ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Lapozom tovább a naplót. Íme egy újabb részlet, ami Szemerédi János érdeklődését bizonyítja:

"A templom lenyűgöz. Úgy látszik a tervező kövekbe építtette bele vágyait: elszabadulni a földi világtól, fölmenni Istenhez. Azt hiszem a gótikának ez a lényege. A templom széles alapja súlyosan nyomja a földet, kifejezve röghöz kötöttségünket. Aztán elkezdenek emelkedni a falak, a párhuzamos vonalak csúcsívekben futnak össze, magasra, egyre magasabbra törnek, elvezetik a tekintetet a felhőkig. A két égbe nyúló torony kapaszkodó a léleknek, afféle Jákob lajtorjája. Jákobról a Bibliában olvastam. A mai kor embere számára nehéz megérteni történetét. Beersebából indult és Háránba ment Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen és a feje alá tette és lefeküdt aludni. Álma volt, egy létra volt a földre állítva, s hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai le és feljártak rajta. S íme, az Úr fölötte állt és így szólt: Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. Nemzetséged olyan lesz, mint a föld homokja, ki kell terjeszkedned nyugatra és keletre, északra és délre, általad, s utódaid által nyer áldást a föld minden népe. Jákob várost alapított azon a helyen és Bételnek nevezte. Azután keletre ment és a pusztában egy kútnál találkozott Ráchellel, aki anyja testvérének, Lábánnak leánya volt. Jákob beleszeretett Ráchelbe és hét évig szolgált ott Ráchelért. Amikor letelt a hét év Lábán szokás szerint összehívta a helység minden emberét és ünnepi lakomát rendezett. Este azonban Leát, Ráchel húgát vitte be Jákobhoz, mert ő volt a fiatalabb, őt akarta előbb férjhez adni. Jákob a lánnyal hált és csak reggel tudta meg, hogy rászedték. Lábán így szólt hozzá: töltsd ki a vele végig a menyegzős hetet, s akkor majd a másik lányt is neked adom azért a szolgálatért, amit további hét esztendőn át teljesítesz. Így is lett. A Biblia szerint attól kezdve Jákob együtt hált a két lánnyal. Ráchelt szerette és Leát nem szerette. Az Úr látta, hogy Lea háttérbe szorul, megnyitotta a méhét, Ráchel ellenben meddő maradt. Végül Isten megemlékezett Ráchelről. Isten meghallgatta és megnyitotta méhét. Fogant és fiút szült, akit Józsefnek neveztek. Kíváncsi lennék Karolina mit szól ehhez a történethez. Biztos ismeri, a kis Fodortól tudom, elszólta magát egyszer, hárman együtt jártak hittanra. A keresztények Istene, a Bibliában van megírva, támogatott egy ilyen erkölcstelenséget! Először is a lányok az unokatestvérei voltak Jákobnak. És ő hét éven keresztül együtt hált mindkettővel. Úgy látszik Isten mégsem olyan szigorú erkölcsi kérdésekben, ami kedvére való, ahhoz segédkezet nyújt. Állok a templom homlokzata előtt hátam mögött az Erzsébet-szoborral, s a rózsa ágyással. Nézem a díszes homlokzatot, ami három kaput ível át. A főbejárat felett, a középhajó tengelyében négyzet alakú kerámia keretben gótikus rózsaablak tagolja a fal felületét. A rózsa jelkép, több templomban is láttam már stilizált változatait. Hogy mit jelképez pontosan, nem tudom, utána kell néznem majd. Valamiképpen kötődik a kereszténység életérzésének képi átéléséhez. Bennem furcsa kettősséget okoz erre gondolni, mert a rózsa a szerelem jelképe is egyúttal, s a szerelem Isten törvényei szerint tiltott gyümölcs. Vagy mégse lenne az? Jákob történetét megismerve azon gondolkodom mi Isten törvénye, s mi az, amit a papok magyaráznak bele. A négyszög és a rózsaablak köre közti ívekben, ahogy megtudtam a templomot bemutató leírásból /Petróti Pál: Templomaink, kiadták 1938 Budapest, lelőhelye: Szabó Ervin Könyvtár/ -a domborművek a négy evangélista, Máté, Márk, Lukács, és János jelképeit ábrázolják. Fent, az oromzat csúcsíves mezőjében középen Mária, Magyarország nagyasszonya, balra tőle Szent László, jobbra Szent István alakját látom, mellettük egy-egy térdeplő angyal az ország és a főváros címerével. Szépek ezek a régi címerek, mestermunka mindkettő. Én mégis jobban kötődöm az új címerhez, a Népköztársaság sarló-kalapácsos címeréhez. Jobban közvetíti küzdő korunk új nemzedékének törekvéseit. Szép a régi hagyomány, s én azt mondom, hozzátartozik az ember általános műveltségéhez, hogy ismerje a bibliai történeteket. A mesék felüdítik az ember képzelőerejét, új tettekre sarkalják. Egy ilyen templom, mint ez a Rózsák terei, kultúrtörténeti kincs. Segít megérteni és megmagyarázni, hogy az emberi gondolkodás hogyan jutott el a babonák világából a felvilágosodásig és a modern materializmusig".

