HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 9 Tagok összesen: 1951 Írás összesen: 53244 |
|
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-11-28
Anyuka és a szellemek 20.X. Így és így sodródott Bubu egyre közelebb ahhoz a lelki közösséghez, aminek Főrend volt a mentora és tudós vezetője. Hátat fordított a fizikális világnak, becsukta a szemét, betapasztotta a fülét, figyelmét a dimenzionális lét megértésére irányította. A szellem titokzatos kérdései mindig vonzották, passzivitása most kielégülésre nyert a szférákon túli valóság kacskaringós ösvényein barangolva. Bubu persze Bubu volt, érzelmek ritkán tükröződtek nyájas, szakállas képén, és, ha véleményét kérdezték, a legtöbbször csak dünnyögött valami nem odavalót és pukkantott a fenekével. A társaság, üléseit a Diákszálló alacsony-mennyezetű társalgójában tartotta, éjfél után, amikor a Híradónak vége lett, a készüléket kikapcsolták és a hallgatók elmentek aludni. Tizenketten ülték körbe az egyszerű asztalt. Ott volt Szűz.urva, Tenyészállat, Nagy Szerszám, Kismuszkulusz, Kolczonay és mások, és ott volt TOTÓ, az egyetlen másodéves. Leoltották a villanyt és Főrend mormoló felszólítására magukba mélyedtek. Meg kellett találniuk az első szintet a tudat alatt és ez időbe tellett. Ketyegett a falióra, hulltak, peregtek lefelé a percek... Végre valaki felegyenesedett görnyedt tartásából és megszólalt: "A lekváros derelye hajnalszínű belső felületén fehér hangyák futkároznak." Szabály volt, hogy az első felötlő gondolatot ki kellett mondani, bármi bugyutának hangozzék is. Főrend bólogatott. -Látom én is. Polémia indult, kik lehetnek a hangyák, mit keresnek a derelye belsejében, s az egésznek milyen mondanivalója van a lelki közösség számára. Szűz.urva úgy vélekedett, a hangyáknak nincs értelme, javasolta, lapozzanak tovább, de lehurrogták Szűz.urvát. TOTÓ szólalt meg, hangja zajongó kétségei közül tört utat. -A hangyák mi magunk vagyunk, a derelye pedig a dimenzió. Átjutottunk a falon...azt hiszem. Főrend toppantott a lábával az asztal alatt. TOTÓ-nak voltaképpen nem lett volna szabad szólnia, TOTÓ nem volt még beavatva, ő csak megfigyelőként lehetett jelen. A magas méltóság azonban most kivételt tett. Várakozás teljesen nézett végig a csoporton, ki észrevételezi vajon TOTÓ magyarázatát? A vita kibontakozott. Kolczonay szólt hozzá, majd Muszkulusz. Zengő Gyula az állát támasztotta, meditált. Az észlelés szintjéről lassacskán eljutottak a tudás szintjére. Ezen a szinten már képesek voltak a dolgok belső lényegét megragadni, belátni a színfalak mögé. Bubu úgy érezte a világegyetem végtelenje kitárulkozik előtte és lelkendezett, mert megértette az összefüggéseket: az égbolt, a csillagok akár csak a legparányibb részecskék egy akaratra mozdultak, egy akaratnak engedelmeskedtek. Bubu eljutott a Teremtő Lényhez, akiben nem hitt és a többiek is idáig jutottak, mire kukorékolt a kakas. -Egy kérdés azonban még megválaszolatlan maradt, -horkantott fel álmosan Főrend, a kókadozó Kolczonay mellett, -mi az ember szerepe ebben a rendezett világban? Teremtő erő ős is, mint Isten, vagy csak a gombokat nyomogatja? A tizenkettek nem válaszoltak, a beste szárnyas rekedt rivalgása visszahozta őket a dimenzióból a való életbe. -Tegyük el ezt a kérdést a következő összejövetelre -mondta fáradt mosollyal az ajkán Főrend és nyögve felállt. -Azt hiszem, végigalszom a délelőttöt a hizlaldában. Bubu is álmos volt, talán álmosabb is, mint Főrend, hiszen nagyobb darab ember volt, de erőt vett magán és Kukához sietett. Kuka akkor ébredezett, a nadrágját húzta éppen félálomban, a vaságy szélén görnyedve, a tehenészetbe készülődött, fejni. Egyetlen szó nélkül hallgatta végig Bubu lelkendező szavait, nem mondott sem igent, sem