ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

II.



Azon a héten a Marosiéknál tartottuk a HB-t, a Kati elpaterolta valahova a szüleit, így a három szobás Kálvin téri lakást egyedül mi bitoroltuk. A HB-t megelőző pénteki napon azonban észtveszejtő dolgok történtek, amelyekről be kell, hogy számoljak.
Este felé a Gyurkával és a Jocóval felugrottunk a Zsirosékhoz, hogy megbeszéljünk valami fontos, a bulival összefüggő dolgot. Azt hiszem arról volt szó, hogy ki milyen szalagot hozzon, vagy ilyesmi. Amikor beléptünk a Zsíros éppen telefonált. A telefon az előszobában állt a tűkör előtti asztalkán. A beszélgetésből úgy vettem ki, hogy az egyik lányismerőse, vagy barátnője van a vonalban. Abban a pillanatban érkeztünk, amikor a vonal túlsó végén elhangzott a kérdés, -,, hány órakor,, Nyilvánvalóan így történt, ez a Zsíros válaszából rögtön kiderült, ő ugyanis ránk nézett, leesett neki a tantusz, hogy mi vagyunk ott, mire a leghatározottabb hangon, ellentmondást nem tűrve lemondta a randit!
-Nem, ne is haragudj, de sehova, sehánykor, mondom, hogy nem, nem érek rá, és kész!
A lány pityeregni kezdett, majd sírva fakadt, rinyálása kihallatszott a kagylóból, ám hiába volt sírás -rívás és a fogaknak csikorgatása.
Alig, hogy befejezték a beszélgetést, újra csörgött a telefon, ezúttal egy másik lány volt s ő is randizni akart! Mi meg csak álltunk az előszobában, mint a ló... a meleg vízben, míg végül Etelka néni, a Zsíros mamája beljebb nem invitált. Na, a lényeg az , hogy a Zsíros ezt randit is lemondta. A Tálai Gyurka meg is jegyezte,- ,,Zsíros a Jóságos Télapó!,, s hozzátette ügyelve, hogy a Zsíros is meghallja,-,, you are the horses's destiny".

A ,,Jóságos Télapó" csajozás helyett rummal higított sört vedelt aznap este a társaságunkban, s ebből valami kitudódhatott, mert az anyja azt mondta később az ő lényegre tapintó modorában, hogy jobb lett volna, ha inkább csajozni megy.
Mindazonáltal nem voltunk mi fekete bárányok a Zsirosi család szemében, legfeljebb néha egy kicsit szürkék.
Megjegyzem a Mary se rajongott túlzottan azért, hogy zülleni megyünk, de ezt csak a tekintetéből tudtam kiolvasni, mert egy árva szóval sem kommentálta soha, hová megyünk, vagy mit csinálunk.
De más is történt még a buli előtti napon, amire nem számítottam, és ami, hogy úgy mondjam kissé leforrázott. Amíg mi kocsmáztunk, a Maryt felhívta az egyik barátnője, és meghívta a születésnapi bulijára, ami, véletlen egybeesés folytán, szintén erre a szombatra esett. A Mary habozott, illetve, csak felételezem, hogy habozott, tudni nem tudom, hiszen mondom, züllöttünk éppen, mindegy, a tény az, hogy végül akár habozott, akár nem, igent mondott ennek a csajnak és elígérkezett a bulijára!
De mindezt én csak másnap tudtam meg, amikor felhívtam a Zsírost, hogy ők mikor akarnak indulni.

-Egyedül jövök, a Mary nem jön velem most, -mondta jól ismert vidám, élettel teli hangján a kagylóba, -8-ra ott leszek, s állati jó számokat hozok, majd meglátod! Elvis Presley, Cliff Richard, a Szekértől kaptam kölcsön, ők is erre buliztak a múlt héten! A Lapaj egyébként egy vadbarom!

Rajtam lett volna a sor, hogy megkérdezzem, miért barom a Lapaj, de le voltam taglózva, hogy nem jön a Mary, s hirtelenjében nem találtam a hangom.

-Mi az ábra, a vonalban vagy még, -kérdezte erőteljesen hallózva.
-Itt vagyok, -feleltem, -semmi gond, most már jól hallak, kontaktus hiba lehetett. Azt mondtad, hogy nem jön a húgod?
-Ja, bulizni megy az egyik barátnőjéhez, vagy valami ilyesmi. Születésnapi parti, á, hülyeség! Mondtam neki, hagyja a fenébe, jöjjön inkább a Marosiékhoz, de hát,...mit tudom én, lökött a húgom és kész!

