2004. augusztus 13-án, a XI. Királysági Év tizenkettedik

Napján már a reggeli után indultak expedíciók különböző irányokba, hogy megkeressék a Jósnő által említett Sötét Erdőben a Remény Kulcsát.
Egy ezek közül a csoportok közül arra a gondolatra jutott, hogy az Öreg Ágas Tölgyön túli erdő nagyon sűrű, elindultak hát, és még a hatalmas Ciprus előtt találtak egy ösvényt, ahol behatoltak a fák közé. Feltűnt nekünk, hogy nagyon nagy csend volt. Sehol egy apró mozdulat, faágak recsegése vagy madárcsicsergés. Minden néma volt és fagyásszerűen merev.
Leánder hirtelen lehajolt: Nézzétek csak! - egy kis növénykére mutatott, melynek három szinten voltak levelei;minél magasabban, annál nagyobbak. - Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc! Éppen nyolc levele van! És ugyanúgy is néz ki, mint ami a Tálban van!
Valóban, egy fa tövében száz meg száz olyan kis növénykét találtunk, mint a warronok Táljának alját díszítő!
Az pedig, tudvalevőleg, a körforgást jelképező Lótusz! Ezt még Sziszera királyi jövendőmondótól tudtuk meg.
Tehát, amire rábukkantunk, semmi más nem lehet, mint a Lótusz, a remény kulcsa.
Mindenki szakított magának egyet. Az erdő abban a pillanatban megelevenedett - minden csupa hang és mozdulat lett. Sietve távoztunk a fenyegető helyről, vissza a biztonságot nyújtó Birodalmi Központba, a Kastéylokhoz.
Csodálatosan finom ebéd elköltése után előadtuk történetünket, melyet mindenki örvendezve hallgatott - azonban dicsőségünk nem tartott soká.
Tufa király ugyanis csapatával a Mágusok Erdeje felé vette az irányt, mint mondották.
A Mágusok Fájánál is voltak, ahol először semmi különöset nem tapasztaltak, pedig alaposan körbenéztek. A szertartás elvégzése után azonban a Fa egyik ágán egyy medalion lógot - s amint azt megpillantották, rögvest tudták, érezték? ez a Remény Kulcsa.
Miután mi megmutattuk nekik szerzeményeinket, a Lótuszokat, ők emlékeztek rá azonnal, hogy ott, ahol ők meglelték a Jóslat beteljesülését, ezer meg ezer Lótusz nőtt.
A délután folyamán, a mágusok döntése értelmében, mi is meglátogathatjuk a helyet, ahol a vénséges vén Mágusok Fája áll.
Vigyáznunk kellett azonban, mert aki abban az erdőben elszakad a csoporttól, társaitól, azonnal eltéved és soha többé nem talál ki onnan.
Hatalmas megtiszteltetésben részesülhettünk mi, egyszerű polgárok: láthattuk, tapinthattuk, érezhettük a Mágusok Fáját - és a szomszédságában álló Történelem Fáját, mely még a Mágusok Fájánál is öregebb, és kérgében sokezer év dicső és szomorú emlékét őrzi; néhányat közülük nekünk is megmutatott, így például a Szarvaskirályt, egy öreg anyókát, egy komédiás álarcát, egy favágót láthattunk.
Ezután megfigyelői lehettünk a Mágusok Ősi Szertartásának is.
A két Fát először láttuk életünkben - és valószínű, hogy egyben utoljára is. Aki pedig közülük bármelyiket szóval vagy tettel mesérti, bizton számíthat mindkét Fa bosszújára.
Vagy talán egy harmadikéra is: az ArcFáéra. A mágusok szerint ugyanis ez a három Fa egy és ugyanaz, és ők is a körforgást jelképezik (jelen, múlt, jövő) és részei annak.

Ezen a napon jóval prózaibb események szemtanúi illetve részesei is lehettünk.
Tufa király ellen apró lázadás tört ki, melyet azonban még csírájában elfojtottak. A három-négy állítólagos vagy valós lázadót mintegy fél órára megnémíttatott és lebéníttatott Tufa király.
Ezalatt lebonyolították a futóversenyt, melyben a fiatal kategóriában Sair győzedelmeskedett, az idősben azonban az Olimpiai Bizottság nem osztott ki első helyezést, mivel összesen két induló volt, akik nem egymás ellen, hanem egymásért futottak.
A lázadók (Örnara, Negro, egy lefejeztetett áldozat és jómagam, mint Krónikás) sem vehettek részt ebben az olimnpiai számban.

Ez a nap igencsak sűrű volt történésekben - este a Seniorok kivezényelték a Polgárokat a Rétre, amit egyfelől a Birodalom fő útja, másfelől a sínek határolnak.
- Csatárláncba fejlődj! Nyílvesszőket keress!
Ugyanis kedves Godunov barátunk az íjjal való lövés gyakorlásakor mind a hármat elveszítette.
Az elsőt Mungó hamarosan meg is találta - néhány lépést kellett csupán tennie és sasszemeivel azonnal felfedezte a magas fűben - jóformán belébotlott, majdhogy orra nem esett.
De mivel a másik kettőnek nyoma sem volt, a lelkesedés, mely már a kezdeti jelzőt viselve sem volt nagynak mondható, gyorsan alább is hagyott.
Ali Habdei Rushed csodálatosan felépített pedagógiáját, mellyel minden figyelmet magához ragadott, egyetlen másodperc alatt romokba döntötte Aszuzéna eme bejelentése: Nézzetek hátra!
Mivel pedig az emberi természet ilyen, a legtöbben engedelmeskedtek a felkiáltásnak - és akkor már nem lehetett elvonni őket a kerítés mögött békésen röfögő vaddisznócsorda bámulásától.
Albeus, akit megérkezésekor a következő tréfás szavakkal mutattak be: ex-senior, ex-dzsinn, expedítor urológus, úgyszint próbálkozott a népség rendben tartásával, a nyílvesszők felkutattatásával, sőt Mungó is friss erővel és bizakodással látott neki a neház seniori munkának - eleinte sikerült is nekik némi figyelmet (sőt fegyelmet!) kicsikarni;de mivel a két nyílvesszőre nem akadtak rá, ez nem tartott sokáig.
Lassanként mindenki elszökdösött a munka elől - csak négyen maradtak kitartóak: Luna, Örnara, Mungó, és Frajo bátyja.
Térden csúszva vizsgáltak át minden fűcsomót, vidám dalolás közben. Néha hangosan kiáltották a gondtalanul játszó polgárság felé, saját magukat is bíztatván vele: Addig keressük azt a két nyílvesszőt, amíg meg nem találjuk!
Hamarosan az eső is eleredt, de ők fáradhatatlanul kerestek, énekeltek és kiabáltak.
Ennek meg is lett az eredménye: mindannyian csurom vizesek lettek, és egy kissé be is rekedtek.
Az elkeseredett küzdelemnek Peregrin vetett véget azzal, hogy beparancsolta a száraz szobába a négy elszánt polgárt.
A nyílvesszők azóta sincsenek meg.