Alex leült a folyó partján magányosan ásítozó stégre, felgyűrte a nadrágja szárát, és belógatta a lábát a vízbe. Nem akart most töprengeni, fejében mégis egymást kergették a gondolatok. Minden a lottónyereménnyel kezdődött...

Soha nem voltak gazdagok, még csak módosak sem. Amikor összeházasodtak Verával, nem volt semmijük, csak egy-egy bőröndnyi ruhájuk. Albérletben kezdték, szerencsére tudták fizetni, mivel mind a ketten dolgoztak. Aztán jöttek a gyerekek, és ahogy bővült a család, egyre szűkösebben éltek. Igaz, az albérletből idővel saját otthonukba költöztek, de azóta is nyögték a hitelt, amit a kétszobás lakótelepi lakás megvásárlásához vettek fel. Vera az anyagi gondjaik ellenére rendszeresen vett egy lottószelvényt, abban reménykedett, hátha egyszer kihúzzák a szerencseszámait, amiket még lány korában álmodott meg.
- Meglásd, jobbra fordul a sorsunk, ha megütjük a főnyereményt! - mondogatta, valahányszor a férje a szemére vetette, hogy csak szórja a pénzt, pedig így is kevés van.
- Ugyan, nem vagyunk mi olyan szerencsések! - legyintett Alex lemondóan.
Vera ilyenkor csak titokzatosan mosolygott, és minden héten azzal a meggyőződéssel telepedett le a tévé elé, hogy most biztosan nyernek. Alexet bosszantotta az a nyugalom és derűlátás, amellyel az asszony minden sorsolás után megállapította:
- Most sem jött össze, na de majd a jövő héten!
És aztán egyszer csak megtörtént! Kihúzták mind az öt számot, amivel Vera évek óta játszott! Alex meg sem bírt szólalni a döbbenettől, bezzeg Vera felugrott a rekamiéra, és úgy ugrált, ahogy a fiaik, amikor még kicsik voltak.
- Nyertünk, nyertünk! Én megmondtam előre!
A srácok nyomban berontottak a szomszéd szobából, hiszen a panellakás falai olyan vékonyak voltak, hogy minden szót hallottak. Norbi, a kisebbik, felpattant az anyja mellé, és egymásba csimpaszkodva folytatták az ugrálást, míg Laci, az idősebbik az apja vállát veregette. Ekkor az asszony hirtelen a melléhez kapott, és szó nélkül eldőlt, mint egy krumplis zsák, magával rántva a fiát.
- Vera! Mi bajod? - Alex az ágyhoz lépett, és leemelte a megrémült gyereket a mozdulatlan testről, de már nem tehetett semmit a feleségéért.
A kiérkező mentők csupán a halál beálltát tudták megállapítani.
Két héttel később Alex felvette a több milliós nyereményt, és elsőként az asszony temetését fizette ki belőle. Gyönyörű sírkövet is rendelt Verának, igazi márványból, hogy legalább a halála után részesüljön abból a pénzből, ami a vesztét okozta.
Ezzel azonban nem ért véget a kis család kálváriája. Laci, aki már betöltötte a tizennyolcadik évét, szélsebesen letette a jogosítványt - bár az iskolában jeleskedett volna inkább -, és szinte kikövetelte az apjától, hogy vegyenek neki egy új autót. Amint kezdetét vette a nyári szünet, leutazott a haverjaival a Balatonra, persze a nyereményből. Ott aztán éjjel-nappal lumpoltak, és esténként merő vagánykodásból száguldoztak a kihalt országúton. Míg egyik este részegen nekirohantak egy útszéli fának. Egyikük sem úszta meg élve...
Norbi még az anyja halálakor súlyos depresszióba esett, és azóta folyamatosan orvosi kezelés alatt állt. A bátyja halálhírére a kiskamasz teljesen összeomlott, és be kellett szállítani egy elmegyógyintézetbe. A kezelőorvosa nem sok jóval biztatta a kétségbeesett apát, mivel a gyerek már őt sem ismerte meg.

Alex most ott ült a stégen, és miközben gondolatban elvesztett szeretteinél időzött, ujjaival szórakozottan morzsolgatta a nyakából lelógó vastag kötelet, amelynek másik végére jókora követ kötött, még mielőtt letelepedett a folyópartra. Hiába a több milliós nyeremény, ha nincs már senki, akivel élvezhetné! És egyáltalán, nincs már senki, akiért érdemes élnie! Sóhajtott egy nagyot, majd lassan belecsúszott a hideg vízbe, amely még sokáig fodrozódott utána. Egészen addig, amíg az utolsó légbuborékot nem követte több...