Ennyi volt az egész, de én ettől a semmiségtől teljesen kifeküdtem, s minden hangulatom elment a HB-től. Azon gondolkoztam, kivel fogok táncolni, ha nincs ott a Mary! A Katival? Igen a Katival jókat rázok ez tény és való, de a Kati jobban szeret a Zsírossal, ez is biztos. A Tóth Ildivel? Na, ja! Talán vele! De, hogy is mondjam, az Ildivel valahogy nincs közös témánk, s így unalmas. Az Eszterrel? Az Eszterrel is szeretek rázni, s frankón dumálunk a számok között, csak hát...?! Na jó egye meg a fene, ha már így alakult nem tehetek ellene semmit, ott lesznek a haverok, a Keglevich, és a többiek, majd jól berúgunk és marháskodunk!

Efféle kétségek és vívódások közepette érkezett el a szombat este. 7-óra körül lezuhanyoztam és kicsíptem magam, szürke gatya, elegáns kétsoros sötét jakó, széles nyakkendő, tengerrel, pálmafával s egy kacéran nevető, meztelen nővel! A húgom is ráhajtott, fekete harisnya, tűsarkú körömcipő, habkönnyű virágmintás selyemblúz! 8-körül leslattyogtunk a Rákóczi útra, a gyógyszertár előtti buszmegállóhoz, megvártuk a 7-est, elzötykölődtünk vele a Múzeum körútig, ott átszálltunk 47-es villamosra, s két megállót utaztunk vele a Kálvin térig. A Katiék ott laktak egy csöndes mellékutcában. 9-re együtt volt az egész társaság, ott volt a Keglevich Soma, Eszterrel, a nővérével, a bájos kis Tóth Ildikó, a Kati, a Zsíros, a Bodolai Jocó a Tálai Gyurka, a húgom, és én. Szólt a rock, dübörgött, egymás után mentek a legjobb számok, mindenki rázott, csak én ücsörögtem elárvultan az egyik óriási fotel mélyén jégkockát lötykölgetve a wermuthomban.

Eltűnődtem, milyen muris kívülállóként szemlélni a többieket. Lám a Tóth Ildi ívben hátrahajlítja a derekát, teste megfeszül, sápadt orcáin kigyúlnak az izgalom tűzpiros rózsái. Az Eszter most is másokra figyel, aggódó pillantásokat vet a Katira, aki a Zsírossal figurázik, a Soma galambszürke szmokingjában olyan elegáns, mint egy főrend, lábai rongyból, arcán földöntúli extázis, s egy valószínűtlenül kék ér lüktet homloka tejfehér bőrén, és a Tálai Gyurka vadul rázza most éppen narancssárga színben játszó hajkoronáját.
Lefutott a szalag, s míg a Keglevich megfordította és befűzte, a Zsíros odajött hozzám. Töltött magának a wermuthból, összecsattintottuk a poharakat.

-Telefonálok a húgomnak, hogy jöjjön át, -mondta egyszerre csak hirtelen elhatározással letéve az italt a pikolóasztal vastag üveglapjára. Felugrott, hogy indul, de elkaptam a karját.
-Hagyd, csak! Lehet, hogy jobban érzi magát a másik bulin!
-Kétlem -felelte talányosan mosolyogva. -De, tudod, azt hiszem oda már régebben elígérkezett. Nem érdekes, ne törődj ezzel. Beszélek a fejével, s fél óra múlva itt lesz!
-Nem, ne szólj neki, légy szíves!

Figyelmen kívül hagyva tiltakozásomat, a telefonhoz siklott és tárcsázott. Láttam, hogy beszél valakivel, aztán láttam, hogy integet, menjek a készülékhez. Átadta a kagylót és rám kacsintott.
-Semmi gond. Beszélj vele.
-Igazán átjönnél, -kérdeztem fülemhez szorítva a kagylót. Nem akarlak megzavarni, biztosan nagyon jól érzed magad azon a bulin, Táncoltok?
-Táncolunk, -válaszolta és csengő hangon felkacagott. -Mi, lányok egymással, mert egy szál fiú sincs. Rém unalmas!
-Akkor mért oda mentél, és mért nem jöttél a mi bulinkra?
-Mert megígértem a barátnőmnek. Most ünnepli a 16. Születésnapját. És,...és nem tudom szüksége van-e valakinek rám, a ti bulitokon?
-Csacsi, -mondtam a kagylóba. -Hogy lehetnek kétségeid efelől? Nekem is szükségem van rád!
-Ez biztos? -hallottam a hangját messziről
-Persze, hogy biztos. Átmenjek érted? Hol vagy? Máris indulok!
-Nem, ne gyere. Itt vagyok a Nyugatinál, felülök egy villamosra és tizenöt percen belül nálatok leszek!

