ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Emma mély sóhajjal összecsukta a mobiltelefonját. Megint Norbi hívta, és persze megint könyörgött, hogy menjen vissza hozzá. Az utóbbi időben szinte minden héten szakítottak, ám ő mindannyiszor megbocsátott a férfinak. Nem tehet róla, hogy szereti... Bárcsak ne szeretné ennyire! Sőt, egyáltalán! Norbi visszaél az érzéseivel, ezért nem hagy fel az italozással.
Emma kezdte azt hinni, Isten ezt a sorsot szánta neki: világéletében alkoholista férfiak akadtak az útjába, és ő mindig belesétált a csapdájukba. Okos ember a más kárán tanul, ő bezzeg a sajátján sem... Az első férjétől hamar elvált, amint kiderült, hogy Csaba életében az ital áll az első helyen. Igaz, akkor még fiatal volt, és nem riadt vissza semmitől. Utólag úgy látta, helyesen döntött, kisfiuk érdeke is azt kívánta, hogy ne állandó veszekedéstől hangos családban nőjön fel. A második férje belehalt a szenvedélybetegségébe. Most nézze végig tétlenül, amíg Norbi is halálra issza magát? Számtalanszor próbált a lelkére beszélni, és a férfi meg is ígérte, hogy nem iszik többet, de sajnos csak üres szavak voltak. Neki pedig semmi kedve végigasszisztálni, ahogy tönkreteszi az egészségét az alkohollal! Tegnap este betelt nála a pohár, és elhatározta, hogy végleg kiadja Norbi útját.
Tudta, hogy fájni fog, de hogy ennyire, arra nem számított! Úgy érezte, képtelen élni a férfi nélkül, vele viszont idővel maga lenne a pokol. Néha már most is elviselhetetlennek érezte az estéket. Amikor munka után végre együtt lehettek, Norbit legtöbbször ledöntötte a lábáról az ital, elterült a széles franciaágyon, és fülszaggató horkolásával a sírba kergette. Se tévézni, se aludni nem bírt a közelében. Egy-egy alapos berúgást követően a férfi annyira ideges volt a másnaposságtól, hogy hozzá se lehetett szólni. Ilyenkor csak egy újabb üveg vodka segített rajta. Ez így semmiképpen nem mehet tovább! - döntötte el az asszony. Most kell véget vetnie ennek a kapcsolatnak, amíg bele nem őrül!
Ahogy teltek a napok, minden erejét összeszedte, és sorra visszaverte Norbi ostromait, s bár nehezére esett, inkább már a telefont sem vette fel, mert előre tudta, mivel fogja áltatni a férfi. Az első hét után szabályosan fizikai fájdalmat okozott neki Norbi hiánya. Minden idegszálával érezte, hogy szereti, a józan esze azonban nem engedte, hogy adjon egy újabb esélyt a férfinak. Elvégre ha százszor megszegte az ígéretét, nyilvánvalóan nem tartaná be a százegyediket sem. Norbi nélkül viszont már nem tudta elképzelni az életét. Megbolondította a magány. A gyerekei már felnőttek, és rég kirepültek a szülői házból. Nem terhelheti őket a gondjaival, megvannak nekik a sajátjaik. Persze megint belevethette volna magát az internetes társkereső oldalak böngészésébe, de nem látta értelmét a további keresgélésnek. Vélhetően minden férfi egyforma, szögezte le magában, és keserű félmosolyra húzta a száját.
Ahogy ott kuporgott a fotelban, és maga elé meredt a sötétben, hirtelen eszébe jutott a megoldás. Lassan felállt, kiment a konyhába, és kihúzta a gyógyszeres fiókot. A férje szedett nyugtatókat a halála előtti hetekben, kellett maradnia pár doboznak! Idegesen kotorászott a különféle orvosságok között, és szinte megkönnyebbült, amikor megtalálta, amit keresett: Andaxin. Kapkodva kinyitotta a kartondobozt, hogy megnézze, mennyi van benne. Két lap, azaz húsz szem. Talán elég lesz...
Teleengedett egy poharat hideg vízzel, és - immár teljesen megnyugodva -, visszasétált a foteljához. Egyesével vette be a pirulákat, és minden egyes szem után felidézett egy-egy szép emléket, amelyről már kapcsolatuk kezdetén tudta, sohasem fogja elfelejteni. Amikor kiürült a második levél is, lehunyta a szemét, és egyre lassuló légzéssel várta a megváltó halált. Az utolsó kép, amit magával vitt, Norbi arca volt, de nem a részegségtől felpüffedt, kivörösödött arc, hanem a kisfiúsan mosolygó, kedves, szeretetre méltó...