XVI. Készül a csapda


A Köves-portán egyáltalán nem voltak állatok, illetve, hát, mondjuk ki az igazságot: alig. Néhány tyúk kapirgált az udvaron, s kacsák is hápogtak tizenöten egy dróthálóval elkerített részen, -de ez tényleg semmiség középsőMatyiékhoz képest, ahol, tudjuk jól, kecskéket tartottak. Nem számíthatjuk igazi állatnak a Kövesék nyulait se, mer hát, könyörgöm, milyen állat a nyúl, a kutyáról és a macskáról nem is beszélve, akik állatnak ugyan állatok, de nem számítanak, mer...mer nem.
A rövidülő nyárvégi délután árnyékai a szőlőlugastól már a nagy, fehérre mázolt pad sarkáig kúsztak, ahol a családfő pihenni szokott néhanapján, kisfröccsökkel ütve agyon az időt. Ez a délután, pont ilyen kisfröccsös délután volt. Köves-fater három óra tízre megjött a gyárból, a reggeli műszakból, bezabált kolbászos bablevesből, s mire a harang a templomban elütötte a négyet, már el is foglalta szokásos helyét a padon. Fejtül lerakva a fődre, venyigék közé a boros-kancsó, a pohár és a szóda, homloka árnyékban, de horpadt hasát, amit kiszabadított az ingből még süti a kései nap. Csönd és béke hona a kiskert. A tíkok kapirgálnak, a kacsák hápognak, a kutya ugat. A kutya ugat. De, vajjon mér ugat a kutya?! Rossebnek. A fater nyögve feltápászkodik, hogy megnézze. Ippeg elszundított vóna. Tán csak nem gyütt vanaki? Pedig gyütt, hajja is mán a lépteit. Nicsak, ez a Mezei szomszéd. Mi a rossznyavalyát akarhat a legszebb pihenőidőbe?
Felül, nézi a közeledő vaskos alakot.
-Aggyiste' -köszön bé az érkező.
-Szabadság -mondja a házigazda.
-No, a' jó lenne -nevet a vendég. Veszélyes nevetés ez, s veszélyes a kedélyesen elhullajtott szó is, a legjobb úgy tenni mintha észre se vette vóna az ember.
Jó lenne, ha szabadság lenne, aszonggya ez itt? Dejsze hát a'csak van! Csak a nép van mostanság ott felül és nem az urak. És a nép meg aztat csinájja, amihe' kedve van. Elvette a burzsoáktú a fődet, meg a gyárakat. A palotákba bekőtöztek a tanácsok, meg a szegínyek gyerekei, mint példájul Domborjánban is, abba az izébe, a hogyishíjjákba. A papok se ugráhatnak mán annyit, mint régen, a háború előtt, sőt, egyáltalán nem ugrálhatnak. Ki meri akko most asztat mondani, ho' szabadság kéne? Aki eztet mongya a' vagy ellenség, va' ki akar provokányi vanyamit a másikbú. Hát ű nem ellenség, űtet ne provokálja ez a Mezei.
-Űlgyík le ke'. Egy kis pirosbor?
-Köszönöm, elfogadom.
Köves fater beballag a nyárikonyhába, poharat hoz a vendégnek, tölt a karcsú nyakú kancsóból.
-Szódát?
-Kérek.
Koccintanak: "Iste', Iste'". Isznak, nézik egymást. Az öreg Kövesnek nem sürgős, az monggyon előszö' szót, aki érkezett.
-Szép a lugas, -bólogat a kis ember.
-Hát a' szép, -vonja meg a vállát a házigazda. -Metszegettem eleget.
-Permetezi?
-No, mán, hogy. Persze, ho' permetezem. Nem lenne ilyen szíp, ha nem permetezném.
Mezei az orra tövét vakarja. -Eső lesz, bemondta a rádió. Elő kék venni megintlen a rézgálicot.
-Asztat mán csak elő.
Beszélgetnek mindenről, óvatosan forgatják a szót, közben a kancsó is ürül.
-A maguk brigággya hány százalékon áll ippeg? -vált témát most a Mezei.
Köves fater összezavarodik. Hát hiszen, ha ő azt tudná. Náluk már nem igen foglalkoznak ilyesmivel az emberek, a szakszervezetis nyilvántartja, mer az a dóga, de ő ugyan meg nem kérdi tűle, nincs is rá érkezése. Feláll, hebeg, habog.
-No, hát az a helyzet ugye...bemegyek, telitöltöm a kancsót...