A tizenöt percből húsz lett, s ez a húsz nagyon nehezen akart eltelni, de végre csengettek, s befutott a kislány. Egyszerűen, és mégis csinosan volt öltözve, mint máskor is, fekete testhez álló garbó és bő szoknya volt rajta, nyakában vékony aranylánc kis kereszttel.
Minden együtt lett volna most már, hogy jól érezzem magam, mégsem tudtam feloldódni ezen az estén, magamnak sem voltam képes számot adni róla, miért nem.
Átvillant rajtam egy rémületes gondolat. Ez akkor történt, amikor leültünk pihenni két szám között a díványra, szemben az öreg Marosi mennyezetig érő, az egész falat betöltő telizsúfolt könyvszekrényével.
-Lehet, hogy ifjúságunk annyit ér csupán, mint a színes szappanbuborék, amit a gyerek csinál magának? Addig a pillanatig, amíg szét nem pattan, varázslatosan szép, csillog-villog a talmi fényben, aztán pukk, -és vége, és senki nem emlékszik rá többé? Lehet, hogy a Kati minapi pampogása a szigeten mégis befészkelte magát a gondolataim közé?

Mary észrevett rajtam valamit ebből, mert kedvesen tapintatosan, úgy irányította a társalgást, hogy csupa vidám dologról essék szó, elmesélte, mi minden történt vele a héten, annyi édes bájjal ecsetelve ezeket az egyszerű csacska dolgokat, hogy végül megnevettetett. Aztán újra rokiztunk, s ez jó volt, elfeledkeztem a sötét gondolatokról, ráztunk, üvöltött az Elvis Presley, le van szarva minden, ha csak egy nap is a világ! Hosszú este volt ez, mint máskor is, ha együtt volt a banda. A Kati kedves, figyelmes házikisasszonynak bizonyult, éberen figyelte kinek üres a tányérja és a pohara, kínálta a finom tepertős házi-pogácsát, a tortát és a többi süteményt. A ,,házikisasszony,, kifejezés egyébként az Esztertől származott, ő mondott efféle régimódi baromságokat.
Az volt a szokás, hogy a bulikra mindenki vitt valamit, a fiúk italt, a lányok szendvicset, süteményeket. A Marosiéknál is komoly előkészületek történtek, a három barátnő, a Kati, az Eszter és a húgom egész délelőtt sütött, főzött, aztán elmosogattak, kitakarították a lakást, virágot tettek az asztalra, a vázák alá csipketerítőt. Déltájban a lányok otthagyták a Katit, de ekkor már minden készen állt.

Sok-sok évvel később is tisztán emlékszem mindenre, mintha tegnap történt volna. Tudom, hol, az üvegezett könyvszekrény melyik polcán sorakoztak bőr-kötésben Arany János, Vörösmarty, Petőfi, Ady, Radnóti, József Attila verseskötetei, hol álltak Marx, Engels, Hégel, Kant és Lenin, a Jókai összes és a többi. Látom magam előtt a grófot, ahogy szivarra gyújt, és affektálva azt mondja, -,,gyerekek, figyeljetek csak, van egy abszolúthe szubjektív konstellációm!"
Hosszan papolt, összehordott mindenféle badarságot arról, hogy a halál nem más, mint egy k... jó nő, s elpatkolni a legkéjesebb nemi élvezet.
-Szerb Antal: ,,UTAS ÉS A HOLDVILÁG" -súgtam halkan a Mary fülébe Az etruszk kultúra.
-Honnan tudod, -nézett rám elkerekedő szemmel.
-Onnan, hogy olvastam, -mondtam nevetve, -ilyen egyszerű! -? Meg van otthon, majd kölcsönadom.

Éjfél elmúlt, lábaink elfáradtak már a vad rokizásban, jól esett szusszanásnyi időre leülni, enni, inni, dumálni. Többnyire a Keglevich vitte a prímet, tombolt benne a szereplési vágy, azt hitte magáról, hogy ő egy különleges valaki, és ha visszagondolok, azt kell, hogy mondjam: tényleg az volt. Éppen a Tóth Ildit ölelgette a fotel mélyén, ami kettejüknek is elég tágas volt.
-A halál nem más, mint egy óriási vagina, -jelentette ki, s az Ildikóra nézett, hogy mit szól hozzá. -Ha meghalunk, ugyanoda jutunk vissza, ahonnan elindultunk. A nő, barátocskáim, a kezdet és a vég!

