ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

A terv, amit a Hámori Bandi kiötlött a vízbepottyant motorcsónak-motor kihalászására a következő volt:
Két kielboattal aláereszkedünk a feltételezett szakaszon, a parttól körülbelül 80 méterre, ahogy az amerikai mondta. A hajók között vékony, erős zsineg lesz kifeszítve, amit rákötözött súlyokkal leeresztünk a mélybe, s lassan végigvonszoljuk a Duna fenekén. A zsinegnek, emberi számítás szerint bele kell akadnia a motorcsónak-motor valamelyik kiálló alkatrészébe, akkor ott gyorsan lemerül valamelyikünk, és rögzíti, majd hozunk az üdülőből egy erősebb kötelet, vagy egy láncot a régi szertárból, s azzal kiemeljük. Aztán, ha megvagyunk, megkeressük az amerikait, s felcsípjük a dollárokat.

Levittük a partra a 921-est, és a 2003-ast. Bondor Gyurka beleült a 2003-asba, én, a testvéremmel a 921-esbe. Eltávolodtunk a parttól, s a raffia-kötelet jó erősen rákötöztük a hajók villáira. A kötél harminc- harmincöt méter hosszú lehetett, közepe a ráerősített súlyokkal rögtön elmerült. A két hajó most nagyjából 15 m re sodródott egymástól a célterület felett. A zsineg egyszer csak elakadt a fenéken. Hámori Bandi felkiáltott: -megtaláltuk. Testvér, te jössz!

Vízbe ugrottam, s gyorsan elmerültem. A zsineget fogva igyekeztem minél előbb elérni a Duna fenekét. A víz sötét volt, és hideg, a fülem pattogott a nyomástól. Nem tudom, hány métert úszhattam lefele, de egyszerre csak lenn voltam. A raffia-kötél bele volt akadva valamibe, el kellett eresztenem, hogy mindkét kezemmel végigtapogathassam azt a dolgot, mi lehet az?
A sodrás azon minutumban elszakított a tárgytól. Térdem éles kőbe ütközött, talán egy nagy sziklába. Felfelé tempóztam, igyekeznem kellett, kevés volt már az oxigén. Jó ötven méterrel a hajók mögött bukkantam fel, ők nem tudtak értem jönni, mert mintha horgonyon állnának, rögzítve voltak ahhoz a mélyben lévő valamihez, de én se tudtam visszaúszni hozzájuk a sodrással szemben. Kiúsztam tehát a partra, felgyalogoltam az üdülő előtti partszakaszig, s ott újra vízbe vetettem magam.

-Mi az ábra Testvér, -kérdezte a Testvér, amikor visszamásztam a kielboatba.
-Azt hiszem, megtaláltam, -mondtam.
-No, ez derék. Gazdagok vagyunk, Testvér. Szeretlek, Testvér.
-Jó, de most kell egy derékszíj, egy darab madzag, s egy csákány, vagy valami más nehezék.
-Mifenének?
-Nem tudom lenn rögzíteni magam, Testvér, amíg dolgozom, -magyaráztam a Hámori Bandinak. -A Duna elsodor. Ki kell mennünk a partra ezekért a dolgokért. A Gyurka addig majd itt lebeg, lehorgonyozva.

Közelebb kocsizott. Előre nyúlt, megölelt. -Hogy neked milyen eszed van, Testvér! Ezért szeretlek Testvér!

Leoldottuk a 921-es villájáról a zsineget, s egy félkörrel kieveztünk a partra. Bandi a hajóban maradt, én felszaladtam, hogy megkeressem az öreg Dereghet. Nem volt nehéz rátalálnom, az árnyékban ultizott társaságával, nem messze a Vezér asztalától. Zöld-negyvenszáz ultit játszottak éppen, kontra partival és kontra negyvenszázzal, mindkét kontrát a vén huszár mondta be. Várnom kellet, nem szólhattam közbe, amíg a játék tartott. Sanyi bácsi makk ásszal indult, makk volt a hajtószíne, a vak is látta. Deregh bácsi kis makkot dobott, Szergej, az ukrán származású anyagbeszerző tököt, mert se makkja se aduja nem volt. Sanyi bácsi a homlokát ráncolta, és felsóhajtott. -Sejthettem volna.
Átnézett szembe az öreg huszárra, az, rezzenéstelen arccal állta a pillantást.
-Szóval mind a három magánál van?
-Nálam, -mondta a Deregh bácsi. -Láthassa!

