Statisztika

Tengernyi a könnyem, sebektől fuldoklom,
fekete pillangó mellett ül bánatom.
Hasít a mélység, a csend zilál a falakon
- temérdek zajjal - szív tömlöcében zokogom
hol lelkem egy porladó kőhalom,
melyben lezárul végső katharzisom.

Szól a Hang: - Tudom! Nagyon is tudom,
mekkora hatalom e kínkeserv' borzalom,
e sebeket ejtő, szánalmas, jajgató fájdalom,
de feléd int az oltalom - feszülten vár az oltáron -
várja, hogy csillapodjék a zaklató önvád,
s börtönéből kiszabadítsa lelked önmagát.
Hisz' nagyúr a belső akarat, a vérző bensődből -
a haldokló erőtlenből - is erőt hasogat.

Az elkésett bátorítás csüggedten leroskad,
szavai, a süket fülnek már nem vigasz...

S a kín, még nagyobb erővel szorongat
a gombóc a torokban tovább fojtogat,
a tudat is őrülten, számolgat,
mert bármelyik pillanatban
megtébolyulhat...
S hiába minden csoda, kész érv,
hiába a belső akarat, vagy szándék,
a lélek súlyosan megbetegedett,
elvesztette az oltalmazó védelmet.

Kezemet remegve feléd emelem,
Istenem! Az utolsó, egyetlen esélyem
- látod? - zokogva, most temetem.
Ordítanék, sikollyal tüzet csiholnék,
de minden hiába, belém rohant a sötétség.

(összeroskad)

A némaság a döbbenet-fátylával a testet figyeli...
A síri csend a búcsú köntösét méltósággal felveszi...

Tompa huppanással az idő múlása megáll...

majd hirtelen a csend átnyúl a fényéveken - s mily'
képtelenség - a kozmikus pályán irányt vált...

Halk nesz riasztja a gyászt!

S egy kósza szellő megzavarja a szertartást.
Egy aprócska porszemet maga előtt terelget,
bátorítja: - Menj tovább!
S előhívja segítségül a vad szelet.
S a bősz szél boldogan szárnyal,
karjain ring a csodás madárdal.
S e fátyolos félhomályban dereng valami
aprócska remény, épp a horizontból bukik ki,
s a fehérség irányába mutat - jelöli az utat,
majd fürgén visszasuhan - hitet ad a vágyaknak,
s fényével építi vissza a leomlott falakat.

S ekkor egy porszem kicsit bizonytalanul,
a test mellé gurul - kicsinysége megdöbbentő

- Csak nem egy túlélő?

(a test megmozdul)


Csoda ez vagy álom?

Újra élni vágyom!

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Tüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom