mindenféle fura alakok zaklatják.
A múlt éjszaka szörnyű volt. Még mindig beleborzongott az emlékbe, ahogy az a magas, tarkóján holló tetoválást viselő férfi hozzányomta a falhoz a koromsötétben, és persze sehol egy teremtett lélek sem volt a közelben, aki meghallhatta volna a sikolyát. Hiába bizonygatta, hogy halvány fogalma sincs, hol van Brigi, és hogy nem tud semmiféle varázserejű gyűrűkről; a hollós egyre csak faggatta - aztán végül mégiscsak megkegyelmezett neki, mert látta, hogy tőle semmi újat nem tudhat meg; de figyelmeztette, hogy ezzel még koránt sincs vége.
Mibe keveredhetett Krisztián? Válaszokat akart, hogy miért kell neki és Briginek ilyen borzalmakat kiállnia; és nem ismert pardont: még mindig megvolt neki Brigi lakásának kulcsa, amelyen egykor ők ketten osztoztak; és most eldöntötte, hogy ha törik, ha szakad; ő akkor is utánajár, mi ez az egész.
A lakást nem találta érintetlenül - Brigi gyorsan távozhatott, hisz minden olyan rendetlen volt az egyébként patika tiszta lakásban; és Lia azt is gyanította, hogy már másnak is eszébe juthatott, hogy itt keresse eltűnt barátnőjének nyomait. Hátborzongató érzés volt.
Nézte a kiborogatott tárgyakat, de egyikről sem tűnt úgy, hogy különleges üzenetet hordozna: egy határidőnapló Brigi gyöngybetűivel teleírva, egy régi fénykép a szerelmesekről, egy olasz-magyar szótár, körömvágó olló, üres csokoládés papír (Bacci, egyenesen Milánóból)... - csupa hétköznapi dolog, ezekből senki nem következtetne arra, hogy a tulajdonosuk halálos veszedelembe sodorta magát.
Aztán egyszer csak megakadt a szeme egy szakadozott papíron - ezt valaki már elolvasta -, amin Krisztián hanyagul odavetett betűit ismerte fel, és a szíve összeszorult. Szegény Krisztián! Könnyező szemekkel vette kezébe a levelet, és szabályosan ledermedt attól, ami benne állt:
"Kedvesem, ha valami történne velem, ne keseredj el! Muszáj lesz összeszedned magad: vedd magadhoz az aranykártyát; gondolj a nászutunkra! Szeretlek: Krisz!"
Hát tudta előre! Tudta, hogy valakik vadásznak rá! De mi ez az ostoba szöveg az aranykártyáról meg a nászutukról? Gondolta, hogy Briginek még kedve lesz elmenni, azok után, hogy...
- Na várjunk csak... - súgta maga elé. - Ez sehogy sem stimmel. Ennek így semmi értelme! Krisztiánnak sosem volt Golden Cardja. Ugyan miből lett volna? És ha tudta, hogy veszélyben vannak; ha tudta, hogy feldúlhatják a lakásukat... Akkor tudta azt is, hogy a Briginek szánt üzenetet illetéktelenek is olvashatják! Azért ilyen értelmetlen! Valami olyat akart üzenni, amit csak és kizárólag Brigi érthet meg!
Erősen törte a fejét, hogy hogyan dekódolhatná ezt a levelet (Istenem, talán ez volt az utolsó!), aztán egy fura ötlete támadt, ahogy szeme ismét végigsiklott a különböző holmikon. Brigi és Krisztián Olaszországba mentek volna nászútra, mert mindketten imádták a tengert, a hegyeket, a fiestákat; a tésztákat és az olasz fagyit. Aranykártya... Carte D'Or! Nem Golden Card! Hihetetlennek tűnt ez a magyarázat, mégsem tudta kiverni a fejéből. Izgatottan tépte fel a hűtő ajtaját, és a mélyhűtőben meg is találta azt a kis dobozt, amit keresett. Meglepően könnyű volt; egy falat jégkrém nem sok, annyi sem volt benne, ellenben ott lapult mélyén a levél folytatása, és ezt már biztosan ő olvasta először:
"Ügyes vagy, Kincsem! És sajnálom... Hatalmas veszélyben vagy! Keresd meg Michael Morrigant; és mondd meg neki, hogy igaza lett! Benne megbízhatsz."
Hát ez elképesztő! A levél alján ott állt a tárcsázandó telefonszám, és bár az üzenet nem neki szólt, Lia magabiztosan kezdte bepötyögni a számokat mobiltelefonján.

(Kalina)


Még az ötödik számig sem jutott el, amikor nyílt a bejárati ajtó, és sötét alakok léptek be az előszobába.
-Lia! - Brigi hangja késként hasított a levegőbe - Te meg hogy kerülsz ide?
Lia szinte természetfeletti sebességgel fordult meg. A megkönnyebbülés könnyei borították el az arcát, és barátnője karjaiba rohant. A felkapcsolódó lámpa fénye elűzte a belső homályt: Frigyes és Nóra arca is láthatóvá vált.
Amikor sikerült Liának lehiggadnia, vontatott szavakban elregélte, mi történt vele. Krisztián levelével tökéletesen lezárta az elbeszélést, és mély csönd telepedett a társaságra.
Brigi váratlanul a hűtőhöz csörtetett és felkapta a papírdarabot, majd remegve felolvasta vőlegényének utolsó szavait. Amikor befejezte, Nóra döbbent hangja csendült meg a fülükben:
-Jaj, nagyapa! - társai elképedve néztek rá. - Tudhattam volna!
-Miről beszélsz? - Frigyes először szólalt meg azóta, hogy ideértek.
-Azt hiszem, erre most nincs időnk - sóhajtott - Meg kell találnunk, amiért idejöttünk, aztán most, hogy Lia megvan, Aurélt is. Ha mindenki együtt van, ígérem, majd mindenre választ fogtok kapni...
-Márpedig én most akarok végre választ kapni arra, hogy mi ez az egész! - csattant fel Lia hirtelen felindultsággal.
-Rendben, elmondom neked - szólt Nóra - de ti addig keressétek a térképet! - azzal elkezdte tömören összefoglalni a gyűrű-harc miértjeit.
Brigi gyűrögetni kezdte a lassan könnytől elmosódó betűket tartalmazó levelet. Frigyes leült mellé egy odahúzott székre, és megpróbálta elterelni a lány figyelmét az ismét előtörő érzelmek elől. Maga sem tudta miért azt kezdte el mondani, amit, talán a gyűrött lap látványa hozta elő:
-Tudod régen, amikor még alsóban egymás emlékkönyvébe irogattunk és rajzoltunk, emlékszem, hogy mindig behajtottuk a lap csücskét, és titkos üzeneteket írtunk oda. - elmosolyodott - Ez a sarok is pont úgy néz ki, mintha... - elakadt a lélegzete, amikor Brigi lehajtotta a csücsköt, és további részletek sejlettek föl a levélből.
"t. hollétét csak Nyuszika mondhatja meg"
-Ez mit jelenthet? - próbálkozott Frigyes, ám Brigi csak a fejét ingatta.
Felkelt és a régi képeiket nézegette. A közös szép emlékek ismét könnyeket csaltak a szemébe. A polcon időrendi sorrendben voltak felállítva a fontosabb fényképek, Brigi pedig most visszafelé haladt a kezdetekig. Az utolsó képen (amely valójában a legelső volt) megakadt a tekintete. Ez a kép egy vidámparkban készült, az első randijukon. Majdnem felkacagott, ahogy eszébe jutott Krisztián, amikor megbotlott egy kiálló gyökérben, és kis híján összetörte a fényképezőt. De végül odaadta az épp arra járó fiatal párnak, hogy fényképezzék le őket az újdonsült nagy rózsaszín nyúllal, amit Krisz a céllövöldében nyert neki. A fényképen is együtt tartották, és közösen nevezték el (találó szellemességgel) Nyuszikának...
-Hát persze! - mindenki felkapta a fejét, amikor Brigi izgatottan beszaladt a hálószobába.
Frigyes csodálkozva követte, és csak annyit látott, hogy a lány valami után kotorászik az ágy alatt. Nem sokkal később Brigi kivarázsolt egy hatalmas, rózsaszín nyulat a kacatok közül.
-Nyuszika! - kiáltott fel megkönnyebbülten - Azzal leszedte a hátán lévő rongyot, és széttépte a láthatóan kézzel összevarrt felületet. Pár pillanattal később egy sötétbarna színű, vastag tekercset halászott ki a szőrme belsejéből...
-... tehát elindultunk, hogy megtaláljuk a csapat tagjait - merthogy innen kezdve egy csapat leszünk - illetve, említettem egy bizonyos térképet, ami beugrott Briginek, hogy Krisztián sokat említette ezt a tárgyat. Így hát felkerekedtünk... - fejezte be Nóra a mesélést. - Mi újság a térképpel? - kérdezte a hálószobából kilépő társait, majd bólintott, amikor Brigi meglengette a kezében lévő tekercset.
-Szóval indulhatunk? - vetette fel Frigyes.
-Igen... Amennyiben Lia lesz olyan kedves, és csatlakozik az ügyünkhöz.


-Rendben, most hogy így helyet foglaltunk, legyen szíves és árulja el, mi ez az égbekiáltó felfordulás emiatt a három gyűrű miatt! - kezdte Aurél. Nóra felhívta az antikváriumban, és mire kiért az utcára, hogy elmesélje, mit talált, már be is rántották a kocsiba, aztán egy órás vita után végül megegyeztek: eljöttek ehhez a Michael Morrigan nevű személyhez - aki mellesleg egy rejtélyes vénember és Nóra nagyapja! - azt remélve, hogy fény derül mindenre, az antikváriumba pedig később mennek.
-Négy gyűrű... - válaszolta az öregember és felmutatta az ujján lévőt, mire mindenkinek leesett az álla, kivétel Nórának. - De azt hiszem, az elejéről kéne kezdenem.
-Morrigan és Murugan legendáját már ismerjük...
-Meglehet, de a történet igencsak hibás... A két gyűrű a sötétséget, a harcot és a halált szolgálta, így a fény, a béke és az élet elsorvadni látszott. Megalkották hát a másik kettőt, Belenus és Borvo gyűrűjét. A négy gyűrűt összeillesztették, mert külön-külön veszélyesek voltak. Ám a Nagy Gyűrűt ellopták, ismét szétválasztották, majd a darabok elvesztek az Idő folyamán. Később megjelentek, mint az Őrzők Négy Rendje kapcsán, mint holló, páva, nap és hold. Mindegyik rend egy-egy gyűrűt őrzött. Egy ősi prófécia szerint a rendek célja, hogy összeillesszék a varázstárgyakat, és a Nagy Gyűrűt elhelyezzék a Harmónia Tornyában, hogy a világra ráhulljon a megnyugvás leple. A térkép Magyarországra utal, mint a Torony holléte, ám a többi rend nem segít nekünk megtalálni a térképet. A mostani rendfők elvakultak hataloméhségüktől, és pazarlásnak vélik a varázs helyreállítását. Tagjaikat egyébként tetoválás ékesíti a test valamely táján.
Egy dologgal azonban nem számoltak: ha használják valamelyik gyűrűt, és a Nagy Gyűrű egy hónap múltán nincs a toronyban, a világ el fog pusztulni.
-Azt hiszem, én használtam az egyiket - szólt Frigyes.
-Akkor sietnünk kell. Szükséges a Harmónia Térképe, és az összes gyűrű! Ha ráhelyezzük őket a térképre, és a hordozóik elmondják az Istenek nevét, egyesülni fognak.
-Ebben segíthetünk - lépett elő Brigi - mind itt van nálunk. Az öregember hirtelen megpördült, és görbe ujját rászegezte a lányra.
-Te leszel a vezető! Te viszed a Nagy Gyűrűt a Harmónia Tornyába!

(Lorna al Tyrael)


Frigyes fejében sok minden motoszkált, sok mindent kell még megtudnia ahhoz, hogy minden a helyére álljon, és megint rend uralkodjon a fejében. Sosem gondolta, hogy valaha a misztikus erők harcában neki is részt kell vennie. Nem sok kedve volt hozzá, de érezte, innen már nincs visszaút... S talán az életébe is kerülhet, amire gondolni sem mert. Ismerte ugyan Nórát régről, de sosem gondolta róla, hogy köze van a megmagyarázatlan dolgokhoz, mint amilyenbe most belecseppent. Nem hagyta nyugodni egy kérdés: vajon Krisztiánt, miért nem védelmezte ez a különleges misztikus gyűrű? S erre a választ csak Nórától tudhatja meg. Ezért félrehívta a társaságtól, és neki szegezte a kérdést:
- Mondd el őszintén Nóra, ami az ujjamon van gyűrű, mire képes? Milyen földöntúli ereje van? Tudnom kell!
Nóra, ha nehezen is, de válaszolt:
- Frigyes, nem kell félned. Még annyit mondhatok, hogy ez a gyűrű hatalmas erejű energetikai védőpajzs, amely viselőjét mindennemű káros befolyástól megóvja. Különleges titok kapuját nyitja ki majd előttünk: a megmagyarázatlanság kiválasztottság és védelem titkát, melyet a kiváltságos formák által sugárzott hullámok biztosítanak, védve minden láthatatlan külső hatás vagy agresszió ellen. Mint láttad és tapasztaltad téged is a védelme alá vont az Őrzők ellen. Ami azt jelenti, hogy te is egy kiválasztott vagy. Amit most még lehetetlen megmagyarázni. Azt hiszem, különleges képességekkel rendelkezel. Emberfelettivel. Olyannal, amilyenről eddig még talán nem is álmodtál. Hidd el, nem véletlen. Van valami a kisugárzásodban és az aurádban, ami működésre késztette a misztikus mágikus erőket. De még nem vagy védett. Ne feledd, a gonosz évszázadokon keresztül mindig egy lépéssel előbb jár. Legyen az, technikai fejlődés, vagy ember és természetfeletti hatalom. Mert amióta világ a világ, azóta az ellentétek harca folyik, mind a természetben, tűz és víz, mind az emberi lelkekben tiszta, és sötét. Különös furcsasága a mi világunknak, az állandó körforgás, melyben a két ellentétes pólus összetalálkozik. Csak hisszük, hogy egymást kiegészítik, de ez nem így van. Állandó harcban állnak. Nap, mint nap megvívnak egymással. Egyszer a pusztulás uralkodik a jó felett, és egyszer a jó győzedelmeskedik a gonosz felett. Ezért kell vigyázni a misztikus tárgyakra, mert nem mindegy, hogy kinek a birtokában van. Ezért kell mindenképpen átesned valamin... nem csak neked, hanem mindenkinek, akinek a birtokában van a gyűrű.
Frigyes teljesen meglepődve bámult maga elé. Súlyossá tolakodtak fejében a gondolatok, majd Nórához fordult és mélyen a szemébe nézve mondta neki:
- Jó, jó, most már kezdek hinni, ezekben a misztikus dolgokban. Még nagyon keveset tudok, hogy teljesen megértsem, mi is zajlik körülöttem. Még sok a nyitott kérdés. Nagyon sok, amire meg kell találnom a választ. Amúgy meg nem hiszem, hogy bármiben is eltérnék az átlagtól. Ugyanolyan gyarló ember vagyok, mint mindenki, ezt te is nagyon jól tudhatod... tapasztaltad... Esek, kelek, felállok. Néha önző és kibírhatatlan a természetem, sőt az irigység is sokszor bujkál bennem, még ha nem is látni rajtam, akkor is. A bűneimről, meg jobb nem is beszélni... Titkok, amikről nem szívesen beszélek... de most jut eszembe, álmomban már harcoltam ilyen smaragdzöld szemű lényekkel, de eddig ennek nem tulajdonítottam jelentőséget. Az első álmom, apám temetésének napján, éjjel történt. Akkor azt gondoltam, biztos a tévében látott sok fantasztikus film zavarta meg az éjszakámat. De, azóta is visszatérő álmaim voltak. Egyiptom Piramisai közt vívtam harcaim, és mindig megjelent egy gyönyörű nő halvány fátyollal az arcán, mintha ő irányított volna abban, hogy mindig le tudjam győzni a smaragdzöldszemű lényeket. Furcsa kinézetük volt: emberek, s még sem emberek. Féltem a szemükbe nézni, nagyon féltem, aztán megjelent a gyönyörű, fátyolos nő és elmúltak a félelmeim és harcba szálltam velük. Olyan erőt éreztem, amit nem lehet elmondani. Szóban, nem kifejezhető. Óriási smaragdzöld kövekkel díszített kard ellen kellett küzdenem. Sosem értettem, hogy miért nem haltam meg, pedig nagyon közelinek éreztem a halált. Túl közelinek... Ezek szerint elképzelhető, hogy már akkor valóságos volt minden? Így, utólag már magam sem tudom. Teljesen össze vagyok zavarodva...nagyon...de...
Frigyes hirtelen elhallgatott, mert ahogy mélyen Nóra szemébe nézett, hirtelen megvilágosodott minden. Nem akart hinni saját magának sem. Nórában vélte felfedezni az álmában megjelenő gyönyörű, halvány fátyolos nőt. A rémülettől hirtelen a gyűrűjéhez kapott. Aztán próbálta levenni az ujjáról a gyűrűt, de sehogy sem sikerült neki, akárhogyan ráncigálta nem tudta letekerni azt. Olyan volt, mintha születése óta rajta lett volna, és hozzá lett volna nőve az újjához. Közben átfutott az egész testén valami forróság. Az egész lénye melegségbe borult és fehér fénycsóvák közepette, mégis elhalványult minden előtte...



