ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

XIII. Utolsó felszállás

Cigány Jocót nem találták odahaza, de a faterja megkerült hamarosan csak azt kellett kivárni, hogy visszatérjen az emésztőtől, ahová dolgát végezni ment el. Szégyenlős vigyorral tipegett a két cimbora felé, bő gatyáját összefogta elől, a hasa alatt. Minyistent mongyon most ű ismeg ezeknek. Mi az annyuk kinnyát mászkányak mindiglen a Jocó nyomába.
-No. Hát akkú meg tenyelediktü.
-Csókolom Józsi bácsi, -köszönt vissza Gnúfos. -Hát a Jocó?
-A Jocó?
-Igen, hát a, ho' hol van?
-Ho' hol van?
Gnúfos Túrósra nézett, a szőke pofátlanul visszavigyorgott.
-Haggyad, hülye állat, majd én. Jóska bá, a büdös rohadt izébe, hol a büdös rohadt izébe van ez a hülye állat Jocó, szarnunk kell vele valamit?
-Hát a... hát a...a maj meggyün. Oszt... -Aztat csak nem monhattya meg nekik, ho' a Jóskagyerek kamatyol ippeg az erdőszélen?
-Jó, de miko'?
-Hát maj meggyün, eszem se tuggya miko.
Na ezzel ennyibe is maradtak. Nem volt mit tenni, visszahátráltak a patak-part biztonságot adó fűzfabokraihoz, onnan lesték a putrivárost.
A Jocó azonban a másik irányból került elő, a hegy felől. Jött, egyenesen, kicsit himbállódzó léptekkel Gnúfosék felé az ösvényen, mint egy vadászó leopárd, mögötte, ahogy illett, a nőstény haladt felemelt fejjel szimatolva. Szemrevaló bige volt, inge elől szétnyílt, nem törődött vele, szerette, ha a férfiak nézik a mellét.
-Csá kölkök, -mondta cigányJocó.
-Csá, -viszonozta Gnúfos.
-Csá, hülye állat, -mondta a Túrós is. -Dugtál?
A csajjal senki nem törődött, neki nem köszöntek, ez a brutális érdeklődés a másik dolgai iránt akkor még nem igen volt szokásba. Igen, tudnillik, ha köszönsz valakinek, akkor ezzel tulajdonképpen már peletépsz ezerrel szent és sérthetetlen magánéletébe, ráerőlteted magad, akár akarja, akár nem, de ha nőnek köszönsz még súlyosabb a helyzet, pláne, akkor, ha cigánynémber az illető. A cigánycsávók nem köszöngettek asszonyaiknak, s nem beszélgettek velük, legalább is olyan értelemben nem, amit általában a beszélgetésről gondolunk, hogy két ember eszmét cserél, meg e fajta baromságok.

-Mi kéne ha vóna, -érdeklődött a cigány Jocó mézesmázos udvariaskodással. -Aggyak stabot?
Elmondták neki dióhéjban miről van szó. Nincs elég figuráns, meg minden, felszívódott mindenki.
A nagyfiú csak röhögött, és az orrát túrta.
-A ti bajotok. Mit akartok tőlem?
-Jocó, szerezz néhány csávót. Várgyunk csak. Hat, nem, öt elég lenne, mer kijön a Zéman is, ha végzett a töméssel.
-Ludat töm? -csudálkozott a cigány Jocó.
-Nem, hanem a...tudod az izéjét tömi bele a...
-Túrós!!
-Jól van, na, dögölj meg.
Jocó egy kukkot sem értett az egészből.
Elmondanátok végre érthetően....
-Ja, -tért észre a kis szőke. Szóval arról van szó, hogy ez a hülye állat Zéman is kijön majd, ha a dógát elvégezte.
Gnúfosra nézett.
-Igy van, hülye állat barom?
-Honnan tuggyam, -morgott vissza a pesti jampec. -Te tudod, te beszéltél vele. Hozz hat embert Jocó, biztos, ami biztos!
-Hunnan a csudábúl hozzak?