S volt ott még egy megjegyzés az oldalon:

"Mióta a kis Fodor eltűnt, nem látom Karolinát nevetni. Rám se néz, pillantásaimat nem viszonozza. Megközelíthetetlen lett számomra. Összefutunk néha a tanszékek előtt, vagy máshol. Soha nincs egyedül. Beszélni nem tudok vele. Odamegyek hozzá, megkérdezem: hogy sikerült a töri vizsgád, felel készségesen: minden rendben volt, átmentem, s halad tovább a barátnőivel. Azt hiszem, igaza van Szekeresnek, Karolina a kis Fodorba szerelmes, őt várja vissza. Nem tudom, mit tegyek. Elmennék, elfelejteném, de nem tudom megtenni. Van bennem egy nagyon erős érzés. Amikor látom, amikor elmegyünk egymás mellett a folyosón, valami átsugárzik közöttünk. Soha nem hallottam még ilyesmiről, ha más mondaná, kinevetném. De ez az "átsugárzás" az, ami életben tartja a reményt, hogy legalább barátok lehetünk majd egyszer. Dialmatból kollokválok holnap. Be vagyok tojva tőle rendesen. Remélem átenged a prof."


2.
1956 január 9-én korán kelt Szemerédi János. Elromlott a rádió, csak recsegett, s az anyja megbízta vigye ki Kőbányára a Tolvajékhoz, majd az öreg Tolvaj megjavítja. Nyolc óra után pár perccel indult otthonról hóna alatt a masinával, és fél kilenc körül már a műhelyben volt. A Tolvaj bácsi megnézte a rádiót és azt mondta, ott kell hagyni, mert nincs röntgenszeme, nem lát bele. Mogorva, rosszkedvű volt az öreg, mindig az volt, habár rosszkedvének voltak fokozatai. Sálját összehúzta nyakán Jánosunk, micisapkáját lehúzta a fülére, amikor a kicsi, koszlott műhelyből kilépett. Undorodott ettől az egésztől, a Tolvaj bácsitól, a műhelyétől, a fagyos, szeles januártól. -Tolvaj bácsi maszek, -mondta magában. -Lop az államtól. Mindent megkap, biztonságot, védelmet, reményt a jövőre, és mégis lop. Nem megy el egy rendes, szocialista nagyvállalathoz, naná, hogy nem, ott nem lehet keverni. Inkább marad maszek, és kever, ahol csak tud. Ime, ezek a nép ellenségei, -folytatta a füstölgést. -Csak azt nem tudom, meddig tűrik még a Tolvaj bácsikat a hatóságok.
Átment a vasúti híd alatt. Feje felett éppen eldübörgött a vonat, s Szemerédi Jánosnak eszébe jutott a régi babona, amit még gyermekkorában tanult a felnőttektől: kívánni kell valamit és az teljesül.
Jánosnak kívánni könnyű volt, ő mindennap kimondva, kimondatlanul azt kívánta, hogy találkozzon Vadmacskával és beszéljenek. Hangosan mondta tehát amíg a szerelvény a feje felett dübörgött: "azt kívánom, hogy találkozzam ma Karolinával és tudjunk végre beszélgetni"
A vonat elment, s ment tovább Szemerédi János is. A Keleti előtt szállt le a buszról, átvágott a Baross téren a szobor mögött, tartott hazafelé a Rákóczi úton. A Huszár utca sarkán a mozi mellett elhaladva befordult és egy hirtelen ötlettől vezérelve elsétált a templomig. A tér üres volt, s a templommal szemben lévő plébánia egyszintes épülete is kihaltnak tűnt, az elfüggönyözött ablakok mögött nem látszott életnek nyoma. Bement a templomba. Előrement egészen a főoltár mellett balra álló Krisztus szoborig. Megállt a szobor előtt. -Isten, -mondta, -ha vagy a mennyekben, segíts, hogy megtaláljam Karolinát. Adj jelet Isten, és én hinni fogok Benned.
