ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

V. Cigány Jocó faterja és a főjegyzőúr pupos cselédje




A Bandinéni kocsmája, ha úgy vesszük, egészen spéci helyen feküdt. Közel volt az országút, a száguldozó autósok, akik a dombról lehajtva gyakran a 80-km/ó sebességet is elérték járműveikkel, még időben tudták észlelni a cégért, hol lehet legurítani egy jó korsó sört, vagy egy ütős nagyfröccsöt novából. Aztán itt volt a közelben a cigányputrik sora is, már kívül a község közigazgatási határán, de még eléggé belül a kocsma vonzáskörzetén. Csak fel kellett jönni ide a lapájról néhány száz métert, csak venni kellett a fáradtságot. Sokan vették is, odalenn kevés érdekes dolog történt, ki lehetett ugyan ülni a kaliba elé, s bámészkodni a patakpartra, és a másik oldalon bodorodó dombokra, de ez unalmas, s üzletileg haszontalan. Ellenben a kocsmában mindig előfordul valami. Bejön például az Ilonka, a főjegyzőúrék cselédje. Na. Ez már önmagában is felvillanyozza az embert. Hát még amikor rendelni kezd. Le se ül hozzá, minek arra az egy-két órára, csak kikéri a rumokat, s a pultnak támaszkodva fogyasztgatja. Mindig rumot iszik, sose iszik mást. Aztán amikor már legurította a negyedik, ötödik pohárkával, megoldódik a nyelve, és a pénztárcája. Beszél, karattyol összevissza mindenről, s fizet bárkinek, aki végighallgatja. Cigány Jocó faterja, az öreg Józsi szeretett ilyenkor ott lenni, de, hogy az Ilonka mikor érkezik, azt senki sem tudta kiszámítani. Volt úgy, hogy reggel jött. Bevette a szokásos adagját, aztán ment a dolgára, a patakpart bokrai közé kakálni /a rumtól mindig kakálnia kellett / és szunyálni, mert kakálás után szunyálni szeretett. Máskor délben jött. Vagy délután. Vagy este. Az időpont teljesen bizonytalan volt, egy dolog volt csak biztos: jönni fog. Cigány Jocó faterja tehát várt. Várt, várakozott, s, hogy teljék az idő, iszogatott közben. Ez jó módszer volt arra, hogy az időt telésre serkentse. Az idő olyan, tudjuk jól, hogy hajlamos a telésre, ha az ember sanszot ad neki. A kocsma élete eközben zajlott, függetlenül attól, mit tett az idő, állt-e éppen, vagy száguldozott.
Zetor fékez odakünn, porfelhőt verve, a pótkocsin a Lenin MGTSZ komplett lucerna-brigádja. Az emberek legott leugrálnak a járgányról, s betódulnak a kocsmába.
-Né mán, hát itt a Józsi is, -kiállt fel egy zömök mikulás, -mit iszol koma?!
Józsit sokan ismerik, mert a Józsi igencsak abajgatja a nyúzontyúját a vonóval, a lakodalmakba.
-Gyere mán, no, ne kéresd magad. Egy kis pálinka?
-Pájinka? A' jó lesz, -üt rá a fejével a kérdezett, s aztán: -hogysmint, s mi merre.
Aztán autós emberek jönnek, Pobjedával. Vagy Warszava volt? Mindegy. Messziről lerí róluk, hogy városiak. Öltöny, nyakkendő. -Fúj, nyakkendő -utálkozik magában az öregcigány, kívül azonban ebből semmi sem látszik, leplezi.
-Vajh, hová mehetnek, -tűnődik Józsi. -Domborgyánba, a Városhoz? A' meglehet. Dejszen nem, mégse. Csak rá kell nézni a sofőrre. Képére van írva a hosszú utazás előzetes várakozása. Olyan gondos és...és törekvő az a pofázmány. Igen, csak rá kell nézni, cigány Jocó faterja úgy olvas az emberi arcokban, mint a nyitott könyvben. Nem, nem úgy, rossz a hasonlat, az öreg pörfekt analfabéta, tehát sem nyitott, sem csukott könyvből nem olvas semmiképpen, ellenben az emberi ábrázatokon kitűnően eligazodik. Diósgyőr lesz, hészenccségtutifaszra biztos, hogy a'!