A sötétbőrű nagykamasz úgy állt ott az ösvény közepén, mintha élő kérdőjellé görbült volna. Teste fénylett az izzadtságtól. Szép volt, mint egy görög isten. Mint egy vadon élő állat. Fiatal, barbár és szép. A nőstény meg csak nézte, nézte hátulról, féloldalvást, azzal a sokatmondó nézéssel, ahogy a cigánylányok nézik hímjeiket. Egész világ tündöklik a szemükbe.
-És ha kiscsávókbu' hoznál tizet? -kockáztatta meg Gnúfos.
-Kiscsávókbu? -A cigány Jóska oldalát fogta úgy röhögött.
-De hülye vagy Gnúfos. Nincs a világnak annyi stabja.
-De van, -erősködött a jampec. -Mindenik kap egy dobozzal.
-Gnúfos, te tényleg nem vagy normális, -mondta sóhajtva a kis szőke. -Tisztára bepörögtél, nem tudok mást szarni. Agyadra ment a jólét.
Cigány Jocó gondolkodott. -Aztat mondtad, hülye állat, hogy egy egész dobozzal kap, aki segít?
-Aztat.
-Én is?
-Te nem.
-Én mér nem?
-Mer te kettővel kapsz.
-Kettővel?
A csávónak gyanús lett a dolog. -Te Gnúfos! Van neked ennyi pénzed?
A jampi belekotort fekete klottgatyája makulátlanul rojtosszélű zsebébe, és előhúzott egy huszast.
-Ejha! Cigány Jocó óvatosan utána nyúlt, hogy megnézze. Igazi huszas volt, kétség sem férhetett hozzá, a túloldalon ott volt a meztelen kalapácsos ember.
-Hiába kalpálsz, hiába aratsz, mégis meztelen maradsz, -idézte Jocó a népi bölcsességet, s szinte beleborzongott. -Mekkora nagy pénz e', mennyi Munkást lehet belőle venni, s mégis, milyen kis pénz, még egy malacot se szakít rajt az emberfia a vásárban.
Erősen gondolkodott. -Tudod mit, Gnúfos? Ezért már eljönnek, bizonyiste, ho' el!
El is jöttek. A dolognak híre ment, s ott tolongott a hangár körül putriváros apraja-nagyja. Tizenöten. Cigány Jocó faterja is elment, hogy is maradhatott volna otthon ennyi cigaretta bűvöletében, ő mondta, amikor kérdezték tőle a létszámot, hogy tizenöt, és aki hiszi hiszi, aki nem, az nem, Ilonka, a főjegyzőúrék púpos cselédje is a tömegben kavargott, fosott is tőle a Gnúfos.
Visszaút már nem volt, de gáz az meg volt kőkeményen, hiszen hát, ha valakinek eljár a szája abból tényleg gáz lehet. Ha például nagyapa megtudja a lánytól, hogy tényleg felrepülnek azzal az izével... No, ettől azért nem kellett tartani, Ilonka olyan részeg volt a Bandinéninél bekapkodott rumoktól, mint a szőnyeg házibuli után, leült a hangár mellé a fűbe, megtámasztotta a hátát, s már hortyogott is.
Gnúfos nem törődött vele, ő már semmivel se törődött. Repülni akart mégegyszer, utoljára talán ezen a nyáron, érezni akarta újra gizda feneke alatt a Zögling szűk, kemény pilóta-ülését, talpa alatt az oldalkormányt, markában a bot sima, fényes fogantyúját. Repülni akart mindenáron, ha apró cigánygyerekek potyognak is az égből.
-Hát akko' én meg megyek, -köpött egy precízen irányított turhát a kis szőke Gnúfos csukája elé. -Csá, hülye állat.
-Nem mondod?
-Dehogynem. Nem eztet fostam már lenn az állomáson is? Ezekkel itten én nem repkedek. Repkeggyél te, dögölj meg, ha van kedved hozzá, nekem nincs.
-Túrós!
-Ne is könyörögj. Kár a gőzért.