Az Ildi homloka tövéig elpirult, talán nem is annyira a Keglevich szövegétől, hanem inkább azért, mert a Soma keze vándorútra indult a blúzán. Úgy tett, mintha szomjas lenne, az asztalon álló pohara után nyúlt, hogy kibontakozzon. A Bodolai Jocó összeráncolt homlokkal figyelte a jelenetet, ki tudja, mire gondolhatott. Az Ildi fölpillantott a Jocóra, tágra nyílt kék szeme ékesszólóan beszélt, de amit mondott, azt nem szívesen árultam volna el a Jocónak.
Úgy tett, mintha ültéből nem érné el a poharat, kicsusszant a fotelből, felállt, fogta a wermuthos üveget és töltött magának.

-Bizony mondom nektek, a nő a kezdet és a vég, -mormolta a Keglevich, -és csalódott pillantást vetett az Ildi felé. Tudjátok, mit? Játszunk! Megpörgetem ezt az üveget, megvárjuk, amíg megáll, s aki felé az üveg nyaka mutat, annak el kell mesélnie egy pikáns szerelmi kalandját.
Pörgetett, s a sors úgy hozta, hogy megint a Marosi Katinak kellett kezdeni a játékot. Rájárt a rúd a HB-ken az biztos!

-Melyiket mondjam el, -kérdezte ingerkedve, s tüzes barna szeme körbevillant a társaságon, megállapodott egy pillanatra rajtam, majd továbbsiklott a Zsírosra.
-A legerotikusabbat Katikám, recsegte a gróf, -ne kímélj minket, mi már nagykorúak vagyunk, csak te vagy egyedül kiskorú, hülye és vagyontalan.
-Köszi, -mondta a Kati könnyedén, -lekötelezően kedves vagy Soma. -Hát, tudjátok, amit most el akarok mesélni nektek az nem Pesten történt, itt ily regényes dolgok nem történnek.
-Remélem, ökrök és csillagok nem lesznek benne, -fanyalgott a gróf, mert akkor világgá megyek!
-Ne nyugtalankodj. Szóval azon a nyáron, amikor ez történt, a szüleimmel a Balatonon nyaraltam. Az üdülőben össze ismerkedtem egy helyes sráccal, aki már az első pillantásra nagyon megtetszett nekem. És, tudjátok, hogy van az ilyesmi nyáron, az ismeretségből szerelem lett, tüzes, vad, féktelen szerelem.
-Nocsak, nocsak, -mondta a Soma. -Mik ki nem derülnek! -De...? Ennyi az egész? Ez nem túl sok!
-Várj, mondom tovább! Állt a parton az üdülővel szemben a kikötő sarkánál egy vénségesen vén vastagtörzsű fűzfa
-Vastag volt?! Na így már kezd érdekesebb lenni a dolog. És mennyire volt vastag, ha szabad kérdeznem? Egyszerűen volt vastag, vagy extrán vastag?
-Hülye vagy Keglevich. Én a fa törzséről beszélek.
-Én is!
-Na, jó, hagyjál kibontakozni, légy szíves. Szóval, ide, ez alá a fa alá jártunk csókolózni, meg minden. A lombja betakart minket, elbújtunk a kíváncsi tekintetek elől, összeölelkeztünk, hallgattuk a víz csobogását, a kikötő apró titokzatos neszeit, néztük a nádas szélén úszkáló vadkacsákat.
-Romantikus, felettébb romantikus, sóhajtott fel a gróf, -csak kevés benne az erotikus részlet. Mikor történt mindez?
-Tíz éve, -nevette el magát a Kati, és megint rám nézett.
Én tudtam, miért néz rám, az a tíz évvel ezelőtti kissrác, akiről a Kati története szólt, én voltam!
-Tíz éve?! -Na ne hülyíts minket! Hány éves voltál te tíz évvel ezelőtt? Még talán pisilni sem tudtál egyedül. Nem tud valaki ennél jobb történetet?

A pezsgős-palack után nyúlt, megpörgette, az üveg sebesen forgott, majd hirtelen lelassulva megállt. A nyaka pont felém mutatott.
A szemek rám szegeződtek, a Mary tekintetét is magamon éreztem. Szörnyű zavarban voltam
-Passzolok!
-Azt most nem lehet, -kiáltott rám a Keglevich Soma, -ez nem tarokk -parti, hogy elpasszolhasd! Tessék szépen elkezdeni a sztorit!
-Igen, kezd csak el, -erősködtek a többiek is.
Maryra pillantottam szerettem volna tudni mi a véleménye, de ezúttal semmit nem tudtam kiolvasni a szeméből, ami még a tengernél is mélyebb volt ebben a pillanatban. Hátradőlt, alig észrevehetően megvonta a vállát, arcára árnyék vetődött.
-Vágj bele, -bíztatott, -had halljunk valami érdekeset.
-Na, jó, -gondoltam magamban, elmondom akkor most nektek a telefonos történetet, rágódjatok rajta!

-Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép fekete telefonkészülék, -kezdtem a mesét. --Ez az ügyes kis szerkezet az előszobánkban állt, illetve ott áll most is, ismeritek a lakásunkat. Nap közben meg-megcsörrent, hogyne, hiszen hát ez a dolga. Éjszaka azonban soha nem zavart bennünket, legalább is az utóbbi időkig nem. Mostanában azonban más a helyzet, előfordul, hogy éjszaka is csörög. Múlt héten, kedden éjszaka is ez történt.
-Csak nem azt akarta jelezni, hogy bekéredzkedik az ágyadba, szerelmeskedni? Érdekes konstelláció. Telefonnal még nem csináltam. Rögtön felizgulok a puszta gondolatra.
A Keglevich obszcén mozdulatot tett a kezével, jelezve, máris mennyire fel van izgulva.
-Erről szó sincs, -nyugtattam meg. Nem akart mellém bújni, azért csörgött csak, mert valaki a vonal másik végén az én számomat tárcsázta éppen. Éjfél is elmúlt már, a legszebb álmomból ébredtem.
-S észrevetted, hogy nedves lett a lepedőd?
Nem zavartattam magam a közbeszólástól, s attól se, hogy a többiek hangosan hahotáznak a rovásomra.
-Egyszóval, odabóklászok a telefonhoz és beleszólok: halló!
-Halló, -mondja erre egy női hang. Te vagy az?
-Én én vagyok, válaszolom, de te ki vagy?
-Az nem érdekes, -így ő -Nem számít, ki vagyok, egyedül az számít, hogy szeretlek!
-Hogy szeretsz? -kérdezek vissza, mint egy süket.
-Igen, szeretlek, és csak ez számít. Szerelmes vagyok beléd, szeretném, ha itt lennél velem, ha átölelnél, ha a fülembe suttognád, hogy te is szeretsz! Szeretném, ha megcsókolnál, és szeretném, ha egybeforrnánk a szerelemben!
-Egybeforrnátok?! -nyüszített fel a Soma. -Ez jó! Ez eredeti! Egybeforrnának, hallottátok!? Röhögött az oldalát fogta. -Bocsáss meg, annyira költői! Egybeforrni!!
-Felismerted a hangját, hogy ki volt? -kérdezte valaki a társaságból, talán a Zsíros -miután a nevetés lecsillapodott.
-Nem, -mondtam, a vállamat vonogatva, -nem ismertem fel. -Nagyon messziről jött a hang azt hiszem törülközőn, vagy párnán keresztül beszélt az illető.
-Hívott már máskor is, vagy ez volt az első alkalom?
-Kétszer, vagy háromszor fordult elő eddig, bár ezek a hívások, az utolsót kivéve még a télen történtek.

-Figyelj csak, -szólt közbe a Jocó, aki eddig fejcsóválva hallgatott, feltéve, hogy igaz a történet, amit meséltél, s felteszem, hogy az, azt kell, hogy mondjam, hogy csak olyan valaki telefonálhatott, akit ismersz, aki tudja a telefonszámodat!

A Jocónak igaza volt, eltalálta szarva köz a tőgyét, ahogy mondani szokták. Erre a lehetőségre már én is gondoltam, sőt, kifejezetten az volt a meggyőződésem, hogy a bandából telefonált valaki, s ugratásnak szánta.

-Furcsa, -mondta fejcsóválva a Marosi Kati, nagyon furcsa ez az egész história - Mit mondott, miért nem árulja el a nevét?
-Nem tudom. Kérdeztem tőle, de csak annyit válaszolt, hogy ha én éppúgy szeretném őt, mint ő engem, akkor a szívem megsúgná a választ.
-És mit mondott még?
-Megkérdezte, hogy mit érzek.
-S te mit válaszoltál?
-Azt, hogy fázik a lábam, mert mezítláb állok a telefon mellett.
-Hogy fázik a lábad, na ne! -kiáltott fel a Kati, s azzal úgy elkezdett nevetni, hogy még a könny is kicsordult a szeméből. -Egy nő szerelmet vall neked s erre te azt mondod neki: fázik a lábam! Könyörgöm, akasszatok fel, ilyen nincs!