-Hát nem könnyű az élet, nem biza, -mondja magában 37 és félévnyi életének minden keserű tapasztalatával az öreg. Kilenc gyerek, köztük öt élő és egy félhótt után mondhatja. -Ezek is itten, -szegények. Ahogy isszák, vagyis inkább, ahogy vedelik a sört! Kész katasztrófa. Mert, mert a sört kérem, lehet inni, és lehet vedelni. Vedeli az ember, ha szomjas. Issza, ha nem szomjas. Ezek, ezek itt nem szomjasak, naná, hogy nem. Az idő se olyan ma, hogy szomgyas lehetne tőle az ember. Benne járunk még a nyárban, de hűvös szél fireg a dombok felett, s az esőnek is lóg a lába. Mi oka lehet akkor az embernek, hogy vedeljen?
Józsi tudta. Ezek olyan bizocsságiak. Mennyek a pesti bizocsságtó a vidéki bizocsságho. Diósgyőrbe. Ez súlyos. És komoly. És...és, -Józsi képtelen volt kifejezni mi még. De ok, hogy vedeljen az ember. Elég nyúlós ok, mint az igazi jóféle turha.

A városiak elmentek. Kevesen maradtak most már a kocsmában, csak a sarokasztalnál ül egy víg- kedélyű csoport meg itt, a pultnál támaszkodnak tizenöten. Józsi nem tudott számolni, de egyszer hallotta, hogy valaki, valamire azt mondja "tizenöt", s attól kezdve neki minden tizenöt volt, amit számokkal mérni lehetett. Talán, ha tudomására jut, hogy az angolok fiftínnek mondják a tizenötöt, ő is fiftínt mondott volna mindenre, mert fogékony volt az elméje, újat tanulni nem rest of them. De Józsi nem tudta mi az, hogy "angol", lila dunsztja se volt, hogy ilyen ország létezik egyáltalán a föld kerekén. Hallgatott ugyan rádiót, mert hát művelődni muszáj, lám most is be van kapcsolva Bandinéni nagy világvevő néprádiója, ami a Kossuthot, s a Petőfit is fogja, s oda is hallgat fél-füllel, mit vartyognak benn a manusok, de, ha azt hallja: "angol", "francia" vagy netán: "jusa" elereszti a füle mellett, ez csak amolyan süket, értelmetlen városi duma. Két nép van, az egyik a magyar illetve a cigány, /ami majdnem egy és ugyanaz/ és a német, mert a németek...igen, ...miistent is tettek a németek? -nem jut eszébe. De, hogy "angol" meg "francia"? Ugyan kérem! "Jusa?" Csak haggyuk szépen a népbutítást!
Bandinéni régi, ocsmány falióráján a mutató körbe-körbe járt, s végül társával, azzal a kis lompossal, megállapodtak mindketten odafönn, amikor az Ilonka belépett.
Az öreg már előre örült a pultnál, s ezt ki is fejezte egy kimért, kultúrált szellentéssel. Illetve hát, a fenekével durrantgatott, mondjuk ki bátran. Ilonka, ahogy lenni szokott, rumot rendelt és megitta. Aztán rendelt még egyet, s azt is megitta. Aztán újra kért a poharába, s had it, /elég tömör, nem?/ vagyishogy magáévá tette azt is. Ezután nézett csak körül.
-Na mi van, he? Mi fenét méreget kend?
-Hát csak az, hogy hehe..-válaszolta az öreg cigány, -hehehe...-s változatlan erővel csoszogott a pult alatt a talpával felfokozott izgalmában.
-Azért! -vetette oda mérgesen a lány. -Nehogy megtuggyam!!!
-Nem, dehogyhát, mia mi a...
-Jól van, csak úgy mondom. Iszik kend egyet?
-Iszi, iszi...
-Na. Ennek az izének is adjon, itt, la!
Bandinéni kitette az italt a pult fényes alumínium-lapjára.