Elindult lefele, kezét zsebrevágta. Gnúfos utána nézett. Egy szó, annyi nem jött ki a száján, pedig valami méltán rondát akart mondani, a helyzet súlyának megfelelőt. Amit azonban befele, a gyomra irányába gondolt, az szegény jó Túrósra szörnyű nagy káromkodás volt, legalább is, a Jankó így aposztrofálta volna.

A kis szőke egyenletes, könnyed léptekkel haladt lefelé, önfeledten rugdosta az a kavicsokat. Gnúfos csináljon, amit akar. Gnúfos egy hülye, tudatlan pesti jampi, akinek fogalma sincs az itteni szokásokról. Egye meg, amit főzött magának. Egye meg a fene a repülést is, meg a Zöglinget is. Az egész nyár ezzel ment el. Pepecselni, szakadatlanul pepecselni. Egy jóízűt nem fociztak hetek óta. Nincsenek már balhék, csajozások, nem szívják esténként a stabot a sarkon, a Végváriék előtt. Nem dobálják féltéglával a közvilágítás magas oszlopon lógó villanykörtéjét. Mire volt jó az egész?
Hátranézett. A hangárajtó nyitva volt, most tolták ki a repülőgépet. A Zögling fehér szárnyai különös fényt kaptak az opálos ragyogásban. Szellő sem rezdült. Volt valami vésztjósló a levegőben, lelógott, mint a nyál az öregemberek, s a fiatal őrültek szája-széléről. Az árvaszúnyogokat a földre nyomta, villásfarkú fehérhasú fecskepárok cikáztak a kiégett legelő felett. A völgyben feltűnt Eperjesi kurtalábú figurája, a gnóm kibújt a bokrok mögül, s kapaszkodni kezdett felfelé, egyenesen arra, amerre a kis szőke gyalogolt.
Egymás mellé értek.
-Na, mi van, Zéman?
-Mi va'?
-Igen, aztat kérdezem.
-Há', menyek röpülőznyi, oda a Fosho'. Te is gyüssz?
-Én nem?
-Nem gyüsz?
-Mondom ho' nem.
Eperjesi megvakarta a fejebúbját. Nem értette a dolgot. A Túrófejű mindiglen ott szokott lenni, néküle nincs repülés, -ilyesmit gondolt volna, ha tudott volna gondolkodni. Mindez azonban az ő fejében lényegesen szűkebben képződött le, hogy hogyan azt meg nem tudnám mondani, ki lát bele egy eszetlen eszébe.
-Nem-e...-csak ennyit tudott kinyögni újra, amikor szóhoz jutott a nagy gondolkodásban. -Én a Zéman vagyo'!
A kis szőke megcsóválta a fejét, s otthagyta. Nem áll le vele vitatkozni. Most ehhez nincs idege.
Elváltak. Elindult újra lefele, a kurta emberke meg fel a hegyre, amerre a hangár látszott.
Ment. Fejében cikáztak a gondolatok, mindegyik a Zögling körül forgott. Nagy nagy ürességet érzett, olyan nagy volt, hogy szinte szétfeszítette belülről a mellkasát. Leért a patakhoz. Nem volt fáradt, mitől fáradt volna el, mégis, ki tudja miért, leült pihenni egy kidőlt, elszáradt fatörzsre. Belebámult a patakba, számolgatta a cikázó apró halacskákat.
-Ni, ott van egy, s amott is. A' meg mán a harmadik, ilyen rövid idő alatt. Most meg egy egész raj gyün, annyian vannak, hogy ezeket mán meg se tudja számolni. A lapos kő alól kibújik egy nagy zöld béka, s tempózni kezd a túlpart felé. Csak nem kapja be a halacskákat? Túrós tudta, hogy nem kapja be. Szép is volna!
Sárgarigó jött le a vízhez, átnézett a fiúra, aztán továbbrepült. Szarvasbogár nőstény berregett az ágak között, lepottyant a fűbe, hátán kalimpált, amíg a kis szőke oda nem guggolt hozzá, s vissza nem fordította. Mi játszódott le benne? Egyszerre csak azon kapta magát, hogy megy visszafelé a hegyre, viszik a lábai.

