ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

X. Mucsi Lali bedobja a törülközőt


Amíg a községházán zajlott az élet, a fiúk se henyéltek. Matyi, jól megkeverte a bablevest azzal, hogy a patak túloldalán szállt le, Túrós már előre fosott a gondolattól, hogy fogják megint átcipelni a gépet a patakon. Szerencsére voltak hozzá elegen, még ha a lányokat nem is lehetett komolyan számításba venni. Elindult és felfejlődött az a folyamat, melynek végén a Zöglingnek vissza kellett kerülnie a starthelyre. Parancsszavak, utasítások röpködtek a levegőben, a vezér most igazán elemében volt, hogy úgy mondjam, a helyzet magaslatán, nem is akart onnan leszállni. Egy vakondtúrás tetején állt, elnézett népe feje felett, látta a jövőt, melyet az alant nyüzsgő hangyasereg épít az ő parancsolatára.
Gnúfos kiötlötte hány ember kell a gép felvontatásához, és kifundálta, hogy kell azt véghez vinni. Elmondta a Túrósnak. A kis szőke beavatta a vezért, aki egy kukkot sem értett a magyarázatból, s ezért megkérdezte, hogy neki most mit kell tennie. Túrós biztosította arról, hogy semmit, csak a parancsot kell kiadni, a többi olajozottan megy. Mucsi Lali azonban nem tudott parancsot adni addig, amíg meg nem mondták neki, mit szónokoljon. Gnúfos felböfögte a parancs-szavakat, és a Tejfölfejű tolmácsolta a vezérnek. A nagy embertől nem lehetett zokon venni, hogy nem tud minden részlettel foglalkozni, neki az egészet kellett látnia, és kézben tartani. Megpróbálta ugyan a megfelelő utasításokat a körülményekhez igazodva a legjobb formában megfogalmazni, de a légy mindig szarba repült. Végül, a rendtartásnak megfelelően a parancsot a Tejfölfejű öntötte formába, és csengő hangon ki is hirdette a népnek.
KözépsőMatyi állt a kézikocsi rúdjához előre, ketten tolták, vagy fékezték hátulról, ahogy éppen kellett. A többiek elől-hátul ugrándoztak nagy sikerrel. Lefele menetben ez így tökéletes megoldásnak ígérkezett, s az is volt, istókúgyse, én mondom, mindaddig, mígnem a vásottak egy buckánál akkorát taszajtottak a járgányon, hogy az feldöntötte az elől kormányzó középsőMatyit. Egy szempillantás alatt egymásnak estek, tíz körömmel tépték, szaggatták a másik pofázmányát. A buliba beszállt a Túrós és a Gnúfos is, Gnúfos azért, hogy alkalma legyen orvul bevinni egy-két horgot a köpcös hasába, némi-nemű törlesztésként korábbi sérelmek miatt.
A vezér méltósággal figyelte az eseményeket, nem avatkozott a küzdelembe. Neki végül is mindegy volt, ki kit győz le, ő, személy szerint egynek se fogta pártját. Az ő szíve a csapatért dobogott, a Vasút utcaiakért, nem egyikükért, vagy másikukért. Lakóhelye szerint a telepiek közé tartozott, ott lakott ő is, ahol a Pupos Jenő, és a Pap Jani, az óvoda mögötti barakk kolónián egy közös udvarban velük. Minden családra esett hat teljes négyzetméter, döngölt föld pévment, közös budi és kerekes-kút az udvaron. Az itt élők többsége valahonnan északról jött, a nagy áttelepítések idején. A fiúk, soványabbak, erősebbek, vadabbak voltak a falusi gyerekeknél, loptak, verekedtek, randalíroztak, és belekötöttek bárkibe, aki a felségterületük közelébe merészkedett. A lányok már tizenkét-tizenhárom éves korukban elkurvultak, párzottak mindenkivel, aki nem volt finnyás az elemi higiénés körülményekre. Mucsi Lali rezisztens volt az ilyesmire, párzott hát velük rengeteget, amikor csak tehette, s a Pap Jani, a Pupos Jenő és a többiek is ezt tették.
