ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Komáromi minden kezdő lányt megkefélt, akit el tudott kapni. Egyszer kettőt is egyszerre. Ez úgy történt, hogy valamiképpen elkevertük a szállást, vagy talán a háziak keverték el, lényegtelen, szóval, amikor bevackolódtunk, kiderült, két személlyel többen vagyunk, mint ahány ágy van. Elkezdődött a sakkozás, most akkor ki kivel és hol, de vacsoráig nem tudtunk dűlőre jutni. Már a desszertnél tartottunk a restiben / lekváros és kakaós palacsinta volt/, amikor felderült a Komáromi képe.
-Az én ágyam a legszélesebb Daniéknál, -nyilatkoztatta ki. -Te és te, igen te ott, ne vihogj, velem aludhattok.
A lányok, akikre így rámutatott, belevaló kezdő lányok voltak, két barátnő, nem ellenkeztek. Amikor visszaértünk a szállásra, behordták az előtérből a cuccaikat a mi szobánkba és elhelyezkedtek a Komáromi ágyán. Nem mondom el, hogy volt ezután, mert másról akarok regélni, elég az hozzá, hogy egész éjjel nyögtek, sóhajtoztak és cuppogtak, meg minden. Nem tudtam aludni tőlük, annyira zajosak voltak. A fűtőtest is ontotta a meleget a fejem mögött, szörnyű éjszakám volt. Végül azért hajnal felé elszundítottam, s rengeteg nagy butaságot álmodtam, amíg a vekker fel nem ébresztett.
-Szép kis napnak nézek elébe, -morogtam a zuhany alatt. -Én viszem a haladókat, rohadtul beégek majd előttük a meredek, buckás fekete pályákon, fáradtan, kialvatlanul.
Rám nyitott az egyik kezdő lány, kicsit csodálkozott, hogy ott áll egy meztelen férfi a kádban, aztán nem zavartatta magát, neki látott fogat mosni. Sikálta a fogsorát, s közben egyszer -egyszer rám pillantott, észrevettem jojózó szemgolyóját a nagytükörben.
A rossz kezdést még rosszabb folytatás követte, az első menet elején, a tető és Gazelnyicova alsó között félúton eltörött a Bandi síléce, bukdácsolva egy lábon jött le, végig káromkodott, s végig engem szidott, hogy erről is én tehetek. Ha tudtam volna a nap végére mekkora fordulat áll be sorsomban, nem feleseltem volna vissza, elvégre ki tenne ilyet, ha belelátna ama nagykönyvbe és kiolvasná belőle, hogy estére gazdag és boldog lesz. Feleseltem és pöröltem balga módon, össze is vesztünk, s csak délben békültünk ki újra, amikor a büfé-sor előtt odajött hozzám. Véres-hurkáért álltam éppen sorba, és azt mondta:
-Jaj Testvér ne duzzogj már, nem bírom elviselni. Gyere csókoljuk meg egymást és spongyát rá. Szeretlek, még ha bunkó is vagy néha.
Megcsókolt jobbról megcsókolt balról. Megmutatta az új léceket, amiket a kölcsönzőstől kapott, lenn Kuznicében és felajánlotta, megy néhány kört a csoporttal, hogy én pihenhessek.
Mielőtt otthagyott volna, volt egy elejtett mondata, ami később, a nap folyamán végig bennem motoszkált, hogy vett valamit, aminek én is nagyon, de nagyon fogok örülni, majd meglátom, mi az, most egyelőre ennél többet nem árulhat el.