nemet az unszolásra: no, akkor eljössz-e, -csak a vállát vonta meg, amit vehetett Bubu így is, úgy is. A tehén tőgye előtt kucorogva az apró, háromlábú fejőszéken azonban eszébe jutott mindaz, amit Bubu az előző éjszakáról mesélt és elhatározta magában, igenis elfogadja a meghívást és elmegy a tizenkettek következő összejövetelére. Talán titokban abban bízott, hogy a tudat alatti dimenziókban sikerül végre megértenie azokat a kérdéseket, amelyekre olyan hosszú idő óta hasztalanul kereste a választ a sikertelen szellemidézéseken és Anyuka meddő álomfejtésein. Rózsika bőgött és nem adott tejet, és amikor Kuka erőteljesebben kezdte rángatni a csecset, egy kecses ívű mozdulattal felrúgta a sajtárt és a fiút, a háromlábú ülőkével. Szép Piroska nevetett a Kuka melletti állásban, karcsú erős keze, kemény ujjai fel, alá siklottak az állat ruganyos rózsaszínű bőrén, surrogva csordult a sajtárba Piroska keze alól a tej. A déli pihenőben a Népbolt előtt üldögéltek egy farönkön, Bubu, Kuka, Szép Piroska, Kővári Lili és Anyuka. Sört ittak üvegből és az eget nézték, mert olyan furcsa volt az ég. -Vihar lesz, -mondta Anyuka, s felmutatott a gyülekező felhőkre. A sötét tornyok alatt magányos nagy madár keringett, héja lehetett. A körök egyre közeledtek, a kotlós észrevette az égi ragadozót és kétségbeesett kotyogással közelebb hívta a kiscsirkéket. -Nem akarom, hogy elvigye a csibét a héja, -suttogta Anyuka. A madár ebben a pillanatban szárnyait összehúzva zuhanni kezdett. Anyuka az égre függesztette szemét, ajkai mozogtak. A kis pont egyre növekedett, sötéten zuhanó felhő csapott le az udvarra. Egy elkésett kiscsibe futott a kotlós felé. Koty, koty, koty, hívta tyúkanyó. A héja kinyitotta a szárnyát, hogy lefékezze magát. Karmait előre meresztette. Bubu tudta, ezek a karmok a következő pillanatban elkapják a kiscsirkét, s a magasba ragadják. Anyuka mondott valamit, senki nem értette, mit. A zuhanó nagy madár most megállt a levegőben, s karnyújtásnyira a földtől állóképpé merevedett. Egy pillanat volt az egész. A kiscsirke befutott a tyúk kiterjesztett szárnya alá, s egy ember vasvillával a kezében előre lendült az épület sarka mellől. Szemhunyásnyi ideig tartott csak. Senki nem vette észre Bubun kívül, talán csak a Kuka. Bubu a barátjára nézett, döbbent képpel ült Kuka a rönkön, keze megállt félúton a szája felé a sörösüveggel. Megmozdult a kép. Az ember a vasvillával kifutott az árnyékból a napra. A héja elrepült. A tyúk eltotyogott kicsinyeivel. Kuka felemelte az üveget, és ivott belőle. Bubu egy rímet keresgélt, ami ráillett volna a helyzetre, de nem jutott az eszébe semmi. Felállt Anyuka. Halál-sápadt volt az arca. Megtántorodott, mintha minden erejét elvesztette volna. -Gyerekek! -kiáltotta mély hangon. Úgy megijedtem, de úgy!! A héjás kaland felrázta Bubut, átalakította. Elkezdte komolyan venni a természetfeletti jelenségekkel foglalkozó tudományokat. Bebumlizott a vicinálissal a közeli kisvárosba, ivott a teljesen kihalt Fő téren az árkádok alatt egy nagy korsó sört, elnyalt egy nagy adag fagylaltot, majd bevette magát a könyvesboltba és megvásárolt három, az okkult tudományokkal foglalkozó könyvet. Elhatározta, addig nem megy el a szeánszba, amíg el nem olvassa mind a hármat. Ígéretéről később elfeledkezett és mégis elment a következő pénteken, anélkül, hogy egyet is elolvasott volna. Ezen a napon kellemes meglepetés érte, Kuka is ott volt a társaságban, szorongva, de méltóságteljes képpel ült Kolczonay elárvult székén. A java azonban csak most következett. Még az észlelés első szintjéig sem jutottak el, nyílt az ajtó és Anyuka lépett be a társalgóba. Többen pisszegtek, Főrend azonban előzékeny mozdulattal betessékelte a lányt és hellyel kínálta. Nagy, nagy csend