Elgondolkodhatunk, hogy történhetett, hogy Mucsi Lali, telepi létére a Vasút utcaiaknál kötött ki. Tűrték ezt a többiek? Nem alakult ki konfliktus-helyzet, amikor megtudták, hogy Gnúfosék őt választották vezérüknek?
A kérdést illetően találgatásokba bonyolódhatunk ugyan, de megérthető, megmagyarázható választ nem igen fogunk találni. Az biztos, hogy a nagy melák, a Pap Jani mellett nem rúghatott labdába. A Pap Jani éppoly erős volt, mint ő, de utcahosszal több észt lötyögtetett a fejében. Mucsi Lali, ha vezér akart lenni, a telepieket frankón elfelejthette. Más galeri pedig nem létezett a faluban, csak ez a kettő, a Vasút utcaiak és a telepiek, hacsak nem számítjuk a Fekete Sanyi-féle galerit, de ezek nem érdekesek, mert nem, különben is, sokkal nagyobbak és erősebbek voltak.
Mi motoszkálhatott hát benne, hogy dacolva saját fajtája totális megvetésével Túrós felkérésére igent mondott? A becsvágy? A hiúság? A szereplési kényszer? Vagy mindezek zagyva keveréke?
Azért, mert ő bizonyos mértékben verbális segítségre szorult a parancsok kiadásánál, ne gondoljuk, hogy tehetetlen, akarattalan báb volt, akit a Gnúfos és a Túrós dróton rángathatott. Gnúfos fején találta a szöget, amikor a Fanninak azt mondta a Kopasz hegyről visszafele jövet, hogy Mucsi Lali önállóan dönt az ügyekben. Ha ez nem így lett volna, a köpcös már rég kierőszakolta volna, hogy a tetőről repülhessen, már rég összetörte volna a csontját összetört gépe romhalmaza alatt!
Mucsi Lali szeretett parancsot adni, ez volt élete értelme, még, ha kisebb-nagyobb nehézségek fel is merültek, amikor az utasításokat meg kellett fogalmazni.
Néhány percig, kaján vigyorral a képén, nézte a verekedők színes forgatagát, nem avatkozott közbe, minek tette volna. De aztán felmerült, mifene lesz a parancs végrehajtásával, amit ezeknek, itt la, kiadott? Feszülni kezdett a fityma a lélek bugyraiban. Mert nem addig van a'! Hogy csak úgy verekszünk, bele a világba. A Zőli' meg ottan van a putrik előtt, hogy rálébgyenek a cigánygyerekek. Olyan parány innen, olyan törékeny. Ezek meg csak tépik egymást szakadatlan.
Közébük ugrott, és sűrű, nehéz csapásokkal csépelni kezdte őket. A Gnúfos háttal volt neki, őt jól fenéken rúgta, csak nem üt meg egy embert egyenesbe hátulról?
Nézték, honnan jön az égi áldás. Aztán, hirtelen kitisztult, s akkor futásnak eredtek. Futott a Gnúfos, futott a Túrós, futott a Köpcös, s futott középsőMatyi. A vezér egy kicsikét, tessék-lássék üldözte őket, aztán leült a fűbe, mert elfáradt. Ott érte a küldöttség, Túrós vezetésével. A kis szőke jelentette, hogy a lázadást leverték, s kegyelmet kért a felkelőknek.
-Stabod van, -hülye állat, barom? -rivallt rá Mucsi Lali. -Aggy egyet. Jól van. Tüzet is. Vegyétek tudomásul, hogy lemondok a trónról. Mit kell most szólnokolnom?
