2004. augusztus 12-én, a XI. Királysági Év tizenegyedik napján már délelőtt

Kiderült, miszerint a Királysági Vasúttársaság nagylelkű felajánlásának értelmében a délutánt Birodalmunk ismeretlen részeinek felfedezésével tölthetjük - a vonatról, mert úgy gyorsabb és ezáltal hatékonyabb.
Mindannyian felettébb örvendtünk a jó híren, mivel a Birodalomnak valójában még csupán Keleti Fertályát ismertük pontosan,
A délelőtt folyamán megrendezésre került a Szalagtépő olimpiai szám - a lebonyolításhoz a résztvevőket a még mindig nagy tekintélynek örvendő Machiavelli volt kiráky két részre osztotta, kor szerint.
Mindannyiunk örömét árnyékolta be, hogy azon a vasúti kocsin, melynek a mi részünkre fenntartva üresnek kéne lennie, lovakat szállító kis emberek ülnek, úgynevezett cserkészek. Ezt a hírt a "Mint a mókus fenn a fán" kezdetű gúnydal hangos éneklésével fogadtuk. (Szerencsére az érintettek ezt nem értették, mivel nem beszélték a Birodalom nyelvét.)
Az Ibafai Királyság felé haladtunkban egy ízben ismételten megfigyelhettük a már többször látott két Szürke Gémet - ezt jó jelnek tekintettük.
Odaérvén végre sikerült megválnunk kellemetlen útitársainktól, majd, megszállván a játszóteret, hamarosan egy barátságos Várvédő mérkőzésbe kezdtünk, mely rövid idő elteltével (és a kiesettek számának növekedésével) egyre inkább "Kicsi a rakás"-sá fajult - ezt Ali Habdei Rushed kezdeményezte, mivel szerinte Leánder csalt.

Békésen ültünk késő este a Tűz körül - a szokott dalokat énekeltük.
Két nóta közötti szünetben Negro szólalt meg, széttörve a csendet: Ott mozog valami...!
A fák között, a hegyoldalban az élesszeműek valóban felfedezték a valamit - de a sötétben, mely sűrűn telepedett ránk, nem tudtuk kivenni, hogy mi - vagy ki! - lehet, ami megtöri a lombok és fatörzsek egyhangúságát.
Hős Ali Habdei Rushed megközelítette, fáklyája fénye pedig egy piros ruhás alakra vetült.
A Jósnő ült egy faágra akasztott hintán, és lassan előre-hátra lengedezett... Majd azt rikácsolta:

Sűrű erdőt átok sújtja,
Ott vagyon a remény kulcsa!

Aztán elhallgatott és elfújta a felé tartott fáklyát.
A Jóslat még néhányszor elhangzott, amikor Ali Habdei Rushed újra meggyújtott fáklyával visszatért - de azt a Jósnő ismételten elfújta, és mi nem tartottuk tanácsosnak még egyszer megzavarni őt.
Amikor a Búcsúdal után (jóval később) mégis odavilágítottunk - akkor már csak az üres hintát lengette a szél...