-Nekem is töltsön Bandinéni, igen, jó lesz, köszönöm szépen elég.
-Iste, Iste!
-Ne istenezzen itt, ke, hanem igya ki.
-Kia...
-Mit vartyog maga?
-Ki a ...?
-Micsoda kia? -Kiabálós Elemérre gondol?
-El..
-Elek elvtárs a községtől?
-El...el...
-Nyöggye mán ki!
-El... elfelejtettem, mit akartam mondani.
-Vagy úgy! Ilonka megragadta a poharat, s egyetlen hajtásra kiitta a rubinszínű italt.
-Tuggya mit mondok én magának?
Az öregcigány nem válaszolt, kiürült poharát leste sóvár tekintettel.
-Tuggya, vagy nem tuggya?
-Mia, mia...
-Miatyánk, Iste'! Én még emberbe ilyen állatot nem láttam. Én, ...én megmondhatom magának mia, na tessék, mán ép oly gügye vagyok, mint maga, hogy mia,... mi történt azon az estén a Mezei háznál. Ha valaki tuggya, hogy mi, akkó a' én vagyok!
-Kia...
-Kiafene kérte, hogy közbeszóljon. Naszóval, a főjegyzőúr unokája, a Túrós-csemete, meg az a szomszéd kölök, a hogyishíjják, s igen, ne rázogassa a lófejét, a maga drágalátos Józsikája is ott vót, összegyűttek a fészerben, tuggya, az üres telken, a Weiszmannék mellett. Nekem gyanús lett a dolog, merthogymán igen későre járt, éjfél is elmúttt. Mifenét akarhatnak, gondókodtam a fejembe, jót biztosan nem, esmerjük ezeket a kelkeket. A kerítéshez osonta', olyan vagyo, mint a menyét, nem vettek észre, s a sarokban a drót alatt átbújta. Mán akko' sokan vótak, össze se tudtam számónyi mennyi.
-Tizenöt, -mormogta az öregJózsi.
-Tizenöt? -csudálkozott a lány. Honnan tuggya azt maga?! Lehet. Ne zavargyon össze, na! A lényeg az, hogy ezek ott benn szellemet idéztek, de komolyan, hiába hitetlenkedik itt nekem. Amikó az ablak alá értem, épp a főjegyzőúr unokája szónókót. Egy széken átt, egyik kezében véres tőrkés, másik kezében a piros ász. Ne szólgyon közbe, mer kupán nyomom. És errefel esküdöztek mind az összes kelek: "a muterom életére esküszök, és ha eskümet megszegem, végezzenek ki alantas módón, s lemészárolt testemet szögezzék három ácskapoccsal a ..."
-Hülyeség -legyintett az öregcigány, aki nem tudta levenni tekintetét a pohárról.
-Hülyeség?! Azt mondja ke? Akkó hallgasson ide. Tuggya mit csinyáttak ezek az esküdözés után? Elmongyam magának?
-Mongya, -egyezett bele a Józsi, csak elébb...Tétova mozdulattal a pohár felé kaszált, Ilonka azonban nem értette el a célzást.
-Leültek mindannyian az asztal köré, és elkezdtek varázsszavakat kajabányi, mint az eszelősök, -folytatta a lány. -Ezeknek a varázsszavaknak semmi, de semmi emberi értelmük nincs, a pokol kapuit azonban, mint ahogy mindannyian tanúttuk az oskolába, megnyittyák. Körbe-körbe ment a szó, s körbe-körbe ment a véres nagy kés. S egyszecsak...
Bandinéni fejcsóválva hallgatta a történetet a pult túlsó oldaláról, s hogy nemtetszését kifejezze, a mosogató-ronggyal többször is mérgesen végigtörölte a söntés makulátlanul fényes felületét.
-Ne igyó most mán többet, -vetette oda kurtán a lánynak, mengyen szépen a dógára.
Ilonka oda se hallgatott.
-Egyszecsak...rázkódni kezdett az aszta, úgy táncót, de úgy hó! És ember, akkó olyasmi történt, ami gyerekkorom óta egysze se, hipp-hopp gyüttek is mán a szellemek!