Gnúfos akkor vette észre, hogy ott áll összefont karokkal, amikor a gumikötelet kezdték karikába rakni, kinn a hangár előtt. Óriási sipítozás közben zajlott az egész. Gnúfos egyszer csak felnézett, s ott volt a kis szőke, ajkai körül a szokásos szemtelen vigyorgás. Szeme a karvastagságú kötélre tapadt, s oda mutatott, egy pontjára, ahogy kígyózott a gyér fűben. Gnúfos nem értette.
-Mi van, hülye állat?
A Túrós nem szólt semmit, ellenben rendületlenül nézte a gumit. Mutató ujja irányában a kötél megtörött, sérültnek látszott. A Fosnak beugrott végre, mit akar.
-És?
-El fog szakadni.
-Most nem. Ez az utolsó repülésünk ebben az évben. Ezt most még ki kell bírnia.
-Mondd meg neki!
-Mongyam meg?
-Persze, magyarázd csak meg ennek a tetű kötélnek, mi a lófaszt akarsz.
-Rendben, ahogy akarod.
Letérdelt és suttogó hangon megszólította a kihúzókötelet.
-Ó Te Kötél, Kötelek Leghatalmasabbika. Könyörögve kérünk, ne szakadj el, bírd ki ezt a legeslegutolsó napot. Tekints reánk, Kötél, repülni akaró híveidre, s légy kegyes hozzánk.
A kis szőke ámulva állt. Sok minden furcsaságot látott már ettől a hülye pesti surmótól, de ez mindenen túltett. Könyörögni a kötélhez? Imádkozni hozzá? Nem, ésszbeli lénynek ez már teljességgel felfoghatatlan volt. A Gnúfost nyugodtan be lehetne záratni az őrültekházába, a Mucsi Lalival, és az Eperjesivel együtt, ott jó helyük lenne, nem ragadna át a normálisokra a hülyeségük.
-Befejezted, hülye állat?
-Be.
-Akkor állj fel és lássunk neki, mert az idő meg megy. Nem ettem máma még semmit, és egy stabot, nem sok, sem szívtam el.

Jocó megpróbált rendet tartani a lurkók között, kevés sikerrel. Nem könnyű egy naphosszat szabadon kóborló kölyöknek, aki még tán a Magasságosnak se engedelmeskedne, azt mondani: ide állj, ezt csináld. Verekedtek, veszekedtek, kiabáltak. Szerte szét futottak minden ok nélkül, alig lehetett visszakönyörögni őket. Azért, ha lassan is, de haladt a dolog. Hiányzott a Mucsi Lali, aki határozott fellépésével, rövid, világos parancsaival rendet teremtett volna.
A Zöglinget a rajthelyre tolták, beakasztották a pilóta-ülés alatti kampóba a sodronykötél végét, s szépen kihúzták a felszállási irányba, széllel szemben. A gumikötél a sodrony másik végéhez volt erősítve, száz méter hosszú volt egyik is, másik is. A kötelet még nyár elején Túrós faterja szerezte az alagi repülősöktől, egy ölnyi deszkáért. Ha tudta volna mire használják majd a kölkök, inkább a patakba borította volna a deszkát. A szél szemből fújt, erősségét Gnúfos egyesnek, kettesnek érzékelte, vagyis emelésre ma sem lehetett számítani.
Amikor mindennel elkészültek, nagy nagy csend lett hirtelen.
-Megpróbálkozol egy rövid csúszással? -kérdezte udvariasan Gnúfos a cigány Jocótól. -Nem huzatom ki annyira a kötelet, hogy felemelkedj, ne szarj be.
-Eszem ágában sincs, -tiltakozott kézzel-lábbal a nagyfiú. -Nem ettem meszet. A világnak nincs annyi stabja, hogy én ebbe beleülgyek!
-A pilótaülésbe se akarsz beszállni, hülye állat, hogy megnézd milyen?
-Minek, látom én aztat innen is!