(dpanka)

Aurél törte a fejét. De nem jutott túl sokra. A kollégáit még mindig nem tudta elérni. És ráadásul ez a Lia is eltűnt. Járt Brigi lakásán, de nem lett okosabb. Úgy nézett ki, mintha előtte már legalább hárman átkutatták volna a lakást. Talált egy üres jégkrémes dobozt hanyagul ledobva egy nagy rózsaszín nyúl mellé. Ezt aztán végképp nem értette. A dobozon még nedvesség foltok csillogtak, viszont patyolat tiszta volt. Ez arra utalt, hogy nem olyan rég valaki a hűtőből szedte ki. Tüzetesen átvizsgálta a hűtőt, de nem talált semmit, amiből rájöhetett volna, hogy mit tároltak a dobozban. A nyúl a hasán feküdt, a hátuljából meg egyértelműen kivettek valamit. Az a valami nagyobb volt, mint egy mobil, de kisebb, mint egy közepes könyv. Aurél úgy érezte, hogy hamarosan megfájdul a feje, ha nem kap választ a kérdéseire. Figyelmeztetni akarta Frigyest, hogy Nóra fura, különös, és egyáltalán nem ismeri, még azt is megkockáztatta, hogy minden hazugság volt, ami kettejük közt történt. A misztikumok, melyek, mint kiderült érdekelik a lányt más megvilágításba helyezték kettejük korábbi kapcsolatát. Ugyan a másfél hónap nem volt sok, amit együtt töltöttek, de elcsodálkozott magán, hogy mennyire nem ismeri a nőt. Óvatosabbnak kellene lennie. Tudta azt is, hogy figyelmeztetnie kell Frigyest. És végképp nem értette, hogy Frigyes és Nóra miért nem találtak még egymásra, hiszen mindkettejüket izgatták a régi legendák. Ez kissé összezavarta. Aztán hirtelen, maga sem tudta honnan, de úgy érezte, megvilágosodott. Nóra és Frigyes két külön oldalon áll. Meglepődött ezen a gondolaton, és mégis úgy érezte, hogy ez az igazság. Sosem hitt a megérzésekben, mindig is a racionális dolgokat kedvelte, de most az ösztönei azt súgták, hogy igaza van. Ebben az elmúlt éjszaka történései is megerősítették. Mielőbb meg kell találnia Frigyest! Még Nóra előtt!
Taxiba vágta magát, s Frigyes lakásának címét diktálta be. Valamiért már az elején érezte, hogy a barátja nem lesz otthon. Ám arra a rendetlenségre maga sem számított, amit a lakásba lépve tapasztalt. A bejárati ajtó nyitva, az ablak kitörve, a konyhában a földön hevenyészett ágy. Persze, hiszen idehozta Brigit! - villant át az agyán, s még azt is megállapította, hogy Frigyes úriember módjára átengedte a hálót a lánynak. Összetörten roskadt az ágyra, mert nem volt több ötlete, hogy most hol lehetnek, ráadásul megijesztette a lakás állapota is. Dulakodás nyomok, a kitört ablaküveg, a kés földön. Remélte, hogy a kollégája még életben van. Arcát a tenyerébe temette a sokadik sikertelen telefonhívás után. Nem tudta elérni sem az öccsét, sem Frigyest, de még Nórát sem.
Pillanatok alatt tért magához, az érzékszervei veszélyt jeleztek, mikor kinyílt a bejárati ajtó és belépett rajta a tetovált fejű, de nem jutott szóhoz, a hollós tetkós nem a pávással volt, hanem Zsolcival.
- Szevasz bratyó! Te hogy kerülsz ide? - kérdezte a srác meglepetten.
- Ezt inkább nekem kéne kérdeznem. Ez itt a kollégám lakása. Mi keresnivalód van itt? - állt volna fel Aurél az ágyról, de Holló erőteljesen lenyomta.
- Tesó, ne cirkuszolj! Reméltem, hogy kimaradsz ebből az egészből, de már látom, hogy nem fog menni. Holló a barátom. És épp a kollégáddal kellett volna valami roppant fontosat megbeszélnünk, ezért jöttünk ide.
Holló odébb lépett az ágytól, szemmel tartva Aurélt, hogy ha az heveskedik, bármikor közbe lépjen.
- Mondtam, hogy valaki követett minket, a bátyád volt az. Eljutott Pintér bácsihoz is. - mondta mély baritonján a nagydarab, aki még mindig fenyegetően állt az ajtónál.
- Zsolci! Nem akarod ezt az egészet megmagyarázni? - kérdezte Aurél, s úgy érezte szétmegy a feje. Máskor egy év alatt sem történik annyi minden, mint most pár nap leforgása alatt. Úgy érezte, hogy összetörik az események súlya alatt, s nem hogy tisztábban látna, pont hogy egyre kibogozhatatlanabb lesz minden.
- Cicus mondta, hogy elvitted a könyvemet. De a megoldás nem abban van. A megoldás Frigyesnél van. - mondta Zsolci, aki kinézetre egyáltalán nem hasonlított bátyjára. Auréllal ellentétben izmos volt, kisportolt testalkattal, s kopaszra borotvált fején csak úgy táncoltak a napsugarak. - Ne aggódj, nem akarjuk bántani! Mi nem. De van, akinek útjában van Frigyes. Azért jöttünk ide, hogy megmondjuk neki. Nem tudod, hol lehet?
- Öcskös! Nem tudom. Sőt azt sem tudom, ki kivel van és mi ez az egész. Frigyessel sokszor vitáztunk a misztikus legendákon, de mivel nem érdekelt különösebben, néha már csak megszokásból hümmögtem. Pedig, ha jobban figyelek, talán most nem itt tartanánk. Nem tudom ki a jó és ki a rossz jelen esetben.
- A gyűrűket birtoklók közül azok, akik páratlan tehetségüket nem a jó szolgálatába állítják. A gyűrűk kivétel nélkül mind Magyarországon vannak. - szólalt meg Holló.
- Persze az eljegyzési két gyűrű! - kontrázott Aurél - De most épp fogalmam sincs, ki birtokolja őket.
- Tévedsz. Nem kettő. Négy gyűrű. Ha elolvastad volna végig a könyvet, tudnád. - sóhajtott Zsolci.

(Berill Shero)

Lassan minden összeállt. Együtt, egy helyen a négy gyűrű, és mindazok, akiknek itt kell lenniük. Utoljára ezerkilencszáz évvel ezelőtt volt példa ilyen eseményre. Vajon most is a jók győzedelmeskednek? Vajon most is helyre áll az egyensúly? - Ha rajta múlik, akkor nem. - futott végig a kéjes gondolat az agyán. Az elmúlt párszáz évben volt ideje megunni ezt a szürke semmit. Ezt a negédes tocsogást a semlegesség langyos tavában. Az ő gyűrűje átsegítette az emlékeit ezeken az éveken. Míg a többieknek reinkarnálódni kellett, ő saját maga választhatott testet. Az még azonban számára is furcsa, hogy miért pont itt, miért pont Magyarországra kellett most összegyűlniük. Talán ahhoz van köze, hogy a föld energiái itt a Kárpát-medencében összpontosulnak? - Pedig ez is mennyire gyenge. - gondolta. Emlékezett még olyan eseményekre, amiket az energiákkal simítottak el. Abban az időben senki sem volt képes megmaradni a Kárpátok között. Majd nyolcszáz év kellett, hogy azok a nomádok a maguk pogány hitével, és nyers tudatlanságukkal betegyék ide a lábukat, és kiaknázzák az energiák eme vulkánikus kitöréseit. Szegények, nem is sejtik, hogy az energiák hatalmas többletétől mennyire elkorcsosultak. Az erőforrások felvételére szolgáló csápjaik mind leégtek, mintha tűzbe mártották volna a kezüket. Ezért lesz esélye. Érzte, hogy a többek, mennyire nem fogják az energiák áramlását. Mennyire nem tudják kezelni. Jó-jó, éreznek valamit, mintha a hold fényénél akarnának napozni. - keskeny mosolyra húzta száját. Ezt a vénembert is ő szervezte be, egészen jól játssza a szerepét, még hogy a nagyapja... Az elmegyógyintézet, ahonnan kihozta skrizoféniásként kezelte. Krisztián sejtette ezt. Benne volt erő, és tudott mindent. Mégis, hajlott volna arra, hogy maga döntsőn, a gyűrűket, hogyan használja fel. Ő igazi semleges volt. Azonban meghalt, és fogalmam sincs, ki fogja most a játékmester szerepét átvenni. Frigyes az álmaival mindent összezavarhat. Ha el kezd hinni bennük, vagy a felszínre törve a valóságot is meglátja, oda minden esélye. A jól felépített háttere, az elmúlt háromszáz év minden aprósága kártyavárként omlik majd össze. Most kell cselekednie. Talán még nem késő. Brigittát nem lesz nehéz átverni, ő vakon követi Frigyest. De ki lehet a negyedik? Krisztián biztosan nem, mert ő nem egy gyűrű, hanem rögtön kettő birtokosa volt, és mégis meghalt. Brigitta sem olyan biztos, bár a jóság megtestesülése, fura közegekből szokott öntudatra ébredni. De kit érdekel ez? Nála vannak az ászok és ő az osztó, csak emelnie kell a tétet, a többiek jönnek utána.
- Nóra, figyelsz? Kérdeztem valamit?
- Ne haragudj Frigyes. Egy kicsit elfáradtam, szeretnék lefeküdni.
- Pont ezt kérdeztem, hogy tudnánk-e pihenni valahol, mert már kezd leragadni a szemem.
- Persze-persze, van egy vendégszobánk kinyitható ággyal, ott nyugodtan lefeküdhettek. - És a káosz lassan elszabadul - gondolta elégedetten Nóra.

- Öcskös. Ez a dolog kezdi meghaladni a képességeimet. Az elején még csak egy gyilkost kerestünk. Most meg gyűrűk után rohangálok, és misztikus meséket kergetek - fakadt ki Aurél.
- Bátyus ne haragudj, én csak segíteni szeretnék neked - győzködte bátyát Zsolci.
- Nem téged hibáztatlak, csak valami azt súgja, hogy a gyilkosnak semmi köze a gyűrűkhöz, hogy a két dolog egymástól teljesen független. Rossz nyomon járok, és ez a rossz nyom engem nem igazán érdekel.
- Azt akarod mondani, hogy a kelta mitológia csodái, és a föld misztikumai téged nem érdekelnek?!
- Szerinted miért lettem én nyomozó? Mindig a reális válaszokat kerestem. Tudod jól, hogy sosem hittem a hokusz-pokuszokban, hogy a bűvész dobozában is a trükköket kerestem.
- Igazad van. A misztikum engem mindig jobban érdekelt, mint téged. Ha gondolod, segítek neked, hogy meglegyen a gyilkosod, cserébe csak annyit kérek, kerítsd elő nekem Frigyeséket, és próbáld meg figyelmeztetni, hogy nem minden az, aminek látszik.
- Csak nincs veszélyben az élete?
- Az ő élete a legkevesebb. Sokkal fontosabb dolgok forognak kockán. De mielőtt megint belemennénk ebbe a misztikus maszlagba, ahogy te nevezed, elintézek neked egy pár telefont.
- Várj csak? Kit hívsz?
- Jobb, ha nem tudod. Van egy pár ismerősöm, akik tartoznak nekem. Tudod, a bátyus árnyékában sok különleges barátra tehet szert az ember.
- Aha, már értem mire kellettek azok a traffipax képek.
- Nem is vagy te olyan hülye bátyó - tört ki nevetésben Zsolci, amihez testvére, Aurél is csatlakozott.

(Metatron)

Frigyes kábán bámulta a falra rávetülő éjszakai árnyékokat, a ház előtt elhaladó kocsik lámpafényét és a hold szerényen betörő tündöklését. Szemeit ragacsosnak érezte a fáradtságtól, mégsem volt képes aludni. Frigyes vágyakozón ránézett a tőle nem messze szuszogó Nórára, majd tekintete átsiklott Liára és Brigire, amint egymást átölelve -hosszú idő után végre- aludtak. Most először érezte nyugodtnak magát. Mintha a napok óta tartó kálváriában egy kicsit kezdene értelmet találni.
Kavicsok roppanása hallatszott kintről és egy motor hangja szűnt meg zümmögni. Ugyan, ne ijedj már meg, valószínűleg csak meg akar fordulni vagy eltévedt, gondolta magában, szíve mégis hevesebben vert: az utóbbi pár nap megtanította a gyanakvásra. Szemeit fürkészőn az ablakra vetette, mintha egy sötét fejet látott volna elsuhanni a kertben. Megérzése azt súgta, hogy az a motor nem véletlenül parkolt oda, ahova. Felkapta az éjjeli szekrényen várakozó bőrtasakos fegyverét, és átfutott Nóra ágyához.
- Nóra! Ébredj fel! - rázta meg a vállát erősödő riadtsággal.
- Mi...? Mi... van? - ébredt fel szemeit dörzsölgetve - Mi a baj? - nézett hunyorogva Frigyesre, aki már át is rohant Brigihez és Liához - Frigyes, válaszolj már! Felkeltesz az éjszaka közepén, de miért?
- Azt hiszem, van valaki a ház körül. Rosszat sejtek. - válaszolta pisztolyát az ajtónak szegezve.
- Szóval rosszat sejtesz. Na kösz, és ezért ébresztettél fel bennünket? - Frigyes egyszeriben ostobának érezte magát, valóban szánalmasnak hangzott az indoka, de ennek ellenére hajtotta valami. Tudta, hogy ehhez köze van a gyűrűnek.
- Mindegy, maradjatok itt, én szétnézek. - mondta ellenvetést nem tűrő hangon, és lassan kisétált a nyitott ajtón át a konyhába.
A konyha piszkos ablakán át egy zöld robogót pillantott meg. Nem úgy tűnt, mint egy gyilkos járműve, bár ez sem tántorította el a körülszaglászástól. A konyhaajtó felé indult, amin át a rideg előszoba köszöntötte. Innen már a bejárati ajtó következett, amely úgy magaslott előtte, akár egy gyerekszoba szekrénye, ami mögött ki tudja hány vérengző mumus rejtőzhet. Nagy levegőt vett, háromig számolt, majd kirántotta. Gyors mozdulattal kint termett a gyomos kertben, alaposan körbenézett, ám egy lélek sem mutatkozott, hogy megtámadja őt. Izzadó arcába hűvös ősz eleji szél csapott bele mintegy kiröhögve ócska próbálkozását, és enyhítve a benne eluralkodott feszültséget. Nagyot sóhajtva lépett át újra a küszöbön. Már- már szidni kezdte magát, amikor éles kiáltás hangzott fel a hálószobából. Dúvadként vágtatott át a sötét helyiségeken, a gyűrű égette ujját.
- Nóra! Brigi! Lia! Nóra! Nóra! - kiáltotta görcsösen markolva a pisztolyt.
Berontott a szobába, ahol Brigiék a sarokban álltak egymásba karolva. Körbepördült, de nem látott egy betolakodót sem. Követte a tekintetüket. Az ablak előtt egy elkerekedett szemű férfi állt megfagyva a rászegezett tárgy látványától. A rendőr óvatosan kitárta az ablakot, és a fegyvert az ismeretlen arcának tartotta.
- Mit keresel itt? - kérdezte tőle.
- Én... Én nem tudom. - nézett magára szégyenlősen és arca elárulta, hogy valóban igazat beszél.
- Szóval csak úgy erre jártál? Véletlenül parkoltál ide és véletlenül kukkoltál?
- Azt hisz... hiszem - Frigyes megenyhülve eresztette le kezét. Látta, hogy csak egy kétségbeesett gimnazistát ijesztget, aki dadog a félelemtől.
- Nem hiszek a véletlenekben - mondta és mélyen a szemeibe nézett, hátha valahol, a kékség legmélyén mégis talál egy apró nyomot, amely bosszúval vagy öldökléssel van tele. Néhány pillanatig farkasszemet néztek, de Frigyes nem észlelt semmi erre utaló jelet - Jól van, menj haza, a szüleid már várnak - zárta le ingerülten a beszélgetést és becsukta az orra előtt az ablakot. Zaklatott volt. A gyűrű perzselte az ujját, Nóráék értetlenül figyelték őt, a fiúról csak az ifjúkori tudatlanság rítt le, és mindennek a tetejébe továbbra sem múlt el az a baljós sejtelme, hogy valami nem stimmel. Gondolataiból kopogtatás riasztotta fel. Odafordult az ablakhoz és ismét kinyitotta.
- Mondd, mit szeretnél még? Talán nézelődni? Vagy beszélgetni? Vagy csak bambán nézni ki a fejedből? Akkor nem jó helyen jársz öcskös! A diliház a város másik végén van - ripakodott rá, s maga is meglepődött saját hangnemén.
- Én... Én csak. Annyit szerettem volna mondani, hogy találtam valamit, ami azt se tudom hogy k... került hozzám, és az az izé hozott el ide. Mármint, tudom, hogy ez gázul hangzik és kérem szépen ne lőj... lőjön le, de ha lenne jobb magyarázatom erre az egészre, akkor Inci a tanúm, hogy azt adnám elő.
- Inci?
- A kutyám.
- Á, értem. - válaszolta Frigyes és együttérzőn végigmérte a fiatalt. Szegény, őrült fiú...- Nos, ha rájönnél...
- Mi az a valami? - lépett elő Nóra a sötétből félbeszakítva őt, mielőtt még barátja a legocsmányabb átkait szórta volna a fiatalra.
- Egy gy... gy... Egy gy...
- Na jó, nekünk erre nincs időnk, Nóra! Álmosak vagyunk, holnap is hosszú napunk lesz és...
- Talán ha meghallgatnád ezt a gyereket, akkor rájönnél, hogy fontosat akar mondani...
- Mégis mi lenne az? Nem látod, hogy csak a hormonjai miatt lovagolja egész álló este a motorját? Eleve...
- Te meg csak azért rémiszted őt halálra, mert zavar, hogy eddig nem volt alkalmad mutogatni, hogy mit tanultál a Beverly Hills- i zsaruból, meg a...
- Egy gyűrű! - bökte ki végül és a veszekedőkben egyszerre rekedt benn a szó. Olyan lehetetlenül tekintettek az ismeretlenre, mintha állítása legalább annyira valószínűtlen lenne, mint hogy Nóra szerelmesen ugrik ebben a percben Frigyes karjaiba.
- Egy... egy gyűrű? - ismételte meg Frigyes. Brigiék tátott szájjal mellettük termettek. A fiú hevesen bólogatott - Szóval egy gyűrű - mondta ki végül, mintha saját szavai meggyőzőbbek lennének ebben a szürreális helyzetben.
- Egy gyűrű - helyeselt a jövevény és felmutatta a kezét. Az ujján megcsillanó fény szinte elvakította a csodálkozókat.
- Ő az - jelentette ki Nóra, mire társai egyetértve sóhajtottak egyet.