A negyvenszáz elbukott, s a parti is vele bukott. Végül, hiába nyerte meg az ultit Sanyi bácsi, mégis neki kellett fizetnie a kontrák miatt. Amikor középre dobálták a lapokat, megszólítottam az öreget.

-Bocsánatot kérek egy pillanatra Józsi bácsi!

Felnézett rám a fonott karszék mélyéről. -Mi kéne, ha vóna édes fijam?
-Kellene egy csákány, egy madzag, egy derékszíj, és egy 10-15 m hosszú slag-darab.
-Osztán az minek?
-Hát, annak, hogy lemerüljek a víz alá, az amerikai motráért.

Mord képpel végigmért.

-Osztán jó lesz-e ez így?
-Jó, -mondtam.
-A slag meg minek?
-Azon keresztül veszek majd levegőt a Duna fenekén.
-Nekem mindegy, ha vízbe akarsz fúni. Csákányt találsz a kutyaól mögött, odatámasztottam. Madzagot, slagdarabot a régi szertárban keress, a kulcsot megleled a táblán, a szobámban. Derékszíjat nem tudok adni. De tudok adni. A kulcsok mellett a fogason lóg a barna pantallóm. Abbúl kihúzhatod. De ha elveszíted, hét bőrt nyúzok le a hátadrúl.
-Köszönöm Józsi bácsi.
-Szívesen fijam. Máskor meg ne zavarj, ha ultizom.
-Bocsánatot kérek, Józsi bácsi.
-Semmi baj, édes fijam.
-Tiszteletem, Józsi bácsi.
-Jól van édes fijam. Menny most édes fijam.

Amikor ezekkel a kellékekkel visszatértem a Duna partra, a Bondor Gyurka még mindig türelmesen lebegett a felett a tárgy felett, amihez a kielboat villája rögzítve volt. Csak a Bandi volt kissé ideges: a Pénzverde előtti fövenyen gyönyörű fekete lány napozott egy sárgás-barna színű gyékényen, s ezen a lányon nem volt bikini-felső! Szegény Testvér! Átéreztem, min mehet keresztül. A kötelesség ide köti a 921-esbe, miközben ő már minden ízében a lány mellett szeretne heverni, hogy elmondhassa neki, az olimpiára készül, meg akarja verni Eddy Merxet. Nem könnyű azért az ő élete sem.

-Ez meg itt, minek?

A Testvér a kezemben himbálódzó slagdarabra mutatott, gyanakodva. -Mit akarsz vele, Testvér?

-Ezen keresztül veszek majd levegőt a víz alatt?
-Ne mondd!
-De mondom.

Felderült a képe. -Hogy te milyen okos vagy Testvér! Ezért szeretlek Testvér!

Lemerültem újra. A víz, lent, ezúttal még hidegebbnek tűnt, mint az első merülésnél. Most könnyen és gyorsan lejutottam a fenékre, a derékszíjra kötözött csákány sebesen vitt lefelé. Megtaláltam a tárgyat, tapogatni kezdtem. Lehet, hogy nem is a motorcsónak motort találtuk meg? Amit kitapogattam, az valami vasdarab volt, de szabálytalan alakú, girbegurba, ahogy meg tudtam állapítani. Az oxigén fogyott, ideje volt, hogy a csövön keresztül szippantsak egyet a kinti levegőből. Szájamat a csőre szorítva szívtam egy nagyot, de csak a víz jött, csak a víz jött!! És ahogy az ifjú Fortinbras mondja a Hamletben: "a többi néma csönd... " -mondom most én is nektek: a többi néma csönd volt, a' bizony, elvesztettem az eszméletemet..

Amikor magamhoz tértem, a parton feküdtem, a kavicsokon. Az arcom előtt alig 20 cm-re két gyönyörű női kebel lebegett éteri finomsággal.
-A mennyországban vagyok, -mormoltam, s lecsuktam újra a szememet.
-Nem halt meg? -kérdezte egy rekedtes hang, ami mintha a Deregh bácsi hangja lett volna.
-Engedjenek csak, -mondta a női hang. -Orvos vagyok. Elsősegélyben kell részesítenem. Menjen hátrébb kérem, legyen helyem!