lett, ahogy Anyuka leült. Mindenki tudta róla, hogy boszorkány, titokban suttogták a háta mögött. Csodás tettei legendává dagadtak, borzongva mesélték egymásnak boros éjszakákon. Bubu Kukához hajolt és a fülébe súgta: a transzcendentális létről ő többet tudna mesélni nekünk, mint Főrend, vagy a könyvek, nem gondolja Nagyságod? Kuka komoly képpel bólintott, ő többet tudott már erről. Eljutottak az első szintig, aztán a másodikig. Mélyebbre egyenlőre nem merészkedtek, a második szint is éppen eléggé hátborzongató volt. A második szinten lehetett beszélgetni a Hangokkal, a jelölt itt már elhagyta földi béklyóit, a szellemvilágban járt. Kuka küszködött, hogy elérje ezt a szintet, le-le merült egy-egy pillanatra, de valami ismeretlen erő mindig visszalökte. A fiú Anyukára nézett, Anyuka szeme fénylett a sötétben, melegség-hullámok áradtak ebből a szempárból, fenntartották. Bubu semmit nem értett az egészből, neki sikerült elmerülnie, olyannyira, hogy nemes feje a mellére esett és elaludt. Az álom szálldosó sötétjében szellemalakok vették körül és ő szabadon társalgott a világ dolgairól a dimenzionális lényekkel. Nem érzékelte, Kuka és Anyuka mikor hagyták ott a szeánszot. Utazott a csillagok között, és boldog volt. Kővári Lili minden fegyverét bevetette ezekben a napokban, hogy Bubut elszédítse. Kemény fába vágta fejszéjét, ezzel az erővel egy ezer tonnás szikla-tömb elmozdításába is belekezdhetett volna. A falu főutcáján kivillantott csábmosoly a nyitányát jelentette a hadműveletnek. Ettől a naptól fogva Bubu sehol nem volt biztonságban Ámor nyilaival szemben, sem az irodában, a könyvelés számoszlopai között, sem pedig a sertéstelep óljaiban, és legkevésbé nem a tágas, vadvirágos mezőn, ahová gyomot gyűjteni mentek egy nap. -Mi ez itten? -hajolt le a lány egy gyönyörű lila virágért. -Meg tudnád határozni nekem? Blúza szétnyílt elől, ahogy lehajolt, bepillantást engedve a mennyországba. Felegyenesedett, oda nyújtotta a virágot Bubunak, keze hozzáért Bubu kezéhez. -Lássuk csak! A nagy tohonya kinyitotta a növényhatározót, lapozott benne. -Libatopp, -mondta bizonytalanul. -Nem. Várj egy kicsit. Lilit nagyon érdekelték a gyomok, s hogy jobban lássa a képet, közelebb lépett Bubuhoz, egészen közel, melle szelíd halma a fiú karjához nyomódott. -Muta', had látom! Rátette a kezét Bubu kezére, ujját az ábrára illesztette. -Ez az! Itt van. Mi is a latin neve? Véres Elek közeledett, a pásztortáska tokos szárát lengette feléjük. Illett volna észrevenni, látszott rajta, kérdezni akar valamit, Lili azonban nem foglalkozott Elekkel, s egy jottányit sem tágított Bubu mellől. -Megismeritek? -dugta az orruk alá erőszakosan a növényt Elek. -Persze! -vágta rá kurtán a lány. Capsula bursa pastoris. Magyarul pásztortáska. Mi a fenét akarsz vele? -Levagdosom róla a táskákat, -vihogott Elek, -s odaviszem a Telekdessyhez, felismeri-e? Követték Eleket, kíváncsiak voltak, mi sül ki ebből. A növénytan tanszék agg professzora hallgatók gyűrűjében az árokparton állt. Az árok keresztül szelte a mezőséget, két oldala tarkállott a szép, színes virágoktól. A pipacs szemtelen vöröse, a gólyahír szelíd sárga bája, a kankalin gőgös kékje fénylett, hullámzott körben. Utat vágtak előre, be a gyűrű belsejébe, ahol Telegdessy megtört alakja hajlongott. A tanár letépett egy gyomnövényt felemelte, körbe mutatta. -Nos, hölgyeim és uraim, meg-e tudná mondani valaki önök közül, micsoda ez? Összenéztek, rázták a fejüket. A kis virág szirmai fehérek voltak, bévül azonban, középen sárga pötty ékeskedett. -És ez mi, professzor úr?! Véres Elek odaállt Telegdessy elé, felmutatta a díszeitől megfosztott pásztortáska csupasz szárát. -Képtelenek voltunk meghatározni, professzor úr pedig nagyon hasonlít valamire. Ez