(fanofgd)

Zsolci, és Holló úgy távoztak, mint két vérbeli nyomozó, akik ráparancsoltak a szerencsétlen tudatlanra, hagyja ezt az ügyet, vannak itt profik is. Aurélnak kezdett elege lenni az egészből. Két hulla hirtelenjében. Eddig csak lila köd mindkét helyszínnel kapcsolatban, és erre kiderül, hogy csupa ismerősbe, rokonba botlik, amint megpróbál utána járni valaminek. A misztikumot nem hagyja, hogy eluralkodjon a gondolkodásában. Az nem lehet, hogy nincs racionális magyarázat akár a gyilkosságokra, akár ezekre a gyűrűkre. Rend kell, nem lehet, hogy ő is belevesszen a zavaros magyarázatokba.
Hirtelen sietős lett a dolga, kirohant az utcára, de tudta, most nem bízhat a szerencséjében, hogy csak úgy leinthet egy taxit, vagy valamelyik rendőr kolléga felveszi potyautasnak, más volt ez a környék. Hogy tud ez a Frigyes megmaradni, ilyen lepukkadt részen? Az irodájába akart először is eljutni, és mindent elölről kezdeni.
A társát kerestetni kell, a lányokat is. Nóráról is tudni akarja, hol van, és egyáltalán milyen köze van akár az öccséhez, ...vagy - az agya végre kristálytisztán működött - Krisztiánhoz. Gondolkodott, ki lehet, aki most a szövetségese lehetne. Nem hivatalos keresésről lenne szó, csak egy megbízható társ kellene, akivel úgy tudnának dolgozni, hogy semmi nyoma ne legyen. Egy jelentésbe nem írhatja bele, hogy a jin, és a jang háborújában esett el az a két ember, akik most a hűtőben vannak. Rajta röhögne mindenki, ha a kollégáját kerestetné, mert egyszerre tűnt el a patológus nővel.
Nóra,...hm. - Vele sem tud most mit kezdeni. Az nem lehet, hogy ő is komolyan odatartozik, ő is az elvakult szekta tagja legyen! Titkosszolgálat! Eljátszadozott a gondolattal. Akár azoktól is kaphatott megbízást. Igen, nagyon is lehet, mert ahogy ott a szemébe nézett, - a szekta titkos összejövetelén - volt benne valami cinkosság, amit más nem érzékelhetett. Vagy nem is cinkosság volt? Egy nőstény macska sóvár pillantása inkább?
Macska! Ez jó. Nóra valóban macskára hasonlított. Nem a vonásai, nem is a hangja, hanem a lénye, ahogy viselkedett. Amikor szűk két hónapig közel kerültek egymáshoz, - vagy talán még most is tart - egészen más volt, mint bármelyik nő, akivel eddig dolga akadt. A legváratlanabb pillanatokban rendkívüli tűz áramlott a szeméből, amitől Ő, mint egy elvadult kéjenc vettette rá magát, és fergeteges szeretkezés ködébe vesztek, egy pillanat alatt. Ez bármikor megtörténhetett, de a legkülönösebb helyszín a boncasztal volt, ahol... elhessegette magától az élmény nagyon is intenzív emlékét. Valami másban is egészen különbözött egy normális nőtől. Nagyon gyorsan visszazökkent a rideg számító szerepébe. Mint egy macska, aki ha megkapja, amit akart, fütyül a gazdira, nem idomítható.
Kopogás billentette ki a gondolataiból. Mondta, hogy tessék, de senki sem nyitott be, hát maga tárta ki az ajtót és megnézte, ki szórakozik vele. Senki sem volt a folyosón, csak egy kéz nyúlt ki a fordulóból, és intett, hogy gyere!
- Hé... no ne már! Bevágta az ajtót, és szinte futva igyekezett a lépcsőhöz, azt hitte, ott várják. Nem volt ott senki, csak a főbejárat ajtaja csikorgott, bár nem látott oda, de valaki épp most távozott. Rohant le, ki az épületből, az utcán megállva próbálta felmérni, ki merre tart, ki az, aki innen jöhetett ki? Miért kopogott, ha nem akar találkozni vele? Mérges, most mindenkire. Aki az utcán volt, senki sem akart gyanúsan menni, vagy valamivel felhívni magára a figyelmet. Dühösen ült le az utcai padra, és onnan tartotta szemmel az embereket. Még sohasem ült itt, - jutott eszébe, - ők mindig rohantak. Nem volt idejük megállni a kapitányság előtt, és cseverészni, mint egy átlagos járókelőnek.
Valami ágrólszakadt emberke ült a pad másik végén, eddig nem is figyelte. Amaz nem akart társalogni, fel sem nézett, csak a térdére könyökölve, a másik kezében egy krétával körözött a járdán. Már vagy huszadszor igazította, hogy biztosan kerek legyen. Aurél, bár nem akarta, de fél szemmel mégis arra figyelt, mi a fenét játszadozik az azzal a körrel. A félnótásnak látszó ember felállt, - így nem is látszott annyira elesettnek, csak a hosszú inge lebegett rajta furcsán - nézte, nézte a kört, majd lehajolt, és egyetlen görbe vonalat húzva egy jin-jang ábrát varázsolt. Aurél hirtelen meg sem tudott szólalni, a rajz szabályosságán csodálkozva, lemerevedett. Mint egy szobor állt, pillantása lassan elindult az ábráról felfelé, az alkotója arcára. Kicsit köhécselt, meg akart szólalni, de a rajzolós ember a szájához emelte az ujját, és szinte hangtalanul mutatta.
- Psssszt, - majd egészen kellemes hangon szólalt meg - ha elfogadja, én lennék a segítsége. Majd hozzátette - a Zsolci gyerek mesélt, az ügyről. Ha kérhetem, ne beszéljen hangosan, és ne használjon elektromos szerkentyűket. Érti...telefon, számítógép, meg hasonlók. Valaki nagyon figyel bennünket, akinek az érzékei bármilyen műszernél kifinomultabbak.

(majusfa)

Furcsán és kétkedően mérte végig az idegent, aki még mindig a körökkel bajlódott. Szabályosan húzogatta a kezében lévő pálcát egyre mélyebbé vájva a kört a földbe. Hirtelen felegyenesedett és Aurél szemébe nézett. Alig volt magasabb a nyomozónál és egy megfáradt öregember benyomását keltette. Aurél közelebb lépett hozzá, azaz csak lépett volna, ha az öreg nem hátrált volna vissza.

- Ki maga? - kérdezte Aurél
- A segítő, de ezt már említettem - válaszolt az idegen
- Az én nevem... - kezdte volna a bemutatkozást a rendőr, de csak idáig jutott
- Nagyon jól tudom, kicsoda maga. Azért vagyok itt, hogy pontot tehessünk a mondat végére. Nem segítene inkább nekem?
- Most akkor ki segít kinek? - kérdezte Aurél kissé fanyar élccel a hangjában
- Erre most nincs időnk - sziszegte az öreg

Azzal egy kis üvegcsét kapart elő a zsebéből, ami tele volt valami fekete löttyel.

- Mi ez?
- Festék! Ki kell húzzuk a jin és jang körvonalait. Azt kell hinniük, itt van a gyülekezőhely.
- Segítek magának, de közben el kell meséljen néhány dolgot erről az őrületről. Áll az alku? - kérdezte Aurél
- Rendben! - adta meg magát- de sietnünk kell

A mélyedés egyik végébe öntötte a felét az üvegtartalmának, majd átadta a nyomózónak.

- Öntse bele a gödörbe, majd határozott mozdulatokkal kenje végig a vonal mentén. Vigyázzon el ne vétse, mert akkor, kezdhetjük előröl és nincs több festékem.- azzal a kezébe nyomott egy ecsetet.

Aurél engedelmeskedett és most örült igazán annak, hogy hajdanán járt rajz-szakkörre. Óvatosan haladt az ecsettel és azon gondolkodott milyen abszurd dolog kora este a város közepén egy szimbólumot festeni a porba. Mintha csak a diliházból szabadult volna. Nem is sejtette még akkor, hogy nem jár messze az igazságtól. Furcsán érezte magát, körbekémlelt nem látják-e túl sokan, mert nem venné jól ki magát, ha egy-két kolléga a hasát fogva a nevetéstől menne be a rendőrség épületébe. Meglepően csendes volt az utca, túl csendes. Néhány járókelő lézengett csupán, de ők valószínűleg ügyet sem vetetettek rájuk. Most fejezte be a rászabott rész felét és felállt egy kicsit nyújtózni. Nem tett jót az ízületeinek a majdnem egész napos irodai munka. A felesége is hiába unszolja, hogy sportoljon valamit, a lustasága mindig győzedelmeskedett felette. Szemügyre vette a még görnyedő idegent. Úgy saccolta a hatvanas évei végén, esetleg a hetvenes évei elején járhat, hosszú hajat és szakállt viselt. Arca egyáltalán nem volt ráncosnak mondható, mozdulatai kimértek és megfontoltak voltak.

- Folytassa, mert nincs sok időnk amit elfecsérelhetnénk - mordult rá az öreg fel sem emelve a tekintetét a földről.
- Elárulja végre, hogy kicsoda Ön? - guggolt le Aurél ismét.
- Hányszor kell még elmondanom magának? A segítő. Miért akarja ennyire tudni?
- Mert nem tudom, hogy bízhatom-e magában!
- Amint ezt befejeztük szolgálok majd némi információval, de most fejezze be a kérdezősködést - válaszolt ingerülten az ecsetet épp Aurél térde előtt elhúzva.


Aurél azt hitte, rosszul lát. A férfi ujjai mindegyikén egy-egy gyűrű volt különböző szimbólumokkal és vésésekkel. Hátán végigfutott a hideg, de próbálta érzéseit véka alá rejteni. A festés hátralevő részét csendben végezték el, majd amikor készen lettek szinte egyszerre álltak fel a szimbólumtól.

- Na ezzel megvolnánk. - húzta ki a hátát Aurél
- Ne gondolja, a szentelés még hátra van. - válaszolt és ismét a zsebében kezdett kutakodni, ahonnan négy apró mécsest húzott elő.

Aurél a zsebébe nyúlt és előhúzott egy öngyújtót. A másik férfi elvette tőle, és meggyújtotta az összest, majd az átlók mentén a kör kerületére helyezte őket. Egy második üvegcsét halászott elő és a kör középpontjába öntötte a tartalmát.

- Hát ez mi - kérdezte Aurél a vörös löttyre nézve
- Vér. A keresőkkel és a gyűrűhordozókkal el kell hitetnünk, hogy ez egy áldozati hely, mely számukra azt is jelenti, hogy a Harmónia Temploma egy három kilométeres sugarú körrel behatárolható helyen található. Ennek a körnek a középpontja a szimbólum.
- Ez az egész nekem nagyon magas, túl misztikus. Tudna valami ésszerű magyarázatot adni arra, hogy mi folyik itt valójában?
- Van itt egy olyan hely, ahol senki nem zavarhat meg minket?
- Az irodám itt van nem messzire, menjünk oda!
- Rendben.

Néhány perc séta után már az iroda vasszékeiben ültek.

- Kér egy kávét, vagy egy teát?
- Egy tea jól esne, köszönöm! - válaszolt a hosszú hajába beletúró férfi
- Rendben, mindjárt készítek egyet. Cukor?
- Kettőt kérnék, ha lehet.
- Amíg elkészül, mesélhetne arról végre, hogy ki is maga valójában.
- A nevem Dr. Kenéz Mátyás. Intézetvezető főorvos vagyok egy nemzetközileg elismert addiktológiai intézetben. Területem a kábítószerfüggők leszoktatása és visszavezetése a normális életbe.
- Akkor hogy kerül a képbe egy misztikus gyűrűk és mendemondák által övezett történet kellős közepébe?
- Úgy három évvel ez előtt a rendőrség különleges csoportja lekapcsolt egy nemzetközi drogbandát, mely olyan tudatmosósító szereket terített, melyek minden eddiginél nagyobb veszélyt jelenthettek volna a mai tinédzserekre, főleg az egyetemistákra, akik feszített tempóban próbálják elsajátítani a tudományt. Az én terápiám lényege az volt a leszoktatásnál, hogy csoportjaimban történeteket meséltettem a pácienseimmel, amit egy másik folytat. Ez egyfajta szerepjáték, korlátokat csak az elme szabhat a történetnek, illetve ha valaki szándékosan továbbra is droggal látja el a függőket. Sajnos orvosok is áldozatokká válnak, biztos hallott már Dr. Kovács Nóráról. Ő is egy közülük. Drogproblémákkal került az intézetünkben, a csoport terápiára rendszeresen eljárva már majdnem gyógyulttá nyilváníthattuk volna. De valaki kívülről felborította a rendszerünket és visszaesőkké váltak a páciensek úgy,hogy közben a kitalált világban élnek tovább. Az esélyeinket mérlegelve és a rendőrség segítségét kérve most azon fáradozunk, hogy a Harmónia Templomába gyűjtsük be őket és más módszerekkel tegyük őket tisztává, esélyt adva nekik az életre. A rendőrségnek pedig segítséget adva, hogy ezt a drogbandát végre rács mögött tudhassa.