A nap eltelt valahogy, ez a napok rendeltetése, és késő délután vacsora előtt a főutcán arról beszélgettünk, hova menjünk este szórakozni. Nála volt a törött léc, el akarta adni. A csőr végül is nem törött le, csak megrepedt, -a gyenge utcai világításban alig lehetett észrevenni a repedést. Megálltunk a Domus előtt, itt volt a legnagyobb esélye annak, hogy elpasszolja.
Az áruház környékén egész nap ment a csencselés, a legtöbben pénzt adtak vettek, de minden más is érdekes és kurrens volt.
A társaság a Testvér kérésére kicsit arrébb húzódott, néhányan bementek körülnézni, hagytuk a Hámori Bandit kibontakozni. A kirakatban a sícipőket tanulmányoztam, volt ott egy piros San Marco, azzal kacérkodtam, amikor egyszer csak látom ám, hogy egy fiatal srác lép oda a Bandihoz. A gesztusokból úgy tűnt, a lécre alkudoznak. A Bandi léce gyönyörű volt, igazi, hamisítatlan, márkás "zebra" Völkl, csak éppen törött volt. -De, hát ezt a gyerek nem tudja, -futott át a fejemen, s örültem, lesz pénze a Testvérnek, nem tőlem fog minduntalan kölcsön kéregetni.
A Hámori Bandi két perc alatt eladta a "zebra" Völklt. A fiatal lengyel boldogan szaladt el vele, talán attól félt, a hülye magyar meggondolja a vásárt. Rengeteg pénzt kapott érte a Testvér, két államilag támogatott lengyel lécre elegendőt. Be is szaladtunk az áruházba ő vett egy vadonatúj lécet magának, én meg megvettem a San Marcot.
Hazamentünk, megfürödtünk, átöltöztünk. Az a lány, akiről már beszámoltam a reggeli zuhanyozós jelenet leírásánál, nem azonos a szintén "kezdőként" aposztrofált másik két lány egyikével, akik a Komáromi ágyában aludtak és vele keféltek, ezúttal is bejött és a haját fésülgette, amíg én a hasamat szappanoztam. A nevére már nem emlékszem, futó, édes kapcsolattá fajult,... bezártuk az ajtót, rákulcsoltuk...tiszavirág életű kapcsolattá.
Az este ismét a városban talált minket. Társaságunkban volt a kezdő lányokon kívül dr. Völgye, Komáromi és Kaltenbrunner. Sétáltunk, néztük a pazar színes villákat, élveztük a farsangi fények csillámlását. Elmerültünk az amőbaként ide-oda áramló tömegben, megfürösztöttük mindenre fogékony képzeletünket a nyüzsgésben, a ragyogásban. Csilingelő lovas-szánok futottak el mellettünk, az üléseken pokrócba burkolózó, kiáltozó, részeg fiúk és lányok maskarának öltözve, csillagszórók szikráztak és az utca-sarkokon forralt bort mértek.
Az egyik ház előtt megállt a Hámori Bandi. Felnézett a lampionokkal feldíszített erkélyre és azt mondta:
-Hogy tetszik neked ez az épület, Testvér? Nézd csak azt a timpanont a kapu fölött...
-Nagyon, -lelkendeztem, az imént bekapott vodkától függetlenül a ház az erkéllyel, oszlopokkal, kapuval és kapu felett a timpanonnal nagyon szép volt, érdek nélkül tetszett.
-Jó, -mondta -mert ez az enyém. -Illetve, ha akarod, kettőnké.
Dr. Völgye, aki a társasággal már tovább haladt, most megfordult.
-Ne hantázz, Hámori!
Szinte kedélyes volt dr. Völgye, amikor rákiáltott a Testvérre: "ne hantázz, Hámori"
A testvérem vérig volt sértve. -Én?! -kiáltotta bele dr. Völgye vidori képébe a szót, s az, az "ego" durva vádbeszédnek hangzott a roppant zakopanei estében, igaz próféták kiálthattak így fel a vesztőhelyen összerakott, felkupacolt fahasábok előtt, eretneknek neveztetvén a szent inkvizíció lándzsás katonáitól körbevéve.
-ÉN?!
És megindult előre, és csak kézmozdulattal jelezte, kövessük.
Áthaladtunk a tükrös, puccos főbejáraton, süppedő szőnyegeken lépdeltünk be az előtérbe. Aranysújtásos egyenruhában portás sietett főuraknak /avagy a tulajdonosnak?/ kijáró tisztelettel Hámori Bandi elé, lesegítette a kabátját és tessékelte tovább. Leraktuk mink is cuccainkat és követtük a Testvért. Exkluzív étterembe jutottunk, súlyos brokátfüggönyök, diszkrét világítás, csupa drága holmi. Herendi porcelán-készlet az asztalon, -mintha minket várt volna. A folytatás álomszerű volt. A pincérek felsorakoztak, úgy lesték Hámori Bandi utasításait. A Testvér odalépett hozzájuk, megcsipkedte orcájukat, megveregette vállaikat. Anyanyelvükön beszélt velük, keresztnevükön szólította őket. A főpincérnek azt mondta: cinquem bardzo, és körbemutatott a pompára, a tobzódásra, amellyel a személyzet kedveskedett.
-Egyetek és igyatok, -bíztatta a társaságot, -itt ma minden ingyen van. Ma mindannyian az én vendégeim vagytok, és a testvéremé, ugye, Testvér?
Végig ettük az étlapot, végig ittuk az itallapot, majd átmentünk a bárba táncolni.
Éjfél után odasúgta nekem a Hámori Bandi:
-A szobákat nem akarod, kipróbálni, Testvér? A mienk az is, minden a mienk itt!
Megkért rá, hogy a lányt, akit éppen ölelgettem, mindenképpen hozzam magammal, s az intelemhez hozzátette: ő is felhozza a sajátját. Felmentünk a csigalépcsőn az emeletre. A folyosóról szobák nyíltak jobbra és balra. Az egyik előtt megtorpant és az ajtóra mutatott.
-Ez a nászutas lakosztály, Testvér. Teszteljétek. A hűtőben találtok italokat, minden finomságot. Homárt hozattam a kedvetekért. Kóstoljátok meg.- És, -hamiskásan hunyorgott, -jusson eszedbe Testvér Jókhora Pali és Veronika.
Kézen fogta a másik lányt, elszaladt vele a másik lakosztály széles ajtaja irányába.
Bementünk. Hadd ne kelljen leírnom, mit találtunk bent. Jókai Mór tolla kevés lenne hozzá. Csak ízelítőül néhány részlet: a baldachimos ágy oszlopai színaranyból készültek, /nekem legalább is úgy tűnt/ a fotelok áttetsző színes tejüvegből, az állólámpa selyemernyőjét kézzel festett erotikus témájú képek díszítették, a pikolóasztalon jégbehűtött pezsgő, kaviár és koktél.
Ettünk, ittunk, nevetgéltünk. Az utcai lámpa fényében, a függönyön túl, vastag, nehéz hópelyhek kavarogtak. Az ágy három lépésre volt tőlünk, csak fel kellett volna állni, átmenni oda, és elmerülni a paradicsomi élvezetekben. Húztuk az időt, beszélgettünk, hogy a túlfeszített várakozással még inkább felcsigázzuk szerelmi étvágyunkat.

