56-ról

Regisztrált:

Összes értékelés:

Szervusz A.B.J.!

Kicsit megkésve, de el nem felejtve, szeretnék válaszolni neked.
Menjünk sorba. Tényleg kíváncsi vagyok hova lyukadunk ki. Ha már rést akarunk ütni az minket elválasztó érvegyüttesből álló falon.
Ami a francia és magyar helyzet párhuzamba állítását illeti. Valóban más a motivációs összegképlet. Az ám, csakhogy én eredetileg arra reflektáltam, hogy miképpen képes egy régmúlt esemény-együttes máig kiható befolyást gyakorolni a világra. Eseményegyüttes volt, még ha végül a Francia Forraalom nagy transzparense alatt fut is mindez egy blokkban. Nézd, ahogy látod igaz, Franciaországban a differenciált társadalom, és részeinek viszonyrendszerét belülről égető feszültségek vezettek a robbanáshoz. Magyarországon az uniformizált társadalom és a felülről megszabott ideológiai megkérdőjelezhetetlenség vezetett a robbanáshoz. Valóban merőben más. Ami a gazdaságot illeti, forradalmakat, töréseket jellemzően meghatározó dolog a gazdasági elégtelenség. És ez egy nagyon finom és személytelenített meghatározás. Mert az éhezés és létbizonytalanság az emberek mindennapjaiban jelennek meg, egy ellehetetlenített ember még a másnapot is egy keresztül szakítandó közfalon át látja. Sokféleképpen lehet elemezni ezt a dolgot. Én a magam szakállára annyiban hagynám, hogy mindkét esetben egy-egy kiszipolyozott gazdaságról van szó. Annyit még hozzá, hogy az adott századukban egyik állam sem nyert háborút, mégis állandó volt a fellendülési, feltörési vágy. Ha van kedved tovább gondolhatjuk a gazdasági részt is. Döntő, de nem a végső érvnek tartom.
Ideológiai szempontból. Francia forradalom esetében ugye társadalmi visszásságok és a felvilágosodás addig kibontakozott gondolatmenetei voltak jelen. Magyarországon ugyanezek úgy voltak jelen, hogy elsősorban a totális állam hazugságainak bilincseit, ujjszorítotit kellett széttörni. Vagyis nem volt politikai párbeszéd, de még civil párbeszéd is csak mérsékelten. Csak tapogatózva, rendkívüli óvatossággal kezdhették meg azokat a lépéseket, ami koncepciókon, mérlegelésen és a lehetőségek számbavételén alapult volna, más viszonyok között. Mi volt: egy ellenfél a nem kérdező és megkérdőjelezhetetlen állam. Azon túl a szabadság, hagy fogalmazzak így, elvont képzete, kitöltetlen és tág víziója. De ott volt az emberekben, összevontan, mindaz amit erről felhalmoztak. És igen ez egy politikai örökség. Képesség és akarat egy józan, működő, rendszerszemléletű és toleráns (stb) állam kivitelezésére. Amint azt a magyar, a forradalom első napjainak viharából felálló, társadalma bemutatta. Vagyis a differenciált, gyors fejlődésű, jövőképpel rendelkező, átértékelésre képesnek bizonyuló magyar civil- és politikai szféra feléledéséről beszélek. Vajon milyen hagyományaik voltak, milyen értékrendjük? Ki tudja. Valószínűleg valamilyen szedett-vetett dologról van szó, aminek morzsái el vannak szórva az egyes fejekben, és amikor együtt hallatják a hangjukat, igyekeznek kiválogatni ezekből a legéletképesebbeket, legsürgetőbbeket, legmegfontoltabbakat.
A további fellelhető lehetőségekkel kapcsolatban is igazat adok neked. Valóban sokféle eseménnyel és forradalommal lehet és érdemes is feltárni a párhuzamos, de a széttartó kapcsolatokat is. A Magna Charta sarokba szorított királyát azonban nem tartom jó példának, még ha politikai előremutatásában tényleg óriási jelentősége volt is. Az amerika függetlenségi háború annál jobb, mert még jópár szempontból közelebb áll a magyar ügyhöz, mint a francia. Gondolok itt a nagy birodalom ellen fellázadt, lealacsonyított, ám önálló emberekre. A tulajdonképpeni közvetlen ideológiai felépítmény hiányára, vagyis alpokból építkeztek. És lehetne még hozni a kubai vagy francia forradalmak példáját a 1900as évek elejéről. Biztos vagyok benne, hogy sok érdemes párhuzamot fedeznénk fel. Mind mind valamilyen kényszerpályáról való letérést jelent. És bocs, de itt vissza kell vágnom a revolutio szóval, mert igazság szerint ez a szó még akkor is rettegésben fogja tartani a jövő autokratáit amikor már minden vitát lefolytattak ezzel kapcsolatban. És hogy miért, mert újra és újra vissza fog térni az emberek harcias igénye a közállapotok rendezésére. Míg a szó egyre több jelentéstartalommal fog bővülni. De igaz jeln témánkhoz csak közvetetten köthető.
Emlékszel azt írod, hogy nincs sok szerepe az ávósokról írt közbevetésemnek. Az pedig válasz volt, az általad emlegetett Millgram kísérletekre. Arról továbbra is ennyit.