Mézédes ajkak kulcsolódtak ajkaimra. Az élet utolsó szikrájával vadul csókolni kezdtem azokat az ajkakat. Kezem vaksin előre tapogatott, s megfogta a fölébem hajló nőnek a mellét.
A fekete hajú lány elszakította ajkait az enyémtől, eltolta a kezemet, s nevetve így szólt: -Nagyon is élő, ez már, nem kell tovább forszírozni az intubálást. Utána nyúltam, de csak a Deregh bácsi barna trottőr-cipőjét tudtam elérni, ahogy ott állt felettem szétvetett lábakkal.

-Na fijam! Hát elég nagy marhaságot csináltál, fijam, ugye? Mit mondtam volna anyádnak, ha elpatkolsz?

A balsiker nem tört le minket. A Hámori Bandi kifejtette, hogy a motor megtalálása és az örökbefogadás között fikarcnyi összefüggés sincs. Megitta a sörét, aztán csókolózni kezdett a fekete hajú lánnyal. Ők egymás mellett ültek kicsit összegabalyodva az asztal túloldalán, mi, a Bondor Gyurka és én pedig innen, la, az utca felől. A szomszédos asztaloknál hangoskodtak, lehetett volna velük emiatt egy keveset zsörtölődni, de hát nem tettük. Bandi újra szájon csókolta a fekete hajú lányt, és azt mondta: "ezt most azért kapod szívem, mert megmentetted a halálból a Testvéremet"

-Tényleg testvérek vagytok? -kérdezte mohó kíváncsisággal a fekete hajú lány, és a Bandi nemes vonásait tanulmányozta, közelről, átéléssel. Átnézett rám, végigsiklatta tekintetét az arcomon. Fitymálva szólt: -Nem hasonlítotok egymásra.
-Nem vér szerint vagyunk testvérek, -mondta a Testvér. -Hanem transzcendentálisan.
-Transzcendentálisan? Mit értesz ez alatt?
-Ezt se tudod? Mit tanultatok az egyetemen?

Fogytak a sörök, telt az idő. És ahogy telt, egyre inkább nyilvánvalóvá vált a számomra, a Hámori Bandi fogja megdugni aznap ezt az aranyos kis fekete doktornőt és nem én.

-Nincs igazság a földön, -morfondíroztam magamban. -Ha a Testvér ugrott volna a vízbe, hogy az amerikai tag motorcsónak motorját megkeresse a Duna fenekén, őt kellett volna kimenteni és újraéleszteni. Ha így történt volna, akkor most én csókolózhatnék ezzel a lánnyal, hogy hálámat kifejezzem. Milyen nagy dolgok múlnak néha, milyen apró véletleneken. De nem szabad emiatt panaszkodni. A világ úgy van jól, ahogy van. És ha az ember a meggazdagodás határán áll, és ezt a meggazdagodást a Testvérének köszönheti, ne reklamáljon minduntalan mindenért. Dugni, különben is, minden nap lehet, oly mindegy, mikor, hol, és kivel.
Bíztam a Hámori Bandi tervében, szívem könnyű volt, lelkem emelkedett, az élet híg sara nem ért fel hozzám.

