ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

BUMI




"Az idők kezdete előtt ismertem meg Budai Miklóst, a balatonszemesi mólón. Vegyes társaság járt oda, érettségiző diákok és elsőéves egyetemisták, fiúk lányok. Nem kötött össze minket más, csak a móló és a nyár. Szerelmemmel is akkor találkoztam először. Ült a mellvéden, ahol a móló kanyarodik, a viharágyú mellett, telt keble szinte kibuggyant apró pántszerű bikinijéből, haja sárgájával a tojás sárgája sem vetekedhetett. Bumi egy volt a tucatból, tűlábú kis suttyó volt, még nálunk is fiatalabb, tizenhat, pontosan annyi, mint a sárga hajú lány, akibe később szerelmes lettem. Nem csináltunk semmit, naphosszat bridzseztünk vagy barkhóbáztunk, és ha eluntuk, a móló végében nagy kövekből épített trambulinról beugráltunk a vízbe.
Az egyik este az egész társaság felment az országút mellett lévő Kis Tücsök-lyukba szórakozni. Bumi is velünk volt, bár ő még csak tizenhat volt. Ittunk derekasan és, hogy teljék az idő, énekeltünk. Eltelt az este a kvaterkázással, és a danolászással. A nóta még akkor is körbe járt, amikor éjfél után, hazafelé jöttünk összekapaszkodva a falu főutcáján. A templomhoz érve rá került a sor, neki kellett mondani egy nótát. Vékony, kisfiús képe halványan derengett a telihold fényében, kicsit imbolygott.

-Várjatok csak, -seppegte a sürgetőzésre, -előbb a prológus jön.
-Jöjjön, -kiáltotta Molnár Feri. -Ne kímélj minket. Vagy hánysz előbb?

Nagy nehezen elkezdte.

-Amikor Chambron marsallt Waterloonál... felszólították az angol seregek, hogy adja meg magát,... ő röviden és tömören csak annyit válaszolt: szart!

A fiú hangja a "szar" szónál kicsit magabiztosabbá vált, megpróbálta lépteit egyenesbe hozni.

- Azóta, ez a szó bevonult a világtörténelembe,... sőt, a világirodalomba is, nem csak a szó vulgáris értelmében, hanem jelképeként annak,... hogy egy bátor nép, az ellenség felszólítására nem adja meg magát.

-Ez nem nóta, -szólt közbe valaki a társaságból. -Figyelj csak Bumi, énekelj Bumi, ne szavalj. Vagy ennyire be vagy rúgva?
-Várjatok, -tiltakozott akadozó nyelvvel a fiú. -Ez még csak a prológus volt. Várjatok, most jön a java!

Énekelni kezdett, de jobb lett volna, ha marad a szavalásnál, szörnyű, mutáló hangjától, majd a falnak mentem.

-Tiszaszederkény terén. Aszonta egy szép legény. Nem lesz nálunk semmi baj, nem lesz drágább hús, se vaj. Amikor a Popjenő. Aszontta, hogy üsse kő. Drágább lett a marhahús, és a pickszalámi rúd.

Bumi megakadt, az egyik lány, a döbbent csendet megtörve nevetni kezdett.

-Hagyd abba szerencsétlen. Meghallják.

A fiú azonban, néhány tétova lépés után visszatalált a nótába.

-És a sárga villamos. Már egy forintér futkos. Drágább lett a tüzelő. Popjenő most jöjj elő!

-Jaj, ne. -A lány, aki az előbb rászólt, most ráncigálni kezdte Bumit. -Gyere, hazaviszlek. Teljesen be vagy seggelve! Esküszöm, teljesen be vagy seggelve.

De falra hányt borsó volt ez Buminak. A kamaszt nem lehetett leállítani. Kirántotta kabátja ujját a lány kezéből és fújta tovább a részegek csökönyösségével.

-És most már a magyar nép. Eszikiszik eleget. Eszik sok-sok kenyeret. És iszik hozzá s o o o k vizet. Ezérmost a magyar nép, aszkívánjajenőnek....pamparampam....pamparam....és még sok egyéb ilyet!

Elcsuklott a fiú hangja, de a pamparampamok még rezegtek az éterben. Kutya ugatott az egyik kertben, megrohamozta a kerítést. Tovább kellett menni.

-Menjünk, -mondta a lány, álljunk odébb, amíg fel nem jelent valaki bennünket.

Ő ugrotta a legszebb fejeseket a móló végéből, nem vitatkozhattunk vele. Különben is igaza volt. Ezért a nótáért sok év börtönt lehetett kapni. Csendben lopakodtunk hazafele. Már senkinek nem volt kedve énekelni. Másnap, kinn a víz mellett, a forró kövön elismételtettem a kis fickóval a dalt. Nem törődtem a többiek tiltakozásával. Tetszett a dallama, na."

-És a szövege is, valld be, -vihogott a Hámori Bandi.
-Igen, a szövege is.
-Mi lett aztán Bumival?
-Mi lett? Nem tudom. A következő nyáron még ott volt a mólón, találkoztam vele. De utána már nem, utána már nem. Felszívódott.

