ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

- Ki az a Krisztus? - tette föl a kérdést hirtelen valaki. Az ismeretlen hang gazdája valahol a sötétben bujkált, s egy jó darabig még nem mert mutatkozni, Tim hiába szólongatta.
A félhomályban derengő padlásra néhány pillanatig várakozó csend borult. A gerendák között az ócska, mívesen faragott ajtajú szekrények, a vastag porrétegtöl szürke kárpitú törött lábú székek, a kopott, rozsdás lakattal lezárt utazóládák, a szanaszét heverő, megsárgult lapú újságok, az ódivatúan kacskaringós ruhafogasok még ódonabbnak tűntek a hirtelen támadt csöndben. A tető palái között besurranó tavaszi szél meg-meglengette a már-már a padlás berendezéséhez elengedhetetlenül hozzátartozó pókhálókat. Némelyikben pók is tanyázott.
- Még mindig nem jössz elő? - érdeklődött Tim.
- Itt vagyok - érkezett a felelet.
- Nem vettük észre, amikor följöttél a lépcsőn.
- Mert nem is jöttem föl - válaszolta a lány.
- Seprűnyélen lovagolsz? - nevetett Kicsi Szarvas.
- Nem egészen. Hamarabb itt voltam, mint ti. Semmi varázslat.
- Kár - motyogta csalódottan Kicsi Szarvas.
- Én Tim vagyok. Ez itt Kicsi Szarvas. Foglalj helyet az egyik ládán. Ha kényelmetlen, kerítünk neked egy párnát, bár attól tartok, nem lesz a legtisztább.
- Nem, hagyd csak, köszönöm. Egyébként Kim vagyok.
- Kim és Tim! Nagyszerű! Tim és Kim!
- Ne beszélj már annyit, Kicsi Szarvas!
- Föl se vedd, hisz csak bolondozik - mondta a lány.
- Úgy-úgy! Bolondozik! - kuncogott Kicsi Szarvas.
- Ne haragudjatok, nemhogy rátok török, de még magyarázatát sem adom a történteknek... Nos... egy hete, hogy az utcátokba költöztünk a nagynénémmel. A nénikém már az első napokban barátságot kötött a környéken szinte mindenkivel, míg én ez idő alatt egyetlen korombelivel sem futottam össze...
- Mi sem vagyunk azok... - tartotta Tim a három lépés távolságot.
- Ne légy benne olyan bizonyos. Szóval megkértem a nénikémet, nem tudna-e segítségemre lenni abban, hogy végre barátokra leljek. Ekkor említett titeket. Aztán egyszerűen eljöttem, bekopogtam, s az édesanyátok biztatott, nyugodtan jöjjek föl a padlásra, hisz úgyis mindig fenn időztök. Így hát bátorkodtam megmászni a lépcsőt, ám mivel senkit nem találtam itt, gondoltam, várok egy kicsit. Addig is körülnéztem, utólagos engedelmetekkel.
- Egyáltalán nem haragszunk, hogy itt vagy, - hangoztatta Kicsi Szarvas - én nagyon is örülök neked. És te Tim, te örülsz Kimnek?
- Nem muszáj válaszolnod - nyugtázta Kim, Tim zavarát látva a kérdést hallván.
- Egyáltalán nem esik nehezemre válaszolnom. Kedvesnek látszol, és hármasban talán még kellemesebben fognak telni a padláson töltött órák...
- Hm... Talán... De a kérdésemre, hogy ki volt Krisztus, még nem kaptam választ.
- Bölcs ember volt. Tanító. És... gyógyító is. Tudod, csodákat tett. Sokan tanítványaivá szegődtek, így hirdették tanait. Jézus, a Krisztus, ekként nevezték öt. Azt mondta, nincs fontosabb a szeretetnél... De mindez csaknem 2000 évvel ezelőtt történt, s ma már oly valószerűtlennek tűnik...
- Miért mondod ezt? - kérdezte Kim. - Van-e fontosabb a szeretetnél?
- Közhelyes vagy - jelentette ki flegmán Tim.
- Te meg cinikus! Nem gondolod? - Kim hirtelen döbbenetében váltott kissé támadó hangnemre.
- Ne veszekedjetek, rendben? - csitította őket Kicsi Szarvas.
- Nem veszekszünk, csak épp nem értünk egyet - világosította föl öccsét Tim.
- Egyébként még kislányként sokat hallottam Nagyanyámat mesélni egy emberről, aki talán nem is ember volt...
- Hát, akkor mi? - érdeklődött Kicsi Szarvas.
- Hm, nem is tudom... De oly varázslatos egyéniség volt, hogy nem lehetett öt nem szeretni... Követői aztán keresztényeknek nevezték magukat. Titkos jelük a hal volt. Nem gondolod Tim, hogy ez a két ember egy és ugyanaz?
- Minden bizonnyal - mormogta némi unalommal Tim.
- Most meg miért vagy megint ilyen flegma? Nem lehet rajtad eligazodni!
- Ki mondta, hogy próbáld meg?
- Na, ne! Én most fogom magam, és már itt sem vagyok. Majd üzenj, ha lenyugodtál, oké?
- Miért vagy ilyen undok, Tim? - kérdezte aggódva Kicsi Szarvas.
- Rendben. Bocs. Igazán ne haragudj, hülye voltam.
- Én ezt nem mondtam. Spongyát rá.
- Kösz.
- Még a legfontosabb kérdést azonban föl sem tettem: valójában mit csináltok itt?
- Ez egy jó kérdés - kezdte Tim-, s a válasz erre annyi, hogy mesélünk egymásnak. Általában olyan dolgokról, amelyekről álmodunk. S ha az álombéli történet érdekesnek bizonyul, akkor azt itt a padláson, ébren szőjük tovább, és... és tulajdonképpen ennyi.
- Ez nagyon klasszul hangzik - futott végig a széles mosoly Kim ajkán -, úgyis fogalmazhatnék, mintha őrködnétek, meg ne szökjenek az álmaitok!
- Érdekes megközelítés - tűnődött Tim, igyekezve a lehető legközömbösebb maradni, mosolyát azonban csak nagy nehezen tudta elrejteni. A padlás félhomálya nagyban segítségére volt ebben. A legfinomabb és legbájosabb mosoly volt, melyen megakadhatott Kim szeme egy pillanat töredékére, beragyogta Tim arcát. Az előbbi undokság eltűnt vonásaiból. Kicsi Szarvas éppen a lába előtt heverő megsárgult, töredezett lapszélű újságok képeit vette szemügyre, így figyelmét elkerülte a bájos, néma jelenet. Kim, észre sem vette, s máris elmerült Tim kisfiús tekintetében, hosszan és titokzatosan...

- És miféle megpróbáltatásokat kellene kiállnom, ha szeretnék én is a csapat tagja lenni?
- Kicsi Szarvas, mit javasolsz?
- Szerintem, meséljen valamit!
- Azt hiszem, ez menni fog. A legjobb barátok vagyunk: én és a képzeletem. Mindegy miről, igaz?
- Nekem igen. És neked, Tim?
- Valójában... igen.
- Mégis mit jelent az a valójában? Ne meséljek olyan lányos történetet?
- Tim szereti a szerelmes történeteket - kurjantotta el magát Kicsi Szarvas. De már meg is bánta, amint megpillantotta a nyílt "kitekerem a nyakadat" kifejezést Tim arcán. Kim csöndben maradt, és igyekezett minél diszkrétebb lenni.
- Nos, tényleg mindegy, miről mesélsz. Csak ne legyen sok köze a valósághoz.
Tim megadóan bólintott.
(Folyt. köv.)