-Ne mongya! -kiáltott fel őszinte döbbenettel az öregcigány. -Csak nem!
-De, ha mondom. És... borzalom... közöttük felösmérte' régehótt apámat, anyámat, meg másokat is az elmúttt időkbű...
-Mimi...mimi... mi milyenek vóttak? -borzadozott cigányJóska faterja.
-Az el nem mondható. Az egyik, a régi pap, akit maga még nem ösmert, oda van etemetve a kápolna mellé a sarokba, hóna alatt hozta a fejét, s azon a fegyen nem vót hús, s az öres szemgödörbű kukacok másztak elő. A másik meg, a vén Dombi-papa felismerhető vót, mintha ma is éne, de a teste csupa csontváz, fénylő hófehér csont a foszladozó leplek alatt! Képzegye!
Bandinéni ezt már tényleg nem állhatta.
-Üjje akkó le, oda ni, ha nem akarnak elkotródni, ne támasszák nekem itt a pútot!
-Üjjünk, na, -nézett rá nyomatékkal Ilonka Józsifaterra, mer még nincs ám vége, amit mondani akarok.
A sarokasztalnál foglaltak helyet, ahol imént még a jó-kedélyű társaság italozott Ezek közben felkerekedtek, s visszamentek a közeli téglagyárba dolgozni, ahol egy szocialista brigádot képeztek. Az otthagyott sörös üvegek egy némelyikének alján volt még valamennyi ital, sorra vették, szopogatták, mígnem Bandinéni oda nem jött, s el nem takarította az egészet.
-Mitőőőő...
-Hát a', hogy egyszecsak szemem láttára fölkerekedik a kisértet-csapat, s oszt ki az uccára a biciklikhe. Rájakapnak mindenik, s usgyé az északába neki, mint a rossz szél. Ők műveték azt a dógot a Mezei-házná, nem a kölkök, a rendőrökne is elmontttam, amikó kérdezték. A kölkök ott maradtak a fészerbe, nem mozdúttak, egy tapodtat sem egészen hajnalig.
-Akkó az én Józsim...?
-Nem bűnös benne, mint ahogy a többi se!
Hallgattak. Az elhangzott szó súlyos volt, kipottyant, mint anyaméhből a gyerek, vagy mint murcis-üvegből a parafa dugó. Emésztettek egy darabig, Ilonka hagyta, hogy az öregnek lecsússzon. A csend súlyosan terjengett a savanyú, cigaretta-füsttől kékes levegőben. Talpuk alatt meg-megreccsent az olajozott hajópadló, amikor a lábuk moccant.
-Bandinéni, hozzon mégegyett! -kiáltott fel végre hosszú percek multával rekedt alt-hangján a lány.
-Ennek is itt, la!
A kocsmárosné kihozta az italt, s letette elébük.
-Igyák meg, s mengyenek szépen, most mán.
-Köszöngyük, Bandinéni.
-Mé..méhííííí...
-Mer a férje, aki meghótt, vót a Bandibácsi. S amikó mán megvótt hóva, az öreg főjegyzőúr azt montta mindíglen: na, akkó megyek a Bandinénihez.
-De méhí...mérhíííí...?!
-Hát ezért, na, amit most elmondtam magának. A fülén ült vénember?
-Szóval akkó, a Józsi gyerek...
-Ártatlan, mán montam az elébb, s a többiek se tettek semmi rosszat. A', hogy megidézték a szellemeket, vagy mifenéket, nem főbengyáró. A felelőcsség....,de mit is akarok még mondani? Egyszóva', vót itt vizsgálat mindenfelé, de semmit nem tudtak kideríteni. A kis főjegyzőgyereket hazakűtték, a másik kölköt a faterja felzavarta a nagyszülőkhö. De mán mind együtt vannak újra, s nagyon törik valamiben a fegyüket. Igyunk akkó!
Lehajtották a rumot, aztán a cselédlány folytatta.
-Hát aztat tuggya-e, miben mesterkednek mostanság?
-Ve, ve, ve...hukk!
-Jó van, majd elmúlik. Velem is előfordul, ne izgassa ke magát! Kivitték a repülő-masinát a hegyoldaba ott játszódnak vele.