A pincér kihozta a söröket, belekortyoltunk. A pléhtető alatt ültünk, oldalt. Nagyhangú társaság érkezett a part felől, hosszú hajú, kigyúrt fickók. Vadak voltak, fékezhetetlenek. Felborogatták a székeket az udvaron, amerre elhaladtak.

-Ebből verekedés lesz, -mondta a Hámori Bandi, -és súlyos pillantást vetett rám.

A galeri bevonult a kert közepéig. Felkaptak néhány asztalt, összetolták és letelepedtek. A vezér elkezdett üvöltözni a pincér után. Szegény fiú a nagy fa mögül leste őket, nem mert előbújni.

-Sört, sört, -kiabálták a hosszú hajúak.

A derék úr kilábalt a takarásból, és óvatosan, oldalt sasszézva megközelítette őket. Megállt tisztes távolságban.

-Nyolc korsóval lesz, -kiáltott rá a vezér, parafa-sisakja alól. A parafa-sisak még félelmetesebbé tette amúgy is elég félelmetes külsejét. A pincér hajlongott és elvonult. Egy másik fehérkabátos közben felállítgatta a székeket. A galeri a nagy fa alatt ült.

-Megládd, egyszer ebbe a nagy fába bele fog vágni a villám, Testvér, és le fog égni a csárda.

Nem feleltem. Ez egy oltári nagy marhaság volt. Miért égne le?

-De legalább tudni fogják, hogy nem mi gyújtottuk fel, -jelentette ki a Hámori Bandi.

Szó nélkül hagytam ezt is. Voltak néha olyan gondolat-társításai, amelyeket én se tudtam követni. Visszatértem inkább az előző témára. Igyekeztem nem venni tudomást a hangoskodókról. Kortyoltuk a sört, csendesen beszélgettünk.

-Nyüzüge kis fickó volt, én is emlékszem rá, -révedezett a Testvér. -Szégyenlős vigyor játszott mindig a képén. Az arca pattanásos volt. Egyre gondolunk, ugye, Testvér?
-Igen, ő, az, -akartam mondani, de nem tudtam válaszolni, torkomra forrt a szó. A parafa-sisakos most már nyíltan minket bámult, kétség sem fért hozzá. Hosszú ujjával rám mutatott, rikoltott valamit, a többiek harsogó hahotával válaszoltak.

A Testvér követte pillantásomat. -Ebből verekedés lesz, -szögezte le. -Nézd Testvér, döntenünk kell. Vagy most rögtön megisszuk a sört, és elmegyünk, vagy maradunk, de akkor abból verekedés lesz.
Felemeltem a korsót belehörpöltem és letettem. Kétharmada még jócskán a pohárban maradt. A Bandi oldalvást figyelte, megiszom-e mind.

-Jól van, -vont vállat, amikor a poharat visszatettem.
Felvette a sajátját, s hajszálra ugyanannyit ivott belőle, mint én.
-Jól van, -mondta még egyszer.

A galeri-vezér felállt, a többiek röhögve lesték. Megkerülte az asztalt, átvágott az udvaron és jött, jött egyenesen felénk. Léptei súlyosak voltak, mint a leomló sziklatömb. Ápolatlan fakó fürtjei a vállát verdesték. Feje tetején masszívan megült a parafa-sisak.
A vezér mellénk ért. Kinyújtotta izmos karját és mutatóujjával rám mutatott. Szinte átbökött az ujja.

-Te utolsó szemét állat.

Felálltam. Ha meg kell halni, legalább állva halljak meg.

-Te féreg, te patkány.

Nem vitatkoztam vele. Ilyen sértésekre csak egyféleképpen lehet válaszolni. Harcolni akartam, tudtam ez a harc a végső harcom lesz.

-Köcsög, buzi, hímringyó!

Szemem sarkából láttam, hogy a Hámori Bandi felemelkedik. Hátra tolta a széket és elindult felénk.

A hatalmas alak ordított, szájából nyál fröccsent. Irdatlan karjait széttárta, hogy összeroppantson. Egy pillanatra behunytam a szemem. Az adrenalin iszonyatos sebességgel vágtatott végig ereimben. -Ebből verekedés lesz, -gondoltam. -Most már biztos.

-Nem ismersz meg, jóbarát? -dörögte a fülembe félelmetes hangon.

A tetovált karok gyengéden átöleltek. Megcsókolt jobbról, megcsókolt balról.

-Nem ismersz meg, na, hát! Hát tényleg nem ismersz meg?! Bumi vagyok Szemesről!

Hazafele csorogtunk a folyó közepén, hagytuk, had vigye a zavaros víz a hajót. Spórolni kellett az energiával, délután kemény trenya várt még mindkettőnkre. Négytől hétig a szingli, utána pedig a párosok. Beszélgettünk, cseverésztünk, mindenféléről, legfőképp a lányokról. Bumi is szóba került.

-Ez nem lehet igaz, Testvér, -jelentette ki a Hámori Bandi. -Tökön szúrom magamat. Ez életem legjobb sztorija. Gennyesre röhögtem magam rajta.