(John von Sacchi)

Brigi Nórára meredt. - Mit értesz azalatt, hogy ő az?
A nő szeme hidegen villant. - Ébredj már fel drágám! Ez a fiú a negyedik. Együtt vannak a gyűrűk és hordozóik, most már csak a Harmónia Templomát kell megtalálnunk. Kinél van a térkép?
Lia előhúzta tarisznyájából a tekercset. Nóra kikapta a kezéből. Frigyes kiáltása állította meg.
- Itt valami nem stimmel! Nálam van két gyűrű, nálad a harmadik, a negyedik a nagyapád ujján. Ez az újabb már az ötödik.
- Én ... én semmit nem értek az egészből - hebegte a fiú.
Nóra utálkozó pillantást vetett a zavarodott látogatóra. - Hogy jutottál a gyűrűhöz?
- Nem én akadtam rá.
- Ezt hogy érted?
A fiú elmesélte, hogy gyermekkora óta gyűjti a régi érméket, ezért időnként elmegy a régiségpiacra, hátha talál valami érdekességet. Egy öregembernél többet is felfedezett, de amikor kiválasztott kettőt, a férfi nem adta oda az érméket, hanem azt mondta, van számára valami sokkal izgalmasabb. Hiába ellenkezett, hogy őt csak az érmék érdeklik, az öreg megmakacsolta magát, és addig erőszakoskodott, míg az ujjára nem húzta a gyűrűt.
- Ezt itt - mutatta az ujján csillogó ékszert. - Az egészben az a legfurcsább, hogy mivel egyáltalán nem tetszett, azonnal megpróbáltam lehúzni, de nem jött le. - Megfogta az ékszert, és újabb kísérletet tett, hogy levegye, de el sem tudta mozdítani. - Látják? Mintha hozzám nőtt volna. Ráadásul olyan érzésem van, mintha a vezetést is átvette volna fölöttem. Míg ide nem értem, azt sem tudtam, hol járok, mit csinálok.
- Hogy nézett ki az az öregember? - kérdezte Nóra.
- Inkább csavargónak, vagy hajléktalannak néztem volna, ha az utcán találkozom vele. Bozontos szakáll, viseltes ruha. Egy valami azonban nagyon feltűnt rajta. A szeme fiatalos és ragyogóan zöld volt, épp, mint a magáé - mondta Nórának.
A nő idegesen a szavaiba vágott. - Na és?
- Csak úgy mondtam - vont vállat a fiú. - Van még valami, amit nem értek. Már kifelé mentem a piacról, amikor elkapta a kezem egy alak. Rángatni kezdte az ujjam, mintha a gyűrűt akarta volna. Ellöktem magamtól. Csodálkoztam is, hogy olyan nagyot repült, mert nem vagyok valami erős.
- Hogy nézett ki? - kérdezte Nóra.
- Másra nem emlékszem, csak egy furcsa tetkóra a karján.
- Mit ábrázolt? - támadt fel Frigyesben a nyomozóösztön.
- Egy kígyót.
Nóra villámgyorsan kérdezett vissza. - Milyen kígyót? -
- Tátott szájával elnyelte a napot - felelte a fiú.
A nő tekintete elkomorodott.
- Mi az, valami baj van? - kérdezte Frigyes.
- Attól tartok, igen. A nap az élet, a világosság, a világ szimbóluma, a kígyó a gonoszságé; ő maga az örök, élő sötétség. Egy olyan szekta tagjai viselik ezt a tetoválást, akik a gonosznak hódolnak, az ő uralmát készítik elő.
- Istenem - nyöszörögte Brigi elgyötörten Liának, aki szótlan mozdulatlansággal figyelte az eseményeket.
- Nézzük csak, milyen szimbólumokat hordoznak ezek a gyűrűk - nyújtotta előre Frigyes gyűrűt viselő bal kezét, míg jobb tenyerében a másik gyűrűt tartotta.
Ezeken egyértelműek voltak a jelek, a jin és jang két fele. Nóra gyűrűjén a hold, a fiúén pedig a nap volt látható. Frigyes áthatóan Nórára nézett.
- Hol van a nagyapád, az a Michael Morrigan vagy kicsoda? Az ő gyűrűjén milyen szimbólum van? Miért nincs itt velünk, ha a négy gyűrűnek együtt kell lennie? Honnan tudjuk, hogy melyik gyűrű hamis? Mert az egyiknek hamisnak kell lennie, nemde?
- Bizony, és nemcsak az egyik gyűrű, hanem az egyik hordozó is hamis - mosolyodott el Lia gúnyosan. Kontaktlencséje megcsillant a felkelő nap betűző sugarában.

Aurélnak időre volt szüksége, hogy megeméssze a hallottakat. Elgondolkodva fürkészte Kenéz Mátyást, akit egyszerű körülmények között nemhogy intézetigazgatónak, de még épelméjű átlagembernek sem nézett volna. Persze megtanulta már, hogy semmin se csodálkozzék. Látott ő már pszichiátert, aki őrültebb volt a betegeinél. Valamiért mégis nagyon akarta, hogy igaz legyen, amit Kenéz elmondott. Ezzel helyreállt volna az utóbbi napokban igencsak megingott lelki egyensúlya. Már a lehetőség is kétségbeeséssel töltötte el, hogy bármiféle misztikus zagyvaságba keveredett. Most végre fellélegezhet, mert a doktor lerántotta a leplet a meséről, s így már egészen elfogadható történet kezdett előtte körvonalazódni. Felhörpintette kihűlt kávéját, és Kenézhez fordult.
- Akkor most megpróbálom röviden összefoglalni, amit megértettem. Kábítószer-élvező fiatalok egy csoportját, akiket ön kezelt, újfajta, tudatmódosító drogokkal mérgeztek meg, s ennek hatására a terápiaként használt történetszövést ők valóságként élik meg. Jól mondom?
Kenéz bólintott.
- Rendben. Folyatom. A történet a kelta mitológián alapszik. Vannak köztük gyűrűhordozók, keresők és őrzők. Ez mind a szerepjáték része?
- Pontosan. Fontos momentum, hogy a drog hihetetlen módon felerősíti az érzékeket.
- Azt is mondta, hogy néhányuknak sikerült kigyógyulni, ők már nem szedték a tudatmódosító drogot, ezért nem is részei a játéknak. Az öcsém, és ez a Páva melyik csoportban vannak?
- Ők már tiszták, és szövetségeseim abban, hogy a többieken valahogy segítsünk.
- Értem - sóhajtott Aurél megkönnyebbülten. - E szerint a valóságban a Harmónia Temploma sem létezik, csak a játékosok képzeletében. De akkor hová vezeti őket az az izé, amit rajzoltunk?
- Az Addiktológiai Intézetbe. Odamennek a gyűrűhordozók, a keresők, és az őrök is. Maguktól fognak besétálni abban a hitben, hogy a templomba mennek. Amint mind ott lesznek, megkezdjük a kezelésüket.
- Ez remek! - lelkesedett Aurél. - Megtenné, hogy megnéz néhány fotót, és azonosítja azokat, akik megfordultak az intézetben?
- Természetesen.
- Köszönöm, doktor úr, hogy a segítségünkre van. Azt hiszem, így hamar megtaláljuk a gyilkost, vagy gyilkosokat.
- Azért ne igyon előre a medve bőrére - komolyodott el Kenéz.
- Miért?
- Mert szerintem valaki más is beszállt a játékba. Olyan valaki, aki nem járt az intézetünkben. Nem drog hatása alatt cselekszik, épp ellenkezőleg, hideg fejjel és mértani pontossággal.

(Arany)

A nyomozó lelkesedését erősen lelohasztotta a pszichiáter utolsó mondata. Megkönnyebbülését felváltotta az az idegesítő belső bizonytalanság, mellyel sok megoldatlannak látszó ügye alatt küzdött egy ideig.
Fáradt agyában egyre összefüggéstelenebb gondolatok cikáztak.Az imént összeállt kép apró darabjaira esett benne, s a mozaikok sehogy sem akartak újra rendeződni.
Annyira belemélyedt gondolataiba, hogy észre sem vette, az irodája előtti padtól pár méterre áll, s szórakozottan nézi a pszichiáterrel közösen elkészített szimbólumot. Most, ebben a pillanatban épp annyira értelmetlennek és eszelős megoldásnak látta ezt a terápiának bélyegzett históriát, mint nemrég a szimbólum elkészítését.
Vajon miért szükséges ennyire bonyolítani egy kezelést, amely a túlfokozott fantáziálás következtében még emberáldozatokat is követel? Igaz, dr. Kenéz szerint a gyilkosságoknak nincs köze az ő csoportjához, de mi van akkor, ha téved, ...esetleg szándékosan akarja őt vakvágányra terelni?
Ha ez a misztikus zagyvaság a doki és kezeltjei agyszüleménye, a gyűrűk csak drága és dekoratív ékszerek a misztikumért rajongó sznobok számára, vagy...?
Hirtelen olyan érzése támadt, hogy figyelik. Lassú ám magabiztosságot színlelő léptekkel tovább araszolt, s irodája helyett a sarki kávézó felé indult.

Dr. Kenéz holt sápadtan meredt a már vagy tíz perce néma mobiljára, miközben verejtékező homlokát gépies mozdulatokkal törölgette.
Hónapok óta szinte álmatlanul vergődte végig éjszakáit a többrétegű aggodalom miatt. Minden tudását és tapasztalatát összeszedte terápiájának tervezési időszakában, szisztematikusan végiggondolta az eddigi kísérletek eredményeit, állandóan újabb és újabb kutatások dokumentációit olvasgatta éjszakákba nyúlóan, hogy minden lehetőségét kirekessze a tévedésnek. Tudta, hogy jó úton halad, s kellett is ez a meggyőződés, mert nem volt kicsi a tét...
Összeszorult szívvel gondolt Krisztiánra, az okos, logikus gondolkodású, emellett rendkívül érzékeny fiúra, aki a kezdeti kísérletekben igen nagy segítségére volt. Ő toborozta az önkénteseket, akiknek némelyikét a kalandvágy , másikát az anyagi juttatás vonzotta oda. Elhitték neki, mert úgy indult, a tudomány fejlődéséért, mások életének jobbá tételéért vesznek részt egy teljesen veszélymentes programban. A leggyakrabban fogyasztott drogok ellenszerét kezdték újra tesztelni a fiatalokkal, eleinte igen jó eredménnyel, ám valaki közbelépett. Megfenyegette őt, ha nem hagyják abba a programot, beláthatatlan következményei lesznek. Eleinte ellenállt. Meggondolatlan aggodalmában beavatta a fiút is a fejleményekbe, aki annak ellenére is mellette maradt és folytatta toborzó tevékenységét és az ellenanyag kiosztását, ám egyre feszültebbé vált ő is a felettük lebegő demoklesz kardja miatt. Hűségesen eljárt a gyűlésekre is, hogy megfenyítőjük ne gyanakodjon, de hiába...
És most Nóra is! Rá hatott a legkedvezőtlenebbül a különböző, többnyire ellentétes hatású anyagok kombinációja. Az ellentábor, kinyomozva a lányhoz fűződő titkos szálait, őt vette célba, hogy a pszichiáter érzékelje az erőviszonyokat. Ebben az állapotában már nem tehet érte semmit, pedig pszichiáteri tevékenységének jelentős hányadát valójában Nóráért folytatta. Elsősorban őt akarta meggyógyítani immár 15 éve...

Mielőbb belépett volna a kávézóba, Aurélnak agyába villant a Dr Kenéz mindkét kezén lévő gyűrűk képe s megtorpant. A gyűrűk! Miért visel az öreg ilyen misztikus fátyollal körüllengett gyűrűket akkor is, ha épp nem kezel senkit a csoportjából?! Előkapta mobilját, alaposan körülkémlelt, majd rövid pötyögés után beszélni kezdett a vonal túlsó végén lévő hölgynek.
- Csókolom, Mártika! Kiss Aurél vagyok. Emlékszik rám? Kezelte nem rég az édesanyámat, Kissné Zsuzsikát keringési problémái miatt. Lenne pár perce a számomra? Nem, dehogy, nagyon dícsérte a kezelést, szemmel láthatólag jobban lett utána. Meghívhatom egy kávéra a Sarokház Presszóba? Igen most. Várom! - Türelmetlenül téblábolt fel s alá egy darabig, majd meglátta a jól ismert fehér Audit, ahogy épp beáll a presszóval szembeni parkolóba. Kedvesen betessékelte a hölgyet, majd miután elhelyezkedtek egy üres asztalnál, belekezdett mondandójába.
- Tudja, én sosem hittem ezekben a dolgokban, ne vegye zokon, ám édesanyám állapotjavulása elgondolkoztatott. Utána néztem, egyre többen foglalkoznak nemeskő gyógyászattal, s betegek tömege veszi igénybe e szolgáltatást. A segítségét szeretném kérni ebben a témában. Elmondaná nekem a tektit feltételezett hatását az emberi szervezetre?
- Kutyából nem lesz szalonna! - mosolygott Márta -, maga most is olyan szkeptikus, mint régen! De nem kérdezem, miért akarja tudni, gondolom úgy sem árulná el nekem, igazam van? - Aurél egyetértően bólogatott.
- Nos, a tektit csökkenti a lázat, jótékonyan hat a hajszálerekre és a keringésre. Megakadályozza a betegségek terjedését. Véd a fertőzésektől és a fertőző betegségektől. Emellett gondoskodik a sejtek regenerációjáról is. ... E kő megszünteti a félelmet, s megmutatja, hol tudjuk magunk szabályozni életünk folyását, s hogyan alakíthatjuk mi magunk az eseményeket...
Összekapcsolja a kreatív energiát és az anyagot... A csakrákra téve kiegyensúlyozza az energiaáramlást, és visszafordítja azt a csakrát, amelyik rossz irányban forog. Fokozza a telepátiát és a tisztánlátást, ha pedig a harmadik szemre tesszük, lehetővé teszi más dimenziókkal a kommunikációt. Erősíti a biomágneses köpenyt a test körül. A tektitet hagyományosan minden szintű termékenység fokozására viselték talizmánként. Ez a kő egyensúlyban tartja bennünk a férfi és a női energiákat... - Ennyi épp elég volt a nyomozónak, a többit már meg sem hallotta. Gondolataiba merülten, de udvariasan bólogatott, majd megköszönve a hölgy segítségét, elbúcsúzott tőle. Ismét előkapta mobilját és egyik legprecízebb nyomozótársát megkérte, minden adatot derítsen föl Dr. Kenézről.
- Mindent kutass ki születésétől a mai napig, mindent! Sanyi, nagyon sürgős!

(wryan)

- Szia Aurél!
- Szia Sanyikám! Hallgatlak, mit sikerült kiderítened?
- Nem volt könnyű dolgom, igen mélyre kellett ásnom, hogy valamit megtudjak erről a te Kenézedről, ugye tudod, hogy sokba fog ez neked kerülni?
- Bármit megkapsz, csak mondd!
- Ne feledd, szavadon foglak!
- Szóval, az említett személy, sokáig élt külföldön, ahol megismerkedett egy fiatal, energikus nővel, aki, nem fogod elhinni, de geológus volt, és kimondottan egy kristály félét tanulmányozott.
- Kitalálom, a tektitet.
- Úgy van. De honnan tudod?
- Nem számít, folytasd!
- Nem sokkal később összeházasodtak, ám az asszony néhány évvel később hirtelen, különös körülmények között elhunyt. Most jön a lényeg, a házasságból születetett egy lány gyermek. A nő halála után Kenéz hazajött a kislánnyal együtt, majd rögtön munkát vállalt egy pszichiátriai intézetben.
- Mikor történt mindez?
- Ha az információim pontosak, akkor a hetvenes évek végén ment ki külföldre, és kb. olyan tíz-tizenöt évet töltött ott.
- Mi történt a kislánnyal?
- Sajnos, vele kapcsolatban nem sikerült többet kiderítenem.
- Semmi baj, Sanyikám, ezzel is sokat segítettél.
- Már megint sikerült beletenyerelned valamibe? - kérdezte kollégája tréfásan.
- Ismersz.
- Egyébként ez a tektit, vagy mi a neve, micsoda? Még sohasem hallottam róla.
- Egyfajta meteorit, de ennél sokkal többet én sem tudok. Most mennem kell, köszönök mindent!
Miután letette a telefont, elkezdte magában rendezni a hallottakat. Ezek szerint ez az egész őrület, sokkal régebbre nyúlik vissza, mint gondolta volna. Arról ugyan nem volt információja, hogy hány éves lehetett a kislány, mikor Kenéz visszajött, de gyanította, hogy nem lehetett túl kicsi. Ha mindent számításba vesz, akkor a lány mostanra olyan 28-35 év között lehet. Ekkor hirtelen az eszébe jutott néhány beszélgetés foszlány. Először maga sem akarta elhinni, hogy igaz lehet, amire rájött, de annyira befészkelte magát a fejébe, hogy minél tovább bogozta a szálakat, annál biztosabb lett benne, hogy jó nyomon jár.
Hívta az intézetet, ám Kenéz nem volt bent, ha nehezen is, de rendőr mivoltára hivatkozva sikerült megszereznie a mobilszámát. Jó ideig kicsörgött, mire felvették. Megkérte az orvost, hogy találkozzanak, mivel fontos információi vannak az üggyel kapcsolatban. Nem kellett sokáig győzködnie a férfit, a késői óra ellenére, fél óra múlva a kávézóban találkoztak.
- Mit sikerült kiderítenie? - kérdezte türelmetlenül Kenéz.
- Először én kérdezek. Miért nem mondta, hogy a lánya is belekeveredett?
- Ezek szerint, sikerült mindent kiderítenie.
- Az, túlzás, hogy mindent, de rájöttem néhány dologra. Például, hogy a mi patológusunk, az ön lánya.
- Miből jött rá?
- A gyűrűk - mutatott a másik kezére.
- Miért viseli őket akkor, amikor épp nem kezel senkit? Csakis abban az esetben van értelme a dolognak, ha érzelmekhez, emlékekhez kötődnek.
- Maga nagyon okos ember, Aurél. Ezeket a gyűrűket, a feleségemtől kaptam, még a kapcsolatunk elején. Nincs nagy értékük, csupán a szimbólumok azok, amelyeknek nagy jelentőséget tulajdonított.
- Tudom, hogy a tektitet tanulmányozta.
- Így van, bár a végén inkább már a megszállottjává vált azoknak az átkozott kristályoknak. Nem is csoda, hiszen annyira nagy az energiájuk, hogy hosszabb távon ki tudja, mit képesek okozni.
- Miért pont ezt a kristályt tanulmányozta?
- A jó ég tudja. Talán a hatása, vagy az eredete miatt, számos oka lehetett.
- Sohasem kérdezte?
- Dehogynem, ám nem kaptam rá konkrét választ, számára természetes volt ez a kötődés.
- Mi történt a feleségével?
- Látja, ez egy igen jó kérdés. Az ausztrál hatóságok szerint baleset történt, megszédült egy szakadék szélén, majd a mélybe zuhant.
- Ön szerint nem így van?
- Nyilván való, hogy megölték.
- Miből gondolja?
- Mert igen jól ismertem, nála elővigyázatosabb emberrel nem találkoztam azóta sem.
- Van elképzelése, hogy miért tehették?
- Semmi.
- És mi a helyzet Nórával?
- Minél nagyobb lett, egyre jobban kezdett hasonlítani az anyjára, és higyje el, nem csak külsőleg. Talán a génjeikben van, nem tudom, de őt is ugyanúgy kezdték vonzani ezek a kristályok. Ráadásul a fejébe vette, hogy kideríti mi történt valójában az anyjával, ezért lett igazságügyi orvos szakértő.
- Tudja, hogyan lett függő?
- Úgy látom, ön előtt nincsenek titkok.
- Bár igaza lenne. Szóval?
- Fogalmam sincs. Egy nap azzal állt elő, hogy megismerkedett valakivel, aki gyökeresen megváltoztatta a nézetét néhány dologgal kapcsolatban.
- Konkrétan?
- Nem fejtette ki bővebben, hiába kérdeztem, annyit árult el csupán, hogy hamarosan világrengető dolgoknak leszünk a tanúi. Ekkor kezdtem gyanakodni, hogy valami nincs rendben, mivel Nóra mindig is a realitások embere volt. Gondolhatja, hogy megrémültem, mikor szembesültem a ténnyel, hogy a lányom olyan droggal él, amelyre én keresem az ellenszert.
- A lánya tudta mivel foglalkozik?
- Kizárt, mivel minden információ titkosítva van a kezelésekkel kapcsolatban.
- Gondolja, hogy van összefüggés a felesége halála, és a mostani ügy között.
- Biztos vagyok benne, nem tudom, mi köti össze őket, de van valamilyen kapcsolat.
- Előző alkalommal beszélt valakiről, aki hidegvérrel képes gyilkolni, kihasználva ezeknek az embereknek a függőségét.
- Így van.
- Hogyan jutott erre a következtetésre?
- Gondolom, mint rendőrnek, önnek is feltűnt, hogy valaki követi minden lépését, akárcsak az enyémet.