Nem térdelt le, nem vetett keresztet, ahogy a hívek szokták, ha Istennel beszélgetnek. Állt egyenes derékkal és mondta.
-Isten, ha vagy, hallgass meg. Szeretem Karolinát, de ő nem szeret engem. Tedd, hogy szeressen, legalább annyira szeressen, hogy elfogadjon barátjának. Adj jelet Isten és én szeretni foglak és megpróbálom szeretni embertársaimat, az ellenségeimet kivéve. Az ellenségeimet, a nép ellenségeit nem tudom szeretni, Isten, ezt nem ígérhetem, de igen, tudod, mit mondok? Kassai Karolina kedvéért az ellenségeimet is megpróbálom majd szeretni.
Befejezte de még kivárt. A szobor meg sem mozdult. Krisztus kőből faragott arcán nem tükröződött érzelem. A fiú nézte Isten fiát, lassan hátrált, majd megfordult és szinte futva hagyta el a templomot. Hazament átöltözött sötétbe és bement az egyetemre. Dialektikus materializmusból kellett vizsgáznia aznap, s míg az évfolyamtársak között lődörögve a folyosón arra várt, hogy bekerüljön a prof szobájába, egyre csak a jelet várta. S mintha álmodná, egyszer csak tényleg megjelent Karolina. Kék szoknya volt rajta és fehér blúz. Egyenesen feléjük tartott, egyedül volt, Molnár Zita nem volt vele. Szemerédi, az álom részese, előrelépett és megszólította.
-Szervusz Karolina, te is ma vizsgázol?
-Szervusz, -mondta a lány. -Már túl vagyok rajta.
-Ráérsz, beszélgetni egy kicsit?
-Nem, -mondta Kassai Karolina. -Nagyon sietek, ne haragudj. Most megy be Molnár Zita a Kovátshoz. Ott akarok lenni vele, megígértem.
-Hát akkor menj, -mondta Szemerédi János. -Szervusz.
-Szervusz, -viszonozta Vadmacska és továbbment.

Szemerédi Jánost kirúgták azon a vizsgán. Beletörött a bicskája az ellentétek egységének és harcának elemzésébe. Szinte szóról szóra tudta a tételt, Magyari mégis összezavarta. Képtelen volt egy előre elgondolt mondatot végigmondani a nélkül, hogy meg ne kapta volna a kérdést a professzortól: hogy gondolja ezt elvtárs? Kérem, magyarázza meg, hozzon példákat. János megpróbált példákat hozni, de egyre jobban elvesztette a fonalat. A példák nem ültek. Azt mondta: a itt van például a fény dialektikája, professzor úr, de a híres tanár közbeszólt: hagyjuk a fényt Szemerédi, a társadalmi, politikai életből hozzon példákat.
János gondolkodott. Eddig is arról hoztam, -mondta magában, -azért vettem elő a fényt, mert az eddigi példáim nem tetszettek a professzor úrnak. Amíg gondolkodott, mit mondhatna még, Magyari az indexét lapozgatta.
-Nézze, -mondta nehézkesen, -én látom, hogy foglalkozott az anyaggal. De ez nálam kevés. Érteni kell, amiről beszélünk, Szemerédi elvtárs, érti? Érteni. Na, ez a lényeg. Most takarodjon a szemem elől, s csak akkor merészeljen visszajönni, ha már nem csak tudja, hanem érti is az anyagot, megértette?
Akkora karót írt be Szemerédinek, hogy szinte kilógott az indexből. János felállt, szédült vele a világ. Átvette az értesítőt és kitámolygott a professzor szobájából, ki a tanszékről. Lefelé ment a főlépcsőházban, amikor találkozott Csetényi Barnával.
-Hát, te? -lepődött meg Csetényi.
-Miért pont én? -morgott vissza Szemerédi János, és leszaladt a lépcsőn