A 2003-as lassan haladt felfelé a bal part mellett, esetlenül kerülgette a stégeket. Majdnem Pünkösdfürdőnél járt már. Várható volt a KŐRÖS érkezése, de még nem tűnt fel a nagy hajó. Az amerikai tag az egyesen össze-vissza kalimpált az evezőkkel, Gyurka alig tudta követni. Mi, a 921essel, a Szentendrei sziget oldala mellé húzódtunk, jó messzire a 2003-astól, hogy az utolsó pillanatig rejtve maradjunk. Feszültek voltunk mindketten, keveset beszéltünk. Életünk sorsfordulóhoz közeledett. Ha minden úgy sikerül, ahogy kiterveltük, most megfogjuk az Isten lábát, -ez járt a fejemben. A mondás a Hámori Bandi szavajárása volt, gyakran emlegette életünk szerencsés fordulóihoz közeledve: "megfogtuk Testvér az Isten lábát" . Habár eddig még soha nem sikerült, most komoly esélyünk volt rá. Hajónk egyenletesen futott a tükör-sima vízen, 100-150 méterrel előrébb jártunk, mint a másik hajó. Túljutottunk a hajóállomáson, ami lomhán sodródott el a pesti oldalon. Motorcsónak húzott el a Duna közepén, Lupa felől uszály közeledett. Portya-kajak ért utol minket, kikerült és továbbhaladt. Más alkalommal persze nem hagytuk volna, hogy egy portya-kajak megelőzzön, most azonban szó nélkül tűrtük. Ilona csodálkozott volna ezen, s Deregh bácsi is csodálkozott volna, ha tudomására jut. Mennyire meg tudja változtatni az emberi természetet a jobb élet reménye. Mi mindent tűr el, mi mindent nyel le végette az ember. Hámori Bandi is ezt érezhette, evező-csapásai türelmetlenebbek lettek, rántott néhány hatalmasat, hogy majd' kiestem a kielboatból, aztán vissza-szelídültek. Vadkacsák tempóztak a part mellet álló, hatalmas szilek vízbe nyúló gyökerei között, szépek voltak, kecsesek, arany-sárga tollazatukon tündöklött a délelőtti nap foszforeszkáló sugara. Alig figyeltem rájuk. Mi játszódhat most le a Bondor Gyuri fejében, -ez zakatolt bennem. Vajon nem retten-e vissza attól, amit tennie kell? Vajon lesz-e elég lelkierő benne végrehajtani a feladatot. És az amerikai? Mi van akkor, ha megfullad ez a cselovek, s már csak a holttestét tudjuk kimenteni? Hogyan fogunk akkor örökölni?
Lelki szemem előtt megjelent a kép: fekszik a tag a fövenyen, élesztgetjük. Utoljára még kinyitja a szemét, megtört tekintetét emeli a finom érzelem.
"Tiétek minden vagyonom, fiúk. Itt van a csekk-könyvem a fürdőnadrágom farzsebében. Írjatok rá akkora összeget, amekkorát akartok. Lehet hat számjegyű is. Ég veletek"
Megborzongtam. Megborzongott Hámori is a kettesen, csak úgy rázkódott a hosszú hajó. A Fátum szele söpört végig a fejünk fölött.

A 2003-as karcsú teste elsiklott a hajóállomás hullámoktól lacsatos oldalfala mellett. Korlátnak támaszkodva egy fiú és egy lány figyelték fentről a hajó vergődését.

-Kezdők, -mondta a fiú vállat vonva a lány kérdő tekintetére. -Csak csapkodnak. Az öreg bőrözésig meríti az evezőit minden húzásnál. Most meg, tessék, rákot fogott.
-Hol van már a KŐRÖS ennyi ideig, -tépelődött lenn a csónakban a Bondor Gyurka. -Jézusom, csak jöjjön, jöjjön, mert nem bírom tovább.
-Ez igen, -nevetett belül az amerikai. -Ez az igazi élet. Izgalmas, vértforraló. Ezek a pesti srácok tudják, hogyan kell élni. Vidámak, életerősek, elragadóak. Itt van ez a...ez az elegáns kékszemű fiú is, a Bándzsi, ahogy a társai szólítják. Okos, művelt. Nyelveket tud. Hol vannak a mieink őtőle? Az amerikai ifjúság léha, eltunyult. Vedelik a kólát. Kövérek, haszontalanok. Itt nem látni egyetlen egy kövér fiút sem! Itt mindenki sört iszik.

Teljes erővel húzta a lapátokat, nem törődött vele, hogy karizmai kezdenek fáradni, tenyere zsibong.