-És...ha...ha...ha...
-És, ha felszállnak, s leesnek? -eztet akargya kérdezni?
Az öregcigány erre már nem tudott mit válaszolni, amit Ilonkától megtudott, azt, bárhogy erőlködött is, nem tudta megragadni, máskor oly hajlékony, új dolgokra nyitott elméjével.
-Repülőmasina? A meg miiste? No, igaz, hogy repkednek ilyenek odafő, ő maga is gyakran látja űket, ahogy ezüstös testtel, daráló mély mormogással elhúznak az égen, de hát az egy másik világ, nem ugyanaz, amiben ők élnek, nem, nem ugyanaz a világ a' biztos. Más dimenzió, -gondolta magában, persze nem szó szerint így, de ez volt a lényege.
Őt most, hogy a fiát biztonságban tudta, sokkal kézenfekvőbb gondolatok kezdték foglalkoztatni, mint a repülőmasína. Itt ült mellette a lány, p o n t u g y a n ú g y, mint akkor. -Mikó is?! Visszaemlékezett az esetre. A sarok-asztalnál ültek egymás mellett, rumot ittak, s a lány hagyta, hogy kíváncsi, kutakodó kézzel benyúljon az inge alá, s megfogja a mellét. Akkor félhomályba borult ez a sarok, sötét volt már odakinn, a 60-as körte meztelen fénye csak a helyiség közepét világította meg körben, a pult előtt. Ó, Iste'!
-Mergyem? Ne mergyem?!
Overcome himself. Felülkerekedett végül. A férfiember legyen férfiember. Lassan, óvatosan indította a hadműveletet, azzal kezdte, hogy közelebb araszolt a székkel, egyre közelebb, míg csaknem egymás mellett ültek már. Ilonka nem vett észre semmit, legalább is úgy tett, mintha minden figyelmét a rum kötné le. Elhárult a legfőbb akadály, a tér, mely persze tudjuk, matemetikailag összefügg az idővel, az E=mxc2 alapján, nem, nem ez egy másik összefüggés, bocsánat, -összezsugorodott. Józsi azonban még kivárt. Mi motoszkálhatott benne? Mire várt? Egy jó szóra? Egy bíztató mozdulatra? Lehet. A férfiember törékeny, esendő, mindannyiunknak szüksége van efféle bíztatásra. Jelzéseket bocsátunk ki és várjuk ezek visszaigazolását. Ezek a jelzések sokfélék lehetnek: a tekintetek összekapcsolódásától a kezek "véletlen" találkozásáig, csiklandós célzások az egyik fél részéről, s az erre adott -ugyancsak csiklandós- válaszok.
-Meg kék szokni ezt a mai világot. A röpülőket, meg mifenéket, -mondta Józsi, csak, hogy mondjon valamit, mert a csend már kezdett nyomasztóvá válni.
-Szokni, vagy szopni? -vihogott az öregasszony. -Mer nem mindegy ám!
-Maga méket akargya, Ilonkám? -bátorodott fel az öregcigány.
-Méket? -vihogott megint a lány. -Szokni, vénember, szokni, mire gondol a piszkos fantáziájával.
A Józsi cigány össze volt keveredve. Aszongya, hogy ő mire gondol?! De hát nem a lány kezdte a szopást? Illetve, hát ezt az egész dolgot a szopással. Ki érti a nőket. Most akkó ember legyen a talpán, aki megmongya, mire gondol a lány. Járt az agya, csikorogtak a fogaskerekek: szokni, vagy szopni, hát nem eztet mondta szó szerint az Ilonka az elébb? Aztán...hát, hogy is vót aztán? Aztán visszakozott. Visszakozott persze, hogy visszakozott, hiszen rárontottam, mint egy dúvad, -mondta magában. -Maga méket akargya? Hogy lehet ilyen otrombán nekirontani egy hölgynek! Nem tehetett mást, szegény, nem lehet elvárni az Ilonkától, hogy ilyen nyíltan kitárulkozzon.