(Anita Weaver)

Brigi, hirtelen úgy érezte el kell tűnnie, ha életben akar maradni. Viszont nem hagyhatja magára Liát sem. Ahogy gondolkodott mit kellene tennie, egyre nagyobb lett a zűrzavar a fejében, megpróbálkozott hát az anyja módszerével. Anyja ugyanis mindig azt mondta, hogy tiszta fejjel szedje össze a tényeket, aztán gondolja át az érzelmeit, és a kettő összetételében van a megfelelő válasz. Most választ akart gyorsan.
A tények: Frigyes, nála Krisztián gyűrűje, a jin, és nála a Harmónia Tornyának térképe. Nóra gyűrűjén a holló szimbólum, a fiúén a páva, és a sajátomon a jang. Tehát valami nem stimmel, mert az öreg azt mesélte, hogy négy gyűrű volt eredetileg: a nap, a hold, a páva, és a holló. Hol van itt a jin és a jang? És mi van az öreggel aki állítólag Nóra nagyapja? Vajon ő adta a fiúnak a gyűrűt, s ha igen miért? Miért mondta, hogy én leszek a vezető?
Érzelmek: Frigyes mégiscsak rendőr, mellette biztonságban vagyunk. Lia teljesen kívülálló, nem is értem miért keverték bele, de a barátnőm ezért vigyáznom kell rá. Ez a szerencsétlen fiú szintén kívülállónak tűnik, és olyan gyámoltalan, valahogy őérte is felelősnek érzem magam. Nóra. Nos ő egyáltalán nem szimpatikus, de meg nem tudnám mondani miért, csak egyszerűen nem bízom benne. Ezek fényében, ha lelépek vinnem kell Liát és a fiút. Nem tudom viszont Frigyes mit lépne, ha Nóra nélkül akarnék elmenni. Ám, a fiúból kiindulva, a gyűrűk vonzzák egymást, tehát ha itt hagyok is bárkit, előbb-utóbb megtalál. Azonban itt, és most, nem érzem magam biztonságban, menni kell.

Nóra szintén az ágyában forgolódott arra várva, hogy mindenki elaludjon, akkor megszerzi Frigyestől a térképet. A Harmónia Tornyában majd úgyis megint együtt lesznek, akkor végre lezárja ezt az ügyet, egyszer, s mindenkorra. De a tervét váratlanul dúlta fel a véletlen. Megszólalt Lia telefonja. Élesen szólt a süket, félelmetes csendben. Mindenki azonnal felugrott.
Lia álmos hangon szólt bele:
- Halló!
- ...
- Kicsoda?
- ...
- Itt van.
- ...
- Adom.- és átnyújtotta a telefont Frigyesnek. Ő kérdőn nézett rá, miközben beleszólt.
- Igen?!
- ...
- Miért?
- ...
- Rendben. Azonnal indulok... Várj, nem akarom magára hagyni Brigiéket. Gyere inkább te.
- ...
- Oké. - és megadta a címet.
Amint letette a telefont Nóra azonnal nekiesett, hogy ki volt az, és miért adta meg a címet, és egyáltalán, hogy képzeli, hogy csak úgy nélküle dönt bármiben, meg kellett volna beszélni, stb., stb.
- Te beszélsz? Te mikor akartad elmondani, hogy a tektit, amiből ezek a gyűrűk készültek, befolyásolja a gondolkodást, és olyan vonzást gyakorol egymásra amellyel a viselőik nem bírnak?
Nóra elvörösödött, és ez mindent elárult, már nem kellett szóljon, nem is tudott a vádló tekintetek kereszttüzében.

Aurél szinte örömtáncot lejtett, végre megtalálta barátját, és kollégáját. Szinte még mindig nem hitte. Nem is tudta mi adta az ötletet, hogy Liától érdeklődjön, nem-e tud valamit Frigyesről. Így legalább a tektitről beszélt neki, a többit majd személyesen. Felhívta az anyját, hogy elújságolja a hírt, és szóljon valószínűleg későn ér haza. Utoljára még megnézte az iroda ablakait, bezárta a fiókját és kívülről ráfordította a kulcsot a zárban. Ekkor mintha a világ esett volna a fejére, és ájultan zuhant a kőre.
- Ezt most miért kellett?
- Mer.
- De, mégis, most cipelhetjük le a kocsihoz.
- Ja, mer gondolod, jött vóna magátul, mi?
- Hát beadtunk "vóna" valami mesét. De már mindegy. Gyerünk mielőtt még valaki erre jön.
- Ilyenkor?- szólt a másik, de aztán vállára kapta Aurélt - Ennek se ártana a fogyókúra. - dünnyögött még, miközben a lépcsőn galoppozott lefele.
Zsolci, Holló barátjával az oldalán, épp felfele tartott a lépcsőn a bátyja irodája felé, amikor összeütköztek a két idegennel, amint épp Auréllel a hátukon igyekeztek lefele. Holló keze már el is lendült, mire Zsolcinak egyáltalán leesett mit is lát. De akkor aztán akkorát ugrott, hogy a második ürge mellének térdelt. Azok se voltak restek, Aurélt hátrahagyva, menekültek egy-két elterelő pofon kiosztása közben. Mivel az erőviszonyok nem voltak egyenlőek, és aggódtak Aurél miatt, hagyták őket futni, de a lépcsőfordulóban, a lámpa alatt, még annyit láttak belőlük, hogy mindkettőjük karján egy-egy kígyó tátongott, amint épp a napot kapja be.

- Na, végre- hallotta az öccse üvöltését Aurél - Már azt hittem fel se kelsz többet. - vigyorgott megkönnyebbülten.
- Mi a fenét ordítozol?- suttogta a beteg- Mi ez a nagy zaj?
- Semmi tesókám, csak olyasmibe ütötted az orrod, amitől a fejed fájdult meg. - Zsolci azért visszább vett a hangerőből, bár eddig se hangoskodott, lévén, hogy a kórházban ez nemigen szokás.
- Miről beszélsz? - közben a fejéhez kapott- Mi történt? - a mozdulat fájdalmas volt, és a fején kötést talált.
- Nem emlékszel mi történt? - kérdezte az öccse, de a válasz a háta mögül érkezett.
- Ez, egy ilyen nagy ütés után, teljesen normális. Időbe telik amíg emlékezni fog újra. Lehet egy óra, egy nap, vagy esetleg több. Ez minden esetben a beteg állapotán is múlik. Maga még szerencsés is, volt olyan betegem, aki a saját családját sem ismerte meg, egy ilyen fejsérülés után.
- De ez most nagyon fontos, életek múlhatnak azon, mire emlékszik a bátyám.
- Sajnálom, ebben én akkor sem tudnék segíteni, ha az én életem lenne a tét. Ez, egyedül, csak rajta múlik.- mutatott a beteg felé, aki időközben elaludt.
- Már így is két napot veszítettünk, -mormogott kifele menet, de még visszafordult, megköszönni a dokinak a segítséget. A folyosón már telefonált Hollónak.
- Aurél felébredt, de nem emlékszik semmire. Te mire jutottál?
- ...
- Öhm.
- ...
- Jó. Akkor este ott találkozunk. Most hazamegyek beszélek még egyszer anyuval, még azt sem tudja, hogy magához tért. Hazaküldtem pihenni, nagyon ki volt.
Még alig ért ki a kórház területéről, már észrevette, hogy követik. Csapott néhány fárasztó kört, amíg végül sikerült lerázni a figurát. Nem akarta az anyját is veszélybe sodorni. Szétküldte a csoportnak az SMS-t: Ma este a Pintér Antikvárium -nál, tizenegykor!

(Scherika)

Nóra, Brigire várt, eközben pedig Dr Kenéz átsietett a pszichiátriai osztályra, nyolcas ívben megtéve négy kört, nem véletlenül, mint az sem volt véletlen, hogy viselte a négy gyűrűt.
Miután határozott mozdulattal, feltépte az ajtót, bement az ügyeletes orvoshoz, aki köszönt neki, bár ezúttal meglepő módon tudomást sem vett róla.
Hogy vagyunk ma? Köszöntötte a rá sem hederítő ápolónőt, aki megállt és szemében valami boldogságféle sugárzott.
- Köszönöm doktor úr, ne haragudjon, észre sem vettem annyira sietek, persze, mondta magán is meghökkenve, még van egy kis időm a következő vérvételig.
- Jól van, jól van, mosolygott rá az orvos.
- Mi a helyzet ma reggel? Az eredmények egész jók, bár akadt egy kis gondom azzal a férfivel, akit ma reggel hozott be a felesége.
- Mi volt vele a gond, már ha megkérdezhetem? Hajtotta le a fejét.
- Kettőnk között szólva, erősen ittas volt és hát, szerintem badarságokat beszélt.
- Tényleg? Ez nem jó hír, mondta fejét csóválva, miközben vakargatta az állát, távozását már csak mozdulatai jelezték.

Aurél, aki az ütéstől kábultan feküdt, azonban emlékezni akart. Fölkelt az ágyból és kinézett az ablakon. Látta, amint Dr. Kenéz egy emberrel beszélget, a sebészeti osztály épülete előtt, amely épp a pszichiátriai osztállyal szemben terült el.
Azonban nagyon fájt a feje, ezért hát mit sem törődve az egésszel, hiszen ő csak egy orvos visszafeküdt a nem túl bizalomgerjesztő kórházi ágyba. Ekkor azonban, eszébe jutott a kelta mitológia, a könyv, melyből olvasott, de itt valami bevillant az agyába: A Jin és a Jang.
Ha a rossz kiegészíti a jót, a jó pedig a rosszat, akkor...", de nem tudta fejfájása miatt folytatni gondolatmenetét. Ekkor eszébe jutott a fiú, ahogy meghalt. Jó nyomozó lévén ezekből próbálta kiszűrni a lényeget. Majd a gyűrűk is eszébe ötlöttek, ezek után pedig már tudta, hogy ő nem lehet a Jin és a Jang szerint a jó. De önmagát is kétségbe vonva rákérdezett halkan. Miért ne lehetnék én a jó? Tulajdonképpen maga sem tudta, hogy min is gondolkozik, maga is elhitte, hogy ezek az emlékképek még zavarosak. Egyet tudott. Hogy valamin dolgozik, nyomoz, és azt, hogy a legjobb logikával kell felgöngyölíteni az ügyet.
Igen, mert az agy visszacsatol. Tudta, hogy valami nincs rendben. Nem úgy gondolkodik, ahogy kellene, kissé illogikusabban, de ettől függetlenül, próbálta összerakni a képet.
Ha a jó és a rossz között éles ellentét van, de máris váltott a kép, egy szép színes tájra vitte, ahol a nap táncolt a kígyókkal karöltve. Agya lázasan zakatolt. Miért ütöttek le, és kinél van a Jang, nálam nem lehet, hisz ki vagyok én. Gondolatai zavartsága közben nem tudta megállapítani, hogy magánál van -e vagy nincs, egyáltalán. Hiszen, ki gondolkodik erről? Ekkor eszébe ötlött az ember, mint a természet ideálja. Descartes jutott eszébe. Gondolkodom, tehát vagyok. De ki vagyok? Filozofálgatásait ő maga is butaságnak véli, ha közben, rá nem eszmél a tudatra, hogy itt a Jang tényleg csak ő lehet. Bár ide -oda csapongtak gondolatai, már kezdett világosabban látni. Igen, mivel én nyomozok, majd hirtelen teljesen kitisztult elméje. Csengetett az ügyeletes nővérnek és sebesen, akár a sportolók teszik a köröket, futott az antikváriumba. Bár feje sajgott, lábait is csak az a tudat vitte előre, hogy még kibogozza a szálakat.

Este a sötétben, Brigi már az antikvárium előtt várta, hogy Nóra megérkezzen, ám eközben feltűnt neki valami gyanús. A feketeköpenyes férfi háttal állt neki ugyan, de túl érdekesnek találta ahhoz, hogy az időközben megérkező Nórának ezt ne említse meg, mikor megérkezik.
Aztán valaki megkopogtatta Brigi vállát.
- A szívbajt hoztad rám, mondta lihegéssel vegyült nevetéssel, majd folytatta:
- Nézd csak, Nóra!
- Mit gondolsz, ki lehet az a feketeköpenyes figura?
- Majd felnevettek.
A nyomozó nem sokat tétovázott, gondolatai tiszták, tudata teljesen éber volt.
Brigi kérdését úgy szegezte neki, ahogy Krisztiánt ölték meg.
- Maga meg mit keres itt?
- Én, csak erre jártam. - válaszolta teljes nyugalommal.
- Nem hiszek magának. - látszott rajta a félelemmel párosult düh.
- Dolgom volt erre, és megláttam magát, ezért úgy gondoltam, de Aurél egyszerre, rádöbbent valamire, el kell most mennie. Hazasietett.
Gyomra összeszorult és csak hányta ki magából a hallucinogén szereket.
- Ki vagyok én? - nézte torzult arcát a tükörben, majd elnevette magát. Matatott még egy keveset a fürdőben, és bevett néhány pirulát. A nyugtatók kellemes bódultsággal töltötték el.
- Nem, én ki vagyok, majd egy hirtelen mozdulattal hátrafordult, és meglátta Dr. Kenézt.
- Maga meg mit keres itt?
- Nem ez a kérdés, te mit keresel nálam?
- Én mindig az igazságot szolgáltam és..., majd megint hányásra tátotta száját, de gyomra már teljesen kiürült a szerektől...

Nagyapa, mit gondolsz, célunk közös?
Viccelsz, kis unokám. Itt csak egy cél van.
És mi az, mosolygott ártatlanságot színlelve Nóra.
Az "olvasókör" csendben ült egymással karöltve és várták Brigit. Ez a csend és nyugalom azonban nagyobb félelmet keltett benne, mint amilyen hatással a nyomozó volt rá.
Ekkor azonban a csend váratlanul megtört. Frigyes előlépett, fölemelte karját, majd Brigire nézett. Azonban a lány már sejtett valamit...

