A felkelő nap hirtelen ömlött be a konyha ablakán. A széles fénysugár a levegőben úszkáló kis szösz, por és egyéb szemcséket meg-megcsillogtatva szétkenődött a viszonylag tiszta padló sárga taposóján, a kékesszürke konyhapulton, és a mosogatón.
A csapon egy vízcsepp érlelődött. Himbálózott, reszketett, egyre hízott, majd a kritikus tömeget elérve hullt alá egy kistányérra, majd a folyamat kezdődött elölről.
A hűtő halk berregéssel felzúgott, a tetején a vekker mutatója halk kattogással rótta végtelen útját.
A fénycsík széle bizonytalanul, szinte szemérmesen megérintette a helység közepén álló asztalt. Az asztal sárga kockás viaszosvászon terítőjén és az asztal mellett a földön, kevés szétszórt kenyérmorzsa.
Az egyik nagyobb darabot egy hangya, nagy üggyel-bajjal vonszolta.

Ébredés.

Áron belépett az üres konyhába. Alsónadrág, és trikó volt rajta, nagyot ásítva állt az ajtóban. Álmosan, kócos hajjal, karikás szemekkel körülnézett. Grimaszolt egyet, kezével végigsimította a hasát, majd a szemét dörzsölgetve kifordult a wc felé.

A társas házak tipikus reggeli hangjai motoszkáltak mindenfelé a bérlakásban:
felfutottak a falakon, beköszöntek a fűtés csöveken, a szellőzőnyílásokon keresztül.
A wc-ben hallani lehetett, ahogy más lakásokban ajtók, ülőkék csapódtak.
[Az alsó szomszéd megint a budin bagózik].
A fürdőszobába valami füttyszó szüremkedett befelé [talán valaki borotválkozik].
Beszélgetés hangfoszlánya tűnt elő valahonnan, mintha a víz alól bukkant volna fel: duruzsolás, érthetetlen tompa moraj.
Koppanások, zizegések [valaki elhúzza a függönyt], redőnyök nyikorgása, köhögés, kiabálás, vízcsobogás, edénycsörömpölés, porszívó zúgása kísér minden reggelt.
Egy bérházban, ha egyedül vagy sem lehetsz soha egyedül.

Áron a fürdőszoba tükrében vizsgálta az arcát. Karikás, nagy, zöldes - szürke szemek, kócos sötét haj. Sűrű, apró borosták ültek meg kerek, de markáns arcán. Erős, érett középkorú arc, erős érett középkorú férfi. Tipikusan az a pofa, akire azt mondják: ha megborotválkozik, 5 évet letagadhat!
A bal szemében, a pupilla melletti külső oldalon enyhe vörös kis folt, valamiféle bevérzés árulkodott arról, hogy ideje volna pihenni egy kicsit. Közelebb hajolt a tükörhöz, hogy jobban lássa a foltot, sóhajtott, majd fintorogva arra gondolt: - Fodrászhoz kéne már mennem!
Megnyitotta a csapot, megmosta a fogát, majd az arcát. Megtörölközött, és bement a konyhába.
Amint befordult az ajtón, ott találta Nórát.
Az ajtóval szemben az asztalnál ült, a kávéját kavargatta. A jókora cigarettafüstöt fújt ki, és élvezettel nézte, ahogy a füst a levegőben gomolyogva pancsol a beeső napfényben.
Áron, mint mindig most is meglepődött, hogy itt találja.
Nóra hol megjelent, hol eltűnt. Volt, amikor több napot is maradt, Timivel viszonylag jól megvoltak. Ha valami balhé volt Áron és Timi között, Nóra rendszerint feltűnt.
Áron számára Nóra meglehetősen misztikus lény volt: tökéletes ellentéte Áronnak.
Áron szerette megtervezni mit hogyan csinál, Nórának esze ágában sem volt. Nóra szerette a szélsőségeket, nem vettette meg az alkoholt, és rengeteget dohányzott. Áron próbált mértékletesen, sőt talán túlzottan tartózkodóan élni, nem igazán ivott, és csak háromszor dohányzott egész életében. Nóra rendszerint a semmiből tűnt elő, és ugyanígy távozott; nagyon értett a színpadias viselkedéshez.
Áron sejtette, hogy Timi -akivel már vagy 3 éve együtt él-, néha el-eljátszadozik az ágyban Nórával is. Bár ebben bizonyos sosem volt, és igazából annyira nem is zavarta.
Nóra ugyanannyi idős volt, mint Áron. Timitől egy évvel fiatalabb. Gesztenyeszín hajában vörös csíkok húzódtak, hátul felnyírva, elöl hosszúra hagyva. Dús, egyenes szemöldök alatt két szép barna, enyhe mandulavágású, nagy, kerek szem villogott. Vörös érzéki szája, kerek arca volt. Kicsi, éles orra.
Áron hirtelen jött zavarával küzdve teljes közömbösséget, nyugalmat erőltetett magára.
Ez sikerült is elérnie. Mire kivette a tejet a hűtőből, már teljesen megszokottá vált a tény, hogy nincs egyedül a konyhában. Mintha ez mindig is így lett volna.