Nézd, én értékekre hivatkozom főképpen, és egyének egységesen kiálló ellen-reakcióira. Te elemi szükségletekre, gazdasági alapvetésekre és külkapcsolati hatásokra hivatkozol. Nem hiszem, hogy olyan nagy lenne köztünk a szakadék. Ahogy végigtekintek ezen az egyszerűsített felsoroláson, úgy látom mind részt vett hatóerőként a végkifejletben. Nem tudom te, hogy vagy vele. Másképp súlyozunk az biztos, és ez nem baj. Szívesen folytatom a vitánkat, eddig is jól esett:)

Mai viszonyokra alkalmazott felvilágosult abszolutizmus kifejezésed vicces, és "igaz".
A szocialista értékrend kigyomlálása azonban már megtörtént régebben (értsd ezzel mindenki leszámolt valhogy aki bene élt, nekünk fiataloknak pedig elkészült a tüneti kórkép), de valós, hogy ezekből sok "gaz" újra nőtt. Miért mondom, mert a politikai elit nem emelkedett felül a múlt hibáin, és értékrendje olyan mint a bármikor cserélhető szennyes ágyneműhuzat. Úgy szar ahogy van. Választ kellene adni, de nem lehet megfojtott, megerőszakolt nyelvvel sem hatni rájuk, sem kikezdeni őket. A válasz természetesen nem az ami 46-ban volt. És nem tudom mi az.

Regisztrált:

Összes értékelés:

Oké, rendben. Sok minden eszembe jut mindarra amit írsz. Próbálkozzunk meg a megvitatásával, legfeljebb eltart egy darabig. Állok elébe. A lényegnél maradva. 56 ma is hat. Eszembe jut a francia forradalom. Ami jelentőségében akkora volt, hogy egyszer és mindenkorra újraértelmezte a társas együttélés szabályait. Az azóta létrejött, jól-rosszul működő demokráciak mind innen hajtottak ki. Amibe mi beleszületünk, és természetes, hogy rendelkezünk a jogainkkal. Az értékrend ami számít. Az akkori párizsiaknak, az 56-os pestieknek és nekünk is van értékrendünk. Valami ami kell az önmeghatározáshoz. A francia forradalom értékei többek között az emberi jogok és kötelezettségek, a nemzetben gondolkodás, nemzeti testben, népképviselet stb. De szörnyű dolgokat is hagyott ránk, terror és tömegmészárlás. Ha 56ra gondolsz ott is sok érték van jelen, hasonló és sajátos elemekkel. Kinyilvánított szabadságvágy, emberi jogok tisztelete, képviselete, sínre tett valóság stb. Ezeket az értékeket ma is tartalmazzuk. Csak most nem kell harcolni érte. Persze mondhatnád, hogy dehogynem, mert épp eléggé megnyirbáltak a jogaink. Igen, csak más értelemben.

A revolutio szó régi jelentése: égitestek szabályos körforgása, egy ciklikus folyamat. Ma már ennél sokkal többet jelent. De nekem ebbő az tűnik fel, hogy belső (ország) történetünk újra eljuthat oda, hogy választ kell adnia ilyen nagyságrendű kihívásokra. A múlt is lehet jelen, ilyen értelemben.

A rádiónál, amikor megkezdődött harc, az ávósok lőttek a fegyvertelen diákokra. A Kossuth téren is belesoroztak a tömegbe. A parancs a karhatalmi szerveknél nyilvánvaló. Míg a munkásoknak és diákoknak nem parancsolt senki, hogy menjenek az utcára, gyújtsanak ki tankokat.

Hogy érted ezt a "jókor voltunk jó helyen" kifejezést. Elmagyaráznád?
Én is látok törvényszerűséget az eseményekben. De én fontosnak tartom, hogy itt, a magyaroknál érett meg így a helyzet, hogy ezek az események megtörténtek

bocs a nyakatekert mondatért, remélem ez érthetőbb.

Regisztrált:

Összes értékelés:

Kedves Colhicum "I do", épp azt teszem, amikor fentebb írok. Tudod nem hiszek benne, hogy az emberek kinyitják a témával foglalkozó könyveket. Lévén több száz belőlük. De beszéljünk csak néhány összefoglaló és speciális műről, én is csak egy tucatot ha elolvastam. És kedves Arthus Ben Joyce: hidd el sokféle mítoszt ismerek, vannak családi, néphez és kultúrához kötődő mítoszok is. Én mégis azt gondolom, nem az a te gondod az írásommal, hogy ezt az eseményt-és igaz-részben mitizálom, hanem, hogy nem hiszed közösen is tartalmazhatjuk ennek hordalékát, vagyis jelenben létező valóságát. Vagy nem hiszed, ma még születnek mítoszok? Másrészt nem állítottam, hogy mindaz az egyéni erőfeszítés és tragédia feloldódhatna egy szemléletben, ami 56-ot emlékműnek nézi a hősiesség emelvényén. A tisztelet az akkori nép belső dinamizmusát illeti, nem pedig a megmerevedett emlékképét.
A bevezető után a cikket is közre fogom adni, remélem elolvassátok.
Ábel