Telitöltötte, kihozta. Kínálta a vendéget. Maj csak kiböki, mit akar.
Foltos kandúr lopakodott el a pad mellett, ahol ültek. -Hess, te! -sussantott rá a Köves fater, csak hogy mondjon valamit. A macska unatkozva rábámult, aztán, anélkül, hogy a lépteit meggyorsította volna eloldalgott a baromfiudvar irányába.
-Az egyességgel mi lesz szomszéd? -kapta oda a tekintetét most Mezei, a langaléta csipás szeme közé. -Kifutunk az időbű!
-Az egyességgel? -Köves fater úgy tett, mintha erősen gondolkodna, pedig jól tudta, milyen egyezségre gondol a kis ember. -Dejsze átvittem mán a három zsák takarmányárpát...a...
Mezei vakarózott. -Nem arrul van szó. Hanem amit a korcsmába beszéltünk, a Bandinéninél.
-A Badinéninél?
-Mondom, ho' ott.
Vadgalamb pár repült el a fejük felett, nézték, amíg el nem tűntek a szomszéd ház kéménye mögött. Eltűntek, lehetett mondani megintleg a szót.
-Osztán hát mirül?
-Mirül, mirül. Annak a kölöknek a megveretésérű', meg a repcsi felgyútásárú!
-A repcsit nem lehet felgyútni, csak isz'ka, amiko a hodályba' van, -mondta gondterhelten az öreg Köves. -Nappal játszódnak vele a kelkek, nappal nem alkalmas.
-Hát akko gyúccsák fel isz'ka. Mit bánom én, miko csinyájják..
Egy darabig megint hallgattak. Köves szomszéd méricskélte magában, mit mondjon vissza.
-De akko leég a régi birkahodály is! -vetette oda, kínlódva a szóval. -Hát ha a repcsi meg benne leledzik?
-Had égjen. Nem hasznájja aztat mán senki.
-No de mégiscsak a község tulajdona a'.
Rágódtak a beszéden.
-Úgy kék megcsinyáni, ho' ne tudódjon ki. Va', ha kitudódik, ne vetődjön ránk a gyanú árnyéka. Azír montttam magának, mán a Bandinéninél is, ho' a fia beszíljen a Pap Janival. Gyúccsák fel a Janiék. S vergyék meg űk a kis főjegyzőkelket. Nekünk mi közünk hozá?
Fontolgatta. Nemet nem mondhat. De hogyan mondjon igent ilyesmire?
A kis ember érzékelte a szomszéd vacillálását, jó emberismerő volt. A kocsmában, a Bandinéninél zsarolni próbálta, nem sokra ment vele mindezideig. Keményfejű zsidó ez a zsidó. Va' nem is zsidó? De akko meg minek lett vóna elhurcolva a munkatáborba?
Próbáljunk most akko' hangot váltani, -határozta el magát. Nem lehet az, hogy a jó ügy, az igazság ne diadalmaskodjon! Nem lehet az, hogy annyi szív hiába oncsa a vérit...
-Elmondok magának egy történetet. Vót itt Cserműbe egy emberünk, Rajnainak hítták, okos, bátor, ű vezette a sejtet. No ez egysze' megszervezett egy akciót. 4o-be történt. István napra a gödöllöi elő'gyáróság nagy cécót készített elő, várandó vót a kormányzó úr őfőméltósága, és a többi urak Pestrű. A mozgalom aszt akarta, törgyék meg az urak ünnepségit. Rajnai fel akarta robbantani a szobrot a kastély előtt, a parkban, a hegyibeszéd kellős közepén. Ez lett volna a névjegyünk, hogy münk is élünk, münk is vagyunk, és münk mást akarunk, mint az urak. Érti, ugye?
Köves papa figyelmesen hallgatta a kis embert. Egy-két dolgot ő is tudott arról a régi esetről, kiváncsi volt, hova fut ki vele a szomszéd.
-Nos, hogy is vót tovább. -Mezei belekortyolt a borába. -Szóval, mondom, robbantni akartak, minden elő vót készítve, minden le vót zsírozva. És akko, az akció előtti nap, isz'ka kigyüttek a csendőrök a Rajnai portáho', s elvitték a Rajnait.
Mezei szomszéd megállt a beszédben, s vigyázó tekintetét Köves faterra vetette. Köves fater a bajuszát húzogatta zavarában.
-Mi köze ehhez a kis főjegyzőkeleknek, vagy a nagyapjának?
-A főjegyzőkeleknek semmi, a' még csak utána született, jóval. De a nagyapjának antul több. Ű vót a főjegyzője Cserműnek abba az időbe!