-Nyelveket tudnak, műveltek, intelligensek. Van-e odahaza Amerikában olyan fiatal, aki a saját nyelvén kívül beszélne bármilyen más nyelvet? -kérdezte magától keserű szájízzel. -Még a britek nyelvét sem ismerik, pedig az hasonlít valamicskét az angolhoz. Ez pedig, ez pedig...Pedig ez a fiú, ez a... a Bandzsi, ez a kékszemű, ez norvégül is tud. Vagy svédül beszélt legutóbb? Talán-tán svédül. És,... hogy ez a svéd nyelv mennyire hasonlít az angolra, az meg egyenesen kész csoda. Szinte meg lehet érteni. Ha egy amerikai fiú svédül akarna tanulni, könnyű dolga lenne, még könnyebb is tán, mintha a britek kiejthetetlen pattogó akcentusával próbálkozna.

Elhatározta magát. -Ha hazamentem, hozatok néhány svéd-nyelvtanárt. Az iskola alap-mottója az lesz: " Tanuljon svédül, hogy jobban megértse a britek angolját! " Nagy ötlet. Sok pénzt lehet majd vele keresni".

Nem tudott tovább gondolkodni az ötleten, mert a folyó kanyarulatában hatalmas fehér hajó tűnt fel. A hajó magas kéményéből vastag szürke füst szállt fel, s szétterült az égen. Jött, jött, jött, egyre közelebb ért a csónakhoz, S amikor már nagyon közel volt, a boy, aki hátul ült, kifarolt a csónakkal, s átvágott keresztben a folyón. Mit akar? Csak nem megy neki a nagyhajónak? Nem, dehogy megy. Több esze van annál.
Látta, a gőzös mögött fognak elhaladni. Magában helyeselte a tervet. A fiú közelről akarja látni a hajót, és meg akarja mutatni neki is, milyen egy igazi magyar hajó of Danu! Nice from him! Nice from him!

A 2003-as a KŐRÖS tatja mögött táncolt a hullámokon. Bondor Gyurka a megbeszélt terv szerint csinált mindent, Nyíl egyenesen, szemből, neki vitte a kielboatot a nagy hajó első, legnagyobb hullámának. A hegynyi magas víztömeg megemelte a csónak orrát, aztán végigzúdult a nyitott munkatéren. A kétpárevezős megtelt vízzel. Gyurka látta, hogy az amerikai balra dől, vele együtt dőlt ő is, s mire felocsúdott, már a hullámoktól fortyogó vízben voltak mindketten.

-Help! -kiáltotta az amerikai. I can't swimm!

Gyurka átbújt a fenekével felfelé lebegő 2003-as alatt, s két egészséges tempóval a fuldokló mellett termett. Habozott. Ha most ő menti meg a manust, a manus csak őt fogja örökbe fogadni. Nem lesz ez árulás a többiekkel szemben?
A második hullám tetején megpillantotta a sebesen közeledő 921-est, két teli-szájjal röhögő evezősével. Az amerikai el-elmerülő fejére nézett, közelebb tempózott hozzá, de még kivárt.
-Help, help!!
-Ki fogja bírni, -mormolta Bondor Gyurka a fogai között. -Tarts ki pajtás. Csak még egy kicsit! Nem leszek áruló!

A 921-es eltűnt a hullámvölgyben, aztán újra felbukkant. A vízből úgy látszott, a fák magasságában repül a hajó, ahogy oldalazva közeledik a sodrásban. Még egy pillanat, Gyurka látja...már itt is van. -Tartsd a balanszot Testvér, -kiáltja a Hámori Bandi, s fuldoklik a rázkódó röhögés szűnni nem akaró görcsében.

-Help, help!

A kielboat szokatlanul vaskos, kékre pingált villáival a fuldokló mellé siklik. Kinyúlik két erős barna kéz. Bondor Gyurka a vízből segít, tolja az amerikai fenekét felfelé. Az élettelen test átfordul a palánkon, s tehetetlenül elnyúlik az orrban, a trepnin.
-Irány a part, húzzad Testvér, meg ne haljon itt nekünk, -ordít magán kívül a Hámori Bandi.
Tépem az evezőt, otthagyjuk Bondor Gyurkát a vízben a felborult kétpárevezőssel, boldoguljon most már, ahogy tud, mert megcsináltuk, mert gazdagok vagyunk, mi is, ő is, sőt, a Deregh bácsi is az!



