Dem és Napóleon, Deon megmaradt utódai, akik sokszor harcoltak egymással, mert Napóleon féltette öccsétől örökségét, most összefogtak, mert se apjuk, se anyjuk nem élt... Egyedül az erdőben két kölyök farkasnak veszélyes, és ezt ők is tudták... Senkibe se bízhattak. Előnyük az volt, hogy már mindkettő tudott vadászni. De ez sem segített sokat, hiszen még kicsik, a nyúl túl gyors, a hal elúszik. A béka, az erdei egér és a pocok nem volt sok minden. Olykor a réten találtak pár fogoly fészket, amelyik fiókákkal volt tele, s talán a szülők épp egy macskát csalogattak el a fészektől, így a farkasok jól laktak...
A rét nekik egy játszótér lett volna, de ők nem akartak játszani már. Érezték, hogy veszély leselkedik mindenhol, különösen itt, hazájukban, mert tele van ellenséges farkasokkal. El kell menniük innen, és valahogy egy másik falkába szegődni. De ez igen lehetetlen volt, mert eddig csak két falka, Deoné és Kryptóé vadászott, ezen az óriási területen. Ha erre tévedt egy magányos farkas, az egyik falkába kellett szegődnie. Ha nem, vagy megölték, vagy visszavonult, s óriási kerülő utat kellett megtennie.
Egyik éjjel Dem felkelt (még nem tudták, hogy a farkasok éjjel vadásznak), s idegen farkas szagát érezte. Egyedül nézett körül, óvatosan. Erre viszont Napóleon is felkelt, s az idegen szagot és megérezte. Nem mert egyedül maradni, de ki sem mert menni. Végül mégis kiszaladt, s egyenesen a farkasba ütközött. Annyira megijedt, hogy meg se mert mozdulni. Ekkor Dem észre vette a bátyját, s a farkast, és morogni kezdett.
Az idegen egy fehér farkas volt, s egyáltalán nem akarta bántani a kölyköket. Apjuknak a legjobb barátja, Reinie, s Deon őt bízta meg, ha meghal, keresse fel kölykeit, s ő folytassa tovább a nevelésüket. Vigye biztonságos helyre őket. Különösen Napóleonra, az örökösére, és Demre, a legkisebb fiára (de a legügyesebbre), figyeljen. Reinie volt a barlangjuknál, ő már ismerte az embert, találkozott is vele egyszer, sikerült megmenekülnie a fegyver elől. Érezte a két kiskölyök szagát, s követte őket. S most meg találta mind a két fiút egyedül, de lényeg, hogy megvoltak.
- Nyugalom, nem kell félni tőlem. - mondta Reinie. A kölykök nem szólaltak meg. - Deon mondta, ha meghal, keresselek meg titeket. Vigyem biztonságos helyre a 2 fiút, Demet és Napóleont. Ki közületek Dem?
Kis idő múltán megszólalt a kisebbik:
- Én vagyok Dem.
- És te vagy Napóleon? - kérdezte újból Reinie, de Napóleon nem válaszolt, ő nem bízott a nagy farkasban, s félt is. - Én Reinie vagyok. Gyertek velem, azonnal el kell mennünk a falkától, távolabb. Nem jutunk egyhamar ki a területről. Ismerek egy kis csoportot, ott megbújhattok. 2 nap, és talán odaérünk. Indulás!
S a két fiú elindult a fehér farkas után. Kicsit fáradtak voltak, de mentek, s egyre jobban szoktak a sötéthez. Egy barlangszerű bokor alatt Reinie megállt, s azt mondta:
- Itt pihenhettek. Majd én őrködöm. - leült és várt. A két kicsi engedelmesen lefeküdt. Napóleon elaludt, viszont Dem nem tudott. Reinie, miután azt hitte, hogy kis társai alszanak, elindult, s Dem utánna. Valahonnan, szinte a semmiből, egy nyúl ugrott elő, amit a farkas megfogott, de a kölyök ezt nem láthatta hogy történik, mert azonnal vissza futott helyére. Pár másodperc múlva jött is bajtársuk a nyúllal, s a jó illatra Napóleon felébredt éhes hassal. Öccse is hamar a nyúlhoz ment, és ettek. Evés után mind a ketten könnyen elaluttak, még a kis kíváncsika is.
Másnap kipihenve keltek fel a kicsik, előttük egy újabb nyúl, igaz, a feje már nem volt meg... Miután ezt is felfalták, elindultak hárman, s örült a két kisebb, hogy már holnap aludhatnak egy jót. Olykor megálltak pihenni, de ez nem zavarta Deon barátját. A 2 napba beleszámította a pihenőket, megállásokat. Félt attól is, hogy a kölykök csalódást okoznak, de ők nem hoztak csalódást, olykor még tovább mentek a pihenőknél, s akkor tényleg látta, hogy ezek a hatalmas vezér fiai. Dem, az ügyes, erős és bátor, kisebbik fia, és Napóleon, az örökös, önfejű, kissé félénk, de igen erős kölyök. Utolsó éjjel a kis Dem ismét nem tudott aludni. Apjára gondolt, a jó apjára, akivel sose játszott, sose beszélgetett, de nagyon szerette, mert bölcs és erős, és tapasztalt volt.
Látta, hogy társuk megint elindul, gondolta vadászni. Utánna ment, de most Reinie észre vette.
- Te! - szólt rá, de Dem nem szólalt meg. - Ki vagy?
- Dem... Dem vagyok. - mondta kis idő után a kicsi.
- Miért nem alszol?
- Hát én... tanulni akarok.
- Mit?
- Hát én vadászni akarok. Mert te olyan ügyes vagy. S apám is ügyes volt.
- - Vadászni akarsz?
- Igen.
- De csak Napóleonnak szabad még!Apja megtanította. Én nem vagyok olyan ügyes, mint a nagy Deon. Ő mindig mindenkinnél jobban tudott vadászni. Még a legrosszabb télen is ügyes tervvel állt elő. Hát csak őt tanította, Napóleont.
- Én láttam mindent... - mondta halkabban a kis Dem. - Én láttam, ahogy tanítja és utánoztam őket.
- Igazi volt apádnak! - A kicsi meglepődve nézett Reiniera. - Deon azt mondta, hogy te bölcs és okos vagy. Igaza volt. Szóval vadászni tanultál? Mutasd!
A kis Dem körül nézett a sötétben. Hallotta a közeli békák énekét és elindult arra. Egy tóhoz jutott. A tó mellett időben észre vett egy vadkacsát. Óvatosan odalópodzott, és a megfelelő pillanatban a kacsa torkát harapta. Egy nagy farkas se csinálhatta volna jobban.
"Akárcsak a nagy Deon!"-gondolta Reinie.-"Ez a kölyök tud valamit. Hogyan lehet ilyen jól vadászni tudni, ha csak utánzat?! Ebből a kölyökből igazi farkas lesz!"
- Ügyes vagy! - bökte ki meglepetségébe Reinie. - Miért kellenne tanulnod, ha már tudsz? Megeszed?
- Nem! - válaszolta Dem, s ez úgy meglepte barátját, hogy az majd hanyat vágta magát! - Majd reggel megeszem Napóleonnal.
"A farkasok mindenségét! Ez nem farkas, hanem csoda! Nem ismerek olyat, aki megosztaná zsákmányát bátyjával!"-gondolta meglepőtségében Reinie.
- No jó, de aludnod kell! Holnap csatlakozunk a falkába! Indulás aludni! - mondta végül.
S a két vadász elindult aludni.