Az öreg Köves gondolkozott. Mindaz, amit itt a Mezei szomszéd előadott nagyon ismerős volt számára. A hírek, jöttek, mentek. Ki jelentette fel a Rajnait, soha nem derült ki. Tán csak nem ippeg ez itten, la...? Mit lehet tunni. Ű monttta magárul a Bandinéninél, mit is mondott? Aztán meg később végképp lebukott ez a Rajnai. A' mán más ügy vót, beszélték, valami szabotázs, Pesten a röpülőgyárban. Köves tata olyasmit is tudott, amit tán a szomszéd se, hogy az az ember végül vésztörvényszék elé került, elitélték és kivégezték.

Felsóhajtott. Kár vót érte. Nagy kár vót oly fiatalon meghalnia, itthagyni szép fiatal feleségét, s három apró gyerekit. De hát ezek mán nagyon régi dógok. El kék őket felejteni, nem kék bosszút forralni a kései utódok ellen. A Mezei szomszédnak abban igaza van, hogy az urak országa soha nem térhet vissza, abbú semmi jó nem sűne ki... Abba is igaza van, hogy a szegíny níp gyerekinek össze kell tartani. De abba nem biztos, hogy igaza van, hogy a főjegyzőgyereket, aki a fia barátjának a barátja, meg kék veretni, és a régi községi birkahodályt azzal a röpülő micsodával, a kelkek játékszerével fel kék gyútani. Attul nem lesz jobb a világ.
Mérlegelte, mit válaszoljon. Teljesen ellentmondani nem mert, hiszen hát a Mezei egysze' mán megfenyegette, s amilyen vadparaszt, még a végin beváttya. Elhatározta magát.
-Beszélek a Pap Janival. Magam menyek hozzá. A fijamat kihagyom ebbű'.
-Jó, -mondta a Mezei földerülő képpel. -Mondja meg aztat is neki...
-De csak a megveretés ügyében menyek. A főgyútást nem vállalom. Asztat intézze maga, ha akargya.
Jó. -A Mezei látta többet nem tud elérni. -Jól van akko' szomszéd. Maga megbeszéli, ho' vergyék meg a kelket, én meg maj intézkedek külön a főgyútás miatt. És, nem kell mondanom szomszéd, maga is régóta konspirál mán: senkinek egy szót se!
Búcsúzott, a kapuban álltak. -No, Iste' álgya.
-Sza...Szalem alejkum.
-E' meg mit jelent?
-Nem tuggya? Valami arab köszöntés. -Hogy a nép akarata legyen veled.
-A nép akarata? Mezei vállat vont. -A' meglehet. Ezek az arabok is nagy népbuzik, lehet óvasnyi az újságba mindíglen.
Indult volna, de még valami az eszébe jutott.
-Mijaz ott, szomszíd?
-Mija, mija?
-Hát, az ottan, la!
Egyenesen előremutatott a kezével, amerre a sufni látszódott, az orgonabokrok mögött.
Köves fater nem értette. A fészert kérdi ez a sültbolond? No mán csak. Látott olyat tán eleget. Nem válaszolt, legjobb ilyenkor, ha süketnek tetteti magát az ember. Mezei azonban csak nem szállt le a témáról. -Asztat a vezetéket kérdem. Ami ottan megy elfele, a másik kertbe. Meg aztat, amék a Kissék irányába megyen.
A fater izzadni kezdett. Mit mongyon most ű erre. Nem vallhattya be, hogy telefon vezeték a', a kölköké, ők játszódnak vele. Mezei úgy se hinné el. Ű rögtön kombinyána, asztat gondúná, az ellenség keze van a dologba, mármint ebbe a titkos izébe. És sokkal kevesebbér is megfáztak mán néhányan, sokkal kevesebbér is!
-Villanydrót, -nyögte ki keservesen.
-Villanydrót? -A kis ember úgy tett mintha ámuldozna. -Jól meg van akko az a físzer világítva. -Nevetett és elment. Még a túlsó oldalról is visszahangzott a nevetése.
Köves fater pedig beslattyogott szépen a nyárikonyhába, kihúzta a konyhaszekrény középső fiókját és kivette belőle az öreg metszőollót, amit még a nagyfatertól örökölt meg. Az ollót zsebrevágta, az ajtót becsukta maga mögött, be ne menjenek a legyek. Megkereste a létrát és sóhajtva a pajta oldalának támasztotta. Aztán sitty-sutty, elvágta a vezetékeket.