Dél felé úgy látszott, az ólmos felhők nem bírják tovább tartani súlyos terhüket és csendben, semmi égi üzenet nélkül nagy, formátlan pelyhek kezdtek szállingózni a levegőben. Eleinte, mint akik nem biztosak küldetésük helyében, tétován ereszkedtek lefelé, majd semmivé váltak a rideg szürkeségben.
Majd egyszerre, mint hasadt párnából a libatoll, egyre bővebben ömlött a városra az első hó. Zabolátlan fegyelmezetlenséggel kavarogtak a levegőben a kövér hópuffancsok. Szinte hallatszott csilingelő nevetésük, amint szabadság mámorától megittasulva keringőztek a levegőben. hogy végül megpihenjenek az addig búskomornak tűnő természet ölén. Egy idő múlva rendezettebbé vált a légikeringő, és az ég csendes nyugalommal ontotta tovább téli áldását a földre.

Amint világosodott az ég, úgy vált egyre tisztábbá a földi világ. A friss hó makulátlan puhasága elnyelte az utcák forgalmának fülsértő hangját. Csend vegyült a rohanó világ zajába... Lelassult a mozgás, elcsitulni látszottak a gondok. Az emberek szemében ébredő mosoly régvárt ÖRÖM üzenetét hozta.

A városi park álmosan gubbasztó fái megrázták zsibbadt ágaikat és cinkos pártfogásuk gyanánt eltűrték, hogy féktelen jókedvükben, hógolyózó gyermekek dúlják fel a friss fehérséget. Hólabdák röpködtek, és mosdató fiúk kezéből szabadulni akaró lányok visítását verték vissza a környező házak falai. Hóemberek nőttek ki a puha hó alól. Békésen pipázgatva szemlélték a városban újraéledő nyüzsgést.

Egy hangszóró karácsonyi dalokat sugárzott a korai estében, s a csillagos égbolt megkönnyebülten mosolygott.