A kert tele volt tetemekkel. Szomorú képet nyújtott. A tündérek között is sok volt a szárnyaszegett, sebesült, de ők ittak a vízből és meggyógyultak. A Nagymama is szomorúan nézte agy darabig az apró halottakat, aztán Tommal és Hannával egy dobozba szedték őket, és e dobozt elásták a hátsókertbe. Apró fejfát raktak a sírra, és ráírták: EGY ESZTELEN HÁBORÚ HŐSEI.

A tündérek rabsága véget ért. Lili a királyi párral megérkezett a Tündérkertbe. A herceg sírva ölelte át a szüleit. Mikor már mindenki megnyugodott, a király így szólt:
- Alattvalóim, még egy nagyon fontos dolgunk van. Rendbe kell hozni a nagyházbeliek anyagi helyzetét. Ezt pedig úgy tudjuk megtenni, hogy beporozzuk a holnapi kiállításra szánt virágjukat.
A tündérnép pedig egyetértően bólintott. Felkerekedtek hát, és a házhoz repültek. Nagymama már nagyon várta vissza Lilit. Tom és Hanna is aggódva ültek az ebédlőben, Dairy pedig az ablaküveghez nyomta rózsaszínű kis orrocskáját, és leste az egyre jobban sötétedő kertet.
Egyszer csak meglátta a közeledő tündéreket. Izgatottan ugrott le a padlóra, aztán a Nagymama lábához dörgölődött, majd a kertre nyíló ajtóhoz futott.
A Nagymama felállt, és kinyitotta az ajtót, mert azt hitte, hogy Dairy ki akar menni a kertbe. Ekkor meglátta a tündéreket. A szürkületben olyanok voltak. Mint megannyi levegőben szálló lámpás.
Vidám kacagással suhantak be a szobába, leültek a bútorok szélére, és a lábacskáikkal kalimpáltak.
Kettő az ebédlőasztalra szállt, egy pedig a padlóra. Nagymama széles mosollyal ismerte fel benne a kis unokáját. Lili megpördült, és ismét kislány lett belőle.
- Nagymama, Nagymama! Kivertük a darazsakat, és kiszabadítottuk a tündéri királyi párt - borult a síró, nevető öregasszony nyakába. A tündérek pedig meghatódva tapsoltak kicsiny kezükkel a jelenetet látván.
- Köhh...köhh - hallatszott az asztal felől. A Király akart szólni.
- Kedves Nagymama - kezdte - szeretnénk tudni, hogy melyik virágot viszik holnap a kiállításra?
- Lili rózsáját - válaszolt a Nagymama - Csak nem be akarják porozni, Fenség? - kérdezte az öreg hölgy mosolyogva.
- De igen. Valamint azt is szeretnénk, ha minden visszatérne a régi kerékvágásba.
- Megtisztel az ajánlattal, Uram.
- Ha volnának kedvesek megmutatni a rózsát! - kérte a király, így a kis társaság felkerekedett, és az esti szürkületben végigsétáltak a kerten a hátsó kapuig, aztán kimentek az üvegházakhoz. Tom egy kisasztalra emelte a már cserépbe ültetett rózsatövet, majd a Nagymama él Lili mellé lépett. A tündérek elismerően bólogattak a gyönyörű virág láttán, majd benyúltak a zsebükbe, és elővették a tündérporos tasakjukat. Az üvegházban nappali világosság támadt, és az összes tündér a rózsához járult. Mindenki a szirmokhoz érintette a tasakját, és a virág színei a legszebb pompájukban kezdtek virítani. A vékony fehér sáv, szinte ragyogott a szirmok szélén, a bordó pedig hívogatta Lilit, hogy feküdjön rá, és élvezze a légies puhaságát.
Mikor végzett az összes tündér, a Király Lili elé libbent, és ezt mondta:
- Kedves Lili, országunk megmentője. Ezennel neked adom ezt a tündérporos táskát, és felkérlek, hogy mint új tündér, te porozd be a rózsádat utoljára.
Lili megilletődve vette át az aprócska táskát, megpördült, és tündérré vált. Aztán a rózsához repült és egy marék port a rózsára szórt.
A rózsa pedig megrázkódott, majd kibontotta szirmait. Lili csak ámult, ilyen gyönyörűséget még életében nem látott.
A virágot, mint valami üvegbúra, fény vonta körül. Levelei hetykén álltak, és a szárból lassan új hajtások törtek elő. A hajtások végén pedig újabb bimbók jelentek meg. Egyesek kinyíltak, mások zártan ültek az ágak végén, némelyek pedig félig nyitották ki kelyhüket.
A herceg pedig kézen fogta Lilit, és vitte nevetve. A többi tündér is összekapaszkodott, és nevetve ünnepelték a gonosz feletti győzelmüket.