A cigányJocó faterja kezdte belátni: a női lélek bonyolultabb, mint hitte. Arra a kérdésre, "maga méket akargya?", Ilonka nem válaszolhatott így: "szopni, Józsikám" -ez több volt, mint világos. Mi következik ebből? Az öreg kezdte elveszíteni a fonalat. A' tán csak nem következhet, hogy teljes mértékben elutasít? Nem, mert hiszen...Hiszen, hát ű provokált először ezzel a szopással, nemdebár? -kiáltott fel önmagában. Úgy biza'. És akkó... akkó, valamit biztos akar ű is!
Az okfejtés logikus volt, még ha nehéz volt is eljutni a végső következtetésig. A tett halála az okoskodás -így hallotta ezt a Józsi a rádióban egyszer régen, még szegény jó Rákosi elvtárs idején, talán éppen ű mondta! Igaz ember vót a', csak az alvezérei, a vad kommenisták vóttak gonoszak. Ideje volt a cselekvés mezejére lépni, s ennek megfelelően az öreg Józsi kinyújtotta a kezét, s puhán, lágyan, lágyabban, mint a daloló esti szél Ararát hófedte csúcsát, megérintette a lány derekát. Kereste az utat a blúz és a szoknya között a meztelen bőrhöz, s kutakodása eredménnyel járt. Óvatosan egyre feljebb csúsztatta a kezét, míg végül reszkető ujjakkal elérte a lány szűzies kebelét. És akkor marokra fogta. Érezte a ráncos bőrt, a megzsugorodott mellbimbót, mely olyan volt e pillanatban számára, mintha egy fiatal lány feszes bőre, ruganyos, vágytól kemény mellbimbója lenne.
Az élet nedvei fakadni kezdtek reménytől feszes ágyékán. Ám, e varázslatos pillanatban rettenetes dolog történt, Ilonka durván ellökte magától, s rámordult: .menjen mán ke valahová! Miket képzel?!
Az ivóba most két ember lépett be, körül se nézve a söntés-pulthoz mentek. Az egyik a Mezei volt, cigány Jóska faterja azonmód megismerte, össze is rezzent a felismeréstől. A másik? A másik is emerős, ez meg a Köves gyerekek faterja, egy nyugodt, méltóságteljes ember. Csakhogy vad kommenista ez is, akárcsak a Mezei, összeszűrik a levet a község dolgaiban, azt beszélik a népek.
Nagyfröccsöt kértek, halkan beszélgettek a söntésnél. Józsi nem is igen figyelt volna rájuk, pedig hát alaptermészetének belső struktúráját a kíváncsiság határozta meg, történt azonban valami, amitől pislákoló érzékei egyszeriben felizzottak. Elhangzott egy szó, egy név. Az öreg megnyújtotta fülét, s odahelyezte közébük a pultra.
-Igen, -ismételte még egyszer a Mezei indulatosan, -az a cigánykölyök is a bandába tartozik, a Jocó, vagy, hogy a fészkes fenébe híjják! Persze bizonyítni nem tudom, mint ahogy azt se, hogy űk vótak, de biztos vagyok benne, hogy űk.
-Lezárult a rendőrségi vizsgálat?
-A' le.
-És?
-No, a papírt hivatalosan nem kaptam még meg, de behívattak.
-Mit mondtak magának?
-Azt, hogy... azt, hogy nem tanájják a tetteseket, nincs nyom. Meg még aztat is: én mindenkit feljelentek, most is, ebbe a rendszerbe is, meg a másikba is.
-Mer akkó meg kit jelentett fel?
-Haggyuk, nem érdekes. Egy lázítót, aki az akkori hatalom ellen ágált!
-Elítélték?
-El azt, de meg is érdemelte.
-Mi lett a sorsa?
-Úgy tudom végül kegyelmet kapott, vagyis, hogy enyhítettek a büntetésén.
-Fegyház?
-A fenét. Agyonlűtték.
-Agyonlűtték? Eztet mongya maga kegyelemnek?
-Nézze, felakasztották vóna, s az rosszabb, mint a fejbelüvés!
A Köves gyerekek faterja megcsóválta enyhén kopaszodó fejét, de nem reagált az elhangzottakra.
