Soha sem hallom
Hogyan szállnak alá az éjszakák
Azokkal kiket ismertek
Kik köztünk éltek

A reggeli csendben
Hangtalan ébredek a napon
Úgy, mint kinek éjjel ment el hangja
Sokat beszélgettünk
És én mindig énekelek ilyenkor

A hangtalan felkelő nap alatt
Soha sem hallom, ha
Magamra hagytak
A vizes éjszakák
A kisírt éjszakák
A fájdalomtól duzzadt felhők
Magamra hagytak szomjasan
A hangtalan ébredő nap alatt

Hiába tesszem fülem
Harmatcseppek fű vizére
Csak még jobban szomjazom

Üres nedves tenyeremben
Üres néma csendje, vére
Csak bámulok, fel, felnézek
Hátha megszólítanak érte!

De csak újaim között csepegnek estig
Néma nedves, éjjeli
Forró betűk szavak
Oly forrón süt tenyeremben a nap
Hogy vakít fehér tisztaságuk
És olyannyira megvakítanak
Hogy soha sem látom
A közeledő éjszakát

De még így sem hallom
Hogyan szállnak alá a szavak
Mikor beszélgetnek egymással
Mikor kezdődik a nap az idő
Csak az új
Felkelő hangnélküli napot látom

Beszélgethettek az éjjel
Reggelente
Féltékenyen lessem arcát

Hátha megtudom
Kikkel találkoztak
Éjjel a csillagok.

Ilyenkor, úgy tűnik
Beborítják a csendet
Hogy találkozzanak
A madarak, jóval pillantásom előtt
Szállnak fel az égre
És én olyan boldog vagyok
Ha az övéké az ég

Kinek is mondanám
Vizes éjszakák
Kisírt éjszakák után
Fájdalomtól duzzadt felhők
Szorítják keblem
Kiszorítják estig, ürességbe
Hangom, hogy a madarak
Szárnyain lebegjek az égen

Türelmetlen
Fent, ha maradt hely
Énekelve beszélve
Megyek elébük
Hátha én is hallom
Kikkel beszélgetnek
Énekelnek
Egész éjjel a csillagok
Csak egyszer
Egyetlenegyszer
Halljam már
Hangtalan nap alatt
A hangját.