(pettyeslile)

Elég volt! Elég, elég, elég! Úgy zúgott a feje, mint egy szélkakas vihar idején. Leült és várt,hogy mit kell csinálnia:majd az ösztöne megsúgja. Aztán mint egy gép felállt, kivette az autókulcsot, zsebébe csúsztatta, a fegyverszekrényt kinyitotta, kivette a 7.65-öst és a vállára akasztott tokba tette, rápattintotta a gombot és barna kistáskájával lement a garázshoz. A kocsiban is azon gondolkodott, hogyan lehet ennyi marhaságot öszehozni és még logikát is keresnek benne, komoly megfontolt emberek és olyan hülyeségeket találnak ki,hogy csikorog az ember foga.Eszeveszett barmok, írástudatlan örültek! A benzinkútnál a kutas fiú értetlenül nézett rá, mert rámodult:-Hagyd, majd én!
Bent lehúzták a kártyáját és 10 perc múlva a parton hajtott, de nagyon gyorsan.Egyre gyorsabban és gorsabban- ő, aki becsülte a törvényt és a rendet, most határozott izgalommal nyomta a gázpedált, szinte gyermeteg örömmel.Üvöltött a motor, előzés előzést követett és átért az autópályán, majd E-t maga mögött hagyva szabad tér nyílott előtte.Senki sem volt az úton. Figyelte a sebességmérő mutatóját, ami lassan kúszott jobbra, és megállt a 150-es számon.Kényelmesen rágyújtott, térdével fogta a kormányt és kinyitotta az ablakot résnyire, hogy kikapja a szél a füstöt.Az a sok barom most ehhez mit szólna, vagy a hülye főnöke. Biztosan rémüldözne, de ugyanezt megcsinálják naponta, amit ő most első alkalommal.
Sa. előtt jobbra húzta a kormányt, megállt a hídon és kiszállt.A domb túloldalán Gal-a volt, ide indult. Itt van mindennek a kulcsa, itt a megoldás és ha okos, akkor meg is találja.De vajon okos -e ő ehhez.Lezárta az autót és lassan elindult a hegyen felfelé.A lemenő nap érdekes módon pontosan a látóhatáron gurult, szinte vibrált a hegy felső pereme.Igen lassan lépgetett a köves bekötőúton.Oldalt kócos akáscfák és telefonoszlopok bámultak rá, mert nem látták 30 éve.Mit keresek itt? Mit is keresek?De nem ijedt meg, mert ösztönösen arra gondolt,hogy itt megtalálja azt, amit annyian keresnek és nem találják, de itt meglesz, biztosan tudta, hogy nem csalatkozik. Felért a tetőre, oldalt megpillantotta a gyárkéményt és szembe a kiseb b dombon a kastélyt.Vajon a kastélyról beszélt a doki? Ötvenöt évvel ezelőtt nagy lövöldözés volt a kastélyban, sok halott volt és nagy felhajtás-így mesélte az öreg Kovács bácsi, aki már meghalt tüdőbajban és szeretett horgászni.Kemény , szikár ember volt, nem beszélt sokat, de annál többet ivott. Almabort, az volt a kedvence, esténként két litert és azt is elfelejtette,hogy mi volt egész nap. Rejtélyes ember,néha napokra eltűnt és szótlanul állt vissza az életbe, szótlanul! Senki sem tudta merre járt, kivel volt, mi történt vele, él-e vagy hal-e?..De megkérdezni senki sem merte, mert hatalmas kés lapult a tokban bal keze ügyében. Vajon Ő lenne a megoldás?Vagy a Héric gyerek, aki a felső soron lakik és két zsákkal táncolt a bálban, egyenként ötven-ötven kilóval és a magtár hatalmas,vaspántos ajtaját egy reggel lábbal beúgta, mert a kulcsot nem találta senki.Ő lenne? De ott van a mérnök:Barakonyi doktor volt a legfurcsább: a sor utolsó házában lakott, nagyon okos volt és ugyanilyen szótlan. Fekete aktatáskájával reggel lement, este hazajött. Gáláns öltönyt hordott és mindíg csikos nyakkendőpt, a szín nem számított, csak csíkos legyen. Senki sem tudta hol dolgozik és mit csinál, csak érezték, hogy okos, mert mérnök úrnak szólították.Az is volt, de valami ostobaság miatt B-ből kirúgták és Sa. ba tette át a székhelyét, ahol kemény karriert csinált, de hogy pontosan mit is, azt nem lehetett tudni.Szeme csillogásából lehetettt látni, hogy jókedvű, vagy boszankodik. De többnyire szomorkás arcot vágott. Habár beszélni senki sem mert vele, de félni sem féltek tőle a soron.Ki lehet Ő valójában? Lehet maga a megoldás, vagy eszement álomvilág az egész ?
És miért lakatlan a kastély évtizedek óta, csak omladozik, beroskadt a teteje és esténként furcsa madarak szállnak ki a tető résein. Milyen madarak?
Leért a hegyről és a sor elején megállt.
És ekkor vette észre, hogy baloldalt n incs is sor, nincs semmi, csak rét és rét.Ott ahol házak sorakoztak, ott ahol minden ház lakóját ismerte valamikor, sehol sem volt. Fújt egyet és gyorsan körbe pillantott, keresett valami biztosat, valami pontot, amiben megkapaszkodhat. Hátpersze- a gyár! Ott a gyárkémény, innen is látszik.
Nem nem, nincs tévedés, itt kéne lenni a sornak, szépen kígyózva a csatorna irányába. De nem volt semmi! Semmi!!
Hirtelen megcsikordult valami mögötte. Egy torz, pipázó ember állt kissé jobbra mögötte.Furcsán méregette, de nem szólt semmit.
-A sort keresem, hol van?- vágta oda keményen, de lehetett érezni, hogy ő van hátrányban.
Az öreg kicsit lejebb engedte a pipáját a szája sarkában,hosszan előre nézett és csak ennyit mondott: ELKÉSTÉL.

(ruca)

- Kovács bácsi! Hát... maga az?
- Miért bámulsz ilyen bambán? Mi a fene van veled?
- Hiszen már meghalt.....
- Ugyan már, az régen volt! - kacagott kajánul az öreg, miközben a pipafüstjét Aurél arcába fújta.
- Ezt egyáltalán nem értem. Hogyan került ide? Úgy hallottam, hogy a tüdőbaj elvitte..... - nézett félve az öreg zsebére, vajon benne lapul e a kés?
- Mit fürkészel rajtam öcskös? Mondd csak, mit keresel itt? Talán a házak sorát hiányolod? He?
- Valóban azt. Hová lett a sok ház bátyámuram? Hiszen itt régen katonás rendben sorakoztak azok! Mit tud róluk?
- Nem hallottad? ELKÉSTÉL! A házak leégtek egytől egyig mind! Rettenetes tűzvész pusztított itt, iszonyú ......sokan bennégtek a házakban. Nagy volt a fejetlenség. Mire a tűzoltók kiértek, szinte földig égtek az épületek, így azoknak már sok tennivalójuk nem akadt.
- Kovács bácsi, maga hogyan tudott mégis megmenekülni?
- Ja, fiam, az előbb mondtad, hogy engem a tüdőbaj....szóval, mit nem értesz?
A nyomozó nem tudta, hogy most álmodik, vagy tényleg ébren van? Ilyen misztikus dolog hogyan történhet meg vele? Hiszen mindig két lábon járt a földön, csak amióta a rejtélyes gyilkosságok után nyomoz, mintha, nem is ebben a világban élne. Ott vannak azok az érthetetlen gyűrűk, azzal a Tektittel. És a szimbólumok. Eszébe jutott Konfucius mondata: "Minden a szavak helyes használatán múlik". Na és Nóra. És ott van Kenéz doktor...- összevissza kavarogtak a gondolatai. Vitte a lába, egyenesen a lepusztult kastélyhoz. Az ódon falak meredeztek a semmibe, az ablakok kitörve, a tetőt kegyetlenül megtépázta az idő. A csillagok. Igen a csillagok is, mintha őt gúnyolnák. Ahogy belépett a kastélyba, eszébe jutott a tragédia. - De hová tűnt az öreg? - alighogy feltette ezt a kérdést magának, a kastély falának dőlve meglátta a Héric gyereket, aki éppen akkor kapott fel két zsákot, és elkezdte ropni a táncot velük. Jó alaposan megdörzsölte a szemét, hiszen ez már annyira morbid volt számára. Amikor Héric meglátta, hogy őt bámulja, mérgében lecsapta a két zsákot, és egyenesen felé tartott. A nyomozónak még a lélegzete is elállt, pedig nem volt nyámnyila, hiszen küzdő sportokban nagyon is jeleskedett.
- Minek jött ide? Nem látja, hogy zavarja a köreimet? Mit keres itt? Talán a lövöldözések után kutat? No, azután ugyan kutathat! - Ezzel magára hagyta Aurélt, aki úgy sóhajtott fel, mintha mázsás kő szakadt volna le a válláról. Alighogy távozott a zsákos, újabb meglepetés érte, hiszen Barakonyi doktor tűnt elő a semmiből.
- Jó estét mérnök úr! Örvendek, hogy látom. Hála az égnek, ön megmenekült! Nem veszett oda tűzvésznél!
- Ezt meg miből gondolja? - förmedt rá Barakonyi.
- Hiszen, ha odaveszett volna, most nem lenne itt - válaszolta a nyomozó.
- Nem ért ön semmit Aurél! Semmit a világon! Egyáltalán tudja, hogy hol van? Minek jött ide? Ugyan már! Semmit sem tud, azzal a fene nagy, híres agyával! " Cogito ergo sum" Ha lenne mivel, talán még gondolkodni is tudna, de így!? Reménytelen eset! Csak tapogatózik a sötétben. - Ezzel faképnél hagyta a nyomozót, aki eszméletlenül rogyott össze.

Eközben az olvasókör is megtartotta soron következő szeánszát. Brigitta kérdően nézett Frigyesre, majd belekarolt. - Most már mindenki itt van, kezdődhet a szeánsz - szólt nagyapa. Nóra még mindig úgy tett, mintha nem értene semmit sem az egészből, pedig már elég régóta ő irányított mindent. Pontosan azóta, amióta a gyűrűt viselte.
- Meg kell idéznünk anyám szellemét - vette át a szót a nagyapjától - mindenki egy helyre, pontosan a gyertya fényére fókuszáljon! Most csukjátok be a szemetek és gondoljatok anyámra!
Lea arcán félem vert tanyát, majdnem elsírta magát. Már bánta, hogy belement ebbe a játékba. Frigyesnek is vissza kellett fognia magát, hiszen ő sohasem hitt ezekbe a hókuszpókuszokba, de most, hogy nem jutnak előre a nyomozásban, gondolta, kipróbálja, hátha közelebb kerül ezzel a kirándulással a rejtélyhez. Eszébe jutott a gyűrű, talán mégis van mágikus hatása a kőnek, hisz.....amint így elmélkedett, valami megmagyarázhatatlan, furcsa érzés járta át az egész testét. Olyan kellemes érzése támadt, mintha szellő simogatná lágyan a bőrét, alig bírta megállni, hogy ne nyissa ki a szemét.
- Anyám, ha itt vagy, kérlek kopogtass hármat! - szólalt meg Nóra. - Meg kell tudnom mi történt veled azon a bizonyos napon? Miért kellett meghalnod? Kik voltak a gyilkosaid? - Izgatottan tette fel a kérdéseket a lány, csak később gondolta át, egyszerre ennyi mindent nem tud megválaszolni az édesanyja..........

(Nagy Noémi)

A szobában hatalmas riadalom tört ki, mikor az egyetlen fényt jelentő lámpa hangos csattanás következtében szétrobbant, sötétbe burkolva a teljes termet. Lia felsikított, zilálva hangot adott korábbi kétségeinek. Eleve ostoba ötlet volt odamenniük, hiszen eleddig csupán szektatagok üldözték őket, most már szellemek is. Frigyes a sötétségben tapogatózva megragadta Lia karját, csendre utasítva a lányt, mivel kifinomult érzékeivel dulakodást észlelt a szobában. Az Olvasókör további tagjaitól is lehetett hallani egy-egy kiáltást, volt, aki rimánkodni kezdett, volt, aki a többieket próbálta nyugtatni. Nóra eközben fennhangon kántált tovább, biztos jelnek vélve az eseményeket:
- Érzem a jelenlétedet, Anyám, kérlek, felelj kérdéseimre! Ki vette el...
A hirtelen támadt világosság elvakította Nórát, aki védekezően a szeméhez kapta a kezét, abbahagyva édesanyja szellemének faggatását. Amint szeme megszokta a váratlan világosságot, megismerte a zseblámpa fényét, melyet az egyik fiatal tag tartott a kezében.
- Morrigan úr, valószínűleg az égő csapta ki a biztosítékot a teljes üzletben. Merre találom a kapcsolótáblát?
Nóra szótlanul meredt a lámpát tartó fiúra, akit "nagyapja" elvezetett egy másik szobába. A közjátéknak hála a csoport megnyugodott, mindenki visszaült a helyére. Lia megérintette Frigyes hatalmas karját - Hol van Brigi? - kérdezte a férfitől. Frigyes az újonnan rájuk szálló sötétben igyekezett kivenni a keresett lány alakját. - Egy perce még itt volt mellettem, de most nincs itt, a hangját se hallom - folytatta elkeseredetten Lia - Lehet hogy elragadták a szellemek?
A szobában ezzel egyidejűleg egy másik hang hallatszott fel - Hol van Kira?
Frigyes kérdőn meredt maga elé a sötétbe a többi tag fele - Hiányzik valaki?
A válasz kisvártatva érkezett: - Igen, egyik társunk nincs meg.
Frigyes talpra ugrott, magával húzva Liát is. Egy pillanattal később a szomszédos szobából fény szűrődött át. Frigyes nyomozói pontossággal vette szemügyre a helyszínt. Hiányzott a tagok közül egy erős testalkatú fiú, illetve Brigi sem volt a helyén, csupán egyik félcipője.

Az alig kivilágított utcán két árny haladt át. Egy erős férfi, aki maga előtt tolt egy lányt. Brigi nem is tudta, mitől zilál jobban, a fiú által diktált erőltetett tempótól, vagy visszanyelt könnyeitől. Még alig eszmélt fel az olvasókörön látott nagy riadalomból, ez a fiú azonnal megragadta és kivonszolta magával az antikvárium épületéből. Nem volt ideje sikítani. Itt az utcán pedig a fiú a torkához szegezett egy hatalmas kést, a fülébe sziszegte, hogy egy hangot se ejtsen ki. A férfi két sarokkal arrébb egy kapualjba tuszkolta be, majd megfordította a lányt, és a falnak lökte. Brigi lenyelte az ütközés által okozott fájdalmat és riadalmat. A Férfi a hatalmas kést az arcához emelte, azzal kényszerítette, hogy nézzen fel rá.
- Tényleg nem emlékszel rám? - követelte ingerülten a választ. Brigi könnyektől homályos tekintettel próbálta megfigyelni az utcai lámpafényben a fiú arcát, de nem tűnt ismerősnek. A késtől azonban sem beszélni, sem a fejével nemet inteni nem tudott, riadt szemeivel csak bámult a férfira. - Te büdös ribanc, hát elfelejtettél engem?
Brigi látta könnyei mögül, hogy a férfi egyre dühösebb, haragjától remegő kezében a kés egyre közelített arcához: - A Holdudvarban találkoztunk - gyűlölettől szikrázó tekintetét tág pupillái tették félelmetessé - Mielőtt a kockafejű pasid elvitt volna.
A lány halálra rémült tekintettel bámult fel rá, hirtelen felismerve támadóját - a fiút, aki kikezdett vele egy buli alkalmával. A srácnak még a nevét se tudta, kicsit ugyan flörtölt vele, táncoltak is, de amint Krisztián megérkezett, azonnal faképnél hagyta új hódolóját.
A férfi látta, hogy a lány szeméből sugárzik a felismeréssel párosuló rettenet. Elemelte a kést a lány arcától, hogy mindkét kezével a falhoz szorítsa a lányt. Brigi ekkor vette észre a fiú ujján a gyűrűt. Krisztián gyűrűjét. A férfi arca gyilkos mosolyra nyílt - Megmutattam neki, ki az igazi férfi.

Aurél szeme még nem szokta meg a világosságot, csupán annyit látott, hogy három alak térdel felette: - Jól van, nyomozó? - kérdezte egy mély hang. Aurél megpróbált lassan felülni, megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a három alak segít neki. Három nagytermetű férfi vette körül, egyikük letérdelt mellé. Az egyik fekete kommandós egyenruhában feszített, kezében egy puska, míg a másik sötét rendőregyenruhát viselt. A mellette térdelő férfin hosszú ballonkabát, alatta pedig szürke öltöny volt. Mélykék szemei mosolyogva meredtek Aurélra.
- A feje még egy kicsit fájni fog - magyarázta szőke hajtincseibe túrva - Dr. Kenéz szerint a tudatmódosító néhány óra múlva fog teljesen kiürülni a szervezetéből.
Aurél értetlenül meredt a férfira. - Drog a szervezetemben?
A szőke férfi bólintott: - Igen, nyilván ezért voltak látomásai. Jobbnak láttuk megfékezni egy kábító lövedékkel - magyarázta higgadtan a szőke férfi. A mögöttük álló kommandós előre lépett, széles mosollyal megemelve puskáját. Aurél sápadtan nézte a fegyvert.
- Engedje meg, hogy bemutatkozzam - folytatta a szőke férfi - Nevem Losonczy Zoltán, az NBH ügynöke vagyok. Ők pedig - gesztikulált kollégáira - Tóth Áron hadnagy a kábítószer-bűnözés elleni csoporttól, illetve az Alfa csoport vezetője.
- A Nemzetbiztonsági hivataltól? - döbbent meg Aurél, és igyekezett talpra állni - Hogyan találtak meg?
A szőke férfi felnevetett, majd talpra segítette: - Már régóta követjük magát, nyomozó. Az ön segítségével nemcsak egy különösen veszélyes tudatmódosítóval és műtárgy-hamisítással kereskedő csoportot sikerült felderítenünk, de ügynökünk halálának rejtélyét is sikeresen megoldotta.
Aurél értetlenül meredt a férfira - Ügynökük?
Losonczy ügynök helyeslően bólintott: - Krisztián a mi hackerünk volt. Gondolom nem is kell mondanom, nyomozó, hogy ezennel elveszem öntől az ügyet. Most pedig ha lenne olyan kedves - mosolygott továbbra is a férfi - árulja el nekünk, hol tudjuk elfogni a szervezet vezetőit.