Nevettek a többiek is, a Zsíros a Tálai Gyurka és a Bodolai Jocó. A Keglevich kiprüszkölte a wermuthot széles jókedvében, a Tóth Ildi görcsösen vonaglott.
-Örülök, hogy ennyire teszik a sztorim, -mondtam némiképp indignálódva, -nem tudom ti mit tetettek volna a helyemben!
-Azonnal randit kellett volna kérned tőle, te maflinger, oda kellett volna rohannod, s ész nélkül követelni, hogy forrjatok egybe, -világosított fel nyerítve, és a térdét csapkodva. Fölhív egy lány, a füledbe zengi, hogy szeret, hogy le akar veled feküdni, s erre te csak annyit tudsz kinyögni, hogy fázik a lábad? Lehet, hogy életed nagy lehetőségét szalajtottad el!
-Bocsáss meg, de azt nem mondta, hogy le akar velem feküdni. Szó sem volt ilyesmiről.
-Azt mondta, -szeretné, ha egybeforrnátok! Hát ez mit jelent, pupák, mit gondolsz?
-Mit tudom én, hogy mit jelent! Gondolom: képletesen értette!
-Képletesen? Ne marháskodj. Hogy forrhatna össze két test képletesen?

Szerettem volna elterelni a szót erről a témáról, ami visszafelé sült el, nem én szivattam a társaságot, ők mulattak rajtam, s ezért mintha éppen csak eszembe jutott volna, megkérdeztem a Zsírost, miért mondta a minap azt a Lapajról, hogy vadbarom? Nem mintha efelől bármi kétségem lett volna, én jól ismertem a Lapajt, s meg volt róla a saját, külön-bejáratú véleményem. A gróf azonban nem hagyta, hogy elterelődjön a figyelem a játékról, ragaszkodott hozzá, hogy folytassuk, és csak aztán beszéljünk a Lapajról.
Pörgetett, talán svindlizett is egy kicsit, nem tudom, de az üveg nyaka ezúttal pont feléje mutatott. Látszott a képén örül a lehetőségnek, minden dekadenciája ellenére exhibicionista volt a javából! Szertartásosan rágyújtott egy hosszú Cherokra, karikába fújta a füstöt, kiélvezte a feléje irányuló megkülönböztető figyelmet.

-Számos snájdig kalandomat mesélhetném el nektek, -kezdte, -olyanokat, hogy a szátok tátva maradna tőle! Emlékeztek még Marinára?! -s arra a lázas nagy szerelemre, ami egymáshoz fűzött bennünket?
Rám nézett, hogy erősítsem meg szavait, mint nagy idők tanúja.
Emlékeztem is, hogyne emlékeztem volna. A fekete olasz lány érkezése az egész Római -partot felbolydította, mindenki vele akart járni, de Marinának csak a Keglevich kellett! A gróf fehér szmokingban virított, gomblyukába vörös rózsát tűzött, gitárt pengetett naphosszat. Egymást átkarolva ücsörögtek a pompás lugas előtt, olaszul énekelték Vico Toriani dalait, elmélyülten csókolóztak közben, szájtátva bámulta és irigyelte őket a Római-part aranyifjúsága.

-Elmesélhetném most nektek, hogyan tépte szét az élet durva kézzel ezt a romantikus kapcsolatot -de nem teszem! -jelentette ki. Mesélhetnék szép asszonyokról, akiknek tüzes ölében elfeledkeztem a világ baromságairól. Igen, így volt, s ha elmesélném ezeket a kalandokat, csak ámulnátok és bámulnátok! Nem mesélek a kedves légyottokról, barátaim, nem vesztegetem rá a szavam. Nők, titokzatos, kiismerhetetlen, cifra, hazug, asszonyok! Kiábrándultam belőletek egy életre! A szerelmi kéjt nem keresem többé karjaitok között. Kész, vége. Más utakon járok most!
-Jóságos ég, mi sül ki ebből, -rikkantottam közbe, -csak nem lettél homokos?
Átdöfött, megsemmisített a pillantásával.
-Tudjátok meg hát, tévelygők, hogy a legodaadóbb, legcsodálatosabb szerelmi partnerem most és mától fogva mindörökké egy nagyméretű kulcslyuk a pincénkben. A legtökéletesebb kielégülést nála nyerem!
-Gondolom, elég sok problémát okoz neked, hogy a kulcslyuk nagyméretű! -mondta csúfondárosan a Marosi Kati. Ők ketten mindig osztották egymást.
-Székre állva csinálod? Nem lötyög a kulcs a zárban?
-Semmiféle problémám nincs a mérettel, -jelentette ki a gróf kategorikusan. A kulcs hajszál-pontosan beleillik a zárba! De, hogy megnyugodjál e tekintetben, szívesen meghívlak egy bemutatóra!
-Ki kíváncsi rád, Soma, -csattant fel a Kati, Én ezt, csak, mint elvi problémát vetettem fel.
-Nincs elmélet gyakorlat nélkül, mondta a gróf, -szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyága! És-ha hipotézist állítasz fel, Kati,- tudnod kell, hogy mire alapozod.
-Állíts fel hipotézist te, Keglevich, -riposztozott a Kati, aki úgy érezte, megint nyeregbe kerülhet, -ha egyáltalán fel tudsz állítani bármit is!

