- Emlékszel Balázs? Három éves voltál, amikor a nagymamád meghalt. Én az ágyon ültem, és hangtalan sirattam őt. Legalábbis akkor azt hittem így van... De nem így volt. Nem őt sirattam, aki az égbe ment, hanem magamat. Magamat, aki egyedül maradt a Földön, aki csak arra tudott gondolni, hogy mi lesz vele, aki önző hiúságával ostorozta a sorsot, és kérdőre vonta, hogy miért bánt el vele. Te akkor bejöttél a szobába, megálltál előttem, megfogtad a kezem és azt mondtad - Gyere Nagyapa, találtam egy gyönyörű hóvirágot a diófa alatt! - Nem hittem el. Legyintettem egyet, de azért felálltam, és hagytam, hogy magad után vonszolj, hátha igaz. Összetört lelkem szomjazta a szépet karácsony tájékán. Ezért mentem csupán. De tudtam, korai még, hogy a földből kibújjon egy hóvirág.
Amikor kiértünk az udvarra a diófa alá, te rámutattál. - Nézd Nagyapa ott ragyog ni, selyemruhában édesen! - Én meg nem láttam mást, mint a szűz havat, amely körülfonta a fát. Nem volt ott virág! Nem értettem, hogy mit lát gyermeki szemed. Akkor nem, mert a bánat, mely magam miatt gyúlt fel bennem, eltakart mindent. Én nem láthattam az üzenetet. Mert tudom, üzenet volt az, amire mutattál. És én nem láttam húsz hosszú éven át...
Most újra itt vagy Balázs! Itt vagy mellettem. Engedd meg, hogy most én fogjam meg a kezed, és vezesselek a diófa alá. Gyere nyugodtan, csak mutatni akarok valamit! Örülni fogsz neki!
Látod Balázs, ott ragyog ni, selyemruhában édesen! Nézd milyen gyönyörű! Kecses szirmaival simogatja a lelket, és hív a fénybe, hogy repüljek vele. Üzenet ez bizony, és azt is tudom ki üzen így karácsony tájékán. A nagymamád ő, kinek teste a föld alatt nyugszik, de belőle lélekvirág nőtt. Ezt láttad három évesen, mikor kivezettél hozzá, de akkor még nem láttam, és utána sem, húsz hosszú éven át. De most végre látom, és ezt neked köszönhetem édes unokám, Balázs.
- Nagyapa mondanom kell valamit!
- ???
- Hogy voltam valaha három éves, arra már nem emlékszem, és vele együtt a virágra sem. Mintha régen álmomban valaki táncolt volna fehér selyemruhában édesen, de ha meg akartam érinteni, eltűnt, és aznap már nem láttam többé. Sokszor jött el hozzám, de egy nap, talán úgy öt éve, eltűnt örökre az életemből. Ő talán hasonlított arra a virágra, amit te látsz... De Nagyapa, én nem látok egyebet, mint a szűz havat, ami körüfonja a fát.
- Nem látod Balázs?
- Nem látom Nagyapa.
- Hamar felnőttél, és túl nagyra nőttél Balázs. - mondta az idős ember, és a hóvirágot nézve, észrevétlen morzsolt össze egy könnycseppet szeme sarkában.