(Alkina)

Kóbor macska szaladt át az úttesten. A sötét utcákon csend honolt. A macskát azonban rengeteg szempár kísérte figyelemmel. A cica meg volt győződve róla, hogy teljesen egyedül uralja a környéket. A figyelmes szemlélő azonban rengeteg apró részletet vett volna észre. A sötét árnyékba húzódva, egy kuka mellett hajléktalan ember ült egy összehajtogatott kartondobozon. Talán aludt éppen. Felette az ötödik emeleti sötét ablakban a függöny mögött mesterlövész fürkészte a környéket. Társa a szemben lévő épület tetején tette ugyanezt. A mellékutcában parkoló autók hosszú sora állt. Az egyikben négy civil ruhás rendőr várakozott. A túloldali téren egy furgon volt. Rajta céges felirat, alatta reklámszöveg. "Mi szívunk a lakosság helyett" Látszólag egy csatornatisztító vállalat autójának hatását keltette, de belül állig felfegyverzett, golyóálló mellénybe bújt kommandósok kucorogtak ugrásra készen. Az alfa csoport teljesen megszállta a környéket. Figyelték az épületet ahol benn éppen a szeánsz folyt.
Váratlanul egy kis mellékajtó csapódott ki és egy férfit láttak kijönni rajta, amint maga előtt lökdösött egy lányt. A rádió vonalak azonnal megteltek kommunikációval. Rögtönzött tanácskozás folyt, hogy mi legyen most?
- Brigi az! - suttogta az egyik parkoló autóban Losonczynak Aurél.
- Nyugi! - válaszolta Losonczy - megoldjuk.

- Megmutattam neki, ki az igazi férfi! -sziszegte Brigi arcába a támadó, miközben erősebben nyomta a falnak a lányt.
- De hát... te élsz? - nyögött Brigi.
- Azt hittétek, én vagyok a második hulla! Mi? - nevetett fel élesen - Pancsert küldtek! Megmondtam, hogy férfi vagyok! Erős vagyok!

Ekkor két dülöngélő alak tűnt fel az utca elején. Egymást támogatták. Néha megálltak. Ittak valamit egy üvegből, majd böfögve továbbindultak. Egyenesen Brigiék felé.
- Ha megszólalsz, kinyírlak! - súgta a férfi Brigi fülébe.
A két alak közelebb ért hozzájuk. Egyikük bamba tekintettel nézett rájuk.
- Nicsak! Egy szerelmspár -kente el a szavakat részeg nyelve.
A férfi a részeg felé lépett, eltávolodva Brigitől, azonban nem figyelt a másik részegre, aki hatalmas ütést helyezett el rajta oldalról. Ez még nem lett volna elég, de meglepte a váratlan támadás. Mire azonban észbe kapott volna, a másik is hatalmasat ütött rajta a kezében lévő üveggel. Még két három ütés, és kész volt a férfi. Brigi rettegve nézte őket.
- Semmi baj kisasszony! - szólalt meg egészen józanul az előbb még részegnek látszó férfi.
- Jöjjön. Aurél is itt van. - szólt a másik. A lány elindult a civil ruhás rendőrökkel, de még visszapillantott a földön fekvő támadójára. Két másik férfi éppen bilincset helyezett rá és bedobták egy ott parkoló autó hátsó ülésére. Meglepődött, mert nem látta, honnan kerültek elő hirtelen ennyien?

-És most! - emelte fel a hangját a szobában Morrigan úr - Mindenkinek le fogom venni az ujjáról a gyűrűt.
Sorra odalépett a gyűrűk viselőihez és lehúzta az ujjakról az ékszert. Neki mindegyik könnyen lejött. Ezután elhelyezte őket az asztal közepén. Frigyes éppen erre várt. Tudta, hogy alkalmasabb pillanat nem lesz ennél. Leadta a jelzést az inggombjába rejtett készülék segítségével.
Morrigan úr éppen megfordult az asztal mellett, amikor dulakodás zaja hallatszott kívülről, majd beszakad a szoba ajtaja. Kommandósok rontottak be rajta. Nagy lett hirtelen a felfordulás, de nagyon hamar kattantak a bilincsek, és pár perc alatt rend lett a szobában. Aurél és Frigyes először csak nézték egymást, majd hirtelen összeölelkeztek. Baráti ölelésük nem volt új keletű, de minden alkalommal meglepődtek azok, akik éppen látták ezt a jelenetet.
- Öregem! - szólalt meg Aurél.
- Megcsináltuk! - bólintott Frigyes - Megint megcsináltuk!

Pintér úr hevesen dobogó szívvel osont a fal mellett a folyosón. Nem vették észre a nagy felfordulásban, hogy elkerülte a kommandósokat. Hamar kisurrant a szobából. "Csak jussak ki észrevétlenül" - gondolta, miközben egyre közelebb került a kijárathoz. Amikor kiért az utcára, megszaporázta a lépteit. Parkoló autójához igyekezett. Szeme sarkából látta, hogy a kuka mellől egy hajléktalan tápászkodik fel és feléje lép. "Erre most nincs időm" - gondolta, de az alak az útját állta.
- Uram! Nincs egy kis aprója? - kérdezte, miközben hátracsavarta Pintér úr kezeit. Kattant a bilincs.

Öten ücsörögtek Aurél irodájában. Kávét szorongattak a kezükben. Frigyes, Brigi, Lia, Losonczy, és maga Aurél. Az ügynök Aurélra nézett, majd kicsit biccentett a fejével és felállt a székéből.
- Szeretném megköszönni a hatékony közreműködést ebben a nem mindennapi ügyben! - kezdte.
- Nóra hol van? - Kérdezte Frigyes és Aurél egyszerre, majd elnevették magukat.
- Jó kezekben van - mosolyodott el Losonczy is. - Az apja intézetében lábadozik. Dr. Kenéz megtalálta a hatékony ellenanyagot. A többiek is hamar rendbe fognak jönni. Azt a három gazembert pedig nyugodtan leírhatjuk. Életfogytiglan lesz a jutalmuk a tetteikért.
- Jó volna érteni az egészet - sóhajtott Brigi.
- Maga az ügy tulajdonképpen nem bonyolult. A szer hatása tette azzá. Lényegében egy családi drámával átszőtt drogkereskedelem áll a háttérben. Morrigan úr nemzetközi bűnöző, és csak az egyik profilja volt a kábítószer. Foglalkozott műkincs kereskedelemmel is. Itt jött a képbe Pintér úr. Üzlettársak voltak. Hogy mégis az elején kezdjem, vissza kell menni egészen Dr. Kenéz és Morrigan úr fiatalkoráig. Diáktársak voltak és ugyanannak a lánynak udvaroltak egyetemi éveik alatt.
- Nóra édesanyja? - kérdezte Lia izgatottan.
- Pontosan. Orvosi egyetemre jártak, de remek érzékük volt a gyógyszerészethez is.
- Ki az igazi apja Nórának? - kérdezte Brigi.
- Dr. Kenéz. Morrigan azonban a szer segítségével hatalmába kerítette Nórát, és azt a mesét adta be neki, hogy tulajdonképpen ő az igazi apja, és Kenéz csavarta el az édesanyja fejét, majd megszöktette őt előle.
- Akkor mi volt ez a nagyapa dolog?
- Gondolom, nem akartak zavart kelteni, ezért egyeztek meg ebbe a rokoni szálba.
- Tulajdonképpen mi ez a drog? Miből van? - tette fel a kérdést Aurél.
- Teljesen kémiai alapú szer. Laboratóriumban lett kikísérletezve. Semmi természetes anyag nincs benne, éppen ezért nagyon veszélyes. Fogalmam sincs, mi mindenre veszi rá az embert?
- Én tudom. Tapasztaltam. - sóhajtott Aurél - Félelmetesen valóságos minden, amit a hatása alatt átél az ember.
- Nos, ez a szer lett volna az új uralkodó drog. Morrigan úr ezzel akarta megszilárdítani a hatalmát az alvilágban. Félre akart söpörni minden más kábítószert, hogy csak ezt keressék a piacon. A hatása miatt azt hiszem, sikerült volna, ha nem jön a képbe Dr. Kenéz magánjellegű akciója. Ebbe kapcsolódtunk be mi is. Holló például Dr. Kenéz legmegbízhatóbb ápolója. Az intézetben dolgozik.
- És az öcsém? - nézett fel Aurél.
- Előbb-utóbb úgyis kiderült volna, hát elárulom. Az ön öccse a mi emberünk.
- Na neee! Zsolci, mint ügynök? Komolytalan léhűtő és...
- Ugyan, kedves Aurél! Zsolt jó kiképzést kapott. A jelleme pedig alkalmassá teszi arra, ha be kell valahová épülnie.
- Lassan világos minden - szólt Frigyes.
- Azért van még, amit nem értek - emelte fel a hangját Aurél.
- Mi volna az? - nézett rá Losonczy.
- A jelzőberendezés hogyan került Frigyeshez? Az, amivel riasztott minket.
- Nem volt nehéz eljuttatni. Egy fiatal ügynökünk által sikerült. Aki az ablakon leselkedett befelé, akkor ott este- fordult mosolyogva a lányok felé az ügynök.
- Emlékszem. - sóhajtott Brigi. - Mi a helyzet ezzel a szektával, vagy renddel? Tudja? A keresők, meg őrzők, és a többiek.
- Azt tudjuk, hogy a helyi szekta csupán hallucináció volt. Az alvilágnak pedig jól jött, mint terjesztő hálózat. A Rendről pedig, hogy létezne ilyen misztikus ősi csoport, nincs tudomásunk. Szerencsére végérvényesen lezárhatjuk az ügyet, és egy nagyon veszélyes hálózatot sikerült összehangolt munkával leleplezni. A külföldi szálakat is éppen ezekben az órákban számolják fel a kollégák az adott ország rendőreivel egyetértésben.
Csendesen ültek még egy darabig az irodában. Mindannyian Krisztiánra gondoltak. Sajnálták, hogy nem lehetett itt, hiszen szinte az egész az ő érdeme volt. Nélküle nem lett volna elég bizonyíték, elég információ ahhoz, hogy idáig jussanak az ügyben. A legszomorúbb az volt, hogy életét egy teljesen magánjellegű mellékszál miatt vesztette el.

A repülőgép elérte az utazási magasságát. A smaragdzöld szemű férfi egykedvűen bámulta az utasokat. Hátrasimította hosszú, szőkés-barna haját, majd gondolataiba mélyedt.
"Milyen jó, hogy eljöttem, és utána néztem fiatal társamnak. Láthattam, hogyan végzi a munkáját? Sajnos, nem volt elég jó. Nem volt elég óvatos. Pedig hányszor magyaráztam neki, ne kapkodjon el semmit. Meg kell várni a megfelelő alkalmat, és azt megragadni. Mint én ott a szobában a szeánszon. Senki nem vett észre semmit. A munkát elvégeztem. Nem a gyilkolás a legjobb megoldás. Az csak végszükség esetén az. Most kereshetek másik tanítványt".
Kinyitotta az ölében fekvő táskát. Újra megszemlélte a két csodálatos gyűrűt, majd mosolyogva becsukta, és visszazárta a számzárat. Megvannak végre. A többit otthagyta a helyi rendőröknek. Azok hamisítványok, mint az összes többi legenda is, amelyik négy, meg hat gyűrűről szól.

(artur II.)

Brigi sietve halad el a Városliget mellett, s felvillan benne az a szörnyű éjszaka, ami velük történt. Attól pedig még a hideg is kirázza, amit a múlt héten át kellett élnie, ahogy Góliát kituszkolta őt a szellemidézésről. A két rendőrjárőrt talán az angyalok vezérelték és kiszabadították a szörnyeteg karmaiból, majd megbilincselve vitték el. Hirtelen felriad, mivel Liát látja, aki elgondolkodva lépeget el mellette. Ha nem szól rá, talán észre sem veszi. Megszólítja. - Lia! Mi van veled, már észre sem veszel? Menjünk be a közeli presszóba egy fagylaltra.
- Ne haragudj, kérlek, annyi minden jutott eszembe, ahogy erre vezetett a véletlen. Nekem is jól jön ebben a pokoli hőségben valami hűsítő ital.

Fagylalttal a kézben foglaltak helyet a fák alatti kis asztal mellett, s azt kanalazva elevenítették fel az átélt eseményeket. Már korábban megegyeztek abban, hogy elegük van a homályos ügyekből, hagyják békében, nem érdekli őket a misztikus gyűrűk sorsa, végre a saját életüket szeretnék élni.
Elmaradtak az egyetemi tanulmányaikkal, be kell mindent pótolni. Nem mindegy, hogyan fejezik be az utolsó évet, a záróvizsgákra pedig alaposan fel kell készülniük.
Lia hirtelen felnézett, s majdnem felkiáltott, aztán meggondolta magát, kuncogva megbökte barátnőjét, és csendesen odasúgta neki: - Nézd, ki jön ott?
Briginek majdnem kiugrott a szíve a helyéről, mert dr. Kiss Aurél r. főhadnagyot pillantotta meg, amint feléjük baktat az átkelőhelyen.
- Kit látnak szemeim? - integet feléje Lia.
Aurél csodálkozva fordítja fejét a hang irányába. - Nicsak! Szabad zavarnom a hölgyeket?
- Üljön le mellénk. Lia leveszi táskáját a székről, helyet készít Aurélnak. Ő udvariasan köszönti őket, és leül.
- Brigi csak nézi csodálkozva, arca boldog mosolytól sugárzik. Eszébe villan, bármilyen nehéz időt kellett átélniük, érzi, hogy nem közömbös számára a főhadnagy. Az első találkozásnál látta rajta, mennyire aggódik érte.

A férfinek szinte ugyanaz villant az agyába. Tudta akkor is, nem helyes bármelyik esetet személyes ügyként kezelnie. Ahogy elnézte Brigit, már az első kihallgatáskor érezte: még sosem volt ilyen nehéz helyzetben, annyira hasonlított a kishúgára, aki éppen akkor lett menyasszony. Biztosan ennek a lánynak is csupa jókedv és izgalom lehetett addig az élete, amíg vőlegényét tragikus körülmények között el nem veszítette. Arra gondolt, a lány már kicsit összeszedte magát, talán a vőlegénye halálát is kiheveri. Gyönyörű a zöldeskék szeme, ahogy rátekint.
Eltelt egy fél óra, amikor Aurél órájára nézve, távozni készült. Sapkáját kézbe vette, s megkérdezte: - Mi a véleményük, ha szólnék Frigyes barátomnak, és négyesben megnéznénk egy jó darabot valamelyik színházban? Mindnyájunknak jó lenne elfelejteni az étélt szörnyűségeket.
Brigi felkapta a fejét. - Mit szól ehhez a neje?
- Hetek óta facér vagyok, kedves nejem visszaköltözött a mamájához.
A lányok összenéztek, szinte egyszerre bólintottak rá: - Miért ne? - elfogadjuk a meghívást, azt se tudjuk, mikor jutott időnk szórakozásra; most már a nehéz jogászati könyveket kell forgatni, hogy az elmaradást be tudjuk pótolni, nem szellemidézésekre járkálni.
- Majd körülnézek, a telefonszámukat ismerem, és jelentkezem. Alig ment el, a lányok nevetésben törtek ki. - Mit szólsz hozzá, Brigi? Gyanúsak vagytok nekem. Tetszik neked a főhadnagy!
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy közömbös számomra. Bár amikor Kisztián eszembe jut, árulásnak érzem.
- Ugyan, Brigi! Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Tudom, hogy szeretted Krisztiánt, de ami történt, megtörtént, bármilyen sajnálatos.

Másnap megcsörren a telefon. Brigi mamája vette föl. - Téged keres egy kellemes hangú férfi - és átadja neki a kagylót.
- Megyeeekkk!!! - majd: - Üdvözlöm! Jó, mindjárt följegyzem, és megbeszélem Liával, s visszaívom, jó?
- Mama! Szombaton színházba megyünk!
- Csak nem a rendőrnyomozóval?
- De igen! - és tárcsázza Liát. - Képzeld, három színházi lehetőség közül választhatunk. Mondom: Csárdáskirálynő - az Operettben, Ezeregyév - a Várszínházban, vagy ha nevetni akarunk, akkor mehetünk a Mikroszkópba, ahol a Röhej az egész - megy szombaton. Melyik tetszik, mondd, mert vissza kell hívnom, hogy a jegyet megvegyék. - Szia! - és leteszi a kagylót, máris tárcsázza Aurél mobilját.
- Jó estét! Brigitta vagyok. A Várszínházba szeretnénk menni. Jó, akkor fél hétre elkészülünk. Köszönjük. Viszont látásra!