-Nos, jól van akkor, -mondta Gnúfos, és hátat adva cigány Jocónak, a Tejfölfejűhöz fordult.
-Sorsot húzzunk?
-Húzhatunk, dögölj meg.
Lehajolt, felvett egy ágacskát, kettétörte. Egyik darab az egyik kezében, a másik, a másikban. Háta mögé rejtette az ökleit: -melyik kell, hülye állat?
A kis szőke tétovázott. Ő akart először repülni, ki tudja mi lesz aztán. -Ez!
A szerencse azonban Gnúfosnak kedvezett.
A kötelet nem húzták ki teljesen, de így is tudott repüli egy szép iskolakört, még arra is volt ideje, hogy visszafordítsa a gépet, ne kelljen túl messziről felcipelni a figuránsoknak.
Amíg a levegőben volt a nézőközönség elragadtatott kiáltásokkal bíztatta, csalódott moraj kisérte a landolást, azt hitték, az égig fog repülni, egyenesen Isten aranyozott trónusáig.
Túrós megismételte a mutatványt, ő még Gnúfoson is túltett, a kilebegtetésnél sikerült olyan közel nyomni a Zöglinget a hegyoldalhoz, amennyire a terepviszonyok lehetővé tették.
A gép felszállítása megtörtént, újra Gnúfos következett.

-Huzasd ki, amennyire csak bírjátok -mondta a szőkének, amikor becsatolta a hevedereket. -Akarok egy szép hosszút repülni búcsúzóul. Ezek már nem sokáig győzik cérnával. Már az előbb is morogtak, mikor kapják meg a stabot, amit igértünk.
-Ezek szerint én akkor már nem is repülhetek?
-Dehogynem. Te még mész egyet. Te vagy az utolsó.
A kis szőke tűnödött.
-Aszondod, hülye állat, huzassam ki teljesen?
-Azt.
-Rendben van, ahogy akarod.

Túrós nem törődött többet a dologgal. Ha itt lenne középsőMatyi, az megmondaná neki. De nincs itt, mint ahogy nincs itt a Köpcös se, és a Mucsi Lali se. Ő egyedül kevés a Gnúfossal szemben.
Eperjesi odaállt elébe, egészen közel, s az eszementek csökönyös hangján kijelentette, hogy ő a Zéman. Helyben hagyta. Ha ő a Zéman, akkor legyen ő a Zéman. Mi van ilyenkor. Semmi. A gnóm azonban nem tágított.
-Én a Zéman vagyok, -kiabálta, nyál csorgott a szájából.
A kis szőke óvatosan hátrébb lépett.
-Jó, jó, de mit akarsz?
-Én akarok lenni a...a...
-A micsoda?
-Hát a' aki ottan szokott ánnnnni.
-Aki eloldja a kampót a gép végénél?
-Igen, a'
Túrós sóhajtott. -Nem bánom. Állj a gép vezérsíkja, jól van, na, tudom, a farka mögé, és fogd meg azt a kart ott. Amikor aztat kiáltom: el! -rántsd meg felfele. Érted?
-Persze, hogy értem, orrba nyomlak mingyá! Nem vagyok teljesen hülye!