Míg lefelé menet a vázolt interregnum nehezítette a haladást, fölfele meg kellett küzdeni a repülőgép és a kocsi együttes súlyával, és a szrecsörösz terep alattomos buckáival. Átkeltek a patakon, felkaptattak a hajlatba, a szeméttelep mellé. A Zögling békésen pihent, a rajkók a viskók mögül lesték, nem mertek közelebb menni az ördög szekeréhez. Neki veselkedtek, s Mucsi Lali parancsára felrakták a gépet a targoncára. A putriktól a patakpartig, visszafele, jókora darabon lefelé haladtak, a magas fűben bele-bele zöttyenve a kátyúkba. Már nem is számolták, hányadszor akadnak el a fatuskókban, zsombékokban, vagy más akadályban, amit lehetetlen volt észrevenni a sás-szerű aljnövényzetben. Az igazi kihívás azonban csak most következett. A Szívas patak medréhez érve megálltak, és rövid pihenőt tartottak. Nyilvánvaló volt, a fák és bokrok közötti szűk átjárókon nem férnek el a repülőgéppel. Két lehetőség között választhattak, vagy kerülnek vele néhány kilométert, s ott kelnek át, ahol legutóbb a cigány Jocóval, Gnúfos emlékezetes landolása után, vagy, ez volt a másik lehetőség, leszerelik a szárnyakat. Megtanácskozták a dolgot. Az elcsigázott figuránsok számára kedvezőbbnek tűnt a második megoldás. A Zögling szárnyait, mint említettük, anyás-csavarok rögzítették a törzshöz, nem kellett más a szétszereléshez, mint egy tizenhármas villáskulcs. Igen ám, de a bökkenő az volt, hogy a villáskulcs fenn maradt a hegyen, a hangárban. Kisorsolták, ki menjen érte. A mondókát Gnúfos citálta, minden szótagnál rábökve valamelyik fűbe-roskadt zihálóra:

"szőrös töke van a légynek,
ha nem hiszed, eredj, nézd meg,
inc, pinc, Lőrinc, te vagy odakinn."

Gnúfos ujja a "kinn"-nél éppen a buzi Nagy Gyulán állapodott meg, a köpcös azonban kijelentette, hogy ha itt helyben lemészárolják, holttestét meggyalázzák, s három ácskapoccsal a pinceajtóra szögezik, akkor sem mászik fel a hangárig.
Túrós Gnúfosra pillantott.
-Mi következik ebből, hülye, állat barom, na mi?
-Nem tudom, dögölj meg, -mondta a Fos. -Majd, te szarsz valamit, elmondod a Mucsi Lalinak, s az, parancsba adja.
-Fingod nincs, -köpött egy gusztusos, sárga-közepű nyálcsomót a kis szőke Gnúfos lógóbelű csukája mellé. -De egy hervadtagyú tetűkert vagy valóban!
Gnúfos felrántotta mindkét vállát. -Fosd ki, mit akarsz, baromállat, ne bölcselegj itten!
-Hát, csak azt, hogy hármunkon kívül, s ez alatt természetesen saját magamat, a középsőMatyit, és téged értelek, szóval, hármunkon kívül nincs más, aki felmenne azért a nyavalyás szerszámért. Nézz rájuk, agytekervény!
Tejfölfejű jó Túrósnak igaza volt. A bandatagok úgy hevertek a földön, mint a döglött hal. Csak ők álltak a lábukon, hárman, izzadva, csatakosan, de álltak.
-Majd én felmegyek, -nyögte ki szégyenlős vigyorral a képén a középsőMatyi. Ú' sincs semmi dógom.
Túrós, türelmetlen, elhárító mozdulatot tett. -Lópikulát. Hogy aztán te arasd le a dicsőséget. Én megyek, én találtam ki. Gnúfos, te mit szarsz?
-Aztat, hülye állat barom, hogy én megyek, mert, mert...mert én megyek.
-Versenyezzünk, -javasolta erre középsőMatyi. Aki a legmesszebb tud köpni, az menjen!
-Hülye, állat, barom! -kiáltott fel Gnúfos. -Ez nem igazság. Ti vidéki tahók, persze, hogy messzebb tudtok köpni, egész életetekben ezt gyakoroljátok. De hol köpköggyek én a fővárosba?
-Mer ott nincsenek terek, meg ilyesmik?
-Terek vannak, dögölj meg, de képzeld csak el, ahhoz, hogy én köpni tudjak, mindig le kell mennem a térre, te meg itt, Tahófalván, akkor köpsz, amikor csak akarsz.
-Akkor, most mi legyen, -kérdezte a kis szőke, némiképp elszontyolodva. -Ez a verseny olyan frankó ötlet volt.
-Döntsük el távpisálással, -mondta Gnúfos. -Abba lepipállak titeket.
-Rendben, -mondta biccentve a középsőMatyi. - Részemről a fáklyásmenet. Túró?
-Részemről ú'szintén.
Vonalba álltak egymás mellé, a klott-gatyából előhalászták a kukacot. A lányok vérvörösen vihogtak, Fanni fuldokolva elfordult és összegörnyedt.