Nagy izgalom és készülődés kezdődött. Szombatra bejelentkeztek az ismerős fitnesz-szalonba, s együtt indultak szépítkezni, ahogyan egymás közt mondták, magukat "felújítani". Először a kozmetika - gyantázás, manikűr, majd a pedikűrös következett, hiszen még jó idő van, a lábkörmükre sem árt a lakkozás. Felfrissülve ballagtak hazafelé. Kis pihenés után mindketten Brigiéknél öltözködtek, gondosan ügyelve minden apróságra.
A két fiatalember pontban fél hétkor megállt a ház előtt egy sötétszürke BMV-vel. A lányok éppen elkészültek, ezért gyorsan bepillantottak az előszobai nagytükörbe, hogy minden rendben van-e rajtuk, majd indultak.

Aurél csodálattal figyelte a két csinos lányt. Ahogy meglátta Brigit, gyönyörű ebben az ünnepi öltözékben, kissé vöröses haja vállára omlik, bőre kicsit lesült, zöldeskék szemei ragyognak, ahogy rávetíti tekintetét. Ezüstösen csillogó azúrkék színű, elől erősen kivágott ruha feszül rajta; mellei és gyönyörű napbarnított válla jól érvényesül, hiszen csak a pántok tartják rajta az egész ruhát. Lia is nagyon jól néz ki, dús, gesztenyebarna hajához nagyon jól illő bézsszínű ruhájában, amely kacéran kimutatja bájait.
Az ünnepi ruhát öltött két rendőr köszönti a lányokat, majd kinyitják a kocsi hátsó ajtaját, és udvariasan betessékelik őket a hátsó ülésre.
Aurél vezeti az autót, jól tájékozottan kanyarognak a budai utcákon, s a csöndes forgalomban hamarosan a színház elé ékeznek. Mindjárt kezdődik az előadás. Bevonulnak a főváros egyik legszebb, legpatinásabb színházába, a Budai Vár történelmi hangulatú épületébe.

(Finta Kata)

Tulajdonképpen ez is lehetett volna a történetünk vége, a happy end, mely után mindenki könnyeit törölgetve nyugszik meg, ha az előadás közben nem szólalt volna meg Aurél telefonja. Idegesen a zsebe felé kapott és még idejében kinyomta ahhoz, hogy nem váltson ki különösebb morgást a körülötte ülőkből. Egy-két rosszalló tekintettel így is gazdagabb lett. A lányok és Frigyes utat adva Aurélnak értetlenül figyelték őt. Kikászálódott a sorból és az ajtóhoz lépett. A jegyszedő hölgy morogva nyitotta ki az ajtót résnyire, úgy gondolta azon kifér. A beszűrődő fény élesen hasított a nézők közé. A kijárathoz vezető lépcsőkön azon gondolkodott mit akarhat tőle Losonczy.
Az épület előtt ismét a kezébe vette a maroktelefonját, és csöndben átkozta magát, amiért elfelejtette kikapcsolni. Rágyújtott. Az első slukkot mélyen lent tartva tárcsázta az NBH-s kollégáját. Kicsöngött, kifújta a füstöt.

- Losonczy !
- Szia Zoli! Kiss vagyok, kerestél!
- Igen! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan visszahívtál.
- Mi történt?- kérdezte Aurél fokozódó sürgetéssel a hangjában
- Emlékszel Magyar Hugóra?
- A srácra, aki megölte Krisztiánt, és majdnem végzetes dolgot művelt Brigivel?
- Igen, rá. Megszökött az előzetesből. Lefegyverezte az őrt és, mint a filmeken az ablakon át távozott.
- Ez nem jó hír.
- Nem. És fogadkozott az őrnek mi közben rászegezte a fegyvert, hogy Brigi az övé lesz. Nagyon veszélyes ez a figura, nem tudott leállni az anyagról, ha betépve rátalál a lányra, félek nagyon rossz dolog fog történni.
- Az isten verje meg.- káromkodta el magát Aurél
- Már küldtem a lakására rendőröket és kiadattam a körözést is.
- Helyes! Brigi most Liával, Fricivel és velem épp egy színházi előadást néz a várban, nem lehet gond.
- Ügyeljetek rá, hogy mindig legyen valaki.
- Persze. Hívj, ha lesz újabb információd.
- Természetesen. Bocsánat keresnek a másikon?
- Rendben, köszönöm, hogy hívtál. Szia ? szakította meg a vonalat Aurél

Néhány másodpercig tűnődve meredt maga elé, egyetlen porcikája sem kívánta újból a vad szerepét. Bár az elsődleges célpont nem ő volt, de tudta avval, hogy védelmezi a lányt önnönmaga is áldozattá válhat. A tűnődéséből a körmére égő cigarettacsikk zökkentette vissza. Eldobta, majd ismét az épület felé vette az irányt.

A pult mögött állt és arcára kaján mosoly ült ki, ahogy meglátta a lányt.

- Nem vagyok gyenge, nem vagyok gyenge. ? mormolta magában ? apa ne bánts, mert nem akarlak bántani. Nem, nem vagyok gyenge, ne bántsd anyut, hallod?- homlokán izmos izzadság cseppek jelentek meg, bár ezeket nem láthatta senki, hisz arcát tökéletesen takarta a maszk. Röhej, hogy fillérekért be lehet szerezni már, a saját anyám nem ismerne fel.

- Jó estét! Egy cappucinót és egy mentes ásványvizet kérnék.- szólalt meg Brigi

- Még valamit adhatok?

- Nem, köszönöm

- 750 forintot kérnék.- mondta Góliát

- Csak ötezresem van. Nem baj?

- Nem hölgyem, tudunk visszaadni.- nyájaskodott és a lány elé tette a vizet majd a cappucinót és mérnöki pontossággal ügyelt arra, hogy mi közben teszi le a krémszínű italt a pultra, a legláthatóbb helyre löttyintsen belőle a fehér kosztümre.

- Mit csinál maga félnótás?- hüledezett Brigi

- Ne haragudjon, kérem engedje meg, hogy segítsek! ? azzal a mozdulattal még jobban elkente a kávét a ruhán.

- Mi folyik itt?- lépett oda egy láthatóan magasabb beosztású valaki Góliátékhoz ? Hol van Tibor? Magát még nem láttam itt

- Nem érezte jól magát és hazament, én egy külsős vagyok, a nevem Simon.- válaszolta Góliát akinek tényleges neve Csaba.

- Én erről miért nem tudok? De ez most nem is érdekes, majd visszatérünk még erre, most viszont mutassa meg a hölgynek, merre van a mosdó és gondoskodjon róla, hogy mindenben a segítségére legyen valaki. Asszonyom elnézését kérem és természetesen cégünk vendége.

- Köszönöm.- válaszolta Brigi

- Erre tessék kisasszony- vezette a mosdók irányába Góliát Brigit, s mikor már biztosnak látszott, hogy senki nem hallja őket megragadta a kezét és a fülébe súgta ? ha megmukkansz nem állok jót magamért, most követni fogsz a parkolóba. Hidd el nem vagyok gyenge, nem, nem vagyok az. Ti mind csak arra vagytok jók.

- Jesszusom!- akadt a szó Brigi ajkára ? Te nem lehetsz az, mondd, hogy nem Csaba vagy!

- Kussolj és kövess!- sziszegte Csaba

Azzal eltűntek a vészkijárat irányába. Most ért fel a lépcsőn Aurél fejét ide-oda forgatva próbálta megtalálni a többieket. Frigyes és Lia egy oszlop tövében álltak és miközben a frissítőjüket itták kezdtek integetni Aurélnak.

- Hol van Brigi?- kérdezte Aurél
- Az előbb még a büfében volt de a felszolgáló ráöntötte az italt és elkísérte a mosdóba.- válaszolta Frigyes
- A fenébe!- vakkantotta Aurél
- Történt valami?- kérdezte Lia izgalommal a hangjában
- Góliát megszökött! Azonnal meg kell találnunk Brigit, attól tarok veszélyben van.
- Uram merre vannak a mosdók? ? kérdezte Frigyes a magasabb beosztású embert
- Arra.- mutatott jobbra a pincér

- Figyeljen! Rendőr vagyok. Az a hölgy veszélyben lehet, zárják le az épületet!

- Hol az igazolványa? ? akadékoskodott emberünk

Frigyes és Aurél szinte egyszerre villantották fel jelvényüket az orra előtt.

- Azt kértem, zárják le az épületet. Megoldható?- sürgette Frigyes a pasit
- Persze uram, azonnal.- már nyúlt is az övén lógó szerkezethez a pincérruhás- Biztonságit keres a büfé
- Mondjad Lali.- érkezett a válasz
- Két rendőr tartózkodik az épületben és egy vendégünk bajba került. Zárjátok le a kijáratokat.
- Ugratsz?
- Nem, miért tenném? Csak csináld, amire kértelek!
- Rendben! Minden biztonságinak, itt sas. Zárjátok le az épületet.

Sorra érkeztek a megerősítő válaszok, s néhányakon kezdett úrrá lenni a pánik. Egyikőjük sem törődött most ezzel igazán.

- Merre van a vészkijárat?- kérdezte Frigyes
- A folyosó végén balra.
- Hívja a száztizenkettőt, s mondja meg nekik, hogy Kiss Aurél r.főhadnagy erősítést kér ide.
- Értettem.

Azzal a két rendőr és Lia a vészkijárat felé indult. Felrántották az ajtót. Az ajtó másik oldalán nem láttak mást, csak vaksötétet. Majd egy ajtócsapódás és csikorgó gumik hangja hallatszott. Rohantak, de már csak a korlátot áttörő kocsit és a megrémült, posztjáról kiugró őrt látták.

- Hogy az a???- csapott Aurél a legközelebbi kocsi tetejére
- Most mi lesz?- kérdezte Lia
- Meg fogjuk találni, ne aggódj ? próbálta megnyugtatni a lányt Frigyes

(John von Sacchi II.)

Frigyes fürkésző tekintettel nézett Aurél szemébe. Mindketten erősen gondolkodtak. Milyen nyomon induljanak el? Erről az őrültről nem sokat tudtak. A banda összes tagja lakat alatt. Fogalmuk sem volt arról, kihez forduljanak? Kit faggassanak ki? Frigyes mondata nagy túlzás volt. Helyesebb lett volna azt mondania, hogy meg akarják találni Brigit. Most értették csak meg, érezték át igazán, mit érezhet egy szemtanú, amikor mint rendőrök, arról érdeklődnek nála, feljegyezte-e a kocsi rendszámát? Tapasztalt nyomozó létükre annyira váratlan volt az esemény, hogy bizony ők is elmulasztották azt, amit eddig másoknál természetesnek gondoltak. Nem állhatnak itt. Valamit tenni kell.
- Haza vinnéd Liát? - kérdezte Aurél Frigyest.
- Hogyne!
- Én addig felkeresek néhány besúgót, hátha tudnak valamit mondani.
- Rendben! Menj. Én majd később csatlakozom.

Az őrült nem volt annyira őrült, hogy végig száguldjon a város utcáin. Nem akart lebukni. Biztos volt benne, hogy egy darabig nem fogják üldözni. Nyugodtan hajtott a kocsival. Néha odapillantott a mellette ülő Brigire. A lány csendesen ült. A félelem megbénította. Szegény gondolni sem mert arra, hogy valamivel felhívja a figyelmét bármelyik járókelőnek, vagy mellettük haladó autósnak. Félt ettől az embertől, és attól is, hogy ha megpróbál bármit tenni, azonnal végez vele.
- Most már senki nem állhat közénk! - vigyorgott rá a férfi. - Jó lesz nekünk együtt. Majd meglátod, mennyire szeretlek, te kis...
Félbe hagyta a mondatot, mert majdnem belehajtott az előtte fékezőbe. Egy pillanatig arra gondolt, hogy kiugrik a kocsiból, és szitává lövi az illető autóvezetőt, de rögtön letett róla, hiszen a lány most fontosabb volt a számára. Amikor megelőzte a járművet az autós beintett neki, mert a visszapillantó tükörben látta, hogy az őrült majdnem belé szaladt. Fogalma sem volt arról, mit úszott meg az imént? Ha nem ült volna ott Brigi az anyósülésen, már halott ember lenne.
- Ne találkozzunk még egyszer! - üvöltötte ki az ablakon a másik jármű felé.
Ha már mást nem tehetett, legalább ennyit. Ez is jólesett neki. A külső kerületben jártak már, amikor egy viszonylag csendes kis utcában megállította az autót. Pici házikó bejárata előtt voltak. Kopott külső vakolat. Néhány helyen megrepedve, lepotyogva. A férfi kirángatta a lányt, aki botladozva követte őt a házba. Benn egy tágas szobában megálltak. Bútor alig volt benne. Egy székre lökte Brigit majd köteleket vett elő, és lassan, nyugodtak hozzákötözte. A lány nem tiltakozott. Fogalma sem volt, mit történik vele? Elszállt minden ereje. Ekkor a férfi mögött megreccsent a régi hajópadló. Villámgyorsan fordult hátra az őrült. Egy másik férfi állt az ajtóban. Motoros szerelés és hosszú bőrcsizma volt rajta. Az őrült ráirányította az imént előkapott pisztolyát.
- Férfi vagy? - kérdezte az idegen.
- Ki vagy te! - üvöltött rá az őrült, mert nagyon felidegesítette ez a kérdés.
- Nem vagy férfi! - ordította vissza a másik - Azt hiszed, nem tudtalak volna lepuffantani, amíg a kötözéssel voltál elfoglalva?
- Ki vagy? - ismételte meg a kérdését, miközben az ágyra dobta a stukkert.
- Emlékszel a Hermina utcára?
- Naná! Ott nyírtam ki azt a tagot, akit a nyakamra küldtek! Te küldted?
- Nem! Az a tag a bátyám volt. Ő férfi volt, mert esélyt adott neked, hogy küzdj az életedért, de te vinnyogtál neki. Utána pedig aljas módon hátulról leszúrtad. Ott voltam, de messze. Nem tudtam közbelépni. Most viszont itt vagyok. Én is férfi vagyok! Esélyt adok neked arra, hogy küzdj! Szóval, férfi vagy?
- Majd meglátod mindjárt, mennyire! - sziszegte, miközben az ágy alól előhúzott egy szamurájkardot.
Szabályosan a feje fölé emelte, miközben megnyalta a szája szélét. A másik férfi szeme felvillant, majd hosszú motoros kabátja alá nyúlva ő is egy hasonló kardot húzott elő. Kicsit rövidebb volt a szamurájkardnál. Ilyet használtak valamikor régen a nindzsák. Egy darabig mereven nézték egymást. Az őrült nem bírta tovább és nekirontott a másiknak. Néhány gyors mozdulat, de csak a pengék csattantak össze. A két férfi helyet cserélt a lendület közben. Az őrült agyán átfutott a gondolat, hogy most közel az ajtó. Megléphet, de a másik mintha olvasott volna a fejében.
- Menekülj csak! Tudtam, hogy nem vagy férfi!
Elöntötte az agyát az indulat, és ismét nekilendült az ismeretlen férfinek. Az erőteljes szúrást a megtámadott egy rövid oldalvágással elterelte, és villámgyorsan megperdült a tengelye körül. Bal lábát hátra csúsztatva előrehajolt, és pengéjét a saját dereka mellett maga mögé bökte. Érezte, hogy telibe talált. A kard félig szalad a másik hasába. Gyors mozdulattal előre lépett, majd a következő fordulattal vállmagasságban nagyot suhintott. Brigi felsikoltott a székben. A fej nagyot koppant a padlón, majd guruló hang hallatszott. Olyan, mint amikor a bowling pályán golyót gurítanak. A férfi nem nézett az ellenfelére. Nem tartotta férfinak a legyőzött őrültet. Tudta, mit látna, de nem érdekelte. Az eredmény volt fontos a számára. Nem élvezetből ölt. Bosszúból. Ránézett a széken ülő, falfehér arcú Brigire. Egy gyors suhintás, és a kötelek a padlóra potyogtak. Remegő lábakkal állt fel a lány. Mozgott a szája, de hang nem jött ki rajta.
- Menj! Nem láttál semmit! Érted? - szólt rá az idegen.
Odalépett az ágyhoz, és kesztyűs kezével lerántotta róla a takarót. Hátat fordított a lánynak, majd komótosan törölgetni kezdte a pengét.

Aurél éppen egy régi "ismerősével" beszélgetett a nyolcadik kerületben, amikor telefonja hívást jelzett.
- Tessék! Igen? Hol? Azonnal megyek. Köszönöm!
Lenyomta a billentyűt, majd azonnal hívta Frigyes telefonját.
- Figyelj csak! Meg van Brigi! Azonnal menj a tizenötödik kerületi rendőr őrsre. Én is indulok! Ott találkozunk. Nem. Nincs baja, csak nem beszél. Azt mondják, sokkot kapott.
Zsebre vágta a telefonját, sietve beült az autójába és padlógázzal startolt a járda mellől. Kidobta a tetőre villogót is.

(artur III.)

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Te vagy otthonom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Író-olvasó találkozó című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Író-olvasó találkozó című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Író-olvasó találkozó című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Strand, nyár, halandzsa című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Strand, nyár, halandzsa című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Író-olvasó találkozó című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy otthonom című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Strand, nyár, halandzsa című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Író-olvasó találkozó című alkotáshoz

ermi-enigma alkotást töltött fel H a n g o k címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Író-olvasó találkozó című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) A lóápoló 41. fejezet című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel A költő élete címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) A Mikulás ajándékai című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)