Gnúfos ellenőrizte a kormányokat. Vérévé vált, oda se figyelt közben. Belépett jobbra, azután balra. Agya automatikusan regisztrálta: oldalkormány működik. Előre tolta a botkormányt, majd finoman visszahúzta. Ez is rendben volt, a vízszintes csillapítósíkra szerelt magassági kormánylapok hibátlanul reagáltak. Jobbra-balra mozgatta, a csűrőlapok a szárnyak végén szépen mozogtak fel, le, egymással ellentétesen. Ilonka a pajta oldalától félálomban figyelte az előkészületeket, azt hitte álmodik, dünnyögött valami kultúrkörökben elfogadhatatlant, aztán továbbrepült a szivárvány szárnyán, gyomrában dolgozott a tetűhülye rum, fel akart szívódni, de a megvastagodott, pegamen-szerű sejtfalak miatt ez nehezen ment neki. Ilonka bele olyan volt belülről, mint a cipőtalp. A figuránsok felálltak a kötél két oldala mellé. Jobbról legelöl cigányJocó fogta, párban a faterjával, mögöttük a kiscsávók, hatan-hatan mindkét oldalon. Eperjesi belekapaszkodott a kioldókarba a függőleges vezérsík mögött. Minden készen állt, már csak az indítási parancsnak kellett elhangoznia. Gnúfos még kivárt, talán azt remélte, jön végre egy erősebb fuvallat, s azt meglovagolva magasabbra törhet. A fiú behunyta a szemét, s ezzel kizárta a külső világot. Szemhéjjának belső felületén, mint egy óriási háromdimenziós vetítővásznon képek jelentek meg. Fannit látta a Zögling pilótaülésében, indításra várva. A kislány cuki kis kökdöke kilátszódott a szoknya és a blúz közötti résen, mellei hullámzottak a visszafogott izgalomtól, rövid haja repkedett a szélben. Gnúfos megpróbálta maga elé képzelni a lány emlékezetes vizsga-repülését, amikor csaknem belerepült a parasztszekérbe, de nem tudta. A képek önnállósították magukat, arra mentek, amerre nekik tetszett. Feltűnt nagyapa házának kertje, a cement, Végvári Emőke bájos kis figurája, s amit csináltak, amit nem lett volna szabad.

-Mi van, hülye állat, -érdeklődött a kis szőke, visszafogottan. -Elaludtál?
-Dehogy, -mondta Gnúfos, -szélre várok, dögölj meg.
-Na arra várhatsz!
Végvári Emő alakja is felszívódott, a kerttel, a ribizlibokrokkal és a cementtel együtt.
Nem volt mese tovább, menni kellett. A kis cigányokat, ha szétszaladnak, Szent Mihály se trombitálja újra össze. Gnúfos intett: -gyerünk, tetűkert.
-Kihúzni, futni, -kiáltotta a Tejfölfejű.
Apa és fia megindultak elől, mögöttük a többiek. A kötélkarikák egyenletesen futottak le, ahogy egyre távolabb értek. Végre megfeszült a kihúzókötél, a guminyaláb nyúlni kezdett. Nyúlt, nyúlt, vékonyodott. A lepányvázott siklógép lécekből összerakott törzsén remegések futottak keresztül, olyan volt ebben a pillanatban, mintha ember lenne maga is, egy száz méteres síkfutáshoz készülődő atléta a startgépben. A figuránsok már a lejtő közepén jártak. A gumikötél pengett.
-El!! -sikoltotta a kis szőke, Zéman felé.
Az őrült megrántotta a kart, a kampó kioldott. A repülőgép csúszótalpa alatt megcsikordultak a kavicsok, szánkázni kezdett lefele. Húsz, huszonöt métert csúszott előre egyre jobban felgyorsulva, aztán ugrálva elemelkedett, meredek szögben fölemelve az orrát. Nem járhatott magasabban egy parasztház tetejénél, amikor a kötél hangos csattanással elszakadt. A Zögling megtorpant a levegőben, mintha láthatatlan falba ütközött volna, tétovázott, s a farka irányába visszacsúszott. A figuránsok elvágódtak, a kötél vége közébük csapódott. Gnúfos érezte, hogy esik lefelé, nem tehetett ellene semmit, a kormányok nem fogtak. A siklógép a következő pillanatban talppal a földnek vágódott, akár, ha a csillár szakadt volna rá Gnúfos fejére. A szárnyak kiszakadtak, a törzs összerogyott. De talán ez mentette meg Gnúfos életét, elnyelte annak a pöröly-csapásnak az erejét, ami a gépet alulról érte.
Amikor Túrós odaért a Zöglinghez, ez a hülye állat Fos még félig kómában volt.
-Mi van a géppel, -ez volt az első szava, csak motyogott.
-Ó, semmi, -füllentett a kis szőke. -Holnapra összetoborozzuk a bandát, csórunk a fatertól léceket, szólunk KisJancsinak is, és rendbehozzuk, meglásd.