Mindig is nagyon szerettem színházba járni. Kedvelem a prózai műveket, az operettet, a musicalt, mondhatni az operán kívül mindenevő vagyok. Színházba menni egy élmény. De a Szegedi Szabadtérin részt venni egy álom.
Nekem most egy nagy álmom vált valóra. Több éve vágyom rá, hogy megnézhessek egy előadást a Dóm téren. Végre eljött az idő, és én is felülhettem a hatalmas lelátóra, hogy megtekintsem a Marica Grófnőt.
Ezt az előadást tavaly is játszották, a nagy sikerre való tekintettel idén is műsorra tűzték. Úgy éreztem, ha másoknak is ennyire tetszett, akkor nekem is meg kell néznem. Nem bántam meg. A darabot Eszenyi Enikő rendezte, ami biztosította a modernebb vonalat. Ezáltal humoros jelenetek is belekerültek a darabba, mégis megőrizte hagyományait. A címszerepben Lukács Gyöngyit láthattuk, aki a New York-i Metropolitan színpadán is sikerrel szerepelt. Egyedi, és csodálatos hangú operaénekesnő. Játéka hihetetlen volt, mégis kritikával kell illetnem. Mint laikus néző sajnáltam, hogy nem értettem a szöveget. Ha nem tudnék németül (a kivetítőn olvashattuk a német feliratokat), bizony elvesztettem volna a fonalat. Mivel a Marica Grófnő operett, ezért talán megfelelőbb lett volna egy operett énekesnőt választani a szerepre. Ezt egyáltalán nem szakmai szemmel mondom, hiszen nem kritizálhatom ezt a csodás darabot. Rajta kívül még hasonló nagyságú nevek szerepeltek a darabban: Peller Anna, Tordy Géza, Király Levente, Pindroch Csaba, Lehoczky Zsuzsa. A díszleteket Kentaur álmodta meg. Idén is látható volt a hatalmas körömcipő, mely forgásra is képes a színpadon. A óriás hegedű a muzsika szimbóluma. 22 m hosszú, 16 m magas és 17 m hosszú húrokkal rendelkezik. A díszlet részét képezi még a 10 m hosszú kesztyű, amely pontos mása annak a darabnak, amit Marica Grófnő dob el a darabban.
Nagyon jó megoldásnak tartottam, hogy a betétdalok között felcsendült a Szép város Kolozsvár, melyet a közönség jól ismert, és a szektoromban, ahol ültem, vastapssal fogadtak, és lábdübörgéssel. A történet tele van félreértésekkel, szerelmekkel, csalódásokkal, és rengeteg humorral. A történetet nem mesélem el, nem hiszem, hogy erre szükség van. Viszont nyugodt szívvel állíthatom, hogy életem egyik legszebb estélye volt. Remélem rajtam kívül még sokan látták, mert aki nem, az bánhatja. Jó pár évig nem tér vissza ez a darab a Dóm tér közönsége elé.