-Kire kell emlékezned? -kérdezte a lány könnyedén, koktélt kortyolgatva az üvegfotel mélyén. Bach á-mol toccáta és fuga szólt sztereóban, halkan, finoman, körbeömlött a falak mentén.
-Kire kellene? -kérdeztem vissza, mert már elfelejtettem, hogy a Testvér Jókhora Palit és Veronikát emlegette, mielőtt bejöttünk.
-Valami Paliról beszélt a haverod, meg, azt hiszem valami...Veronikáról. Nagyvonalú alak. Régóta ismeritek egymást?
-Lefeküdtél vele?
Nevetett.
-Bepróbálkozott nálam.
-És?
-Nem, dehogy. De igen. Lefeküdtem.
-Milyen volt? -Már, amikor a kérdést feltettem, tudtam, hogy hülyeség volt megkérdezni, elvégre, mi közöm hozzá, keféltek-e, nem-e, de a lány készségesen válaszolt.
-Jó volt, elég jó, csak...hogy is mondjam, kicsit furcsa volt. A testvéred úgy szeretkezik, mintha versenyezne. Mintha például ötpróbázna. Előjáték? Igen, persze, tíz pont. Hagyományos digi-dugi? Hajrá, gyerünk. Orális szex, anális szex, pozítúrák? Kipipálva, tovább. Miért kell emlékezned arra a... palira?
Részegen röhögtem, a sok finom ital spiccessé tett már akkorra.
-Jókhora Pali volt a gondnoka az üdülőnek, ahova evezni és teniszezni jártunk fiatal korunkban, -mondtam. -Hatvan jócskán elmúlt már abban az időben, vagy tán hetven is, amikor felszedte Veronikát. Veronika húsz éves volt, úgy képzeld el. Együtt éltek legalább tizenöt évig. Pali szolgálati lakásában laktak, a telepen.
-Ez érdekes. És?
-És a Hámori azzal ugratta mindig, hogy mit tud kezdeni a lánnyal. "Mit tudsz kezdeni Veronikával, Pali?" -kiáltott rá a büfé előtt, vagy a teniszpályán. "A nyelveddel csinálod?" Az öreg megfelelt neki: "igen, a nyelvemmel édes fiam, majd te is megtudod, miért azzal, ha ennyi idős leszel"
-Ez gáz! -A lány felpattant és körbe szaladta a szobát. Vállai rázkódtak, kezét a szája elé kapta. Kinézett a hóesésbe, aztán visszajött hozzám, a pikolóasztalhoz.
-De hisz te még nem vagy olyan öreg, mint a Jókhora Pali!
-Még nem, -vontam meg a vállam. -A Testvér nyilván a korkülönbségre célzott, ami közted, és köztem fennáll.
A koktél elfogyott, felbontottuk a pezsgőt. A lány, miközben a palackkal bíbelődtem, kérlelt meséljek tovább, nagyon érdekes, amit mondok. Ittunk, aztán meséltem neki a régi dolgokról, az evezős haverokról, a Római-parti lányokról, Deregh bácsiról, az öreg huszárról.
Az idő mintha megállt volna a puha, fehér estében, csak a szavak gyűrűztek, és az örökzöld melódiák ringató, lágy hullámai.
-Értelek, -mondta, -és az állólámpa ernyőjére festett feslett pásztorórák képei alól melankolikus szemmel átpillantott hozzám. -Most már mindent értek. Fiatalok voltatok, nem volt semmitek, csak a büszkeségetek, hogy jobbak vagytok mindenkinél. Ezért versenyeztetek minduntalan a Dunán és a teniszpályán. Csak a győzelem számított nektek, semmi más.
Hallgattunk egy darabig. Odakinn a főutca házai fehér fátyol mögé rejtőztek, hullott, egyre hullott a hó. Ez a vadidegen lány, olyasmit értett meg, amit eddig még soha senki.
-És most? -kérdezte huncutkodó tekintettel. -Mihez van kedved, mit csináljunk?
-Van kedved hozzá? -kérdeztem vissza kapásból. A szeretkezésre céloztam, ő is így értette.
Mosolygott, a vállát vonogatta tréfás ijedelemmel.
-Nem is tudom. Tőled függ. De látom, nem lelkesedsz túlontúl.
-De lelkesedek, -bizonygattam, s nem mozdultam a karszék mélyéről.
-Tudod, mit? Beszélgessünk még egy kicsit, aztán majd meglátjuk.