- Timi? Hol van? - kérdezte Áron.
- Elment.
- Elment?! Hová?!
- Nem tudom. A cuccai sincsenek itt, szerintem lelépett pajtás. - válaszolt flegmán Nóra, nagyot szippantva cigarettájából.
- Lelépett?! Mikor?!
- Hát már egy jó ideje.

Áron kirohant a konyhából, egyenesen a hálószobájába. A félhomályban semmit sem látott, várnia kellett amíg a szeme hozzászokik a sötéthez. Az jókora ágyban senki sem feküdt, csak a gyűrött ágynemű volt rajta. Átugrott az ágyon, felrántotta a redőnyt.
Senki.
Visszament a konyhába. A két kávéscsésze az asztalon, középen a hamutartóban félig szívott cigaretta eregette a vékony füst oszlopát. Nóra sehol. Áron eloltotta a cigit, majd visszament a fürdőszobába kezet mosni. Ő nem dohányzott, sosem sikerült rászoknia. Nórát a fürdőben találta éppen zuhanyozott.

Feltépte a kabin ajtaját.
- Hová ment?
- Nem tudom! Éppen zuhanyozok nem zavar?
- Nem. [de dögös vagy - gondolta]. Hogy-hogy nem mondta el neked, a barátnője vagy nem?
- Te meg a pasija...és mégsem mondta el neked! - Itt hagyott fogd fel!
- Mi?!!
- Húúú, basszus de nehéz fejed van...lelépett!...Itt hagyott! Ennyi! Vége! Bezárnád az ajtót végre?!!

Áron visszament a konyhába, és leült. Kavargatni kezdte a kávéját. Majd a homlokát az asztallapra téve bámulta a padlót.
Mikor felnézett, Nóra vele szemben ült. Dohányzott, szürcsölte a kávéját. Piros kötött garbó volt rajta.

- Ezerszer kértem, hogy ne bagózz itt! - kiáltott rá Áron.
- Jó...Jó....most mit parázol?!
- Eloltod végre?!
- Majd ha elszívtam. - válaszolt nyugodtan Nóra.
- Micsoda egy önző alak vagy!
- Én?! Én vagyok önző?! Te meg pofátlan vagy!! Ha gáz van, akkor jó vagyok...amúgy meg le vagyok szarva...én vagyok, aki mindig rendbe tesz titeket!!
- Na ja...nem engem, hanem Timit!
- Speciel most Te hívtál...
- Ééén?! - döbbent meg Áron.
- Fárasztó vagy. - legyintett lemondóan Nóra, és ismét rágyújtott.
- Most kértem, hogy ne bagózz itt...de nem nagyon foglalkoztat a dolog látom!
- Nyugi már...kérsz valamit enni?
- Nem vagyok éhes.
- Legalább a kávédat idd meg. Meg készülnöd is kellene, már várnak. - váltott hangnemet Nóra.
Áronnak jól esett ez az anyáskodó hangnem. Megnyugodott, és megenyhült.
- Te áruld már el nekem -kezdte el Áron- lefeküdtél Te a Timivel?
- Persze. Ahogy Te is. - mosolygott Nóra.
- Sokszor?
- Ahogy Te is. Zavar?
- Nem...meg is lep, de nem...Azt hiszem nem zavar.
- Mikor hagyod már ezt abba Áron?
- Mit?
- Ezt az ön sajnálatot...
- Timi lelépett...nem sajnáltatom magam! De azért nem vagyok nagyon feldobva, gondolhatod. - háborgott Áron.
- Már két éve Áron...ennek már két éve. És még mindig ugyanott tartasz...

Áron szeme szinte megfagyott. Nézett a semmibe, és szinte látható, érezhető volt, ahogy az agyában a fogaskerekek lassan őrlik a két szót: "két éve".