véresen komoly... A professzor megnézte a növényt Elek kezében. Arca lángba borult. Felcsattant: -Kikérem magamnak ezt a pimaszságot, megértette?! Hátat fordított és úgy otthagyta az első éveseket, mint Szent Pál az oláhokat. Jó ideig nem szólt senki, aztán Elek vihogni kezdett. -Ez véresen komoly, becsszavamra mondom, ez véresen komoly. Próbálkozott Lili verbálisan is. Az istállóktól mendegéltek befelé estelenden laza csoportokban. A lány Bubu mellé sündörgött. A nagy melák óvatosan kerülgette a kecsketövis szúrós bokrait. -Szerbusz Bubu, -mondta Kővári Lili és lesütötte a szemét. -Szerbusz, -válaszolta elfogódottan Bubu. -Nagyon el vagy gondolkodva, -kezdte újra a lány. -Igen, mert izé...szóval...izé..., -mondta Bubu. -Olyan konfúzus. -Csak nem-e bánt valami? -kérdezte a Lili. -Nem bánt-e valami, -javította ki Bubu. -Nem bánt-e valami, -helyesbített a lány nevetve. -Bubu te egy született nyelvész vagy! Nos? -Hát ..izé...mit is mondjak, -esdekelt Bubu. Magányos gólya szállt le nem messze tőlük a zsombékra, egy ideig szemmel tartották, aztán a hosszú csőrű nagy madár eltűnt a nádasban. -Csak nem valami szerelmi ügy? -A lány nem adta fel. Bubu a fejét rázta. -Nem, á, dehogyis. Lili kivárt néhány pillanatot, Bubu arcát fürkészte. -Voltál már szerelmes? A tohonya elvörösödött. -Izé...hogy is mondjam... -Voltál, vagy nem? -Hát, tudod, az a helyzet, hogy egyáltalán...izé... szóval azt akarom mondani...nehéz az ilyesmit analizálni...és hát....hogy is mondjam, szóval érted. -Értem, -mondta Lili és felnevetett kacéran. -És, mondd csak, ha egyszer egy lány azt mondaná neked, gyere, te mit válaszolnál? -Mit? -Bubu megigazította orrán az okulárét. -Az attól függ. -Mitől függ, Bubu? -Attól...-a kövér fiú habozott -attól, hogy milyen messzire kellene menni! Bubu persze nem volt ostoba, Bubu átlátott a szitán. -Szeret, -mondta magában, amikor hazaértek és a gyönyörtől nyögve elhevert a vaságyon. -Szeret engem a Lili, íme, megvan rá az ékes bizonyíték. Mélyen aludt ezen az éjszakán, álmát nem zavarták meg szellem-alakok a dimenzióból, nem hallotta a tanyasi ebek vad csaholását és a kakas kukorékolását hajnalban. Este a presszóban üldögéltek a csoporttársakkal. A zene szünetében TOTÓ a sarokban álló régi zongorához settenkedett, és egy óvatlan pillanatban leült a forgószékre. Felnyitotta a fedelet, ujjai végigsiklottak a billentyűkön. Csönd lett a füstös kis helyiségben, tapintható csönd. TOTÓ játszott és énekelt hozzá: "Újmajori tájak Isten veletek. Répa, répa, cukorrépa. Nem kell nékem a napi kilenc forint, ha csókra vár a babám szája. Kovács Papi, a guta meg ne üssön, Kovács Papi, te aranyember" A közönség tapsolt és éljenzett és visszakövetelték TOTÓ-t. Lili közöttük ült a kétes tisztaságú kicsi asztalnál, Kuka átölelte jobb felől, és Bubu, átölelte bal felől. TOTÓ klimpírozott, minden úgy volt, ahogy régen. -Lovag, -mondta Lili Kukának, -úgy becsíptem, de úgy! És ekkor, a muzsika szállongó hangjai mellett, alkohol-gőzben dohányfüstben, Bubunak különös ötlete támadt. -Menjünk autóstoppolni, -kiáltott fel az ő lelkendező csupa-szív módján. -Menjünk most. Te, Anyuka, a Lili és én! "Újmajori tájak, Isten veletek" -szállt a nóta a zongora felől. "Répa, répa cukorrépa. Nem kell nékem a napi kilenc forint, ha csókra vár a babám szája" Egész éjszaka egy kivénhedt csotrogány platóján zötykölődtek. A teherautó harmadrendű utakon döcögött végig, vasúti sorompóknál várakozott fulladozó hörgéssel. A hajnal első sugara épp, hogy áttört a sötét felhő megnyíló résén, amikor Anyuka megzörgette a vezetőfülke tetejét. A teherautó megállt a semmi közepén. Távolban nagy hegyek körvonalai látszottak. -Gyere, -mondta Anyuka Kukának. -Valami eszembe jutott. Leugrott a kocsiról, Kuka habozás