Később a Lapaj is szóba került újra, de már nem emlékszem, hogyan, s miként. Várjunk, csak! Dehogynem! A Zsíros vetette fel a témát, vagy talán a Mary. A Mary egyáltalán nem bírta a Lapajt, pedig a Lapaj igen jóképű srác volt, mondhatni szinte tökéletes testi mivoltában, csak a metszőfogai lehettek volna valamivel kisebbek. Egyszer egy osztálykirándulás alkalmával a vonaton egy lány-osztállyal utaztunk együtt, s ekkor jöttem rá valójában, hogy ezek a sivítozó pisis csajok, pont az ilyen fazonokra buknak, mint a Lapaj. A jó haver csíkos matróz-trikót viselt köldökig kigombolt fehér inge alatt, a lábán feszes csőgatya,- ez volt ám a menő szerkó, -ebben virult az elbűvölt lánycsoport kellős közepén, férfiasan széles csábmosolyát villogtatva gyönyörtől nedvesedő imádóira.

A Ricsi és a Mary egymás szavába vágva mesélték el, hogy mi történt a HB-n náluk. Azon a bulin én is jelen voltam, én azonban aznap korábban elmentem. Valahogy elegem lett belőle. Szóval a Zsíros szerint a srácok a zene szünetében éppen arról beszélgettek, ki hová felvételizett. Szép sorjában mindenki elmondta, hogy hová készül, a Műegyetemre, a Közgázra, az ELTÉ-re és így tovább. Végül a Lapaj került sorra, aki vigyorogva kijelentette, hogy katonatiszt lesz, s reméli a karhatalomhoz osztják be, ha végez.
-Miért pont oda, -néztek össze megütközve a Zsírosék.
-Azért, aszikáim, hogy megvédjem a Népköztársaságot a hőzöngőktől, -felelte cinikus vigyorral azon a majom- pofáján.
-És, ha mi lennénk azok a hőzöngők, -a haverjaid? -kérdezte elképedve a Zsíros,- ránk is lövetnél? A Jocóra, a Szekérre és rám?!
-Ha elkerülhetetlen lenne, akkor igen, -mondta ez a barom még mindig vigyorogva. -Miért ne lövetnék? Az a dolgom ilyen esetben, hogy lövessek!
-Simán legéppuskáznál mindannyiunkat?
-Mint a pinty!

Na már most, ismerni kellett a Lapajt ahhoz, hogy az ember tudja, hová tegyen egy ilyen szöveget, s mi haverok ismertük őt jól!
Annyi humorérzéke sem volt, mint egy kőbaltának, s ha mondott valami nagy állatságot, az, nála belülről jött, véresen komolyan gondolta. Meg voltam győződve, gond nélkül megtette volna, hogy belénk lövet, ha szembe állunk, és ha úgy hozza a sors.

Valahogy nagyon megundorodtam a Lapajtól, amikor a Ricsiék elmesélték ezt az esetet.
A társaság még hosszasan tárgyalta, vajon valóban képes lenne-e megtenni, hogy lelövi, vagy lelöveti a barátait?
Nem vettem részt ebben a vitában, hányingerrel küszködtem, s nem csak az elfogyasztott alkoholtól. A Zsíros, a Bodolai Jocó és a Tála Gyurka biztosak voltak benne, hogy lövetne. Az Eszter azonban, úgy vélte, hogy csak a pofája nagy, de nem tudná megtenni. Mindenki mondta a magáét, a vita kezdett parttalanná válni.

-Álljon meg a menet, f... van a menyasszonynak, -kiáltott fel egyszerre csak a gróf. -Teoretikus a vita barátaim, hiába tipródunk azon, hogy lövetne, vagy nem lövetne. Sajnos a dolgok jelenlegi állása szerint nincs sok esélye, hogy megint kitörjön valami jófajta balhé, mint 56-ban. Bele kell törődnünk, hogy most újra a Lapajféle árulóknak áll a világ. Köpök rájuk. Pedig de szívesen néznék velük farkasszemet fegyverrel a kezemben!
Felállt, rázendített a Székely Himnuszra. Részegen, el-elcsukló hangon mi is vele üvöltöttük, zengett a ház, talán még a Kálvin térre is lehallatszott. Jó sok évet, s néhány kiadós verést lehetett akkoriban kapni ezért a Gyorskocsi utcában, de, ha az ember 18 éves, s be van rúgva, nem törődik apróságokkal!

