Amikor benyitott a szobába, érezte, hogy valami nincs rendben. Elmaradt a ketrecben a szokásos mozgolódás, nem jelent meg a kis házikó ablakában a két izgatottan szimatoló orrocska. Minden reggel vitt valami ínyencséget, és a két csuklyás patkány ezt tudta. Megismerték lépéseit, és türelmetlen szimatolással markolták a rácsot. Ez most elmaradt.
Lehajolt, bekukucskált a házikóba. A két patkány egymás mellett feküdt, úgy, mint szoktak. Szétvette a ketrecet, és felemelte a kis házat. Lindus teste már hidegen merev volt, de Csaba úgy bújt hozzá, mintha bundája még mindig lágy tapintású lenne, és meleg. Amikor a halott patkány-lány felé nyúlt, Csaba szinte dühösen kapott a keze felé. Halk, megnyugtató szavakat dünnyögve kiemelte a testet, és újra összerakta a ketrecet. Döbbent értetlenséggel nézte a fekete-fehér kis halottat. Elképzelni sem tudta, mi történt. Szeme könnyekkel telt meg.
Amikor hozzá került a két patkánygyerek, kicsit idegenkedett tőlük. Aztán megismerkedtek, összebarátkoztak. Órákig tudott ülni a ketrec előtt, és figyelte hancúrozásukat. Szerette nézni, hogyan használják "emberül" apró kezeiket. Akkor bűvölte el Lindus igazán, amikor világra hozta az első fészekalja gyerekhadat. A szőrtelen, hernyóforma vinnyogó apróságok rengeteg gondot jelentettek az ifjú anyának, Állandóan szétgurultak. Linda fáradhatatlanul gyűjtötte őket vissza a gondosan megépített fészekbe. A házikóba Csaba természetesen nem mehetett be. Az ajtót Linda gondosan eltorlaszolta. Amikor kiengedte a fészekből a gyerekeket, azok kíváncsian másztak mindenre, ismerkedtek a világgal. A patkány-mama olyan lelkesedéssel gondozta kicsinyeit, hogy nem volt szíve azokat elvenni tőle. Már nagyok voltak, amikor dobozba gyűjtötte a gyerekhadat, és a mezőn elengedte őket. A magára maradt Lindus még sokáig kereste a gyerekeit.
A többi gyereket nem hagyta felnevelni. Egy-két napos korukban odaadta őket egy kígyóbarát ismerősének. Lehet, hogy Linda nem haragudott érte, mert ő soha nem harapta meg. Ha nem volt elég óvatos, Csaba bizony belemart az őt simogató kézbe. Linda soha. És ez a kedves, mókás kis lény oda kerül a hibiszkusz bokor alá, a tengeri malacok mellé.
Csaba magára maradt. Behúzódott a házikóba, ahonnan párja olyan sokszor kitiltotta. Látszott rajta, hogy nem örül a megnövekedett területnek, annak, hogy ő lehet a háziúr. Napokig nem jött elő. Csak onnan lehetett tudni, hogy él, hogy a tálkába tett eleség elfogyott.
Egy hét telt el. A vacsorának odakészített gyümölcs előcsalta a patkányt. Ragyogó fekete "csuklyája" fényét vesztette, megszürkült. A felé nyújtott kézre óvatosan rátette a kezét, és szájában egy darab almával visszament a házba.
A reggeliért nem jelentkezett. A házikóban mozdulatlanul hevert. Követte párját.