nélkül követte. -És, mi? -szipogott Bubu. -Velünk mi lesz? -Majd később találkozunk! -kiáltotta fel a platóra Anyuka. A gép megmozdult, és vastag füstöt eregetve eldöcögött. -Lili fel se ébredt, -mormogta maga elé Kuka. -Nem baj, -mondta Anyuka. -El van ő most Bubuval. -Mit akartál mondani Anyuka? -kérdezte Kuka. A lány Kuka felé fordult, vizslató tekintetet vetett feléje. -Mielőtt elmondanám, szeretnék valamit megtudni. -Mit? -Azt, hogy emlékszel-e még arra az álmodra, amiben egy lányt láttál? -Lányt láttam? -Igen. A csatatér közepén térdepelt, úgy mondtad, előtte állt a pap. Kuka felnevetett. -Jaj, Anyuka! Az nem ott történt. Az később volt. -Nem értem. -Anyuka, a képek egymást váltották. A lányt a pappal nem a csatatéren láttam, az már egy másik jelenet. Anyuka komoly képpel bólintott, s elindult előre, amerre a teherautó elment. -Oké, így már minden világos. -Miért kérded? -firtatta Kuka, s követte Anyukát az útpadkán. .Mert, azt hiszem, tudom ki az a lány az álmodban! Tudod ki az?! -Azt hiszem. Kuka megállt. Lehajolt egy kavicsért. Felvette, megnézte, aztán eldobta. -Mondd, akkor. -Elmondom, -suttogta Anyuka, s fáradt tekintete Kuka szemét kereste. -Elmondom, de nem most. Meg kell még bizonyosodjak. Folytatni kell az álmokat. A fiú nyelt egyet. -Rendben van. Nem akartam folytatni, de...na mindegy. De, figyelj ide, Anyuka. Nem akarom, hogy itt csináljuk, ezen a helyen. Olyan tré itt, meg minden. Majd, ha otthon leszünk újra, folytatjuk, jó lesz úgy? -Jó. -Anyuka alig hallhatóan suttogta. -Jó lesz. És gyalogoltak előre a nagy hegyek felé, arra, amerre a pirkadat vörös fénye lángolt. Még nem szavaztak erre az alkotásra
|
Kalocsa Zsuzsa alkotást töltött fel Szól a szív címmel a várólistára black eagle bejegyzést írt a(z) Egy másik emlék - 11# novella című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Egy emlék - 10# novella című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 38. című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 37. című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) A lajtorja 38. című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) A lajtorja 37. című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 36. című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) A lajtorja 36. című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz szilkati alkotást töltött fel Az Ó és az Új címmel Tóni alkotást töltött fel Petőfi Sándor: A farkasok dala / Lied der Wölfe címmel Tóni alkotást töltött fel Radnóti Miklós: Járkálj csak, Wandeln nur címmel Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 155. című alkotáshoz eferesz alkotást töltött fel Így, újév felé? címmel eferesz bejegyzést írt a(z) Teremtésem című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 155. című alkotáshoz Bödön alkotást töltött fel A lajtorja 155. címmel sailor bejegyzést írt a(z) Teremtésem című alkotáshoz Tóni alkotást töltött fel Jörgné Draskóczy Ilma: Élet ? halál / Leben ? Tod címmel eferesz bejegyzést írt a(z) Így, karácsony múltán? című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) Teremtésem című alkotáshoz Tóni alkotást töltött fel Ady Endre: Egy jövő költő / Ein zukünftiger címmel Tóni alkotást töltött fel Petőfi Sándor: Hazámban / In der Heimat címmel Tóni alkotást töltött fel Kis János: Hajós ének / Schiffers Gesang címmel Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához szilkati bejegyzést írt a(z) Régi regék erdeje című alkotáshoz Tóni alkotást töltött fel Szabolcska Mihály: Újév / Neues Jahr címmel Tóni alkotást töltött fel Sértő Kálmán: Kívánság / Wunsch címmel sanna alkotást töltött fel személyiség címmel a várólistára A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2023 ![]() ![]() ![]() |