- Most komolyan: Jól nézel ki, van melód, keresel rendesen, jól élsz. Tuti találnál valakit magadnak, csak fel kellene emelned a segged, meg nem mindenkiben a volt nődet keresni.
Állj fel. Elmúlt. Kész. Nyiss egy új fejezetet végre, és éld az életed te besavanyodott barom! Hogy viselhet meg ez valakit ennyire...jézus isten...

Áron felocsúdott, majd a pánik kerülgette, úgy érezte: szédül, nem kap levegőt. Kapaszkodott az asztalba, lila, sárga, vörös színben pompázott a világ a szeme előtt.
- KÉT ÉVE? KÉÉÉÉT ÉVEE?? - próbált ordítani Áron, de csak a fejében visszhangoztak szavak. Tátogott hang nélkül, a fejében őrjöngő hangzavarral.
Nóra hirtelen felpattant és egy iszonyatosan pofon vágta Áront. Áron megdöbbent, a szeme szikrákat szórt.

Egy másodpercre elsötétült, majd kristálytisztává vált minden!

Áron ült a széken egyedül a konyhában, csend és nyugalom vette körül. Előtte két kávés csésze, mellette a földön egy üres prozac-os doboz. A kezében cigaretta, jókora füstöt fújt ki, és élvezettel nézte, ahogy a füst levegőben gomolyogva pancsol a beeső napfényben.

Kis idővel később, Áron eloltott a cigarettáját, kiment a nappaliba és felöltözött:
Fekete farmert, piros kötött garbót, fekete bőrkabátot vett fel. Megnézte magát a tükörben: - rendben leszek - gondolta.
A bejárati ajtónál felvette régi, barna skechers bakancsát, és elindult a városba. Már így is késésben volt.
Mikor odaért az ideggyógyászati szanatórium bejáratához, a portás már előre köszönt, és hozzátette:
- Ma a 42-es teremben lesznek mérnök úr!
- [mérnök úr...ezen mindig mosolygok - gondolta Áron] Köszönöm Pista bácsi!
Felment a szemközti lépcsőn, előre ment pár métert a hűvös, szürke folyosón. Jobbra nyílt egy ajtó, ami a lépcsőházba vezetett. Azon kiment, és felsietett a negyedik emeletre. Sosem utazott lifttel. Utálta.
A negyedik emeleten a lépcsőházból belépett az emeleti folyosóra, ami sokkal világosabb volt, mint a földszinti. A szemközti falon végig hatalmas ablakok voltak, ez volt a legfelső emelet. A városra egész tűrhető kilátás nyílt innen.
A lépcsőház ajtajából, elkanyarodott jobbra és továbbment a folyosón. Minden egyes lépésére tompa visszhang volt a válasz. Jobbra a második ajtón aztán bekopogott, majd azonnal lenyomta a kilincset. Maga kilincs súlyos régi darab volt, a sok kéz nem engedte, hogy fényes sárga színe mattra változzék. Mérete ellenére, a kilincs könnyen engedett, és a hatalmas fehér kétszárnyú ajtó jobb oldala nyikorogva kitárult.
Hat ember ült félkörben a jókora teremben, a hetedik szék üresen állt. Szemközt az emberekkel egy szakállas férfi ült, az orvos. Fehér köpenyben, szarukeretes szemüveg mögül sandított az ajtó felé. A doktor, felállt és Áron elé ment.
- Elkésett Áron!? - mondta a doktor indulat nélkül.
Áron lesütötte a szemét, és a padlót bámulta:
- Én...én csak... - dadogott Áron
- Na, jöjjön, csak jöjjön...foglaljon helyet. Magára vártunk. Valami baj van?
- Nem, semmi...csak.
- Nóra!? Megint??
Áron még mindig a padlót bámulta.
- Szedi maga a gyógyszereit Áron? Ez nem játék, tisztában van vele, igaz? Kizárólag a csoport terápia önmagában nem minden esetben használ!

Áron felnézett a doktorra, aki komoly arccal vizsgálódva bámulta.
Úgy két-három méterrel a doktor háta mögött, kissé jobbra, Nóra szívta a cigarettáját, és száját félig mosolyra húzva nemet intett a fejével.
Áron szemében valami megváltozott: kitisztult, bántóan magabiztos, és baljóslatúan csillogó lett.
- Nem...Nóra már nem bukkant fel régóta...csak elaludtam - válaszolta Áron, le nem véve a szemét Nóráról.