"Maroknyi székely,
porlik, mint a szikla,
népek harcának zajló tengerén.
Fejét az ár jaj
százszor elborítja,
ne hagyd elveszni
Erdélyt Istenünk"

A himnuszt követően Tálai Gyurka bekapcsolta a magnót, gyors ritmusú számok jöttek rendre egymás után. Ráztunk újra, ami belefért! Rossz hangulatom elmúlt, vadul rokiztam, s őrjöngtek körülöttem a többiek is. Később egy lassú szám következett, talán tangót. A Maryval táncoltam az előző számra, és a Mary azt mondta most, hogy erre a számra is táncoljunk. Kicsit furcsállottam, mert a lassú számokat egyikünk sem szerette, ilyenkor általában leültünk beszélgetni. De a Marynak igaza volt ezúttal, tényleg jól esett a sok ugrabugrálás után, így hajnal felé, a tangó lágy ütemére ringatózni.
Ez volt az utolsó szám a szalagon, s ahogy lefutott és csend lett azon vettem észre magam, hogy még mindig átölelve tarom a kislányt. A többiek elszéledtek enni, inni, s mi ott álltunk továbbra is egymáshoz simulva a szoba közepén.
A Mary kapcsolt előbb, gyöngéden eltolt magától, kibontakozott, s közben különös hosszú pillantást vetett rám, amit én úgy értelmeztem, hogy megfed, mert illetlenül viselkedtem. Még mindig nagyon közel álltunk egymáshoz, két kezét könnyedén a vállamon nyugtatta.

-Ne haragudj rám, -kérleltem -észre sem vettem, hogy véget ért a szám.
-Miért haragudnék? -mondta kedvesen. -De most üljünk le egy kicsit, elfáradtam.

Kerestünk egy sötét sarkot, ahol zavartalanul beszélgethettünk. Mary belevetette magát a bőrfotelbe, én meg mellé ültem a karfára.
-Tudsz titkot tartani, -kérdezte egyszer csak édes, titokzatos arccal
-Tudok, -mondtam, -olyan vagyok, mint az Old Shaterhand. -Miről van szó?
-Anyámék megengedték, hogy egy hétre lemenjünk nyaralni Velencefürdőre, a -nyaralóba, súgta a fülembe, -Te, a Ricsi az öcsém és én.
-Ez nagyszerű, -lelkendeztem. -Vegyem ultimátumnak? De, figyelj csak... ha megengedték, akkor miért titkolózunk, miért sugdolózunk?
-Mert a Ricsi akarja elmondani. Tegyél majd úgy, mintha először hallanád, s lepődj meg!

A hír, amit a Mary mondott tényleg jó hír volt, nagyon, de nagyon megörültem neki, örömömben megragadtam a kezét, aztán elengedtem s felugrottam, hogy hozzak egy kis wermuthot.
-Várj, hová rohansz, -kérdezte, s most ő fogta meg a kezemet. -Tényleg örülsz, vagy csak a kedvemért teszel úgy, mintha örülnél?
-Hogy kérdezhetsz ilyet, csacsi, -válaszoltam, s könnyedén megcsókoltam a feje búbját. --Persze, hogy örülök. Majd kiugrok a bőrömből, nem látszik rajtam? Azt állítod tehát, hogy csak mi négyen leszünk lenn?
-Lehet, hogy öt lesz a négyből, -mosolygott a kislány, mert, -de ezt csak neked mondom, titok ez is, -a Ricsi le akarja hozni az egyik barátnőjét.
-Melyiket?
-Mit tudom én! Fogalmam sincs, kivel jár éppen, nem is érdekel. Úgy váltogatja a csajokat, mint te a gatyádat!
-Köszi, -mondtam, -jó tudni, hogy rád mindig számíthatok. Kellemes hasonlat.
-Bocs, -nevetett rám vidáman csillogó szemekkel, és arcon csókolt. -Remélem nincs harag?

A többiek már szedelődzködni kezdtek, pirkadt kinn az utcán. Csörömpölve húzott el lenn az első villamos. A Marosi Kati kinyitotta az ablaktáblákat, friss, csípős hajnali levegő áradt be a szobába.
Így ért véget a házibuli a Marosiéknál, s én másnap elkezdtem számolgatni a napokat az indulásig.
Nem láttam bele a jövőbe, nem tudtam, mit tartogat a sors, s ez jó volt így. Túl jó.




V É G E