-Én mindig a törvényes rend mellett vóttam, -folytatta Mezei, -s most, hogy nekem lenne szükségem a törvény védelmére, senki sem áll mellém. A pártbizottságba is aztat monták, e' magán ügy nem foglalkoznak vele.
-És tűlem most mit akar?
-Hogy mit? Megmondom. Segítsen mán nekem ebbe a dologba szomszéd. Segítsen igazságot tenni.
-Hogyan? -kérdezett vissza némi utálkozással a hangjában az öreg Köves. -Mit vár tőlem, mit tegyek?
-A maga nagyobbik fia egy osztályba jár a Pap Janival, nem?
-De ige'. És?!
A Pap Janinak van egy bandája, ezek mindig verekszenek a Vasút uccaiakkal.
-Verekszenek, verekszenek, de hát ez nem komoly, tuggya maga jól. Másnap kibékülnek, s együtt fociznak a réten.
-Legyen most mán akkó komoly.
-Nem értem, hogyan...
-Úgy, hogy maga beszél a fiával, a' meg beszél a Pap Janival. A Pap Jani, maj kap egy új biciklit, ha sikeresen végbemegy.
-Micsoda megy végbe?
-Hát a verés. Nem kell mindenkit megverni, csak ezt a főjegyzőkölköt, meg a haverját, a szőkét, na tuggya, aki szembe lakik vele, az asztalos fiát. De elég, ha a főjegyzőúrék kölkét megverik, a másikat talán nem is kell, vagy nem annyira, végtére is ű a mi almunk kölke, hasonszűrü. És esetleg...gyújcsák fel vagy törgyék össze azt az átkozott repülőgépüket, mielőtt még ráesik valakire.
-Mi van, ha nemet mondok?
-Nem mond maga nemet.
-Dehogynem, éppen azt fontolgatom.
Mezei megvakarta fürtjeit a lába között a lapostetvek miatt, amelyek kínozták, s a szemben lévő Lenin képre bámult.
-Bandinéni!
-Tess...!
-Aggyon még kettőt angyalom.
-Rizlingbű ezt is?
-Nem, most a novábú kérek, a' ócsóbb!
A csaplárné kitette elébük az italt, kortyolgatták. Cigány Jocó faterja, pedig úgy fülelt a sarokban, mint még soha életében. Bánta is ő, miről prüntyög éppen az öregasszony, pedig mondta rendesen, be nem állt a szája. Nem akart lemaradni semmiről, ami fontos lehet a fia, s a fia barátai számára. Minden elhangzott szót persze nem hallott, de a lényeget jól kihámozta, s meg is értette.
-Szóval ezek meg akargyák veretni a kelkeket, s főgyútattni a repülőmasinát! -Ó, a mocsadékok, -kiáltott fel magában, -rohadt, aljas összeesküvők!! Mit tegyek, mit tegyek!
-Szekeres Imre, -mondta Mezei, és vasvilla tekintet vetett beszélgetőpartnerére. -És a takarék-szövetkezet píze.
-Mit mondott?! -sápadt el az öreg Köves. -Honnan tuggya maga eztet?!
-Jól hallotta, nem ismétlem mégegysze'. Krisztus urunk is csak egysze' prédikáttt!
-Szemét ember maga. És én magam nem is...Különben sem lehet bizonyítani, most mán, hogy...
-Dehogy nem lehet. Ezek mindent be tudnak bizonyítani, amit akarnak, s be is bizonyítják, ha tudomásukra jut és akargyák.
-G...i.
Mezei felröhögött. -Nos, szomszéd?
-Jól van. Mit tegyek, maga sátán!
Mezei ismét röhögött.
-Na lássa. Csak nem kell rögtön hepciáskodni. Jobb elintézni szép szóval az ügyeket.
A kocsmába emberek jöttek be, nagy handabandával, a társalgás félbe szakadt, de hát, már úgy se volt miről társalogni.
-Gyűjjék akkó ke, -monda szégyenlős vigyorgással a képén Ilonka az öregcigánynak, -a patakparton megnézzük, lehet-e még valamit kifacsanni a maga száraz kórójábú'!