-Adj parancsot, vezérem, -kiáltott fel a kis szőke. -Mi készen vagyunk!
Mucsi Lali a homlokát ráncolta, ajka lilulni kezdett az erőltetett gondolkodástól.
-Mit is kell most mondogatnom, hülye állatok?
-Hát azt, hogy elkészülni, vigyázz, rajt!
-Jó. -A vezér méltóságteljes mozdulattal letépett egy fűszálat, és a szájába dugta. Nem mozdult senki és semmi.
Gnúfos felkiáltott:
-Na akkor mi lesz? Meddig kell még itt állnunk lógó izével?
-Mi van?
-Indítsd már el a versenyt, dögölj meg, mer nem bírom tovább!!
Gnúfos már csak rikácsolni tudott, normális emberi hang nem jött ki a torkán, a teher alatt. -Adj parancsot, tetűkert! Könyörgöm, adj parancsot!!
-Ú' se hallgattok rám. Minek adjak!
A helyzet az elviselhetetlenségig fokozódott. Képzeljük csak el. Ott áll a három nagymenő sztár-pilóta a Szívas patak partján, térdig érő fűben, hátuk mögött a repülőgéppel, és fogják azt a valamit, amit kihalásztak a gatyából, az elkékülve fuldokló Vasút utcai galeri színe előtt! Meseszép tájképet festhetett volna a jelenetről bármelyik híres impresszionista, nem?
A megoldás kulcsát Bódogh Ibolya hozta. Elszántan előre lépett, s görcsösen rángatózva, vinnyogó hangon hirdette:
-Elkészülni, most!
A középsőMatyi és a Túrós spricnijéből gyönyörű szép magas íven lövellt ki a sugár, a Gnúfosé azonban néma maradt. Bekövetkezett az, ami egyszer már a cementben a Végvári Emő jelenlétében megtörtént, és Gnúfos így már képtelen volt. Nem, nem és nem! Nem lehet pisálni, ha lányok nézik az embert, és röhögnek!
A versenyt a középsőMatyi nyerte. Teljesítménye valószínűleg világrekord volt, de a hátszél, és az egyenetlen terepviszonyok miatt a hitelesítéstől el kellett tekinteni. Matyi könnyű kocogásban nekivágott az ösvénynek, ami szeszélyes kanyarokkal szelte keresztül a rekettyést. Átkelt a patakon és tovább futott a kaptatón a hangár irányába. Szálas alakja egyre kisebbedett, már csak hangyányi volt a távolban.
-Osztag vigyázz, osztag pihenj, -kiáltotta a kis szőke, és a vezér felé fordult.
-Ugye, eztet akartad parancsnokónyi, hülye, állat, barom?
-Magasan a levegőben, repül egy nagy lepedő fenn, azon ülve muzsikálnak, furulyáznak eltűnőben, -mondta Gnúfos, mert a domboldalon loholó, már alig észlelhető háromMatyiról ez jutott éppen eszébe.
-Tessék?!
Túrófejű oldalról pillantott Gnúfos képébe. -Mit zagyválsz itten?
-Ó, semmit, -nevetett fel a Fos. -Ez, csak egy vers.
-De micsoda? Micsodát montál, hülye állat, hogy' repül a lepedő a... hol is?!
Gnúfos elismételte a sorokat.
Túrós az oldalát fogta, görcsölni kezdett. -Hallottátok, állatkertek, mit szart ez a tetű Gnúfos? Magasan a levegőben, repül egy nagy lepedő fenn. -Rázta a röhögés. -Jaj, ne! Hát ilyen nincs. Esküszöm, hogy ebben a pillanatban találtad ki az egészet. Gnúfos, te egy akkora nagy állatkert vagy, de akkora!
A verssel ez a hülye Fos nagy sikert aratott. Később, amikor már felfele tolták a gépet a hegyoldalon, a pihenőknél, hol az egyik, hol a másik vágott bele, hogy idézze valamelyik részletét, miközben rázkódott a fuldokló görcsös röhögéstől.
"Azon ülve muzsikálnak, -hogy is van tovább, hülye állat, mondd csak? - furulyáznak, -igen, igen -furulyáznak.... eltűnőben"