Két hét telt el. Az amerikaival nem találkoztunk, amióta kimentettük a vízből, de tudtuk róla, hogy él és boldog. Deregh bácsi látta őt, beszélt is vele, együtt ettek virslit a Chinoin-üdülővel szemben, a Duna parti sütödében. Az életét nekünk köszönhette. A hála nem maradhat el, jótett helyébe jót várj.

-Ne izgulj Testvér, -ölelt át a Hámori Bandi két szett között, amikor térfelet cserélve elhaladtunk egymás mellett a padnál, -figyelj csak, most készíti az iratokat. Az örökbe-fogadás Amerikában sem egyszerű, a jogszabályok ott is szigorúak.
-Nem izgulok, -mondtam, s letoltam a kezét a vállamról. -Csak van egy rossz előérzetem.
-Testvér!
-Mondhatsz akármit, rosszat sejtek.
-Jaj, ne károgj már Testvér, mert rögtön leköplek!
-Köpjél bátran, mér nem köpsz már?

Visszafordult, visszajött. Arca komoly volt, tekintete elrévedt.

-Azt hiszed, meg tudnám tenni? Nekem senkim sincs rajtad kívül.

Megcsókolt jobbról, megcsókolt balról. -Szeretlek Testvér. Ne vitatkozzunk, mert az a halálom. Játszunk inkább tovább. Most szarrá verlek. Én vagyok Tilden, a repülő baszk.

Újabb hét futott tova. Egy szép augusztusi reggelen Deregh bácsi fogadott a kertkapunál. A busztól jöttünk éppen. Az öreg minket lesett. Borítékot tartott kezében, nyújtotta felém. Tétováztam, néztem azt a borítékot. -Az amerikai küldte, -súgta egy belső hang.
-Adja csak, Józsi bácsi, -kiáltott fel a Hámori Bandi, s kikapta a borítékot a vén huszár kezéből. -Csókolj meg Testvér, gazdagok vagyunk, Testvér!
Remegő kézzel tépte fel a borítékot. Keskeny cédula esett ki belőle, s pergett le a földre. -A csekk! -vágott belém a felismerés, mint a villám. Vajon mekkora összeg szerepel rajta?
A Testvér felvette a cédulát, s átfutotta. Nem csekk volt, most már én is láttam. Valami írás volt rajta. Lehet, hogy az örökbe fogadásról értesít minket?

-Mit ír? -kérdeztem. Lehet, hogy remegett egy kicsit a hangom.
-Minden rendben van, -mondta bizonytalanul, s nyújtotta a cédulát. -Olvasd el te is.

A papíron ez állt:

"Hundred thanks for my life. You are very brave boys. I'll never forget you."

-Mennyi? -kérdezte a Bandi.
-Mi mennyi, -néztem rá bután.
-Hát az összeg, ami rajta van.
-Ja, az összeg? Várj csak, had olvasom el még egyszer.

Úgy tettem mintha az írást betűzgetném. Feszült képpel figyelt. -Nos?

-Nem ír konkrét összeget, -mondtam.
-Nem? De hát akkor...?
-Azt írja, minden vagyona a mienk, s hogy küldi a hivatalos okmányokat.

Töprengett. -Sok pénz lehet ez, Testvér?

-Fogalmam sincs, -vontam meg a vállam. -Lehet, hogy nagyon sok.

Nyakamba ugrott. -Gazdagok vagyunk, Testvér. Szeretlek, Testvér. Gyere, telefonáljunk a Bondor Gyurkának, este nagy lakomát rendezünk, meghívjuk az öreg Dereghet is!


A vén huszár kicsit távolabb az udvart söpörte egy hosszú vessző-seprűvel. Megállt, felnézett egy pillanatra, aztán folytatta. Jókhora Pali karonfogva jött Veronikával az iroda felől, kezében telegépelt papírlapok.
A konyhából csörömpölés hallatszott, a kövér szakácsnő méltatlankodva futott ki az ajtón, két karját égnek emelte. Hájas néni széthúzta a függönyt, s kidugta a fejét a büfé-ablakon. Sóhajtott, kortyolt a kávéjából.

Az élet ment tovább a maga könyörtelen egykedvűségével,


nem akart
tudni arról,
ami

történt,


arról, hogy
gazdagok lettünk
és, hogy

boldogok

vagyunk.