Hajnalig beszélgettünk. Négy óra felé ásítást nyomott el, és megjegyezte, lassan le kellene feküdnünk. Felállt, nyújtózkodott. Megkért, nem fordulnék-e el, amíg ő levetkőzik. Elfordultam, ahogy kérte. Meztelenre vetkőztünk, mert nagyon meleg volt benn és amúgy sem volt nálunk hálóruha. Bebújt a paplan alá, távol volt tőlem a hatalmas iker-ágy túlsó, ablak felőli oldalán. Átfordultam a másik oldalamra, amelyiken el szoktam aludni.
Egyszerre csak a kezét éreztem a vállamon.

-A legérdekesebb, legszebb éjszakám volt ez, amit valaha átéltem, -suttogta. -Köszönöm nektek, neked és a Hámori Bandinak. Aludj jól.

Tíz óra is elmúlt reggel, amikor felébredtem. A mély, puha szőnyegen az ablakhoz lopóztam. Még mindig esett. A Krupówkin nem égtek a lampion-sorok, kihalt volt a sétálóutca, a házak, mintha díszletek lennének, egy hóból faragott város álomszerű, elhagyott kulisszái.
Megnéztem a lányt még egyszer, akivel együtt háltam. Az oldalán feküdt, a paplant lerúgta magáról, de a takaró egyik sarkát, ahogy a nagyon fiatal lányok szokták alvás közben, combjai közé szorította. Szemérem-szőrzete a beszűrődő nappali világosságban arany-szőke volt, dús és göndör. Emlője meg-megrezzent a lélegzetvételek ütemére.
Halkan, hogy fel ne ébresszem, felöltöztem és lementem a földszintre.
Ahogy mentem lefelé a lépcsőkön, arra gondoltam, íme az álom valóra vált. Gazdagok vagyunk mindketten, a Testvér is és én is.

-Miért ne lehetne igaz? -kérdeztem magamtól. -Egyszer ránk is ránk mosolyoghat a szerencse csillaga! Holnaptól már nekünk önti csillogó aranyát ez a szép éjszakai lokál itt a Krupówkin, és a pesti nyomda!

Pár nap múlva, otthon voltunk már ekkor a füstös, szürke Budapesten, felhívott a Kaltenbrunner. Szája habzott a vonal túlsó végén, szinte fröcskölt a nyál a kagylóból.

-Megölöm a Hámori Bandit, -kiabálta. -Tudott mit tett velem?
-Mit, -kérdeztem vissza, rossz sejtelemtől gyötörve.
-Megölöm, ha a kezem közé kapom, -ismételgette. -Kiszámláztatta nekem, a cégem címére a zakopánei mulatozás költségeit. Tudni akarod, mekkora összegre rúg? Nyolcvan ezerre. Igen.

Kaltenbrunner soha többé nem jött velünk sízni, és a Hámorit sem láttuk már abban az idényben.

De aztán tavasz lett, mert ez a világ rendje és menni kellett újra vitorlázni.